Házibuli visszatér

Dugó Deni házlepusztító bulija immár a hetedik órájába lépett. A konyha üres sörösládákkal teli kövén Ruzsa (Enema) Bandit és három barátja kártyázott, s evégett Carpatul vedelésével s Codeinum Inperfectum tabletták nyelésével igyekeztek ébrentartani magukat. A lakás délnyugati részén, az átriumos hallban (Dugó Deni: Átrium Ügett) a Herceg, Vince’ a Pincers, Kokó Reinhardt és Pakó de nem a Lúcia darvadoztak egy vertzománcú bádogkádba állított hangszóró körül; imitációs próbát tartottak, a hangszóróból John Cage 6 perc 39 másodpercének egy átirata bömbölt 250 watton, nos, ezt igyekeztek ők valami jó kis szájnid alapra áttenni. Ők voltak Az Angyalok Hercege Álomkvarkszett.* Szabadidejükben egy lagzilajcsi-cégnek dolgoztak – állítsuk meg a kezettahamisítást! –, aminek esze ágában sem állt csalhatatlanul megkülönböztetni azt az ezer példány kazettát, amit bejelentettek az adóhivatalba, attól a száztízezertől, amit önnön zugkiadóikként piacra dobtak. Dugó Deni aludt; a hall déli részén, az üvegfal márványpárkányán feküdt, egy üres üveget ölelve keblére, mintha a mackója vagy tuskója, tehát micituskója volna. Szerte a lakásban műanyag napozóágyakon, bőrkanapékon, hereveregetőkön, a bárban bárszékeken, a hálószobákban függőágyakban számos önkormányzati, káeftés, bétés, értés vagy a Világkiállítási Megbízott Területi Hivatalában dolgozó gépíró, lágyáruprogramozó, kávéfőző, angyalbögyörőző lány kornyadozott félájultan. Az egész ház, székeiben, magasságában és mélységében, egyre inkább spermanens házibulik irreverzibilis jegyeit mutatta. Az első néhány buli után még takarítottak valamicskét, de később ez abbamaradt, megindult az üledékképződés, melyet csak tektonikus mozgások szakíthattak meg. Könyvek szanaszét, bútorhegyekből alkotott fiatal lánchegységek. Mindenütt ételmaradékok: tatárbifsztek-kövületek, süteménymorénák. Savanykásszagú italtócsákat üresüvegdűnék szegélyeztek. A burjánzó szobanövények valóságos dzsungelt alkottak, vélhetőleg idült alkoholizmusuk tartotta ébren bennük a lelket, mert mást, mint sört vagy vörösbort, nemigen kaptak. Mindegyik cserép, kerámiaedény, betonból öntött elefánt-kád, fadézsa telve csikkel, a nikotinos lé különösen hozzájárulhatott a talajfertőtlenítéshez.

Mindez kilencvenkettő februárjának első napjaiban történt, amikor Tatárszentivány, de akár Zalaevörszeg, Jászjokohama, Békétlencsaba, Iskolcz vagy éppen Budaturhány is telve volt különféle polgárháborúk üldözöttéivel és hőseivel, kínainak öltözött exvietkong makaóiakkal például, akik résztvettek a Gumicsónakban Evezz Át A Sárga Tengeren versenyen, volt köztük legista, motista, konfuciánus, taoista, maoista, kommunista, buddhista, krisna- és szerzésvágytudatú vagy olyan, aki épp-hogy-élni akart, egyszerűen telezabálni magát végre tojással vagy majomagyvelővel, szóval truvall volt vagy másképpen kravall, még pontosabban: konszolidálódni látszott a helyzet.

Mióta a Legszaharabb Szahara című, (Fosht’n Linch produkció) röpke (3+x)n részes álombalett-tévésorozat föltalálta a bájos sárga kurzivánokat és bájpincérnőket, nem volt igazi buli nélkülük, plusz a csajok kedvéért néhány fekete srác, kik kandiktatúrájuk befejezése címén dekkoltak már jó ideje különféle egyetemeken. Az terjedt ezekről a srácokról, hogy álló hétig áll a farkuk egyvégtébe, éppen ezért, ami leginkább tűzbe hozta halvány rózsaszínre szipolyozott vérük, az egy behavazott boncasztalra állított Kim B. Singer márkájú varrógép anyaszült meztelen cérnaorsókkal és csévékkel. Ohne Regenschirm.

Az egyik erősítő még a délutáni próba után bekapcsolva maradt, ehhez a konvektorokban bömbölő tüzet tápláló gáz sziszegése: azt hihették, odakinn esik az eső. Szidták az esőt, és az esőre hivatkozva maradtak azok is, akiket már nem tartóztatott senki. Ez így ment jó ideje. Ó, az átkozott eső! – sápítozott egy miniszoknyás lány. Órák óta szakad! – tódította egy másik, szintén miniszoknyás. Egyáltalán: miniszoknyás lány annyi volt, mint az Omszk környéki erdőkben a szúnyog. Szabó Józsinak rendkívüli érzéke volt a nők összeválogatásához, ez amúgy is a szakmájába vágott, lévén alorvos a szülészeten; magánpraxist is folytatott, rendre kesztyűtlen vizsgálatra rendelte a jobb anyagot. A bombázókkal meg elhozatta barátnőiket is, így aztán volt ott mindenféle nő, ösztövér magas, telt paraszti báj, manöken kecs és röplabdás keménység. A lányok többsége persze a butaság különböző mértékét teljesítette be. Affogások és pöfeségek. Valahonnan mindig előkóválygott egy részeg, fiatal lány, kezében literes jugókonyakot szorongatva járt le s föl, mintha keresne valakit: Te, nem láttad a Henit/Olgit/Böbét, frászkarikatudjakit. Az ilyennek persze az lett a vége, hogy belegyalogolt Bandit-ék partijába, szétrúgott egy rojálflöst, Bandit, Kohász vagy Gyulai, esetleg mindhárman, elvitték, hogy megmutassák, hol van Aheni, Aolgi, Aböbe.

A kvarkszett nem adta föl, időnként huj! huj! vagy hej! hej! kiáltásokba törtek ki, ami meghozta a römbrandtbarna 24 617 árnyalatában játszó fekete srácok hangulatát egy kis tripire vagy csokiflipre. Amióta (még a második és nem a harmadik világháború alatt!) egy francia jazztrombitás föltalálta a házibulit, sokat fejlődött. Bizony, a mestert megelégedéssel töltötte volna el a konyha délkeleti részén tanyázó lányok koktélkeverő versenye. Nagy sikere volt Renate D’Annhauser hánytatókoktéljának, ami egy rész vörösborból, néhány rész poháraljkotyvalékból, öt rész pusztaokányi betyárkeserűből (bürökpálinka), nyolc rész egrivízből, három rész szamorodniból, csipetnyi Weisser Rieséből, pétisóból állt, tojáslikőrben oldott bors-mentás öntettel szerví rozva; az egészet egy félkemény nejlonharisnyán átszűrve, csészealjakból fogyasztották. (Hej, hej! – üvöltötte a kvarkszett, vezényelt Djúk Elméntoomp.) Leginkább úgy folyt minden, ahogy az a nagykönyvben, a B 3b pontban meg van írva már vagy ötven éve. Azaz folyt volna, HA, de ne lássunk bele Midasz király* résébe! (A háttérben ezüst üvegfal!)

A tetőtérbe vezető részeg éticsigalépcsőn ült Betűz Elek, a végső Mohókán, Birodalmi Irodalmár vagy Irodalmi Birodalmár, aki, bármennyire is hihetetlen, de állati takarmányok bizományosi árusításával foglalkozván civilben, agya lágy vala!, többek között olvasással és zugpálinkaméréssel töltötte ki idejét két 50 kg-os hízó vagy egységes táp nőikerékpár-vázra emelése között. (Volt néha férfikerékpár is, de az kész perverzió, különösen, ha a tulaj elfelejtette kombináltfogóval lecsippantani a pumpatartó peckét!) A Nagy Rió felváltva pöcögtette menedzserkalkulátorát, riportyegmagnója gombjait és golyóstolla rendkívül bonyolult, titkosított kapcsolórendszerét. Valaki közben rájött, hogy a Cage-átirat már tizenkét perce forog s ezért aztán fölnyomta a cédébe a Rózsák a Puskák rákenrólzenekar KEEP MY WIFE UNTIL I COME BACK TO MY OLD COUNTRY HOME IN THE BEATYFUL PINES DOWN THE MISSISSIPPI THAT GUN’S ’N ROSES THE SCREEN WITCH IDA LUPINO című számát. A kvarkszett nem zavartatta magát, továbbra is Cage-t hallgatták, mert az a száznegyven decibel relatív hangerősség (Mihez képest? Az amerikaikonyhából kilencven decibelen mixerek, mixernők és testvibrátorok; az északkeleti hálószobából Nordmende-Shueysharp sz’tereo, 2 x 50 watt, Heize Pflaster in Ibiza, az annyi mint 60+5 – 115 decibel; a délkeleti estiszobából Mátra, fekete-fehér, Varjú Zsolt Összes Filmművei XLIII. rész plusz Varjú Zsolt, az annyi mint 20 decibel; tetőtér közép: egy dobként szolgáló Blaupunkt és egy Videoton Favorit a Budapest 1 körzeti adó műsorával, 120 decibel; tetőtér nyugat, nyugat-északnyugat: Koitus Anal inter Damenstruphose, a fekete srácnak közben a vérédes szomáli szavannákon legyilkolt háromszázhetven rokonára, ötszázegy barátjára és ezerháromszáztíz üzletfelére kellett gondolnia, hogy képes legyen, televízió: Intelmacchiavellica de Farbachip, kájport, a skót fallabdabajnokság összefoglalója hájlender felhangokkal, az annyi mint huszonhét decibel), szóval az egész kvarkszett süket volt, mint a mezőbánhegyesi Puskás Tivadar-féle telefonalközpont (gyártotta Első Magyar Királyi Táv- és Beszélő Művek, 1906). Ha néha még felléptek, például a Legjobb Magyar Élő Dzsesszgitáros törökszentmiklósi lakásán, minden kontroll-hangsugárzót bepakoltak a fürdőfülke kádjába s onnan játszottak, mintha az lenne az ebiród teteje, nos, olyankor aztán durr, semmire, senkire nem figyeltek, beszédült Rumos, hogy a fenébe is, Pakó, tartsd azt a kurva hangnemet, aha, integetett a fejével Pakó, egyenesen beült a kádba, úgy kente.

A cédéhistórióval aztán kezdetét vette a vég. A lakás minden égtáján aggastyánok riadtak fel még-szűz combok hamvas lankáiról, ordas odvak mélybíbor bendőiből s mintha romita vaginát fogtak volna, reszkető kézzel ragadták meg az első kezük ügyébe eső hanghordozót, főleg kazettákat, amiket rendszerint a lengyelpiacon vásároltak egy afgánsapkás* ukrán gyerektől, aki sajátságosan szabta az árakat, ha valaki a Hendrixek közé markolt, lehullott szeméről a ge roin fátyla s keményen jelentette ki: öd-szaz, MINYIMUM!, de ha valaki az asztal szélén kaparászott vérben úszó, vájtszemű koponyáktól torkolló kazetták között, akkor engedékenyebbé vált, szaz öd-ven, vigyorgott, neketh szaz-húusz, toldotta, nos, ezekkel a kazettákkal aztán megrohamozták a tetőtéri WC-t, ahol a bidére állítva zümmögött a szupertitkos hangtorony, valaki benyomta a Zeppelin I-et, a régijó trükk bevált, a jórészt az amerikaikonyhában, spájzban, tetőtéri patkányjárón és más, tömegszexre és csoportos maszturbációra alkalmas helyeken torlódó fiatalok lenyugodva babusgatták tovább bunkóikat, birizgálták bibéiket, azt hitték, hogy ez a Konrád KoWboyZ 46 nevű nyugatzagyvaparti banda, nyomatták hát, némelyik kislány tenyeréből olvasta a puskát: NOW, NOW, PUSH ME ON, COME ON MY FUCKIE-BOY!

Erre a Közismertlenségnek Örvendő és Nagyon Lebecsült Író, akit faluszerte, bocsánat, az ótvárosban csak úgy emlegettek, Az A Részeges Alak Aki Egyszer Úgy Nyócvanvalahányba’ Izélt Valami Nőt, hisztérikus rohamban tört ki, pedig már nagyon rákészült, hogy most elkapja a pillanatot, egyszerre kapcsolt be menedzserkalkulátort, golyóstollat és hárompontos biztonsági övet, amivel azért szerelte föl magát, hogy el ne csábuljon a Nagy Attak szirénhangjaitól. Jól nyakon öntötte magát műbikavérrel és üvölteni kezdett, hangyatoporzékolás: „Baffácánok, orgazmuséhes kis bakfismutánsok, hát nem veszitek észre a konfliktushelyzetet?” De, észrevették, csak nem törődtek vele, amíg be nem következett. A konyha felől: mixerek, mixernők és az eredetileg mosogatógépként szolgáló porcelánőrlő; a hall: Cage; tetőtér, kelet, sztereó jobb: Ja, gib mir dhaine Fhickstangen!, sztereo bal: Oah! Oah! Ein minut!; tetőtér közép: Hír-adó: „A Nosztalgikus Emlékgazdapárt Fredericus Salosian Emlékzenekara Balszárnyának Jobb Felső Egyes Metszőfoga kiáltványban követelte, hogy a Thurgeanu Szektár vonja vissza azon módosító javaslatát, melyben az Aranybulla második szakaszának első hat bekezdését kívánja a pre-etelközi helyzet alapján módosíttatni!”, tetőtér nyugat (stb.), a képernyőn érdekes változások zajlottak, mert a műholdat, mely az égi adást vetette, szabálytalanul előzte egy három őrsből álló meteorraj, s így az Kelet-Szahalint árasztotta el az új-dél-wales-i asztali golfgála összefoglalójával, csak úgy potyogtak a kis golflabdák a szubarktika-kutatók uborkás vodkalevesébe, a fekete fiú közben már népének számlálásánál tartott: természetellenes gyorsasággal nőtt az egy főre jutó kecskék száma, közben azért gyöngéd akart lenni s azt hitte, középkunsági becéző szavakat suttog soros arája SKF csapágyakból fűzött klipszébe. Addig, addignem, míg egyszer csak a kazettán Willie Dixon You Shook Me című számának átirata fordult elő, amiből kisebb galiba támadt, például előcsődült az egész, fiatalokból álló Pet Sha Boyz, dühödten rázták ujjaikról az organikus eredetű nedvtől csillogó nejlonharisnya-hártyákat, indítottak 90 decibelről, 0I – 0I -0I kiáltásokat hallattak, legdühösebb Dugó Deni másfél perccel fiatalabb öccse volt, aki nagy dérrel ráncigálta le balkezéről csinos kis elletőkesztyűjét, amit két groschenért vásárolt egy délkeletregáti autóbeszerző, -átalakító és -értékesítő káefté igazgatójától, aki pedig egy Citroen Amy jobbhátsó ajtóért cserélte a cimpinai Petropatrul tröszt vezérművezető-elsőhelyettesétől. Dugó Deni öccsét a könnyebbség kedvéért szintén Dugó Deninek hívták, de ez mit sem zavart a tényhányadékon, hiszen Dugó Deni Dugó Deni nevű bátyja a hall üvegfalának satöbbijén hortyogott, keblére ölelve mint mackóját, a tuskóját: ami leginkább egy 1990-es évjáratú, penta-butadiénnel kevert hidrokenzolsavval harmatosított literes Remi Martin-es üvegre emlékeztetett, egy hat héttel korábbi előszilveszter áldozatára. Szerencsére – vagy Nagy Közönyösségnek és Közértetlenségnek Örvendő ríjjónk bánatára, ahogy tetszik – mire Dugó Deni Dzsunior lerángatta az utolsó foszlányt is, már a következő szám dübbent elő, amiről azt hitték, hogy a Guns ’N Roses THE FUCKIN’ FUCK SHIT OFF THE HEADEATER GIRLZ INTO BETO EVENING SHAKERSUCKER ETC című száma, így aztán mindenki dolgára széledt, minden kis bányász visszaszállt az eredeti vágatba, lecsillapult kedélyek szitáltak, végtelen eső dobolt az eternitpalás tetőn, vastag habokban dőlt alá a műbakelit vízköpőkről, végigcsorgott a hall üvegfalán, ezüstös fények cikáztak, Dugó Deni szortyantott egyet az orrán s az üvegfal felé fordult, kis tuskóját ölelve. Fönn, fönn, a nyugati (satöbbi) baszobában pedig eszébe villant a kis aléltnak, mire tanította az édesanyja s megkérdezte a számáli fiút, köszörült-e odahaza kis zöld majmokkal, igen, persze, ho’nne, nem is egyszó, százszó, mondta büszkén, mert úgy tapasztalta, hogy erre a válaszra jutnak el partnernői orgazmusuk csúcspontjára. Középen a Híradó éppen a Népgyűlés Szolgáinak üléséről számolt be, az egyik tálcanélküli pincér azt hangoztatta, hogy oiképpen kellene rendezni, hogy végleges megoldást eszközölhessék a menekültügyek mikéntiségének keresztülvitelében, satöbbi. Keleten a helyzet változatlan maradt: sztereó jobb: Doch! Noch auf, bissien!, sztereo bal: Jah, oah! Jah, oah! És a többi.

Elnevesült írónk bánata feletti örömében rávetette magát a dzsungelbe rejtett vésztartalékjaira: néhány láda műbikavért, ágyaspálinkát, meg konyakot ráncigált elő, szájában két csutora, mint a nagy Dick Heckstall-Smith-nek, csak ő éppenséggel szívta, percenként 1,4 liter, bolgár szőlőből hamisított bikavért vedelt be; két adag között öt deci nyomorkeserű vagy konyak. Addig, addignem, míg elterült, mint egy mackó, a lépcső pihenőjén, tuskóként ölelve magához B. I. C.* Fine golyóstollat, amiből természetesen a végső pillanatban fogyott ki a tinta, a riportyermagnó auto-reverse állapotban, a menedzserkalkulátor pedig a tatárszentiványi telefonkönyvet pittyegte.

Pedig éppen ekkor vonult be a hallba Rezedás Mihály Nyugalmazott Dandárparancsnok és az egész Tatárszentiványi Véderő: Doktor Totál-Mentál Hiéna, a városi kórház főzsebésze, mellesleg Szabó Józsi főnöke, balszárnyon Friedrich-Rewansbrücker Martin, a városka főeszetokja és az Üsd Vágd A Svábot Club doyenje, jobbszárnyon Leonardo Vince tart. őrsvezető.

A Nyugalmazott Dandárparancsnok elégedetten tekintett széjjel, mintha a régijókis hetfűi dandárszemlét szemlézné: A Tisztikari Tviszthelyettes- És Gépírónők, Ello Számvevők tompor-dombor al tájait. Nagyra tátotta száját, nyelvével körbeigazgatta protézisét s mennydörögni kezdett:

Nosss, urrhaim, hőgyeim, asszem ismernek, de engedjék meg, hogy be is mutatkozzam, engedje meg az a kedves páviáncsapat is ott a kád körül, tehát (hatásszünet) Re-Ze-Dás- Mi-Hály Nyugalmazott Dan-dár-pa-rancs-nok va-gyok, másnéven (hatásszünet) Bödön Ödön (hatásszünet) és (hatásszünet, hatás nélkül) felhívnám figyelmüket (hatásszünet, hatás nélkül, továbbiakban: hszhn) figyelmüket a (hszhn) a Városi Tanács Bocs ÖnkÓrmányzat 1992 per 1500 miliröggöny számú (hszhn) számú Utasítására (hszhn) mi-(hszhn)szerint este négy után (hszhn) hangoskodni (hszhn, továbbiakban:...) vagy (...) lármázni (...) vagy (...) arra (..., ...) utaló (...) cselekményt (..., …, ...,) eszközölni (...) TILOS! (...) S- (sörbüffenet)atöbbi!

Ekkor hirtelen, a dzsungelben amazóniai hajnal támadt, átrepült a színen Ronald Sukenick Sparrow-ja (kiejtés szerint le sem merem írni!) és leszarta a Nyugalmazott Dandárparancsnok ’893 mintájú csíptetőjét, amin keresztül 1905-ben Vaághelyii André vezérkeresztes őrnagy a Budapesti Naplóból A megvakított Phryné című tárcanovellát olvasta, ez aztán föllelkesítette a többi madarat is, patagóniai pitymallat, pitypalatty: kékharkály, kárókatona, sárgamellényes aranyküllő, Sparrow, kardinális pinty, süvöltő hattyú, vörösszárnyú gulyamadardár*, amerikai légykapó, bagoly, macskamadár, barna gezerigó, lakályfrakkos-bagoly, sárgarigó, varjú, héja, fajd, gerle, kanadai vadliba, pihéshátú fakopáncs, bolyhos fakopáncs, feketefejű cinke, virginiai fürj, bölömbika, gólya, ökörszem, zöldségescsirke (bocs!), S-Spiro-Ero, doveri sirály, hárpia, postagalamb, csacskamadár, amerikai légykapó (egy másik), bíborhasú pinty és bocsássmegfácán repkedtek a négy dimenzióban. (Dugó Deni, Elnehezült Sírónk tuskóikat ölelve rókakómáztak.) Egyszer csak apró felhőpamacsok jelentek meg az égi madarak farkai körül, melyek között akadt egy 1916-os De Havilland is, farkát celluloidszivárvány övezte; ott forogtak-peregtek (jó, pörögtek), buktak keresztülkasul. A Sokatlátott Főtisztnek bajsza sem rezdült (huszonnégy tiszthelyettesnő szolgált alatta!). Rohamot vezényelt a dobozossörök kartonbástyái ellen, ittak egy jót, időnként elhajoltak egymás elől, hogy jobban láthassák a parádét.

Mindeközben pedig a kis meteorraj egyre közeledett ám! Keep Carneval-i kilövőhelyén készen állt már Tom őrnagy, bocsánat, ezredes űrhajója, mely kobaltágyúkat hordozott meteorrajok megsemmisítésére. Igen ám, de Tom ezredes sehol, azazhogy egy észak-londoni férfiszabónál vették róla a mértéket, mert a menedzserre úgy látta jónak, hogy fogadja el a meghívást az interkontinentális hullarablófesztiválra, amit a Wembley-ben terveztek megtartani az Art of Joyce, a General Opening Prust, a Witty Old Gombry, a Henry Miller Band közreműködésével, természetesen a Gun’s ’N Roses sem maradhatott ki, néhány rövid metszettel legújabb tripla koncertlemezükről, melynek címe: What Do You Say Guy When You Fuck The FatieBottom Shitsucker ???

A meteorraj közben szépen, libasorban belépett az ionoszférába; elöl a kis méteresek, hátul a böhöm hétölesek, azonosítójelként mindegyik jódoxidizo-rubeólium-izotópot cipelt a magjában.

Az egész polgári véderő (azelőtt ifjúságvédelmi őrjárat) alaposan kitüntette magát a sörivásban, ám mikor Renáte D’Annhauser fölszervírozta tedd-ki-a-tequilát kokottélját citrommal, szegfűszeggel és unikorniszbogyóval, sietősre véve az iramot sikerült bedönteniük előző rekordjukat, így aztán a kínálást elhárítva a kinnállást választották, ott álltak sorban, teliholdfényben fürdetve sörhabos arcuk: vizeltek.

Hiszen nem is esik! – rikkantotta Bandit, hóna alá kapott két bakfista bakfist, akik ketten együtt sem voltak még nagykorúak s kicipelte őket teliholdat lesni, utána az egész bagázs, kivéve Az Angyalok Hercege zenekart, akiknek sikerült őrjöngésig fokozniuk a Cage-szám ritmusát. Vörös gyöngyfüzér karéjozta a Holdat, megérkeztek a meteorok, fénycsápjaikkal tapogatták a kertet, a földet érés helyét (mivel a hallt zsúfoltnak találták).

Az egyik lány, akire a nagykönyv B 1/c–a pontja volt érvényes, kitárta a mezopotámiai óvasból készült ajtó szárnyait, a lakásból dőlt a kénkő és konyakszag. Az álombaszakadtak azonban aludtak, szorosan ölelve tuskóikat, mintha bizony az életük függene, és még csak nem is horkantottak.

A távolban, a tiszti lakótelep hegyként magasodó büszke tömbje fölött úszott a Hold az edzettacél-kék égen, srrrrrrr!, peregtek gyöngysora vöröslő szemei, földet érés előtt még bekukucskáltak a tárt ablakokon, a szobákban a furcsa párok hol egymásra, hol a képernyőre meredtek, minden képernyőn ugyanaz, Frau Muentzenbacher Liebesschule, a meteorok kérdőn fölizzottak, aztán tovasurrantak, szépen sorban, satöbbi, a kert felé, lehuppantak az ágyasokra, barnálló káposztatorzsák és oszladozó krizantémtetemek közé. Kénkő és konyakszag terjengett. Egy porszem sem szállt a tiszta légben. Satöbbi.

És akkor megszólalt az ezredes:

– Azon tűnődöm, fiaim (mert az egész véderőhöz intézte szavát), hogy való-e nekem a házasság.

– Hát, azt nem tudjuk mink – hümmögte a véderő.

Ezzel aztán egy újabb vég vette kezdetét, bár az egy percre jutó végek száma nem érte el a Brautigan-féle számot, mégis széledni látszott minden, a párok tétován szaglászták ujjaikon az idegen szagot, dugiitalok kerültek elő, kerti mulatsággá vedlett a buli, kihordták a székeket a lassan hűlő meteorok köré, mások éppen a meteorokat tapogatták, melyek illatta leginkább a sötétviolaszín redős gyűszűvirágéra emlékeztetett, pfúj, halszag van, grass-áltak a nők; az alul vörösben, fölül holdkékben játszó arcokat senki sem ismerte; Dugó Deni és a Kiderült Nyíró békésen puffadoztak tovább, senki nem gondolt vélük, hogy esetleg mégis ki kellene hozni őket a partira, Az Angyalok Hercege, az egész zenekar, satöbbi, Cage-t fülelte, bezzeg a fiatalok, akiknek átlagéletkora másfél perccel volt kevesebb, maguknak követelték a legjobb számok koppintását és pokolba kívánták az afgánsapkás ukrán gyereket, ott toklászkodtak mind az orgiványban, bordaluk bendőzte az eget, két lenge lányka, tizenkétéves aggszüzek hárfáztak a kapu szárnyain, cérnaként pattantak az acélpálcák, tulajdonképpen, satöbbi, és senki nem várt már semmit, csak a reggelt, hogy elmenjen végre, persze senki előbb, mintsem hogy az acélkakas kukorintson a laktanya háromszáz-valahány méteres tornyán, igen ám, de az órák nem működtek, mert éppen az idő az, amit nem mérhettek, rezegtették ugyan kvarckristályaikat, pergették pörgettyűiket, de mindhiába.

Tom ezredes pedig készen állt, kezében az észak-londoni szabó kódexméretű szövetjegyzékével, volt abban mindenféle szövet pókfonáltól a titánig és vissza, milliárd színben, Etióp Nő Magzatának Vérrózsaszíne, Kőolajba Mártott Vörös Tearózsa-Barna, csak pisztáciazöldnek hatezer árnyalata, a Hamisított Pisztáciafagylalt-Zöldtől a Pisztácia-Pisztácia-Pisztáciazöldig, az ezredes persze nem tudott dönteni, melyik illene – mármint pisztáciazöld – kedves kis Halálmenyasszonyához, akinek már köszörülték is halálfogsorát a halálcsókhoz, peresze azt az ezredes nem vette figyelembe, miként fogják módosítani a sugárzási viszonyok öltönye színét Hamisított Brazil Zöldalma-Zöldre; a halálsugárzás, mely elől még ő sem menekülhet, a maszturbáló sem kerülheti el, mert majd túl erősen fogja hívni a halálorgazmust, megsebzi magát, így a sebbe, az eleven húsba kerülnek majd az apró kvark-meteorok. Tom ezredes eközben/aközben, olymindegy, Földiközponttomőrnagynak/ hívjoninkábbvisszaholnap, olymindegy, hiszen a londoni szószabó szóbaszó öltünyszövetszínjegyzékkódexét lapozza, hiába dönt bármelyik pisztáciazöld mellett (végül is a Közép-Itáliai Hamis Pisztáciafagylalt-Zöld mellett döntött), nem a szín a lényeges, a szín semmit nem jelent, a fény bizonyos hullámhossza, ami a legkisebb befolyásoló tényezőtől is megváltozhat, satöbbi. Mégis, azért – böfögte a Nyugalmazott Dandárparancsnok – jó, jobb fiatalnak lenni, ha én ilyen fiatal lennék, mint ezek itt, megmutatnám, vígigbasznám őket, hogy kettéállna a fülük, mind, az összesét, basznék világnak, amíg lehet, még fiatal hadnagy koromban, egy ezredösszekovácsoláson egyszerre basztam két EÜ-s őrmesterlyányt, egyet ide – egyet oda, ezt játszottuk, amíg bele nem pistultak, azok a jó szagok, amik azokról a spraitlan partokról áradtak, azt a jó kájrópai érotikáját neki!, és a cseh nők a varsóiakon, azt mondták közben, aj! aj!, a szlovákok meg: oj! oj!, a bolgárok pedig: eam! eam!, az oroszok?, azok nem mondtak semmit, csak fújtak, mint a macskák, kivéve egy alesnőt, aki azt hajtogatta, Da! Puszty! Da!, és ez az egész az éjszakai sivatag kővé fagyott homokján, katlanforró pékákocsikban, törzs-hadálláspontokon, gulyáságyúk árnyékában és kötszerhalmok között! A tartalékos őrsvezető közben szépen, satöbbi, kibányászott az orrából egy kevés enyvben oldott gyémántport s 38 mintájú M. Kir. Cs. tiszti csizmája szárához fente. – Mi az, hogy és? – kérdezte a Nyugalmazott Dandárparancsnok. – Utána jött a következő, meg a következő, meg a következő!

Csak a reggel nem akart eljönni.

1992. június

*máskor: Frausz Kizavar, Vrausz Tihadar, Zrausz Mihamar, Trausz Mitakar és Filkó Linsz, Eridj Lepton, Pina (Boch) Dörmer etc.

*Ősi történet: Midász király, az írót értem, akárhová nyúlt, minden történietlenné vált. Végül saját magához nyúlt. A többi már ismeretes.

*Vö. Vietnámotjárt Amerikai Veteránok Bajtársai szövetsége Szarvasvadász Sapkája

*Blues InCorporired

*A kéziratból nem derült ki, melyik alfaja. Valószínű, hogy azon három egyike: melyek át- meg átrepültek az amerikai irodalom benzenitringőzös egén: Kerouaciensis, Brautiganiensis, Pirsigiensis

Felhasznált irodalom (a szerző nem győz köszönetet mondani):

Thomas Pynchon: Entrópia (Bartos Tibor fordítása)

Ronald Sukenick: A madarak (Kunos László fordítása)

Richard Brautigan: Az első világháborús los angeles-i repülőgép (Benedek Mihály fordítása) Boris Vian művei, Bognár Róbert fordításában

Karinthy Frigyes: Micimackó (A. A. Milne nyomán); ill. Molnár Miklós vonatkozó kritikája  J. N. A. Rimbaud verestöredéke, Weöres Sándor fordításában

Milan Kundera megjegyzése a szlovák nők szexuális felkiáltásáról

James Joyce Ulysses című könyvének utolsó mondata a szerző „orosz fordításában”

Tömegkommunikációs befolyások:

Műholdas műsorújságok

David Bowie és Annie Lennox (a Zwiggy-Tiggy ill. „Mercury”-AIDS fesztivál)

A Budapest Körzeti Televíziók adásai

Zene:

Zappa, Colosseum, G. B. O., Bluesbrakers, Cage, Sztravinszkij, R. Fripp ill. Led Zeppelin, Guns’n Roses stb.