Kalligram / Archívum / 1996 / V. évf. 1996. június – Szlovák posztmodern II. / Dušan Mitana: Kutyavilág

Dušan Mitana: Kutyavilág

(Psie dni)

Fundárek Ferenc fordítása

Dušan Mitana (1946. december 9.) a kortárs szlovák irodalom legjelentősebb alakjai közé tartozik. Művei: Kutyavilág (Psie dni), 1970; Patagónia, 1972; Éjszakai jelentések (Nočné správy), 1976; A játszma vége (Koniec hry), 1982; Küszöbön (Na prahu), 1987 – válogatás a Kutyavilágból, az Éjszakai jelentésekből és a folyóiratokban megjelent szövegekből; Krutohory, 1991– költemények; Az eltűnt szerző keresése (Hľadanie strateného autora), 1991; Szlovák póker – Meztelen történetek (Slovenský poker – Holé príbehy), 1993. A következő sorok Mitana negyed évszázada megjelent első kötetével foglalkoznak és mintegy „interpretációs helyreállításnak” foghatók fel.

                           

A Nyári játékok (Letné hry) áttetsző elbeszélő stílusa lehetővé teszi, hogy ezt a szöveget a szerző Kutyavilág című elbeszélés sorozatának sémájaként olvassuk.

A Nyári játékok bevezető szekvenciája a következő: „Sejtettem, hogy az unokanővérem érkezése mindent a feje tetejére állít. Szép kis szünidő, annyi szent! A nyakamra küldenek egy városi kisasszonyt, aki mindent lefitymál – és most – törődj vele! És még öregebb is nálam három évvel. Kíváncsi lennék, milyen közös vonásunk lehet egy tizennégy éves városi lánnyal, aki még futballozni sem tud.”1 A Nyári játékok végén ez a szekvencia uralkodik: „Ekkor már a mezei úton szaladtunk, amely az országút felé vezetett, két oldalt könnyű szellő ringatta az érő gabonát, a lábunk alól meleg por szállt fel, orrunkat megcsapta a megperzselt föld éles illata. A forró nyárdélutáni napsütésben a láthatáron reszkettek a hegyek áttetsző körvonalai, mi pedig csak futottunk, telve a Nap ragyogásával és a boldogsággal; a fejemben úgy zengtek a kis csengettyűk, mint amikor apró golyók csapódnak hevesen egymáshoz.”2

A szöveg bevezető és záró szekvenciája azt jelzi, hogy a Nyári játékok a gyermekek nyári szünidőben zajló játékairól szól, és hogy az elbeszélés nyilván két, kezdetben ellenséges viszonyban álló gyermek kapcsolatát fogja leírni (a különbségek adottak: fiú-lány, földi-idegen, falu-város), amely kapcsolat az esetleges erotikus varázslaton át (nem véletlen a megjegyzés a két alak életkoráról) egészen a kölcsönös megértésig és az ebből a megértésből fakadó örömig terjed (befejező szekvencia). Ebben az esetben a Nyári játékok (idillikus) „zsánerkép”, a gyerekkorról és a gyermekek „nyári játékairól” szóló elbeszélés lenne. A gyerekkorral foglalkozó irodalmi elbeszélés „zsáneremlékezete” szemiotikusan mindenekelőtt a biztonság, a nyugalom, a gondtalanság attribútumaihoz kötődik, ezért (a bevezető és záró szekvencia tanulságaként), olvasóként, a Nyári játékok szövegeiben is elvárhatjuk ezek megjelenését.

Itt kell emlékeztetnünk a Kutyavilág mottójára:

                           

„A kerékagyban harminc küllő találkozik.

A köztük levő üresség alkotja a kereket.

A fazekas az agyagból edény formáz.

Az edényben levő semmi képezi az edényt.

A falakba ablakokat és ajtókat vágnak.

A belül levő űr képezi a lakhelyet.”3

                                      Lao Ce

             

A Kutyavilág története (a mottóval összhangban) mindenekelőtt ezt a belső ürességet fogalmazza meg. Tulajdonképpen a beszélői helyzet irodalmi vizsgálatáról van szó, amely nemcsak szukcesszív technikával fogalmazódik meg, hanem (elsősorban) a belső tér révén, ami annyit jelent, hogy eme szerves jelenség narratív kutatása a beszélői helyzet nem sejtett, különleges lehetőségeinek föltárásával kecsegtet.

Térjünk azonban vissza a Nyári játékokhoz. A nyári gyermekjátékok elbeszélésének idillikus bevezető- és zárószakasza közé illesztette be a szerző az öregasszonyról szóló részletet. Ennek a részletnek inkontabilitását az okozza, hogy nincs összhangban az elbeszélés kezdetének és végének konfliktusmentességével és eseménytelenségével. A Nyári játékok tehát egyrészt az eszményített nyári játékok elbeszélése (a szöveg eleje és vége), másrészt a nyári játékok belső történéseinek megfogalmazása, a fenyegetés és a veszedelem meglepő és előre nem látható leleplezése. Narratív paradigma és szintaxis révén fogalmazza meg az öregasszonyról szóló részletet, amelyből nem hiányzik a csúf és a brutális esztétikája – mindez az eszményítő és biztonságos, a hagyományosan „szép és jó” módszertani síkján történik. Ezért válik a Nyári játékok a „gyermeki szempontú” elbeszélés megállapodott tónusában polemikus ellenhangzattá.

A nyári gyermekjátékok stabilizált szekvenciáinak és a történetbe nem illő részletnek narratív különbözősége a szokványos felszín alatt (a gyermekjátékok konvenciózus elbeszélése) felfedi a különlegeset és a meglepőt. A természetes, hétköznapi beszélői helyzet nem természetes belső tere felfedésével fokozatosan túljutunk a Nyári játékok szövegének keretein és eljutunk a Kutyavilág tárgyalásához.

A Kutyavilág valójában az előreláthatatlan, így tehát meglepő és természetellenes konstituitív jelenség (belső űr) keresése és megfogalmazása, amely a hétköznapiság által banalizált narratív helyzet megjelenítése, miközben az elbeszélés a szövegek többségében viszonylag állandó szerkezettel bír – keretbe foglalja a hétköznapi narratív helyzet és a történettel össze nem függő (belső) szekvencia, amely leleplezi az előreláthatatlan általánosságot és hétköznapiságot, a titokzatosság erejével hat és gyakran brutálisnak tűnik. A Kutyavilág című elbeszélésben tehát a természetes válik természetellenessé, a hétköznapi elveszíti hétköznapiságát és az ártatlannak megvan a lehetősége arra, hogy brutálissá váljon.

Az Egyhangúság (Monotónnosť), Találgatások (Dohady), Forró délután (Horúce popoludnie) és a Karácsonyi utazás (Vianočná cesta) című elbeszélés-sorozat narratív szerkezete a Nyári játékok variációja. Az Egyhangúság című elbeszélést egyrészt a munkaidő vége, a szabadidő kezdete, a szórakozóhelyre való indulás (kezdő szekvencia), másrészt az éjszakai hazatérés (záró szekvencia) foglalja keretbe. Látszólag nincs itt semmi probléma: a szekvenciák zavaros láncolata a családban uralkodó rossz kapcsolatokból következik (anya és fia közötti kommunikációs zavar, ellentétek fiú és apa, illetve anya és apa között), amit betetőz két verekedés és a kutyatetem maradványai a motorbiciklin. Az Egyhangúságban ezzel a láncolattal fejezi ki a szerző azt a lehetőséget, hogy minden emberi létben megtalálhatók az élesen negatív lét jelenségei, mégpedig éppen a hétköznapi emberi cselekedetek természetes, normális, egyhangú összességében.

A Találgatásokat keretbe foglalja az az esemény, hogy a gyászolóknak meg kell állniuk a vasúti sorompó előtt, majd a sorompó felemelkedése után folytatják útjukat a temető felé. Ez a kényszerű szünet a monolitikus és monofónikus menetet egészében polifónikussá változtatja, az elbeszélői szekvenciákból polimodalitás lesz; a személyes élet és annak mások általi érzékelése rendkívüli nehézségei eruptívon artikulálódnak; mindez indokolja, hogy a Találgatásokat valahol Camus Idegenje és Johanides Magánélete között helyezzük el.

A Forró délután című elbeszélést egy olyan apróság foglalja keretbe, mint a cigaretta kifogyása, megvásárlása a legközelebbi kocsmában, majd az út folytatása hazáig. Természetesen ezt a hétköznapi helyzetet is megrendíti a diszkontinuitással jellemezhető belső szekvencia – a „sörivó férfiak” titokzatos és drasztikus társaságának látomása.

A Karácsonyi utazás keretét a hegyi szállóba való utazás, illetve a karácsonyi vacsora kezdete adja. A diszkontinuitást itt egy titokzatos levelezés, a kafkai „legfontosabb pillanatok elmulasztása” és a brutális gyilkosság jelenti.

Amint látjuk, Dušan Mitana Kutyavilág című könyvének lényegét az adja, hogy sorozatosan „behatol” a narratív helyzet hétköznapiságába, illetve prediktabilitásába. A Kutyavilág tehát a látszólag egyszerű dolgok összebonyolításának sorozata, a kötetben a látszólag áttekinthető események áttekinthetetlenné válnak és a hétköznapi eseménytelenségből események lesznek (titokzatosság, brutalitás). A sorozat technikájához tartozik az oda nem illő szekvenciák elhelyezése, a végeredmény pedig a „belső tér” meglepő és megrázó feltárása, annak megmutatása, amit a hétköznapi banalitás és az előre látható eseménytelenség rejteget.

A Villamoson (V električke) és az Sorsdöntő (O krk) című elbeszélések anekdotikus jellegűnek tűnnek: a túlzsúfolt villamosban zajló szex és egy banális szereplőcsere. Emellett viszont mindkét szöveg a belső világ, tehát a hétköznapi narratív helyzetek konstituitív jelensége narratív elemzésének a változata. A szövegek eljutnak egy bizonyos valóságmezőre, ezzel elveszítik anekdotikus jellegüket és ezek után már úgy lehet őket olvasni, mint a hétköznapi narratív helyzetekben esetlegesen előforduló, nem sejtett és meglepő helyzetek leírását; ez pedig kétségtelenül a már jelzett narratív sorozatba illőnek minősíti a két elbeszélést. A Villamoson és a Sorsdöntő a Kutyavilág című kötet írásaitól az elbeszélőmód szerkezetét tekintve különbözik – itt hiányzik az összetartó keret és a diszkontinuitív belső szekvencia.

A héja (Jastrab) című szövegben a hétköznapi családi életet egyrészt a házastársak, másrészt egy másik személy, a voyeur szemszögéből figyelhetjük meg. Egyáltalán nem az a lényeg, hogy a héja valóban a feleség elleni támadást gyakorolta-e, vagy hogy a férj galambjai vájták-e ki a nő szemét, az sem fontos, vajon a Putyó nevű farkaskutya a férj parancsszavára támad-e rá a feleségre. Itt a narratív elv a lényeges, ami a szöveget a Psie dni darabjai közé sorolja: egy másik lény, a voyeur leleplezheti a gyilkosság lehetőségét még egészen normális, természetes, családi élet esetén is. Peter (voyeur) felfedi ezt a lehetőséget, miközben valóban nem az a fontos, megalapozott-e a Viera élete miatti aggodalma vagy sem, itt maga a lehetőség a számít – ami a belső tér irodalmi elemzésének egy változata –, tehát annak leleplezése, ami a sorozat egyéb szövegeiben a mindennapi eseménytelenség leple alatt rejlik.

A Kutyavilág az emberek egymásnak nyújtott segítségéről szóló frázisok kooptációja irodalmi elbeszélésbe. A segítségnyújtás pozitív és természetes minősítésének jelensége problematikussá, bizonytalanná válik; lehetetlenné válik ezen frázisok alapos átgondolása: ha természetes az, hogy vészhelyzetben segítünk, akkor a Kutyavilág szövegeiben természetessé válik az öngyilkossághoz való segítségnyújtás is. Az emberi segítségnyújtásról szóló nyelvi sémák problematikussá válása maga után vonja a nyelv problematizálódását is, ezáltal kitágul Mitana narratív kutatási módszertani mezejének dimenziója is: ha a fent említett szövegek az emberi hétköznapiság belső terébe eresztettek le kísérleti szondákat és a rutin mögött feltárták az előreláthatatlant, a meglepőt és a váratlan lehetőségeket, akkor a kötet címadó szövegéről megállapíthatjuk, hogy elhagyja a hétköznapi emberi lét tematizációjának szokványos módszertani mezejét, és átlép a nyelv problematikájának világába. (Ehhez azt a megjegyzést fűzhetjük, hogy a szövegben ismét visszaköszön Camus Idegenje – perzselő nap, a kutya motiválatlan meggyilkolása).

A rutinszerű tevékenységekben rejlő, látszólag problémamentes lehetőségek problematikussá tételével és a nyelv váratlan lehetőségeinek feltárásával fény derül a kiszámíthatatlanságra: a brutalitás kitörésének nyugtalanító lehetőségére. A feszültség forrása a szukcesszió és a diszkontinuitás megbonthatatlan különbsége, ami előreláthatatlan és meghatározhatatlan cselekedeteket szül; ezzel tisztában van a Az utolsó határidő (Posledný termín) hőse is, aki megfogalmazza Mitana Kutyavilág című könyvének alapelvét: „a belső, kívülről látszólag nem befolyásolt nyugtalanság természetes állapotunk.”4 Az emberi lét mikéntjének ezen narratív elemzésével Dušan Mitana Kutyavilág című könyve azon törekvések közé sorolható be, amelyek a szlovák irodalmi életben a hatvanas évek közepétől vannak jelen – mindenekelőtt Ján Johanides és Rudolf Sloboda művei által.

A Kutyavilág című könyvben azonban nemcsak az emberi lét mikéntje, hanem maga az írás is problematikussá válik. Mitana nyíltan kiáll amellett, hogy az irodalomban bármikor elhagyható – az irodalom rendelkezik ezzel a kompetenciával és jogkörrel – egy-egy műfaj megállapodott, stabilizált kerete; az író törvényesen lép be a diszkontinuitív és előreláthatatlan térségbe. A Kutyavilág szerzője egyúttal kiáll amellett is, hogy az író a látszólag nem elbeszélői, illetve banális narratív helyzeteket az elbeszélés feszültségének, meglepetésszerűségének forrásává avathatja. Ennek a következménye a kézirat önreflexív gesztusa, így az írás felveti az irodalmárok számára a kérdést: Hogyan írjunk? Míg az emberi létezés narratív elemzésének módszerével Dušan Mitana Kutyavilág című könyvének egyes írásai Ján Johanides és Rudolf Sloboda szövegeit idézik, az írástechnikai reflexiók Kutyavilág-beli dimenziója a szlovák irodalomban mindenekelőtt Pavel Vilikovský szövegeivel vethető össze.

             

             

Jegyzetek

1. Dušan Mitana: Psie dni, Bratislava, 1970, 9. o.

2 U. o., 20. o.

3. U. o., 7. o.

4. U. o., 511. o.