Kalligram / Archívum / 1996 / V. évf. 1996. szeptember / A szabadság szabadjai; Korzó; Az ember legalább magával szemben őrizzen meg bizonyos elemi gátlásokat

A szabadság szabadjai; Korzó; Az ember legalább magával szemben őrizzen meg bizonyos elemi gátlásokat

                   

A szabadság szabadjai

             

Minden definíció

a józanság extázisa.

Hogy hol is vannak a kételkedők,

a szabadság szabadjai,

nem tudhatni.

Számon tartható az ordítás

fülemben a vattacsomók,

az egység kétséges.

A kór már elterjedt

minden csillagon.

Sápadnak is már.

                     

Agyonuralkodnak

és halálugrásra kényszerítenek.

                     

                     

Korzó

                         

A papírrepülők fölöttünk süvítenek el. Alig kerülve ki fülünket.

Kopogós tűsarkakon a mamák. Álldogálunk. A főtér mindig

olyan, mintha a városban folyamatosan történne valami. Ahogy

visszaintenek, szemecskéikben ijesztő bizalom csillog. A pici

fejek pici sapkákba bújtatva. Egyre gyűröttebb és gyűröttebb a

lelkem. Meggyűrik ezek a friss lépések. Ki hinné: a kezem nézem,

így szokott kezdődni a kétségbeesés.

                 

                     

Az ember legalább magával szemben őrizzen meg bizonyos elemi gátlásokat

                 

Meleg, hosszú árnyékok

hajolnak össze a padon.

Öreg varázslók.

A csendben

tisztán hallani amit egymásnak mondanak,

de persze egy kukkot se érteni belőle.

Az éterbe röppenő eltévedt hangokat

kevesen értik.

Félek tőlük. Attól, hogy levesznek

a lábamról.

Elég ötpercnyi eltévelyedés.

Étvágygerjesztő ködfelfújt.

Vérszörp.

Hány ődöngő embert kaparintottak már meg?

Tűnés a helyről,

ahol történni fog!

El a boldog parkból!

Mától a perceket hónapoknak nevezem,

az órákat meg éveknek.

Már nem lehet

egykedvűen halni meg.