A te szolgálód

Károly király szereti, mégis a csatába kergeti, dalolta kopott hangján, egyensúlyozott a granyicán, ahol már nem csárdás, de még nem is induló, mosás közben, fejjel lógva a kádba. Jó az Isten, megajándékozta unokával, Ágicával, aki reményteljes piktor lett, s a nyíregyházi kiállítása végén eladott több képet, és korszerűsítette a lakást. Kifelé a munkából, már szólt az induló, hogy nincsen párja, de van babája a magyar bakának.

Szegény magyar bakám, drága Ferkóm, Alekszejevicsnek mondott deli magyar ember, én drága Istenem, hogy legalább ezt a semmi jót, de magyar szavút, meg nem érthette. Igaz, Uram, megkímélted őt az Antikrisztus kötelétől, irgalmas voltál hozzám, mégis jobb, hogy te vetted el, mintha a grúz tette volna, legyen áldott a neved, és... Látod, majdnem vétkeztem, hogy az ördög fiát elátkoztam volna a te dicséreteddel egy füst alatt. Így elromlottam magam is mielőtt irgalmas kezed vissza festette magyarra a város nevét. Én Uram, Istenem, de borzasztóan elfáradtam a mai napon is, amit megadtál nekem. Most elöblítem a mosottat, kiteregetek, utána méltóképpen megköszönöm, hogy megint véget ért egy nap.

Ki vehetné el tőlem a holnap hitét? A munka arra szolgál, hogy újrateremtsem a holnapi munkám feltételeit. A holnapután lesz a célom holnap. Jóságos Uram, amióta mindenki kirepült a házból, ki így, ki úgy, csak mi maradtunk. Ketten vagyunk összezárva.

Végzett a teregetéssel. Nézd csak, mondta, és tenyerét az égő felé mutatta, olyan vagyok így, mint egy vízihulla, akár az a szerencsétlen gyerek a lóúsztatóban. Idősebb volt nálam akkor, és ma már a dédunokám lehetne... A jövő héten, ha éltetsz, betöltöm a nyolcvankilencet, nagy teher ez. Te is öreg vagy, hallod, rád férne egy kis pihenés. Na, gyere, üljünk le, utána csinálok valami kis levest, adnék neked is, de az bálványimádás vagy mifene volna: babona, ahogyan kiteszem eléd az asztalra a levest, akár a pogányok. Frászt is kapnék, ha végtelen irgalmasságodban elfogadnád, és az étel hipp-hopp eltűnne a tányérról. Látod, amikor még tiszta magyarok voltunk, így mondtuk: eltűnnék. Hiába no, pusztul a nyelv, és vele hullunk mi is.

Az alázatosság szellemében fogadj el minket, hallod, az egész családot, ha már ilyen szép kort adtál nekem, és ne vigyél kísértésbe, hogy megeszed a levesemet, légy vendégem, áldd meg, amit adtál.

Rántott leves lesz, Uram, de ha élni engedsz addig, a születésnapomon... ó, a rosseb... így meghülyülni végül, a szentségit. Drágicámnak tegnap volt a születésnapja. Gyeny rozsgyenija.

Ezek a szlávok olyan viccesen méltóságteljesek, ahogyan mindennek megadják a módját, vagyis jó nagy feneket kerítenek neki.

Én beérem egy kis sniclivel, egy snyicellel a kilencvenediken.

Istenem, de fáj a hátam, mire jó ez?

Ezek olyan akkurátusok, te teremtetted őket is, áldassék a neved. Ilyen magas korban megesik, hogy az ember butaságot csinál, hát azért adtad őket minekünk, hogy ráírják a képeslapra: Sz dnyom rozsgyenija! Nehogy egy névnapit küldjünk véletlenül. Szülinapra őzike való, kétszer akkora lepkével, mint a feje. Itt van ez a másik, törpék-törpikék vannak rajta, és egy tulipánt nézegetnek nagyítóval, a pinduri nyuszikák meg ott tolonganak közöttük.

Szeretett jó Ágica! Közeledő születésnapodon szívemmel, lelkemmel melletted leszek – megölellek, megcsókollak és mondom: Áldjon meg a jó Isten mind a két kezével, erezzed az Ő szeretetét, adjon Neked erőt, jó egészséget, boldog, megelégedett életet. Kérem, hogy szorgalmad, odaadásod, szereteted a jövőben is növekedjék az alkotó művészet iránt. Legyél mindnyájunk öröme és szeretete. Sok szeretettel ölel, csókol Nagymamád.

Rácsapott az asztalra, jujj, kiáltotta, de nagyot ütött vissza az asztal, a kurva életbe... bocsánat, Uram. A mai dátumot írtam a közeledő tegnapi születésnaphoz... Na, most feleselhetnék veled, tehetnék ellene, megírhatnám a törpikéset is, és arra megfelelőbb dátumot írhatnék. Észre se venné Ágica a csalást, de nem teszem, mert valami nagyobb baj érne miatta, persze úgy is mondhatnám, hogy iz principa nem hamisítom meg a nyakoncsípett napot, elvből, ahogy szokták volt a pártosok, ha rákényszerítetted őket a színvallásra, Uram. Nagyon ritkán tetted, csinálhattad volna szorgalmasabban is: a guta üsse..., jól van, na, mondom, hogy nem hamisítom meg a lapot. Az önismeret alázatosság, és önzés a legjobb tettek rugója is: én azt akartam, hogy Ágica jobban örüljön, te pedig nem akarod ezt, rendben van. Nem vagyok gőgös, legyen a tied az utolsó szó.

A kisunokám így majd azt hiszi, hogy elfelejtettem, mikor van a születésnapja. Közömbös lesz neki, hogy azért felejtettem-e el, mert vénségemre megbutulóban vagyok, vagy azért, mert itt az egyik nap hajszálpontosan olyan, mint bármelyik másik.

De azért mégis hálás vagyok, hogy megérhettem: a feladó címe Kárpátalja-Ukrajna, nem pedig cirill betűkkel Ukrajina, Zakárpátszka oblaszty, és ahol lakom, nem a plóscsagy Karla Marksza, nem is Marx tér, mint még legutóbb, hanem Egán Ede tér. Nagyon megpróbáltál engem is, másokat is, de alapjában véve igazán rendes vagy, és egészen biztos, hogy az voltál mindig is, csak mi nem értettük, mire való az a sok rossz, ami történt.

Most jobb. Csak jobb, de a most valahogy örök dolog, nem igaz? Az imént azt mutattad meg, hogy a most hozzád tartozik. Te vagy a referense. Mondd csak, amikor bűnbe esem, az a most is a tiéd? Tessék, elejtettem a borítékot. Kedves, ahogy a hatalmadra figyelmeztetsz, most lehajolhatok. Fáj a derekam is, Uram, azért csináltad? Vagy azért, hogy meghajoljak? Mindig meghajoljak?

Forr a vizem, megcsinálom a rántást. Te, Uram, amikor csak pogányok voltak, elfogadtad a rántott levesüket?

Odaégettem a rántást. Nem is tudom, előfordult-e ez, amióta magam főzök. Miért csináltad ezt, Uram? Reszket a kezem is... Nagyon fáradt vagyok. Még egy rántásra nem pazarolhatok.

Megint megpróbál az Isten, valami célja van velem. Most ehetem kozmáitan.

Tessék, Uram? Ja, csengettek. Ó, bocsáss meg, hogy összetévesztettelek a csengővel, de nálad jár az én eszem mindig. Drága Ferkóm is istenes volt, de azt mondta, neked hiába udvarolok, te nem afelől fogsz majd megítélni. Csak hát őt is milyen hamar, mennyire fiatalon ítélted meg és hányadmagával! Tudni szeretném, amikor százával, ezrével halnak, háborúban, vagy akár járványkor, hogyan ítélkezel fölöttük, akkora tömegük fölött, hogy igazságos légy. Mindent tudsz róluk egyenként, persze, hogy mindent, de amikor lelkük elárasztja az eget... Csengetnek? Nézd csak, elfelejtettem kimenni. Mondom én, jó Uram, szép dolog, nagy ajándék ez a magas kor, és szent kegyelem még ekkorra is egészségesnek maradni, veled eltelten élni, azonban ha személy szerint egyedül, akkor egyre kisebb figyelemmel a teremtett világ dolgai iránt. Jól van már, kiáltotta, és elindult. Ki az? A postás? Nem tudsz várni? Az én lábaim már nem rohangálásra valók. Jó napot neked is, fiam. Levél? Csak egy?

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek – Miképpen kezdetben vala, most és mindörökkön örökké. Ámen. Dédmama lettem! Hát megértem ezt is. Köszönöm.

Az ablakhoz ment, és ahol lámpaoszlopok, huzalok és más ember csinálta dolgok nem keresztezték az eget, fölnézett, csókot dobott fölfelé, és ezt mondta: szépen köszönöm. Elmosolyodott, és kacsintott, mint aki, ha alkalma lesz, viszonozni fogja. Kézfejével megtörölte a szemét, a nagy ovális tükör elé állt, és bámulta magát. Íme egy dédmama. A tükörkép egy idő után elunta a szemezést, összetöpörödött, megráncosodott, nénikévé változott. Fuj, hülye, mondta erre, és elindult írószereihez, hogy illendően üdvözölje családját. A kisfiam nagypapa, fordult vissza az ablakhoz, és fölfelé bökött a fejével. Te vagy a legrendesebb a világon, Isten, és ne haragudj, hogy ma veled egyenrangúnak érzem magam.

Drága Ferkóm, ha élne, és itt lehetne, a matróna mellett egy szép szál, egyenes hátú öreg úr. Egy ősatya, akit ma már magam is Ferencznek szólítanék, cézével írnám, mint valamikor tanultuk volt. Édes Ferenczem, adja neked a jó Isten, hogy ahol most vagy, a tudomásodra jusson, dédapa lettél. Ha futná, talán nem szégyellném, hoznék magamnak egy kis snapszot..., á, itt azt is vodkának mondják, jó borról pedig nem is tudnak. Inkább pezsgőt akkor, és megünnepelném a született embert. Köszönöm a szót, születésre írok.

Sz dnyom rozsgyenija!

Drága jó Mityu fiam! Most én előtted állok, boldog dédmama, és Te még boldogabb férj, apa és nagyapa. A jövőben is légy egészséges, és lakozzék szívedben a szeretet, amint két karoddal öleled gratuláló szeretteidet. Látod e napon, amint körülvesz családod szép köre. Mindnyájan éneklik az ismert dalt: Éljen soká, számos éven át stb., utána ölelő karodba zárod szeretettel kedveseidet. Az én lelkem is jelen lesz – gratulál. Fohászom pedig a jó Istenhez száll: Áldd meg, Isten, ezt a családot jó kedvvel, bőséggel stb. Szeretettel ölel és csókol Mindnyájatokat Dédmama.

Jaj, mekkorát nyilallt a mellkasom, csak nehogy meghasadjon a szívem, mielőtt meglátom a dédunokámat. Utána mindegy. Én nem tudok már hozzájuk utazni. Jövőre, ha éltetsz még, kilencvenéves leszek. Uram, Istenem, ne tarts telhetetlennek, de nagyon szeretném megérni, hogy az ölembe vegyem. Magyar dédmama, magyar dédunoka. És ami minden a kettejük között van, a történelem torz pofája. Istenem, ha majd lehet lesz, tegyél e dolog fölött is igazságot, de úgy, hogy béke maradjon.

Drága jó Tyityikém és gyermekeim! Leveleteket olyan szeretettel várom, mint Ti, kedveseim, az enyémet. Itt ami a nyár elmulasztott, most pótolja az ősz. Zuhog, ömlik az ég csatornáiból a sok-sok eső. Az Ung folyó sok helyen kilépett medréből, elöntötte az utcákat, alámosta a házakat. Nagy a félelem az árvíz miatt Kárpátalján. Azt hiszem, nálatok is bajt csinál a Tisza folyó. Nekem, hála a jó Istennek, jó a közérzetem, minden munkámat elvégzem. Tyityikém, ne búsuljál, ne aggódjál miattam, a körorvos azt mondta, nincs baj a szívemmel, ez természetes ebben a korban. Nagyon aggódom Mityu miatt. Már idősebb, mint ameddig drága édesapja élt, de minden áldott nap imádkozom érette hosszasan, és a vasárnapi szentmisét az ő egészségéért ajánlom fel a jó Istennek. Szeresd Istent, nehogy az jusson eszedbe, hogy szomorúságra akar kárhoztatni. Sanyi bácsitól hallottam, hogy talán műtétre is sor kerül. Sanyi bácsi lánya, Lia látogatásra hazajön, megkérem őt, juttassa el a levelemet Hozzátok. Szeretném, ha minél hamarább megkapnátok. Remélem, nem utasít el. Kívánok Neked, Tityikém, nemes, jó szívednek erőt, egészséget a beteg ápolásához. Az én drága fiamnak pedig Isten segítségét, hogy mielőbb együtt lehessetek. Szeretettel ölel Mindnyájatokat Dédmama.

Ó, Istenem, teljes szívemből egyesülök a te szent Fiaddal. Te átadtad őt a szomorúságnak, a nyugtalanságnak és a félelemnek. Az ő szent lelkének fájdalmával mondom én is: Istenem és Atyám, múljék el tőlem e pohár: mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied. Istenem, siess segítségemre, és akard, hogy az én fiam, ezt ne vedd célzásnak, kérlek, megmaradjon itt a földön. Nem hiszem, hogy azt akarnád, két világháború és két kommün után özvegyen még a fiam is szenvedést hozzon rám.

Úgy? Ha ekkorát hasítasz a mellembe, hogy a hátam is sajog tőle, akkor jó, ha tudod: a magad képmására teremtettél! Ne csinálj a magyarból erővel kurucot, mert én nem fogok meghunyászkodni, ha találkozunk. Semmi olyan vétkem nincs, ami miatt jogod lenne engem eltaszítani. Nem kiváltságért voltam hosszú életemben tisztességes, hanem meggyőződésből. Elvi okokból. Iz principa.

Elvárom, hogy igazságos legyél, az pedig nem igazság, hogy a fiú előbb haljon meg, mint az anyja. Remélem, világosan beszéltem.

Jaj, a szívem...

Rohadtul begurultam, tudhatod. Mégis azt mondom, te vagy a mi teremtőnk, Urunk, de mivel te ismered legjobban a teremtményedet: biztos vagyok, hogy belátod, ilyennek csináltál meg minket, legyen áldott a neved, és kérlek, engesztelődj ki. Láthatod, mit csináltál, elfeketedett előttem minden, és kivert a verejték, de annyira, hogy mehetek mosakodni meg átöltözni. Ne haragudj rám, a szabad akarat is tőled van, és én azt akarom minden erőmmel, hogy ne kelljen fiamvesztetten élnem. A szovjet nagy óvatossághoz idomította az eszemet, de belül szabad maradtam. Te tudod a legjobban azt is, milyen az, ha valakibe évtizedekre belefojtják a méltóságot. Én engedelmes voltam minden órámban, és amikor pusztulásra ítélték a te egyházad, bennem és a hasonlókban élt tovább. Ez tartást adott. Te bennem élted túl a vörös világot, igaz, én pedig veled... Na, jól van, megyek mosakodni.

Drága jó Tityikém, és lelkemnek kedves Mindnyájatok! Nincs most annyi erőm, hogy méltóképpen leírhassam Nektek azt az Istentől megáldott szeretetet, ami a Ti szívetekben van, és megajándékoztok vele engem is. Hálámat imádsággal tudom Nektek megköszönni. Szeret Titeket a jó Isten, Veletek van, vigyáz Rátok, és nem hagy el Benneteket. Meglátjátok, Miklós most már hamarosan felépül: Isten a gondban továbbra is segít, ha eddig ilyen jóságosan vitte az ügyeket. Drága Tityikém, miattam ne búsuljatok és ne aggódjatok. El tudom végezni a napi munkámat, főzgélek, a nyugdíjam 4910 kupon, és e hónapban kétszer is kifizették, mert felemelték mindennek az árát. A kereskedelem szabad. Üzletben, gasztronómban kevés az áru, de a piac pótolja, és a vevő fizet, ha van pénze. Sok magánkereskedő van. Itt a változó időjárás miatt sok az influenza, de Tityikém, sajnállak, mert Neked súlyosabb helyzetben kell tűrni, és várni a javulást. Az őrangyalom vigyáz rám, minden nap szépen elkísér az Isten házába, és haza is vezérel. Köszönöm a fényképeket, a szvettert és a finom édességet Mindnyájatoknak és Ágicának is. Pali ötödikén apuért misézett a Szent András-oltárnál a Katedrális templomban, sőt Gizi néniről és Bözsi néniről sem feledkeztünk meg. Hideg lakásuk miatt Binziék betegeskednek, de Binzi nem szedhet gyógyszert, ezért lázas, és nehezen múlik el a nátha. Kriszti a kórházba jár kezelésre, a hőmérsékletét gyógyszerrel emelik, de nincs eredmény. A kórteremben a radiátor nem fűtődik, ezért haza jár aludni. Amikor nem kell visszamennie, Binziéknél ebédel. Binzit most Gárij helyettesíti, más kereseti forrásuk nincs. Drága Tityikém és kedveseim, befejezem a levelemet, mert nem tudok miről tovább írni. Még egyszer nagyon-nagyon köszönöm a jóságotokat. Áldjon meg a jó Isten Mindnyájatokat, adjon erős, jó egészséget Nektek is, drága fiamnak is, hogy boldogok és megelégedettek legyetek az életben. Szeretettel ölel, csókol Mindnyájatokat Dédmama.

Látod, Istenem, néha nagyon könnyű a te rendelésed szerint élni: én pénteken sohasem eszem húst. Kevesen engedhetik meg maguknak. De ne hidd, hogy irigylem őket. Az én utam könnyebb hozzád, mint az övék. Remélem, nem veszed hazugságnak, hogy elhallgattam, mit akar a körorvos. Én benned bízom, elég az. Na, látod? Ki vezette a szememet most is az éjjeliszekrényhez, ha nem te? Azonnal megláttam a gyógyszert, be is veszem, itt az ideje. Csak ne fáznék ennyire! Jókor kaptam a szvettert, te sugalltad nekik, biztosan. Jól jönne már a tavasz, látod, amit kimostam, napok óta szárad hiába. Elfogy a tisztám, az lesz a vége.

Én édes Istenem, Atyám. Ne is haragudj, de nem erre gondoltam: kórházba kerülni! Furcsán segítesz, de hát nem ismerhetem a szándékaidat. Azt tudom, hogy segíteni akartál, így valóban nem fogy a tiszta ruhám, főznöm sem kell, megvan a mindennapi, és ha jól betakarnak, a szvetteremben nem is fázom jobban, mint otthon. De mi lesz, ha a gyerekek Budapesten megtudják? Ha lassacskán is, de eljuthat hozzájuk a híre, Lia nem képes okosan hallgatni. Köszönöm segedelmedet, hogy Miklósom otthon van már szerettei körében, és add meg, kérlek, a te beteg szolgálódnak, hogy még ezen a földön találkozzék vele is, meg a kicsivel is. Nem nagy idő, Uram, nyáron már hozhatják a dédunokámat. Más földi örömöt nem is kérek, nehéz már nekem itt. Még Ferkóm emlékének tartozom a rehabilitáció végigcsinálásával, de utána nincs dolgom itt semmi. Ha nem szólnak is, teher vagyok már mindenkinek. Drága Ágica is, kisunokám, nemsokára új kiállítása lesz, árjegyzékkel, hogy a publikum választhasson a képei közül és utána csak hordaná a vizet ebbe a lyukas dézsába, hogy korszerűsítse a lakást, legyen belőle korszerű dézsa. Miért legyen korszerű Ágicám drága pénzén az, amibe utánam idegen jön, és bizonyára hamarosan? Kíméld meg őt, kérlek, lesz elég gond a temetésemmel is, drága az mostanában nagyon.

Drága jó Tityikém és kedveseim! Hála a jó Istennek, mindenki, aki csak betegeskedett, jobban van. Krisztivel megállapodtunk, hogy a jövőben segítjük egymást, és ha nem okoz Nektek kellemetlen érzést, amikor már nem leszek, és Nektek egyikőtöknek sincs igénye itt lakni, ő majd ide jön. Így legalább az kapja a lakást, aki közel áll hozzánk, és jobb körülmények közé kerül általa. Ne haragudjál, Tityikém, hogy régen nem írtam, de életem napjai nem engedték. Elkészült a közjegyző által a hivatalos doverenoszt, az okirat, késve küldöm, de még időben. Az apu elhunyt-igazolványa alapján 50%-os kedvezményem van a lakbérre és a villanyáram fogyasztására. A lakásom érvényes a régi „Order” szerint: két szoba, közös konyha, előszoba és mellékhelyiségek. A szomszéd a két szobám kivételével sajnos bebútorozta magának az én 36,7 négyzetméter területemet is, és azért őutána is fizetnem kell. Orvosi bizonyítvány alapján, és mert öreg is vagyok, szükségem és jogom van segítségre, igényelni fogom, hogy Krisztit írják be hozzám itt lakónak. Elintéztem, hogy a jövőben, ha kiutalnának segélyt a részemre, ne küldjék ide, mert hivatalos felhatalmazási okmány szerint, amit csináltattam, jogod van Neked átvenni, mivel így rendelkeztem és beleegyeztem. Használd fel a Te szükségleteidre. Ti nagyon sokat költöttetek énrám, és megnélkülöztétek. Köszönöm jóságaitokat. Ha meglátogatod Mityut a szanatóriumban, öleld át a nevemben is. Áldjon meg a jó Isten Mindnyájatokat erővel, jó egészséggel, boldog családi élettel. Szeretettel ölel, csókol Mindnyájatokat Dédmama.

Istenem, Uram, mit tettél?! Ferenczem, drága, édes Ferkóm, most viszontlátod a kisfiadat, a mi egyetlen gyermekünket, ó, jaj, Istenem! Nem olyan könnyű, ahogyan a papjaid képzelik, hogy adtad, elvetted, áldott legyen a te szent neved. Ne haragudj, de csúfot tettél a teremtés rendjén. És még ott sem lehetek az ő temetésén, hogy Tityikével, két özvegy, támogassuk egymást a te csapásod alatt. Ne csapjon be, hogy bőgök, mint egy kisgyerek, Marcikám, kicsiny dédunokám sír bennem a nagyapjáért, Ferkó unokám az apjáért. Én csak azért, mert megaláztál engem. De már megbeszéltem Palival, itthon is lesz gyászmise az ő lelkéért, nem találsz okot, hogy eltaszítsd a lelkét. Milyen Isten vagy, ha így bánsz el, ember módra, azokkal, akik a tieid? Igaz, mit is várhattam volna, egyszerű szolgálód, porszem a mindenségben, ha a saját fiaddal is elbántál. Hát ezt akartad velem? Hogy megérjem ezt is? Van neked szíved?! De hiszen még a Bibliában sincs... Jézusnak van szíve, a Fiúnak, hallod, végtelenül jó Isten? Elmegyek a templomba, hogy a házadban mondhassam a szemedbe a véleményemet. A te szegény fiad alázatos zsidó volt, de én magyar vagyok, kurucok ivadéka, és ha magadhoz rendelnél erőszakkal, hát tudd meg, a trónod előtt nem térdelek le, hanem ott mondom meg, állva, amit akarok!

Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?

Figyelj, Uram, a mi könyörgésünkre, mellyel alázatosan esedezünk irgalmasságodhoz, hogy a te szolgád lelkét, melyet e világból kiszólítottál, a béke és a világosság hónába helyezd, és a te szentjeid társaságába juttasd. Mikor pedig ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor teljesedik a mondás, amely írva vagyon: Elnyeletett a halál a győzelem által. Hol van, halál, a te győzelmed? hol van, halál, a te fulánkod?!

Én Istenem, hát kivel viaskodom?

Ki vagy te, gyerekgyilkos, és ki vagyok én, az alázatos rebellis?

Na, de haljak csak meg! Én állni fogom a pillantásodat.

Kriszti... Krisztikém, ők azok? Gyere, hamar csak, segítsd rám az ünneplőt, kikészítettem jó előre. Illendően akarom fogadni az én dédunokámat. A jó Isten megkímélte Mityut, a kisfiamat, hogy érzelgős nagyapónak lássam, pedig milyen boldog volnék, ha ő is ide látogatott volna a mai szép napon. Uramisten, nem tudok feltápászkodni az ágyból. Kriszti! Gyere hamar, segíts, kedves. Istenem, mi ez? Csak nem vakultam meg? Nem érzem a ruhát, Kriszti, rajtam van? Csengetnek már, hallod, vezess ki elébük!

Támassz meg valahogy, nehogy elesettnek lássanak.

Itt vagy?

Megismerem Tityike hangját! Ágica is eljött... Itt vannak mind, az előszobában.

Kriszti, hol vagy?

Nem hallom a kicsi dédunokám drága hangját.

Isten! Mit teszel velem?

Egy picit még, csak amíg bejönnek...

A hátamon keresztül téped ki a szívem? Nem baj! Egy pillanat még, várj... Isten! kiáltotta

dühösen, és hangját elnyelték a falak.