A pontosságról
M.M.-nek szeretettel
a világot a legközvetlenebbül szólítom meg,
ahogy önmagamat
A pontosság reménytelen. Pontosságra törekedni, az egy udvariasság-fajta. Műanyagból készül és rózsa színe van, mint egy háromnapos kismalacnak. Valami pontos vagy nem, ez korántsem az igyekezeten múlik, hanem legjobb, ha úgy gondoljuk, hogy a szerencsén. Az akarás is rózsaszínű. Olykor igyekszel, nem tudod megúszni, hogy ne. Kell hozzá ez-az, hogy felhagyj az ilyesmi igyekezetekkel, évek kellenek hozzá. Mulatságos. Lehet, hogy mulatságos, de azt nem lehet, hogy mindig kimosolyogd az igyekezetedet.
Mészöly mesélte egyszer, hogy a Saulus kétharmadát kidobta. El is égette. Van egy szép, századeleji Jugendstil cserépkályhám, én is be szoktam gyújtani, marha jól ég a kézirat, ropog, felpöndörödik, lapozgat a tűz. Ha elégette, az el is van égve, nincs mese. Tényleg mondta-e ezt nekem Mészöly Miklós, vagy én találtam ki. Kéziratokat a pontosság miatt égetünk el. Nem a pontatlanságuk miatt, hanem a reménytelen pontosság miatt.
Berlin, 1995. november 7.