A cserejézusok eleddig titkolt; de megbízható története az első század elejéről

Vót abba az addig nevenincs kis faluba akkora zsibvásár, mint sehó, mert egy locsi-fecsi angyal elkotyogta a piacon, hogy a Megváltó ott kéredzkedik majd világra, és ez má tuti. Na erre, aki csak teherbe vót Galileába, az mind oda! Ügyes menni köllött népszámlálásba, mert a nípek csalták az adót, ahogy illik. Csakhogy Betlehemet nagy ívben elkerűte a kösségfejlesztis: két bába, aki vágta ott a témát összesen, tisztán tapasztalatilag, azt azok cikáztak ide-oda meztíláb, mert se a bicikli, se a gumicsizma nem vót még szokásba. De nem nyafogtak, jó kerestek.

Abba az időbe mindenkit angyalok zaklattak iccakánkint; azt es, aki különben jót szundikát vóna. Vót köztük három kerál, két sápattszínű meg egy szerecseny; na, főcsengettík azokat is, hogy gyűjjenek, me balhé van. Egy csellag vezette üket toronyiránt, de azok mégis olyan balfékek vótak, hogy egybű Nagy Heródes nevű kollegájuktó érdeklődtek; miabánat?; pedig ismerhettík rígrő, hogy egy gecmajer.

Mindegy, szóval, ahogy József és Mária, a tehén meg a szamár beérnek Betlehembe, hát mingyár van ott a sarkon egy mekdonát-kombinát, oszt ki van írva, hogy reggelire sonkaMctojás, hozzá ingyen McBuri. – Ezek még a hemendexet se tuggyák magyaru, ide ne menjünk be – mondotta a kísőbbeni Szent József, miután megvizsgáta az árakat, mert nem elég hogy egy kanyijuk se vót, de ráadásu igencsak tele lett má a töke azza, hogy a bundáskenyeret francia pirítósnak köll tituláni, a krumplilángost meg Burinak. jó magyar ember vót különben. Nem divatból. Csak úgy, von Haus aus.

– Figyejj má – mondta Szűzmária –, mostan nem lehecc ennyire smucig. Má a lábam köré tekeredik.

– Nem bánom, mókuska, hugyáni bemehecc – enyhűtt meg József, s megvárta odakünn, aztán ballagtak tovább, míg egy rongyos istállóho nem írtek. Az ott olyan vót rígen, mint most a fedett buszmegálló, behúzódhatott alá bárki bódogtalan, épp csak az nem vót kiírva, hogy észidiszi. Olyan igínyek, hogy beípített szekríny? Egy fütyit. A tisztaszobát is úgy takarították, hogy fogták az ásót, oszt lementek egy centive a döngőttbe.

Mária ottan takarosan megágyazott a szénán, oszt megpihent. Füstőgött kicsit, mert mindenha ki vót írva, hogy zimmerferi, de gondóta, ez az ura bosszúja az angyali üdvözletír, há lenyugodott, mint beteg az inyekció után. József meg elugrott a krimóba lenyomatni valamit.

Kicsinyég elidőzött ottan, s közbe leszát az este. Láttya ám, miko megy végre, hogy ótári nagy csődület van az estálló előtt, s benn is csak úgy nyüzsögnek a parasztok. Alig tudott befurakonni. Szerencsére az első sor már térgyepűtt, mint a kivígzőosztagná, azt átlátott a fejik felett. Na, az vót, hogy Mária közbe megszűt, de nem csak ü, hanem az a nímber is, aki nem sokká utánuk írkezett a férjive. Olyan csövi fílík, az a kukaszakírtű fajta.

A bonyodalmat az okozta, hogy a Mária meg a József gyermeke, a Kisjézus, hát az olyan egy randa kiskölök vót, hogy az míg csecsemőbe is párját ritkíttya. A szamár beleröhögött a zaboszsákba, amikor ránízett, és fuldokóni kezdett, mert az orrába ment a mag, az meg olyan, hogy csak befele halad. A három kerálok is csak lestek, hogy ilyenko mi van. Egy ilyen randa megváltóval nem lehet nekiindúni az új időszámításnak, tisztára blama lett vóna. Node láttyák ám, hogy ott gügyög a túsó sarokba az a másik csecsszopó, az meg göndör, mint a puli és dundi, mint a friss barhesz. Helybe ideiglenes bizománnyá alakútok; kimentek az estálló elejbe; bepuszítak egy zsebüveg törkölyt, oszt vizuálták a csellagot kellő szigorúsággá, hogy há mutat. De a csellag az olyan, hogy akárha mégy, mintha mindig fölötted vóna, mint ahogyan az aranyhíd is mindig az illető személy felé csillong a vízen.

Tedd a kezed a szívedre. Te melyiket választottad vóna?! Emberi dolog. Max faktor.

A József, az tutta, mert az angyal közőte vele, hogy nevelőapa lett, de szeríny pali vót, olyan halvérű, hagyta hát, hogy a kerálok a másik kölökhöz tegyík le az összes cumót, amit hoztak vót, heába villogott a szeme szegíny Szűzanyának. Ilyesmin gajra mehet egy házasság, ha egy férfi ennyire mulya, de ebbe az esetbe még mázlijuk is vót vele, mer aztán javukra vált a tévedés, csak későbben kerekedett jogi eset belüle.

No, miutá megvót a nagy cícó, ment a dógára mindenki, azt fakszóták a világ négy tája feli, hogy mosmá kóser lesz minden.

Nagy nudlit. Még csak akko jött az igazi kocsedó. Rada hajnalba dörömbözik az angyal (civilben postás vót az, csak évelőtte kinyiffantották az erdei zsiványok), hogy most aztán télak, mert jönnek Nagy Heródes zsódosai, oszt vagdajják az ártatlanok gigáját sportbu.

Gyorsan szedték hát a sátorfájukat, aztán irány Horány. Még riasztották vóna a többieket is, hogy mi az ábra, de az angyal megnyugtatta üket, hogy az mán az ü dóga, csak tűnnyenek, elintéz majd mindent. Naná. Annyi is lett annak a sok kis bűntelen liléknek ottan. Postásbú lett diplomata az az angyal, de meg ke hagyni, hamar beletanút. Csak a három keráloknak szót, hogy vissza ne mennyének a gecmajer haverjukho, mer végük lesz, mint a botnak.

A Szent Család meg usgyi, hegyen-völgyön, ungon-berken át. Meg se átak vóna Názáretig, ha közbe nem köll megalapítaniuk a botanikát, és bővíteni az Ur teremtményeinek számát egy-két jó találattal. Vót – pídának okáír – egy olyan semmilyen kis virág, azelőtt míg nevet se találtak rá, annyira jelentíktelen vót, de amióta a Szűzanya sietsígge megűte, azóta csak az előkelő Mária-lelke nívre hagat, más megszólításra nem mozdúna tapodtat se. Még kikapáni is tiszta gyötrelem. Egyszer meg, hogy fírehajítják a Kisjézus liberóját, hát, mit látnak: azon nyomban kivirút belüle száz hektár gyapotfőd, méghezzá a jobbik fajta, a barbára. No, ennek meg a szerecsenyek örűtek aztán nagyon, mer látták, hogy az Ur igazsága nagy, s nékik is jut abba rész. Van is az a szám, a „Liftet, Béla!”, na az errő szó, hogy örűtek neki. Innét ne tuggyak elmenni. Blúz.

Hanem vót baj is. A cserejézus mamája annyira berágott Józsefékre, hogy csak. Az ü szípsíges szíp gyerekit megpusztították az írtok, ezek meg – gondúta – csak lelíptek szó níkű, penig az estállóba míg jóba vótak nagyon. Eztet igazságtalannak taláta piszkosu. Dehát ez az asszon tudatlan vót nagyon, hogy is láthatta vóna át a törtíneemet. Ipp csak annyi esze vót, hogy hazatanájjon. Olyan kis rezes arcú, ivós nő, ráadásul meg – ugye – elöntötte az agyát a yoghurt, ez emberileg – max faktor – írthető. Vett egy nagy túlélőkést, azt elindút utánuk. Hát, ott ül az egész Szent Család egy csipkebokor alatt a názáreti úton, amikor utoléri üket, s éppen az utósó májkonzervet eszik, csak úgy, kenyír níkű.

– Figyejjetek, ti szemetek – azt mondja közvetlenü most kieresztem ennek a gyereknek a bélit. Ilyet szót, penig látta, hogy ebédeznek.

No, a Kisjézust se köllött fíteni. Nem ijedt az meg egy szemernyit se, csak rámosolygott azzal a szelíd, de borzalmas mosolyává, ami vót neki, úgy, hogy az eszelős jóasszonynak a hideg kezdett futkosni a hátán, s megdermedt benne a vese-velő. Akkor Jézus Urunk nagylelkűen megajándékozta egy űrhajós-jelvínnyel. Ezen szegény balga némber úgy elcsodálkozott, hogy menten kiesett kezéből a kés; el se köszönt, csak egybő hazafelé vette az irányt a másik fiához, de attó kezdve má nem számíthatták be sehá, csak a létszámba. Naphosszat elkuporgott a küszöbön, oszt fínyesítette a jelvínyt.

No, ez a másik fiú istentelen nagy jampli lett, amiko fölcseperedett. Egyetlen ívvel vót idősebb, mint az öccse, a szegíny kis cserejézus, akit besilóztatott Nagy Heródes kerál, csak a nagy míszárlás idejin ü ippeg kőesőn vót adva egy szamáriai rokonynak bizonyos segélykérelem okán. Már csecsemő korába is csaló vót, ha még nem is tudott rula. Ennek a pernehajdernek aztán nagyon fúrta az ódalát, hogy csak úgy ukk-mukk-fukk kiestek a jóbu, ezír amikor Jézus Urunknak már igazán kezdett menni a bót, már tömeggyűléseket tartott, és kifundáta, hogy lehetne kifótozni a mózesi törvényeket, ráadásu vót egy remek vízenjáró száma is, ami egymaga megírt tíz rongyot alkalmankint, na, akkor ez a szígyentelen úgy gondúta, hogy beleköp a levesbe, és peres útra tereli a dogot. Ugy ám. Nem röstellte azt állítani, hogy ü maga a Megváltó, és keresetiben százezer dollárt követelt hitelrontásér. Ezen még az a minden hájjal megkent bíróság is hangosan röhögött, amelyik azért látott már egyet s mást Jeruzsálemben. Törvény az törvény, az eljárást le köllött folytatni. Csakhogy egyszer a három kerálok nem vették át az idézést, máskor a pásztorok vonultak el juhaikkal a távoli hegyekbe, úgyhogy folyton el kellett napóni a tárgyallást.

Közbe aztán haladtak a dogok. Jézus Urunkat nem átallotta fődobni egy Júdás nevű strici – rég nem komáták egymást –, s meglett a szomorúság. Eleinte még úgy nézett ki, hogy megússza felfüggesztettel, mer semmi priuszára nem akattak, de aztán a papok addig kevertík a szart, hogy csak megfeszítettík. Penig sok jót tett azt meg ke hagyni, s pontosan akko, amiko a legnagyobb szükség vót rá, amiko má mindenki zokni vót agyilag, hogy mivanmá. Járta az országot fáradhatatlanu, és marha jó műsorai vótak. Egyetlen egy helyen fütyűték ki, ott is csak azé, mer tévedésbő a Májkel Dzsekszn-t harangozták be. De üt ez se bántotta, halatt a maga uttyán rendületlen. Kétely és habozás meg nem érinthette, betejjesítette az Ur átal ráosztott kűdetíst tövirül hegyire, s megfizetett mindenír, az utósó szegig. Utáta a gazdagokat és szerette a szegényeket, az elesetteket és elnyomottakat, és az ilyet a nípek nem felejtik el, hacsak nincsen rá valami nyomós okuk. Dídanyám szerint az ü sorsa is máskípp alakút vóna, ha nem születik olyan riasztó fizimiskává, s nem rinyál annyira a pinátó, hanem választ valami tenyeres-talpas menyecskét a legtávolabbi Giskalábu, aztán töcsköli folyamatossan, míg a világ világ. Hiszen későbben má nem is vót annyira förtelmes a kípe, csak afféle markáncs lombrázó típus lett. Direkt van, aki az ilyenre bukik.

Mégis kár lett vóna, ha így történik, hiszen halvány gőzünk se lenne róla azóta se, hogy a becsülettel élő ember főtámadhat egy az egybe, s hogy Isten országába nem csak a cselédlépcsőn lehet beosonni, hanem be lehet sétáni a főbejáraton, arról meg plánem, hogy nem azok a kövér, csuhába őtözött jóemberek vátották meg ezt a fingeszű emberiséget, akik a hordónyi hasukon ájtatosan horgyák a kicsinyített keresztet ezüstből, hanem az a kis randa, sovány ürge, aki a hátára vette helyettünk tőgyfábu.

No, mindegy. Az önjelőt cserejézus a megfeszíttetís hírire villámgyorsan visszavonta a keresetit, s kipengette a perkőccséget. Asse vót egy nagy etvasz, mer abba az ívbe jó fizetett a füge meg a gránátama, ez a csibész meg gyümőcsbe utazott. Egy év se telt bele aztán, s az Ur csak kiszabta rá a méltó büntetést. Valami kapernaumi fődműves a felvásárlási arró folytatott heves vita közbe úgy fejbe kurta a kapává, hogy a szerencsétlen abba a minutumba megkergűt, úgyhogy ü örökőte meg mamájátó az űrhajósjelvényt. Ammár olyan fínyes, mint a Hadik lovának réztöke a Várba.

Nohát, így folyt ez akkoriban, meg azóta is. Mindenkinek megvan a maga keresztje. Van, aki a nyakában tartja kutyaláncon, van, aki a fölsebzett hátán, s akad aztán olyan is szép számmal, aki a zaciban.