kedves M.ondataiM.

...ha a létezésélmény egyre inkább a tudományos világkép függvénye is, mindent eltörölhet valami következő, csak az Evidencia-szépséget nem, s valószínűleg a „csúcspontig” kell fokoznunk a gyorsaságot, hogy újra találkozni tudjunk a mozdulatlanság élményével. Az ún. „halálállapot” tartós és tudatos átélésére törünk, mint az élet teljességére?

Még egy vázlatos térkép is a végtelen számú okok és okozatok (...) „besűrűsödéseire” utal, hogy az eddiginél nagyobb eséllyel szűrje ki a valóságértelmezés naiv antropomorfizálását, visszalépést közben megnövekedett önmagunkhoz, ami jogosulttá tesz arra, hogy a műben összetévesszük magunkat a világgal – és viszont.

Maga az út lett fogadóvá, és az útközbeniség szüntelen megérkezéssé. Az okos skizofréniát itt is vállalni kell. Öncsalás: a pszeudohalhatatlanság görcse. Barátom emberbarát –jobban gyűlöli magát, mint az embertársait. Kimondatlanul –önmaga megszüntetésére tör. A teremtő halál igenlése, önmagunk túlhaladhatóságának múlhatatlan igazolása, siettetése és kihívása.

A művészet eleve „bizonytalanra megy”. Ha tudom, már nem szívesen írom. A konkrét elemek egymásmellettisége, újszerű elrendezettsége, az elemek „szórendje” lesz talán a döntő. Mindenesetre döntőbb, mint a hasonlat és a jelző. Vonzó elgondolás egy amorális nyelv. Tetten érni a valóságot, és eltérni tőle. Nincs szempontunk. Nem ismerjük a hangsúlyt.

A kiegészítés fogalmi mozzanata: időtlenül sokáig csoszognak hazáig (majdnem alig egy óra hosszat). Semmit el nem felejteni, és mindennel azonosnak lenni. De meghalni nem, ehhez nem kell feltétlenül kétlábúnak lenni.

A Nagy Ábrát egybemarkolni szintén csak hasonló dinamikájú fölénnyel és rögeszmés érzéketlenséggel lehet? Maradéktalanul objektív vetület, ami minden lehetséges dimenziót kitölt: ...a maradék. A nyelv a „kiűzetés” a paradicsomból. Az alma egy főnév volt. Helyes. Most már írhatok arról, ami úgy van, hogy lesz. Nem fenyegeti a kivételes halálnem, hogy szabadságba gebedjen bele. A maximális „több személyiségre széthullás” – mint éber öntudatlanság.

A természet zabolázottan kénytelen tudomásul venni, hogy többé nem ő okozhat elsősorban tragédiát a komfort élvezőinek, hanem azok egymásnak. Személyesen nem lenni személyként... Az abszurd az abszolút legreálisabb jelzője. Szuperstruktúra. Az amorfitás rendje. Tagadással, elválasztással, redukcióval kezdődöm. Csak halálom kedvéért élhetek. Csak aki előre megy, az meri megengedni magának, hogy hálás is legyen annak, aki megelőzi. Csak a homok tartós, mert nem akarja.

Minden igazi irodalom „okkult” kutatást folytat... Sokan csak nyárnak mondják. Te sem vagy ugyanaz. Nem tudom, mi a szabadság, ha nem tudom, mi a Törvény. Ha pedig tudom, akkor a szabadság rabja vagyok. Sokan csak nyárnak mondják.

                                                                                                                                                                       Barátsággal:

                                                                                                                         kedves mondataid                       &                                                                                                                          

                                                                                                                                                                Farnbauer Gábor