Kalligram / Archívum / 1996 / V. évf. 1996. június – Szlovák posztmodern II. / Kharón; p. m.; ***; alef

Kharón; p. m.; ***; alef

             

Kharón

             

szerte a mezőn hullák fénylenek.

fölébük állok, szeretkezek.

szelíd szememre légy száll,

szárnyára akasztom, amit

még lehet, és gyorsan.

csak meg ne lepjenek.

                   

             

p. m.

                 

mintha szómond.

egyszerűen elviselhetetlen,

na, itt vagyok,

a szavak lesznek,

meglesznek gondolatok,

jaj, mennyi ilyen jó szó.

                     

most már inkább sosem lennék.

                       

                 

  * * *

                   

Az ősz betöri az összes évszakot,

Telepít a nagy asztalra pár

Klasszikus mattot, és össze-

Néz sok sosemvolt lomha szem,

Mit felfűzne, de nincs,

Az értelem.

                 

               

alef      

       

az ember végzetét az értelme adja.

egy szenvedő táj kitépett darabja.

felnéz, s látja magát, mint régen.

semmit sem mondhat, hogy bármit megértsen.