Tristia
Bettes István fordítása
Tüzesen süt a nap – jéghegyeket olvaszt
búcsúznak a hegyvidék vizei
nincs több találkozás – talán a tengerben
Nyár derekán is megsejthettem volna
hogy idegen ölben leszel majd sikamlós
sebzett kismadárként ott érkezel célba
Sötétlő láthatár – dünnyög a dagályban
csak a bolondos nap
bújt a felhők mögé – nemsokára itt van
nehezen leltelek
veszítselek könnyen?
beletemettelek lengő szellőcskébe
csillagba
álomba
sok sebes dűlőbe
gémek szállásába
zsályák levelébe
nyárfák árnyékába
tenyerem hűsébe
Hogyha idegen fojt
kígyóöleléssel
könnycseppet ne hullass
mert még ha rabnő is
csak simulva szeret
Jázmint galagonyát bújtat a sűrű köd
– sose menj te arra
nem ismerted őket
Lám az aranyeső egyre hull öledbe
daloló csalogány – esküvői kórus
szétárasztja fényét kincstárnyi ezüsthal
Pogány erdők mélyén
kakukk megváltót hív:
Habakuk Habakuk Habakuk
Madárcsőrré átkozotton
Pikus sorsát kopácsolja
fűszálakon sír Syrinx
Kék vizek tükrében
visszhang álmot bájol
szüless megint újjá
Tengermély hónába húzódik a hullám
történetek színe alakzata
oldódik a mélyben
A távozások mindig egyneműek
mielőtt még a hold új holdtöltét ér meg
az ember árny marad – hű a sötétséghez
Kikoptak a beszédből a szavak
megint minden rege – álomba szőtt mesék
Homérosz beszélt így