Alfa kihajolva magából; Árnyékfaló
Alfa kihajolva magából
9
Álmodtam
Elrepültem a házad fölött
hosszú lobogó hajjal:
* júliusi Ofélia-álom *
véremnek vére csontomnak csontja
Aki szeret nem kérdez
Ó, üres zöldje a vizeknek
Szakadékba szakadt szövegek:
8
Kihajolva magamból:
senki sem tudja hol végződnek
a tiszta megjegyzések
Mikor jön az álom nyílásán
az anyátlan Istennő
eltalálja a szfinx nyelvét
És visszatér a remény
állapotába:
7
Fénykő csillagok alatt
halálos éjszaka: úgy látok
mint aki fényárnyékból jön
mint aki ébren volt egészen reggelig *
szó nélkül szóban:
És jön a hegy másik oldaláról
együtt nő hajunk körmünk vágyunk *
hív még egyszer a gyermekkor hangja
* soha nem kapod meg azt amit
elvittél *
6
Röpülés
A test mély harmata
madárszárny alatt aranyfény...
álmomnak álma visszatérő szél
És velem és nélkülem mit ígérsz?
Neked amit csak akarsz: egyszerűen
test és lélek * de nem olyan egyszerű:
nehéz havak hosszú csipkefüggönyök
finom fekete hajszálakkal benőtt bőr *
5
Mint a vers:
alatta nyílás mozgás egyszerre
kibírhatatlan bűn: csak veled nélküle
* gyermeki fájdalommal teli képzelet *
más vagyok: nőmadár a téli teliholdban
magam és magam között maszk és maszk között
* anima mia * váratlanul örökre egy pillanatra
magammal szemben:
4
Tűzárnyék: elvarázsolt álomcsont
magába merült szempilla ráccsal letakart
tükröző tükör nélkül * Cézanne Mont Sainte
Victoire: festménysúly levegőbe emelt hegy
az út vége: „már nem szükséges semmilyen kompozíciós
trükk hogy szabaduljon a tértől
festészete módja csinálja helyette...”
3
Magánykő * ahol megtalálta az ajtót
becsukja Árnyék-sötétedés Őrülten
gyönyörű ősz Késői virulás * szenvedni
az őz bőrében * Szád szárnyai zúgnak
mozdul a vállad finom vonala: láthatárfény
Az egész világ madár egy tél ága végén
2
Családfakő * kerítésre borulva
megalvadt vérben fehér ruhában
elsőáldozó kislány * almavirágkoszorú
vastag ajka mosolytalan * serdülő
könnyeit lefojtva: mindent letakaró
láthatárkő: szeretni * Alfa-szárny nélkül
két álom között átélt mindent:
újra magára szokni
1
Mozdulatlanul Nem muszáj itt lenni
Anyám anyja: „az én vérem sohasem
mozdult meg mellette” hogy lehet valakit
ilyen mondattal eltemetni: Ragyogó
harmat Álmodtam kihajolva magamból:
A finom föld melegen lélegzett
ujjaim között Eső verte az üres
falat: semmilyen jel földben
kőben bőrben
Árnyékfaló
...a harmadik Angyal lelkével
tartja az Űrt...
Belehalok az ujjaidba: te
mássalhangzó szerelmem:
kétszárnyú késem
éneklő sebem
újra és újra veled magamra hagyva
fölösleges sikoly a sivatagban:
velem járó szakadék-lépés
(csak tiszta telihold-táj)
de te úgy csinálod mintha nem lenne
tested mögött árnyék...
üveg alatt
üveg mögött
nem akkor kezdik el
semmi nem vagyok abból aminek
része vagyok
idegen szenvedély
és újra árnyék
fal egy befejezhetetlen
örök álomból
eddig megyünk együtt elterjedünk
a visszatérésben
már elfordultál
be-fordultál magadba
egyszer elmerülni
maradhatnál bennem volt
életedben (tudom másképpen kéne ezt)
ezt az anyanyelvet
most már csak testvérinek
nevezhetem: (magzatvíz
arany árnyékának)
A visszhang hangja ott van már
az első hangban
madárfüst
a tűz fölött
az éjszaka láncain
szárnyfestő test:
(elfordítva feküdni és vakon támogatni
finom hátgerincét)
mélyen belenyúlni
hosszú ujjaiddal
veled vagy nélküled
(majdnem pusztulás)
annyira vagy mintha már nem is
lennél
átlátszó madár
(nem a testnek)
fehérnek fehérje
holdfénykő
érintetlen a márciusi hóban (talán fényt
ereszt elhanyagolt barlangjaidba)
a szócsont
(1996. március 11.)