Kalligram / Archívum / 1997 / VI. évf. 1997. január – Vendégünk a Serény Múmia / Serény Múmia / Feltámadás; apróságok dícsérete; kis esti csend 9; Pengevillanás; Délutáni döbbenet

Feltámadás; apróságok dícsérete; kis esti csend 9; Pengevillanás; Délutáni döbbenet

           

Feltámadás

           

a váltólázról egyszer szó lehet

kimért időnk ha nem kockázatos

ha benne mégis sok az esedékes

               

egymáshoz illő változat amely

véletlenül előkerül ha még

akad halál halállal összecsengő

                       

ha kibeszéli önkívületünk

miféle csendet milyen hőfokon

negyven napunkért hány alakban töltött

               

ha még akad halál halál után

kimérni egymás önkívületét

és szerda után

hamvazócsütörtök

                         

                     

apróságok dícsérete

               

a dolgok akkor összezsugorodnak

kis hely marad meg abban eltűnök

talán csekélyebb félelem teríti

fölébem egyszer szürke vásznait

                     

mikor már apró voltuk nem kecsegtet

szelídítőket tudom emiatt

a halandóság lassanként kifoszlik

a szem elől tévesztett szövetekből

                       

tudom az aprók félelme alatt

törékenységben izzik majd a kör

amelynek érintetlen álma még

megmentheti az óriás csodát

                 

a szertelent

ami kívül maradt

                     

                   

kis esti csend 9

                   

hordani sűrű földeket helyetted

ez hajlik ívbe most a vállamon

nap mélye zeng holdak zúgása kerget

ha állanom

akadna hely ha könnyű félhomályba

takarnám inkább könnyű testedet

amelyben súlyod már csak tétovázva

viselheted

                           

sikoltanék mert féltelek a szótól

de rádteríteném a hangokat

s a suttogás is szenderegni olykor

s a hangulat

alig-figyelmes árnyékseregében

körülhordoznám kósza fényeid

törékenységed védene ha éppen

körülkerít

                     

                         

Pengevillanás

                   

Mondanom-írnom kis tény

kis tereket sért

úgy ül a testem mélyén most

mint csendben a csend

                       

vékony törökös hold száll

ferdén felfele bent

                     

minden félig igaz csak

minden félig adott

                     

ez a hold valahányszor erre kerül

kiszakít a világból egy darabot

                   

valahányszor villan a penge

a csendnek szála se rezzen

                     

mennyi hiány

hány kis kitalálni-való

törökös hold vékony héja mögött

húzódó csend van a csendben

                   

                 

Délutáni döbbenet

             

és egyszer

visszajött a hajnal

ahova nem küldtem

onnan

                   

én pedig végképp készületlen

mikor betoppant

               

a fény mögött

a sok kitelt valódi hold mögött

ami az égről lekerült

a délután szoborrá

                     

míg ez a hajnal mélyről

a holdak már anyagtalan

legbelsejéből

                     

ilyen volt hát

borzongató

amikor vissza

s rám fonta magát