Kalligram / Archívum / 1996 / V. évf. 1996. április – Éneklő Borz / Makabeus táncza

Makabeus táncza

Melynek egyetlen eredetije franczia földön,

Tours városának püspöki tékájában található

egy Troyes-ból származó XV. századi kódexben.

A hírhedt haláltáncz szerzőjének kilétét

a tudományosság máig sem bírta felfedni.

A medievalisták föltevései

Adam de Chartres, Jehan d’Amiens

és Ambroise de Saint-Amour

nevei között ingadoznak.

                         

Király valék, hatalmas, imperátor,

Hírért csatázó, vad, vasingbe bátor –

Koronám vesztém, vállamról palástom...

Hány kis vazallom kell vak porba lásson?

            Hoppsza, jöjj mulatni, császár –

           Majd uralmad másra rászáll!

           Hopp, a hívság ege dőre:

           Ropd a hörgő hegedőre,

           Csontos úr, hopp, hoppsza hát!

           

Rút pápa voltam, vén frankföldi püspök:

Megártott, ím, a zsíros böjti früstök...

Talán a Mennynek nem tetszik, ki kába –

S ezt nem teszem be Szent Encziklikába.

           Hoppsza, főpap, víg a pápa –

           Üstbe fortyog, híg kakába!

           Hoppsza, csizma csonka szára:

           Mind megérünk pont kaszára,

           Csontos úr, hopp, hoppsza hát!

           

Gályáim járják Génuát, Velenczét:

Tyrusból hoznak át agátszelenczét!

Arany, zafír, sok zálog tölti zsákom:

Segél az Úr s a bolt a bölcs Izsákon.

           Hoppsza, bankár, balga kalmár –

           Portékád viharba hal már!

           Hopp, a hívság ege dőre:

           Ropd a hörgő hegedőre,

           Csontos úr, hopp, hoppsza hát!

           

De bővön él, be vastag mind a kazdag:

Kevély, kövér, mint nyárom kint a kazlak!

Savány a pór, rossz parlagot csak az túr:

Gálád robotban görnyedez parasztul...

           Hoppsza, járd ki végre, jobbágy –

           Bár a termés bére otthagy!

           Hoppsza, csizma csonka szára:

           Mind megérünk pont kaszára,

           Csontos úr, hopp, hoppsza hát!

           

Báró valék, brabanti, ó, hiába

Vonultam harczba Antióchiába:

Mit ér a vér, a bún, a czél ha fennkölt?

Fiad fogadd be, nyelj magadba, Szentföld!

           Hopp, lovag, hé, tedd le kopjád –

           Mórok is csak erre ropják!

           Hopp, a hívság ege dőre:

           Ropd a hörgő hegedőre,

           Csontos úr, hopp, hoppsza hát!

           

Finom küsasszony voltam kócsra zártan,

Fonnyadtam, vártam Őt egy ócska várban...

Hol vagy, szerelmem? Sem tüzem, se fényem:

Mivé fakult hűségem, szűz erényem?

           Hoppsza, agglant, sánta dáma –

           Vőlegény hí tánczba máma!

           Hoppsza, csizma csonka szára:

           Mind megérünk pont kaszára,

           Csontos úr, hopp, hoppsza hát!

           

Riszáltam ucczán, kéz markolt csöcsömbe,

Szép kapható valék farolt örömre:

Falánk pintyőkém, lábam szétvetettem...

Hány kósza nép fáradt el énfelettem?

           Hoppsza, kuss, girinczre, szajha –

           Új kufirczos ez, sehajha!

           Hopp, a hívság ege dőre:

           Ropd a hörgő hegedőre,

           Csontos úr, hopp, hoppsza hát!

           

Tudom, ki méla, béna, vízi kóros...

Mit mond Hrabanus, Baeda, Izidórus:

Halálra írt nem ád, heába nézed,

Hippocrates s a Hét Szabad Művészet.

           Hoppsza, tombj, tudós magiszter –

           Tán utókorod, ha tisztel!

           Hopp, a hívság ege dőre:

           Ropd a hörgő hegedőre,

           Csontos úr, hopp, hoppsza hát!

           

Világomon, mint vén levél az ágon,

Fityegtem én... Elkölt végső petákom.

Kegyelmes Isten, dús dukátra várok,

S ha megfagyok, tág torkot tár az árok.

        Hoppsza, kódis, telj malaszttal –

        Jer, terítve Fenn az asztal!

        Hoppsza, csizma csonka szára:

        Mind megérünk pont kaszára,

        Csontos úr, hopp, hoppsza hát!

           

Követ faragtam díszül büszke dómra,

Vonalkát véstem, éket szürke trónra –

Játszó valék, Sátán a passióban...

Tán megbocsátja vétkem, azki Jó van!

           Hoppsza, histrió, te czefre –

           Nem telik ma több szerepre!

           Hopp, a hívság ege dőre:

           Ropd a hörgő hegedőre,

           Csontos úr, hopp, hoppsza hát!

           

Megsemmisülten, túl betört reményen,

Borom fogytán csak írom költeményem:

Szemem, szívem kicsorbult, mint e penna...

Kasztáliám vár – vagy megint Gyehenna?            

           Csontos úr, fogd, itt ez ének –

           Köll a franczos fityfenének!

           Hoppsza, csizma csonka szára:

           Mind megértünk pont kaszára!

           Hoppsza, költő! Ámen. Ámen.

           

Maros-Vásárhelyt, 1893 februárjában