Kísérlet a rejtőzködő magyar regény tettenérésére

A táj alkalmas, a múlt is.

M. M.

Úgy lehetne elképzelni, ahogy a valóságban is volt.

Térképpel elindulni a múlttörmelékes Aliscába, csatangolni Bartinában, Kis-Bödőben, Lisztesben, Remetén, a Pándzsó sírvárosi utcái fölött, elidőzni a Porkoláb-völgyben, bóklászni a Csörge-tó körül, szurdikok, dombok, horhosok, nádasok változatosságából útba ejteni a sötét-völgyi erdőt, megkeresni a keselyűsi gátőrházat, a történelem árterét. Megérkezni Pannóniába, Európa hátsószobájába.

Apró nyomozgatás, amit elkésve művelhetünk.

A tér szeletei helyszínek, melyek események lehetőségeit hordozzák. Tettek, történetek tükörcserepei kerülnek felszínre (lélek) áradáskor. Szekrények mélyéről tárgyak sóhajtanak, az asztalon felejtett napló rejtjelesen üzen, a szemtanúk szájhagyománya ellentmond a törvényszéki jegyzőkönyveknek – szakadások az emlékezés színes szövedékén. A nyomok minduntalan a jelenbe vezetnek a múltból, elképzelt jövőből. Hosszú, kitartott pillanatig a nyomozás eredményesnek tekinthető, majd ismét a bizonytalanság ködkutyái csaholnak bele a felismerésekbe. Csodálatosan rétegezett a világ.

önfeledten kalandozva bele egymás fülledt labirintusaiba

A családi legendák, széphistóriák zegzugos őshazában generációk élnek együtt, ősök és utódok, valódi és „öröklött” családtagok, közeli és távoli rokonok, nagynénik, nagybácsik, unokák. Az Idők Tanúja-matróna (Tompos Anna, Matinka) a családfa egyedüli ismerője és őrzője; nyilatkozatai, utalásai, múltidéző anekdotái azonban gyakran kitérnek a valós tények elől, mintha a történetet féltené valamiféle karcolódástól, horzsolástól. Az emlékezés mécsesei szándékosan kialusznak. A nyomozás így a jelen idő szenvedélyes leányai irányába fordul (Júlia, Eszter, Mária), akik maguk is megkísérlik tettenérni a családi rezdüléseket, belülről, családi kapcsolatok bozótjában bolyongva, a részvétel, a beavatottság lelkesültségével, s egyidejűleg kívülről-felülről, a manzárdszoba biztos megfigyelőállásából vagy életformaváltásból (Eszter az amerikai indiánok között). Próbálkozásaik, hogy megértsék, esetleg alakítsák a világot, meddő kísérletek, amennyiben zsákutcába terelik saját életüket.

A család(történet)fő (apa, Atya, az írnok, Sirak) megközelíthetetlen jéghegyek. Egyes külső megnyilvánulásaik, cselekedeteik után maradnak ugyan nyomok (különösen a többi családtag lelkében), de gondolataikat, s ami a legfontosabb: érzéseiket sűrű homály fedi.

A családtörténetek férfi epizód-szereplői életművész nagybácsik (uzdi vadkanok), különös szenvedélyek rabjai (vízállásjelentéseket gyűjtő nagyapa, cirkáló makettjén dolgozó Emil bácsi), az ősi vadászösztönök kései hordozói (muslincák).

Némiképp a jelen idő leányaival rokoníthatók és velük erősen rokonszenveznek is a kisfiúk, akik talán a világ titkainak legjobb ismerői (Jamma, Gergely, Ambrus); kóborlásaik során és őrzőhelyeikről mindent pontosan nyomon követnek, ám felfedezéseiket konok elszántsággal magukban tartják.

és nem függnek az időtől

A csodálatosan rétegezett világban az idő is réteges. Az átélés, a beavatottság mindenhatósága, az emlékezés technikája folytán egymásra rakódik, egymásra csúszik, egymásba tűnik a három idődimenzió. Az időrétegek áttetszőek, így minden egyszerre van. Egyéni sorsokon átleng a történelem. Egyéni sorsok vetítődnek a történelemre.

El lehetett tévedni a történelmi szomorúságok között.

Avar síp, római jelzőtüzek. István királyunk, aki legmakacsabb rokonát megvakíttatta és fülébe ólmot öntetett. IV. Béla hadiútjai. Pannóniában minden másképp bomlott ki, másképp hervadt el. Thököly rongyos kurucai. A jákobita klubosság titkos összeesküvése. Kossuth és Petőfi tüzei. A második világégés. És ami utána következett. A szabadság gondolata beszivárgott a legbanálisabb réseken is. 1956 fájdalmas kísérlete. A helyszínekhez, tárgyakhoz, emberekhez hajszálgyökerekkel kapaszkodik a történelem. A szent szabadság akarása vért szül, a forradalmakat kényszerű némaság követi, majd melankóliával átitatott emlékezés. A magyar múlt hömpölygő elégiává árad.

Ilyenkor valami más születik.

Dacó István motívumokat fényképez. Olyan dolgokat, amelyek senkit sem érdekelnek. Rögzíti, megörökíti a halálra ítélt látványt, elillanó múltat, a rétegezett időt. A fotókat egymás mellé rakosgatja, egyiket-másikat leveszi, helyét üresen hagyja. A névtelen krónikás is motívumokat rendezget. A családtörténet törmelékeit a történelem mozaikdarabkáival egészíti ki. Vagy fordítva. Az eredet, a származás, a család jelentős személyiségei elő-előbukkannak. A költözködés, a pestis elől való menekülés, a családtagok szétszóródása, megtelepedése, birodalomalapítása a többszörös ismétlődés folytán biztonságérzetet nyújt. A családi szokásrend, a szertartások behálózzák az epikus közléseket. Késő délutánba nyúló ebédek feszülnek az elvetélt vendégségekkel, aprólékos gonddal összeállított öltözködés dacol a mezítelenséggel, órákig tartó tisztálkodási rítusok szelídítik a beszennyeződött erkölcsöket. Szertartásos vadászat folyik szinte állandó jelleggel, ősi szokás szerint, nemcsak állati trófeákra, hanem érzéki örömökre, apró családi titkokra, történelmi sorscserepekre. Családi motívum az örökbefogadás is a szó nem hagyományos – gyámhatósági – értelmében: a család(történet)fő régi kapcsolatai (szerelmei, barátságai) nagynéniként, nagybácsiként domesztikáltatnak, s az időrétegek ki/átjátszhatósága folytán elfelejtődik a nem szerves, nem vér szerinti rokonság. Fontos lehet a történetek alján remegő erotika: a lányok szüzességét gyakran a nagybácsi (öröklött? igazi?) vagy a sógor veszi el, gyerekek fogannak keresztül-kasul a családban, a szeretkezés nyitott szemmel „történik” – kettős kötődéssel. Töredék-naplók íródnak, levelek fogalmazódnak a jelen idő vérzékeny membránjai által. Törvényszéki jegyzőkönyvek, periratok tanúskodnak emlékekben fennmaradt eseménylenyomatok ellen. A figyelők őrhelyeikről réseken látnak rá a lényeges dolgokra: tér-réseken és idő-réseken, a résenlét állandó izgalmával. Nyomokat, motívumokat pedig nemcsak követni és feltárni, de hagyni is lehet és kell: a céhlegények nagyfejű szögeket vernek a korhadt fába létezésük bizonyítékaként, Jamma szögeket egyenesít, Dacó István az útjába kerülő szögeket üti bele a szobája falán függő keresztbe –így jön el a megváltás és a megbocsátás motívuma. Hogy valami más születhessen.

A névtelen krónikás is zavarban van.

Valóságdarabok után nyomoz. A tettenért tények kuszasága, ellentmondásossága rendszerezésre, kristályosításra készteti. ...ha az élet másképp csomózza a szálakat, kénytelen regényes rendet teremteni. A névtelen krónikás a történelem és a lélek törvényszerűségeinek rétegezett kronológiáját követi szenvedélyes szenvtelenséggel. Dokumentumokat idéz: periratokat, újságcikkeket, visszaemlékezéseket, naplótöredékeket, levélrészleteket. Az utóbbiak a személyesség felé sodorják, az azonosulás átforrósodott szikláira, az egyes szám első személyű kameraállásba, hogy onnan hirtelen szemérmes váltással a (családi) emlékező többesen át újra a kívülálló szikár pozícióját foglalja el.

keresztrefeszített história

Fölszögelni a töredék-világ törmelékeit. Végleges változatokká kalapálni az eseménydarabokat. Nyomozás. Térkép Aliscáról. Magyar novella. Anyasirató. Megbocsátás. Pannon töredék. Családáradás. Novellák? Rejtőzködő regényfejezetek? Mozaikként összeálló magyar nagyregény a huszadik század vége felé? Ami történik, úgyis beilleszkedik egy nagyobb egészbe.