Szent Sebestyén; Manierista dallam; bugyuta rímek balladája; csókálló; Genovában; Jár a cukor; A hártyásasszony novellája; habzón

Szent Sebestyén

„Qui buccio la mia vita”

(Sandro Penna)

Matrózruháját tépdesi róla a

szélkéz, ahogy lép langy kikötőm moha-

lépcsőin. Izmokból süt ki a

nyár. Daraszín pamacsok. Talán csak

kihányt, sebarcú csillagok. Áttöri

a kocsma védpajzsát, ahogy égi ost-

romkor szokás. Ó, füst! testek gyen-

gédkezű átfaragója, bürköt

keversz az éjjel poharába, és

aludni küldöd őt selyemágyba. He-

retokba huppant szív dalol. Az

íj kifeszült, a galamb halott kő

a válladon. Combhúsba furakszik a

nyíl vége, hátba, szívbe is átkozott

kéjjel. Sebestyén vad rumot nyel,

majd üde hajnali fényt pisál egy

rücskös sarokba.

Manierista dallam

Az égszelence

megnyílt Velence

fölött:

kiköpte reggel,

s egy rozsdás szeggel

valami kéz máris

az égre szögezte

a napot.

A parti donnák

szűz fényből fonják

a Sors

párka-fonalát,

talán odaát

a nap háta mögött

akad még aki majd

elvágja.

bugyuta rímek balladája

a lámpafüst alulról támad

kiadlak édes hotelszobának

az angyalok gyerekcipőben járnak

és behordják a sarat

csókálló

                                            apró rangosokat cipel a patikáig

csigavér, csigavér, mondja

csaló vagy és gyilkos, mondaná

                                           három harapás egy pillanat

                                           arcán lepedő dagad

                                           belevarrva két didergő nap

                                           van vagy 70 éves csülke

hullákból rakosgat?

élet után sárlik a pofája?

lesikít róla a háj

                                           cipeli, cipeli a rángást

                                           lepedő, napok, rakosgat

                                           fagyasztott eper szelídsége

                                           égre kent lekvároké

                                           aztán odaér.

Genovában

Genovában minden kék kapható

bukott halászfiút köp ki a tenger

halott szeme angyalkék fölkínálkozás

Jár a cukor

1

mindig talányos hattyúk jönnek

leússzak testükről a tollat

styxi köveket tojnak

és a nád kardjába dőlnek

2

az orrodat bezártam végre

egy nagy lakható arc közepébe

3

anyira, mintha sóvá teszik

sóversenyre jár a cukor és tesz rá

két virág közül sós az egyik

nekem nincs szerencsém ezzel

két túlvirág közül az innenső

ideges ha két szép közé esik

az ízek valósággal keseregnek

csak a cukor vidul minden ízében

könnyű, fehér sóvá teszik

A hártyásasszony novellája

a hártyák lassan illeszkednek,

kétséges, bár megállítható

valósággal

habzón

mert néha

ha kanul üt ki a görcs

s a verebek tolla tüzet fog

sziklák keménye robban puhává

és cuppogva csattognak szemérmes ajkak

a kádból nagysokára tó nő

megjelennek tükrén a papírhajók

egy-egy hangocskát cipelve mélyükön

a reggeli csillogás dalából

ilyenkor

hatalmas emlők lógnak minden sarokból

habzón haboz a rés

a részek száma hirtelen megnő

s míg a látszat beledöglik az árba

világra bugyog a világ