Kalligram / Archívum / 1995 / IV. évf. 1995. november / Európa költői; A Meredek út egy példányára

Európa költői; A Meredek út egy példányára

                     

Európa költői

                         

    Európa költői egy finom ebéd után

kinéznek a Genfi-tóra, szembetűz a nap,

csillog a víztükör, Európa költőit elvakítja

a fény.

    Európa költői megjönnek a tegnapi s

holnapi háborúkból, katonabakancsban asszonyuk

ágyába fekszenek, s verseikből, mint egy

földarabolt halból, folyik a vér.

    Európa költői talán nem is tudják,

hogy ők a légvár katonái. Alkudoznak csak

kis ócska kiadókkal.

    Európa költői, ugye, mi egy nyelvet

beszélünk, ugye, nemcsak magyarul, lengyelül,

hanem emberül szólalunk meg versünkben legbelül?

    Európa költőinek arca félárnyékban,

a diktátorok hatalmas árnya rájuk vetül.

    Európa költői Nap-imádók, Hold-

imádók.

    Európa költői a másságot szeretik

egymásban.

    Európa költői bort rendelnek, s

poharukból a szomjas földre töltenek

egy részeg hajnalon, így kínálják a

holtakat is.

    E majmokkal makogó világban

e madárnyelven szólaló világban Európa költői

fölesküdtek az emberi beszédre.

               

                   

A Meredek út egy példányára

                 

Az utcán béke leng s valami borzalom,

hajnal van, mikor ébredek:

ím, itt előttem –

s mégis távoli álomkép a domb.

Előtűnik gyerekkorom,

hajnalban ha fölébredek,

kiskakas hozza csőrében

– elém leejti –

a gyémánt új napot.

Ne írd tovább, ne írd tovább –

úgyis csak töredék, minden csak

tört edény:

a bronz harangban holt harangöntők

szava kong, szava bong.

Az újszülött is fölsírt már,

körme nőtt, s karma, mancsa,

aki majd fiakat hadba hív,

oly örök a parancsa.

Pedig az utcán béke leng,

s csak valami borzalom.

Nem délkör ez, nem Délsziget:

hol rád süthet a nap.

Hanem a légkör, amelyben

a márvány megrohad.

Légkör, amelyben a vers

oly nehezen üti át,

át sem üti végül,

lásd – a hallgatás falát.