Szabálytalan stanzák a kedveséhez

Marullo Pazzi verse

Oh, kurva élet! Húshoz űz hazárd ok:

kéjnőczik horgán ráng a férfi bambán!

Ribancz a hímnek annyit ér, akár tok

A tűzszerszámnak... Mind visong a kampán,

Fürgén szökkennek szárba nyalka szárdok,

S ki Nápolyból jött, az csak nagy kaland ám!

Ha megpuhítna tán e czéda példa,

Neked se lennék szívtelen dugattyú...

Mert lelkem hattyú – légy te benne Léda!

Lombard szajhák, szikul ringyók, lotyócskák

Fejik Modenát, Urbinót, Firenzét...

Tudhatnak új bakugratót, fogócskát,

Mázolhatnak csecsükre grófi kenczét –

Föl úgysem érik két bimbós bogyócskád!

Kínálnának bár érted száz Velenczét,

Messinát untig, kincses Korzikákat –

Nem adlak! Áldlak... Szétroppintom inkább

Morczoska punczid, minden porczikádat!

Prütykölni kész Perugia, Lucca, Párma!

Prímán gurítnak kis ligur czemendék...

De kanszívem berúgva rúgkapál ma

Miattad, szentem... Hadd kotrom kemenczéd,

Mint múltkor is, midőn kigyúlt a párna

Popod alatt, s az ágy miszlikre ment szét!

Forrón hevítlek, folyton fűtenélek

Hű péklegényként forgatván lapátom –

Hisz nélküled csak bolygón, hűtlen élek!

Solymár – Budapest – Veszprém, 1894 júliusában