Kalligram / Archívum / 1996 / V. évf. 1996. szeptember / Alfa kihajolva magából; Árnyékfaló

Alfa kihajolva magából; Árnyékfaló

           

Alfa kihajolva magából

                 

9

Álmodtam

Elrepültem a házad fölött

hosszú lobogó hajjal:

* júliusi Ofélia-álom *

véremnek vére csontomnak csontja

Aki szeret nem kérdez

Ó, üres zöldje a vizeknek

Szakadékba szakadt szövegek:

               

8

Kihajolva magamból:

senki sem tudja hol végződnek

a tiszta megjegyzések

Mikor jön az álom nyílásán

az anyátlan Istennő

eltalálja a szfinx nyelvét

És visszatér a remény

állapotába:

       

7

Fénykő csillagok alatt

halálos éjszaka: úgy látok

mint aki fényárnyékból jön

mint aki ébren volt egészen reggelig *

szó nélkül szóban:

És jön a hegy másik oldaláról

együtt nő hajunk körmünk vágyunk *

hív még egyszer a gyermekkor hangja

* soha nem kapod meg azt amit

elvittél *

               

6

Röpülés

A test mély harmata

madárszárny alatt aranyfény...

álmomnak álma visszatérő szél

És velem és nélkülem mit ígérsz?

Neked amit csak akarsz: egyszerűen

test és lélek * de nem olyan egyszerű:

nehéz havak hosszú csipkefüggönyök

finom fekete hajszálakkal benőtt bőr *

           

5

Mint a vers:

alatta nyílás mozgás egyszerre

kibírhatatlan bűn: csak veled nélküle

*    gyermeki fájdalommal teli képzelet *

más vagyok: nőmadár a téli teliholdban

magam és magam között maszk és maszk között

*    anima mia * váratlanul örökre egy pillanatra

magammal szemben:

             

4

Tűzárnyék: elvarázsolt álomcsont

magába merült szempilla ráccsal letakart

tükröző tükör nélkül * Cézanne Mont Sainte

Victoire: festménysúly levegőbe emelt hegy

az út vége: „már nem szükséges semmilyen kompozíciós

trükk hogy szabaduljon a tértől

festészete módja csinálja helyette...”

     

3

Magánykő * ahol megtalálta az ajtót

becsukja Árnyék-sötétedés Őrülten

gyönyörű ősz Késői virulás * szenvedni

az őz bőrében * Szád szárnyai zúgnak

mozdul a vállad finom vonala: láthatárfény

Az egész világ madár egy tél ága végén

         

2

Családfakő * kerítésre borulva

megalvadt vérben fehér ruhában

elsőáldozó kislány * almavirágkoszorú

vastag ajka mosolytalan * serdülő

könnyeit lefojtva: mindent letakaró

láthatárkő: szeretni * Alfa-szárny nélkül

két álom között átélt mindent:

újra magára szokni

             

1

Mozdulatlanul Nem muszáj itt lenni

Anyám anyja: „az én vérem sohasem

mozdult meg mellette” hogy lehet valakit

ilyen mondattal eltemetni: Ragyogó

harmat Álmodtam kihajolva magamból:

A finom föld melegen lélegzett

ujjaim között Eső verte az üres

falat: semmilyen jel földben

kőben bőrben

               

                 

Árnyékfaló

                 

...a harmadik Angyal lelkével

tartja az Űrt...

                 Belehalok az ujjaidba: te

                mássalhangzó szerelmem:

                kétszárnyú késem

                éneklő sebem

újra és újra veled magamra hagyva

                fölösleges sikoly a sivatagban:

                velem járó szakadék-lépés

                (csak tiszta telihold-táj)

de te úgy csinálod mintha nem lenne

tested mögött árnyék...

                üveg alatt

                üveg mögött

                nem akkor kezdik el

semmi nem vagyok abból aminek

része vagyok

                idegen szenvedély

                és újra árnyék                

                fal egy befejezhetetlen

                örök álomból

eddig megyünk együtt elterjedünk

a visszatérésben

                már elfordultál

                be-fordultál magadba

                egyszer elmerülni

maradhatnál bennem volt

életedben (tudom másképpen kéne ezt)

                ezt az anyanyelvet

                most már csak testvérinek

                nevezhetem: (magzatvíz

                arany árnyékának)

A visszhang hangja ott van már

az első hangban

                madárfüst

                a tűz fölött

                az éjszaka láncain

                szárnyfestő test:

(elfordítva feküdni és vakon támogatni

finom hátgerincét)

                mélyen belenyúlni

                hosszú ujjaiddal

                veled vagy nélküled

                (majdnem pusztulás)

annyira vagy mintha már nem is

lennél

                átlátszó madár

                (nem a testnek)

                fehérnek fehérje

                holdfénykő

érintetlen a márciusi hóban (talán fényt

ereszt elhanyagolt barlangjaidba)

                 

      a szócsont

                             

(1996. március 11.)