Szudétakeringő

Esterházy Péter emlékMűve

1. Szeressetek

Ki tölt ki életet minden aki lett kezdődik végződik alkot új szókat vagyis megnevez szózuhatag szózuhatag halomba képek raktároz kihív behív képzelni kell keresni kitalálni metálfeketét szénszemet izzót modor évszaknak megfelelő századszabatos száz év becserélhető emberöltő magamra terítve pásztorviselet szűrt fényben álldigálni kiforgat színe-visszája lebben zászlónk lepedő idegháború nézőhely magassági pont magam felett szemsugárban fölső koponyaközép bele villám égi magasfeszültség cakkos fénykorbács hegye csattan át egész testen talpon perzselt szélű lyuk test átvezet égből földbe villanyot és ettől olyan világló látvány agyon csapott alak fényét áraszt közvetít.

Ahogy suhog fénysugár két napi Rendre tért teremtő késztermék felett ahogy kijelentkezett vizek felett ahogy csúsztatódik át életszakaszláncszem; napról napra; csak legyen bírható ez a lassú lendület emberléptékű csoszogás tegnapból holnapba csillámlani mert elfut majd egyszer mellőlem a Táj; ahol mozaiknemzeti nép lókolbászt sokat rengeteget úgy fölzabált; panyókás országlakók országa: ahol sosem nincs legmagasabb földrajzi pont vagy csak úgy képzelem én szót szóra kazlazni ezért égig érőn kell felhőig legalábbis pipeczes szónoki színben; ha jön szél lefújja tarkóról homlokba fésült hajakat hajak: hova hullottatok; lassan bekopaszodni egy tájba; mondok jobbat: ősfagyökérzet kövült vagy megrohadt.

Világlátási módszer fejlesztés alatt; kinövelni kell fejközépből két-három periszkópszemet feljebbi látószöget alakítni főnév eltovábbító rendszert ami lett az van tudatba vésni fogakba belefúrni szabályt hogy érezzem; azért. Okhatározós hajnalokon, amikor mire hármat kukorékol, addigra: hát, addigra. Ki van valóság feletti? Na, én hiszem Azt. Tudom, amit hiszek. Megpróbáltató idők, katolikus bugivugit járok minden egyes délben, amikor az óramutatók meg a harangok estére szószendvicsfogyasztók lakossági gyűlése lesz, mikor is. Mindenki idegorvos ritmust megzökkentő szemhéjcsattogtató bolond ingeket kinyitni bal bordák közé lándzsahegyet jobbik csontívbe is belevágni három darab kétszázas szög csuklókba és bokákba. És aztán majd egyszer utoljára végül látható lesz az, Aki átsuhant igeidőkön, Ő, akinek állandó lakóhelye Kereszt.

2. Jött szabadság

Akkoriban még tudtam beszélgetni. A fejemben épkézláb mondatok, tiszta ész voltam, szemem gömbvillám. Majdnem mindent észrevételeztem. Elnyújtottan sétáltam az író háza felé. Csendes, kertvárosi utca, vastag törzsű, sötétzöld lombú fák, a kerítések mögött villáknak is mondott tulajdonképpeni családi házak. A délutáni nyugalom csak úgy terült végig a járádán, mint. Ahogy így most felidézek, nagyon akartam látni akkor az írót. Álltam a kapuja előtt, nem úgy, mint aki bemenni akarna, messzebb a drótfonattól, mintha csak éppen megpihennék, ha az író kijönne, zavartan udvarias lennék, mosolyognék és azt mondanám: príma az idő. És mennék elnyújtottan tovább. A príma időben. És ez majd így történt. Az íróval a maga valójában csak évekkel később találkoztam. Sokszor láttuk egymást ugyan, de egyszer sem váltottunk szót. Az író nem tudja, hogy a háza előtt előtt járkáltam úgy tíz évvel ezelőtt, azt sem tudja, hogy körülbelül három évig nem írtam semmit, mert annyira úgy írtam volna, mint ő. Azt meg minek. Aztán többször egy helyre fordított minket a sors, szobákban álldogáltunk, poharak kezekben, vendégtömegörvény, felületkezelt mondatok, átfestett beszédek, tudni véltem azt, amit az író is tudhatott, lestem néha rá, megnyugtató volt ismerni őt. Biztonságosabban éreztem magam attól, hogy ismertük egymást. Idők múltán idejét múlt szavakkal csak volt történetekről. Kötődöm az Ernőd utcai házhoz így, visz néha ma már hivatalosan is a szél oda, bemegyek és ott vagyok. Pontos eseménykövetés nem kellő ma már. Sandaságmentes övezetek alakulóban. Jött el szabadság. Szivárványszínű pamutfonálívek Budapest és Nemesvita közt, könnyűfém pillérek tájba illesztve, földbe ütve; itthon lehetek. Érzelemnyilvánítás szóban korszerűtlen képben jelenítve jó és megfelelő képsorok cikáznak falvak fővárosok közt begyorsított élet sebzett vonatok; személygépkocsik de legkiváltképpen motoros sárkányrepülők, Péter, háromszoros kakashallgató, műkőszikla, vidámparki petárdaszikra tüzijátékos baldóver, jönnek fényeszöld döglegyek Ránk zuhanórepülésben négerevő keselyűk fekete húszabálók kampós tépőszakítók; csőrök; fémszálas szárnyak; húsfogyasztó műanyag Ikaruszok. Ne lopj tüzet! Piros-fehér-zöld vásznakba tekernek, leszel nemzetiszín múmia, májadhoz nem fér májtépő madár, szöveghez láncolt álkirály leszel; nudista uralkodó; jól van az úgy; csak a szíved; szíved jégcsapszuronnyal karcolt: gyorsfagyasztott meztelen lehetsz.

3. Amikor betegek vagytok

A személyemből kitermelhető írásmennyiség véges. Minőségi mutatói hullámzók, grafikonvonali kiábrázolásuk leginkább a szívműködést megjelenítő EKG rajzolatára hajaz. Fent, lent. Ide-Oda. Szét. Összevissza. Mint a történetek tőlem, egyszer volt eseménysorok felmondása, mintha az, ami volt, a kibeszélés által megint úgy lehetne. Vagy majdnem minden ugyanúgy. „Nívós választ adnak a lét kihívásaira.”

4. Bocsássatok meg egymásnak

„Mit kell tehát tenni a gőg elkerülése végett? Ne önmagára ügyeljen, hanem ahhoz emelje szemét, aki a mennyben lakik. Minden kevély ember ugyanis önmagára figyel, s nagynak látja magát, mert önmagában tetszeleg. Aki azonban önmagának tetszik, ostoba embernek tetszik, ugyanis azért tetszik önmagának, mivel ostoba. Csak az lelheti magában biztosan tetszését, aki Istennek tetszik.” Honnan is vizsgáljam Szent Ágoston mondatait? Közelítsek a szavakhoz? Hátráljak messzebb tőlük, keressek biztosabb rálátást adó távolságot? Keresem az érvényes időket, tereket, ahol, és ahonnan, és ahová. Mintha kezelhetném így egyedülvalóságom sorompóit. Csupa kémia és fizika és matematika a tudásokból megépített tudatban, ami mégsem ábrázolható ki az anyag megtapasztalására vágyók bizonyosságára anyagszerűn, sem így; sem úgy. Térdelni kell. Templomokban, alkalmasint. Ez az alázat; amúgy.

5. A lelki szépség szerelmesei

Beletekerni az olvasót a mondatokba. Hogy ne legyen szabadulása. Sosem ne. Mintha bármi mondat pányva lehetne. Ha nem is az, annak képzelni. Lelkek kötőfékre, a Szavak elszállnak; ökörnyálak.

Az öregember madárijesztő madarat készített. Három méteres lehet a kályhaezüstös vascső, aminek tetején ott gubbaszt a centi vastag műanyag lapból kifűrészelt madáralak. Dankasirály és vadliba keveréke, magyarázza az öregember, albatroszt nem akartam, az annyira hatalmas és nem is illik ide.

Megeszik a cseresznyémet, jönnek seregélyek, seregélyfelhők, cseresznyét lopnak, mit tettek ezzel az országgal, mit tettek, ez tűrhetetlen, itt többet nem lopnak, ijeszti el őket ezüstnyelű műmadár.

A műmadár szárnyai tükörből, tenyérnyi, cseppforma lapok. Ha a madarak meglátják magukat bene, rájuk jön a porozhatnék, és békén hagyják a cseresznyét.

A néző felmászik a műmadár mellé a cseresznyefára, ég és föld között van így, a néző nézi magát a műmadár tükörszárnyában, aztán lemászik a fáról, és elmegy pározni, idők során rengeteget párzik; és lett négy csodaszép gyereke. És a néző felesége elmondja, hogy egyszer régen albatrosznak született, de mióta az eszét tudja, ember. Minden ízében igazi nő.

6. Ruhátokat tegyétek közösbe

A levegő friss a levegő szabadégi munkahely menni föl-le kozmoszi csúszda maradni az hangtani csapda „vér és takony” Mint a madarak és mint a fülbemászók és akárha koporsóférgek jellemző mozgásmód tehát jelentős sírásó; égtáji sikoly ahogy siklik négy oldalról metszéspont aztán kereszt. Vízesésben ügyintéző zuhatagi madárkíséret, jönnek ég madarai, tűzszín helikopterek. Szabad lettem.

7. Szolgáljátok egymást örömmel

Rögtön láttam, hogy az a tömény energia, az érzelmeknek az az irdatlan sugárzása, amely a rockból árad, és ami nincs meg a leghatásosabb jazz-játékban – az vagyok én. Nincs a világnak semmilyen művészete vagy bármije, ami a mai érzelmeket, a mai ember belső feszültségeit úgy ki tudná fejezni, úgy fel tudná szabadítani, mint a rock.

8. Egy szív, egy lélek

Eltékozlódik az idő, gondolom mostanában többször, emberélet-útfél átlépve, mint valami konkrét árok, ami megszakítja ezt az úttestet, vágott seb, földtestjel, vagy közlekedésterelő korlát az úton, meghatározott szakaszonként, gátfutás, árnyékok suhannak piros-fehér-zöld lécek fölött, akik voltam, nézek vissza: fekete árnyékok voltam. Végül is keskeny megállapítás ez mikor lesz végül kavics víztükröt mikor robbant akkor végül van, aki látja mondja majd: végül volt, neki sokminden majd utóbb, személyes idők így egymás előtt és egymás után perceg bent egy biológiai óra percegnek percek másodpercek úsznak tovább felhőként napok Nap világít nem világít nappal-éjszaka jön-megy Tűzhányó Tűzhányó óceáni évek a szívvel játszani csak Most szabad

9. Így éljetek

Ahogy belendül igen-igen; nem-nem; vagyis indainga fárad, agytevékenységi termék szó nyelven szájpadláson foghegyen hangsor lett beszélőszervek beüzemelve gondolati gyársziréna idegpályán kóbor áram idegpályákon lépeget kapcsolat keletkezett ki kötődik kihez mihez hajszálak összefonva meg még elektromos pulóverek szikrázó paplan fényes párna jégpizsama történelmi hálóing teljesebb jelzőhalmozás népi halkés urbánus evezőtott lendül át ide túlról minden, ami. Mindenki, aki lett helyben hagyva és akkor úgy csinál, ahogy. Kese tigris sovány; kiborotvált ragadozószőrzet; csíkonként vérvonalhatár hozzávetőleg egyenesek közt kicsupaszított bőr, vörös végső felhám fekete-sárga helyett. Meztelen. Várható fogsorjavítás. Ahogy pupillát fénykés összeránt; kiszűköl oldalog szemvidéki névtelen. Hegybe-völgybe napsugár patakból egyszer óceán. Következőleg lenni előtte fejezetten nem hát; minek látszik; csonkán dunai víziló úszik elfelé mint magánember elveszítettem varázsomat ez itt életközép mértani táj vízválasztóval; hányaveti hányaveti testvérvárosközép alkalmi sétatér mondatok lobognak csak csattogtat irányított szél százhúsz kilométeres mikrofonpróba vérbajos szótagcsere sorakozik két darab próbababa hullai mimika kihagyásos módszer amit sosem nem mondanak ott van arcra égve piros a pír a pesti utcán alkonypír hajnalpír közt tigriséjszaka.