A szó nyomai

Nem tőlem függ, hogy szerelmes leszek-e, hogy van-e vagy nincs ilyen vagy olyan tehetségem, vagy egyáltalán nincs semmilyen – így valahogyan írta ezt Gabriel Marcel a reményről elmélkedve. A remény gyökereiben benne van, hogy valamit felkínál nekünk. De elzárkózhatunk a remény elől, akár a szerelem elől, meg is tagadhatjuk a reményt, mint ahogy megtagadhatjuk és degradálhatjuk a szerelmet. Tőlünk függ, hogyan határozunk.

(...) Rilkét egyszer felkereste egy fiatalember, s megkérdezte, hogyan lehetne belőle költő. Rilke kérdéssel válaszolt: Tud-e élni költészet és írás nélkül? Az ifjú ember zavarba jött. Ha tud költészet és írás nélkül élni – így Rilke –, akkor válasszon megbízhatóbb foglalkozást.

(...) A remény és kétség közti oszcilláció az irodalomban – tekintet nélkül korra és időre – éppoly drámai lehet, mint az irodalom és a hatalom közti időtlen idők óta tartó oszcilláció. A hatalom és az irodalom közti oszcillációban csaknem mindig a hatalom dominál, a kétség és remény köztiben végül is csaknem mindig a remény kerekedik felül. Végül is a kétség is remény volt, mielőtt kétséggé vált.

(...) Rilkének a válaszából, melyet a kérdezősködő fiatalembernek adott, arra következtethetünk, hogy Rilke nem tudott írás nélkül élni. Vannak írók, akiknél ez a belső szükséglet megszállottságként nyilvánul meg: látniuk kell gondolataikat szavak formájába öntve.

A kabalisták a szót úgy jellemezték, mint Isten teste szövetének részét, az írást, mint a szó nyomát és emlékét. Ebből arra következtethetünk, hogy az irodalom: tanúságtétel. Az ember valójában örök, amikor már nem él; az élet kivétel az örökkévalóság alól, olyasmi, mint a zárójel – ettől addig –, olyasmi, mint a kaszárnyából a takarodóig szóló kimenő. Visszatérve a kaszárnya kapuján belülre, elmondjuk, mit éltünk meg a kapun kívül az egyenruhátlan polgári életben. Lehet, hogy az irodalom tanúságtétel, annak vágya, hogy elbeszéljük, mit láttunk, mit értünk meg földi tartózkodásunk idején. Mi mindent láttatok? – kérdez Baudelaire.

(...) Az irodalom más is lehet, mint tanúságtétel. Lehet felhívás, üzenet, evangélium. Visszfény és tükör, kifejezés, vigasz, játék, struktúra, jelenség, jelzés, jel. A tudósok átvizsgálták a lehetőségek mindegyikét, és kidolgoztak ennek megfelelő rendszereket, iskolákat. A mindenre kiterjedő szemléletek sok értékes felfedezést és ismeretet hoztak, amelyek megvilágítják az irodalmi folyamat és az irodalmi mű sajátos voltát és sajátosságait, kombinálva az esztétikai, etikai, bölcseleti, történelmi, szociológiai, lélektani és egyéb szempontokat. Bizonyára senki sem vonja kétségbe, hogy ez fontos azoknak a törvényszerűségeknek és összefüggéseknek a megértéséhez, amelyek egyfelől az írásra való késztetés és az írás szükséglete, másfelől a módok közt fennállnak, hogy hogyan és milyen színvonalon valósul meg és ér el hatást ez a „megszállottság”. De a hatás már az olvasón keresztül más kényes területeket is érint, például a hatalmat, amely „ronccsá rontja a zsarnokot”, akinek aligha tetszik az a költészet, amely leírja az ország állapotát, mint például Baudelaire tette, mert az rossz fényt vet az ő uralmára.