Elégiák, könnyű kézzel
1.
Nincs gond. Kósza hasonlat a szél. Tudományos ülésre
ballag el Amor, a szex, hóna alatt iratok.
Hánynak a gázlámpák, mert részeg a fényszerelő.
Forró hidak alatt megleled azt, ami jár.
Tudta a csaj, kifehérít inge alól a hajója,
ámde a tajtéklás: rejtelem és reneszánsz.
Nem számít a kapocs, ha becsípi: a kék kiabálja
tágra az utcát. Nem férsz be a tájba, ahol
én lakom és a közönség. Csak nyugi, zárt zeneszekrény:
jó hangfekvésű, mint a Corelli la-la.
Minden mítoszban sok a csont. Halasodnak. A bonctan
boncai halpiacon. Szent szike, fáslikarácsony,
fények, illatok, ó-k, pasasok, nők, csönd?, csupasz ókor,
tógák, húgyfolt, gyors Lesbia térden, a mély
Semmi-sikátor, aszott matróz, gyere, metsszem a torkod,
dőljön a nyílt sebeken át ki a tenger, a Sok.
Nincsen idő. Csak az emlék múlik s rendre kiújul,
mint a sovány szarcsík drága fehérnemükön.
2.
Propertius éneke
Hát én lennék Lynceus. Én, aki tárgyban a lelket
látom: a nincset, sőt! Egy teveszarban az ős
nyár kuporog, belelátom a békét mélyen a tőrbe,
rombuszhalba az ízt, borba a bacchuszi cselt.
Cynthia szívét nem látom csak tiszta szemekkel:
annyi fonákság és taktika menhelye már.
3.
Claudianus énekli
Bőrszerkóban az éj. Tömör asszony, a teste tanult. Nem
is szoba-konyház a pénzes irónia, ha
büszke családot akar. Hadd nőjön az arc be a fejbe.
Rúzst szopogatva a száj íve ivor viadukt.
Lépj, ó, gyáva csodálat, anyagba teremtem a lelked!
Nézem a pincért, a melle csak ing, keze egy
csészében végződik. A szag közelít meg a templom.
Izzad a szószék benn félreeső szavakat.
Futnak a nyálak, a nyákok, a nő szive pénisz.
Tétova kecmec. A föld elnyeli Perszephonét.
4.
Mert a világ csak gáliv. Egyébként tiszta a szándék.
Szín, tiszta akármi:* hosszú képlet a táj.
Érintkezni akartam, a felszín vonz, nem a belbecs.
Némileg és nemileg érik az érnivaló.
Villamosúinak az utcák, csönget a nyolcas, a hercig,
mint az olajkenetes test, hiteles szerető.
Szerte csavart csavarok, tüköraggyal anyák, bazi fém,
kapcs. Volt évszak: nincs. Kurbli a seggbe. Bizony
semmi se jelzi a jelzőt. Mintha vörös pici gombot
varrna a gépre a kunszt. Itt az öröm, meg a túl.
Fordul a, gördül a gyatra csapágy, belefingik a szűkbe.
Kend és fend, köszörülj, ronda a rozsdahüvely.
Senki se lát, csak az arc. Menj hát a gyomorba, a bélűr
tágra melegszik. Avas nyár szaga száll, mogyoróz.
Csábul a félénkség és ferdül a nyolcas a végte-
lenbe. Szerintem a halk vágy csupatűz kalauz.
Mert a világ csak gáliv. Egyébként tiszta a szándék.
* hibás sor
5.
Passer meae puellae...
Meghaltál, te madárgyárak késői selejtje,
tán odalenn izzik szíved, a szikraminyon.
Égbolt nyelve alatt facukorka, savanyka-keserke,
húscsokoládéját nem szopogatja a száj.
Ölbúvárja te voltál, vágyad volt a szkafander,
– gyászol a kedves. A vér hirtelen elhidegül.
Orcusi árnyboltívek alatt lezabálja a húsod
csontig a végzetfog, bár szuvas és csupa kosz.
Villany gyullad az erdőn: látni a fű tetemét és
látni Elyziumod: itt leszel új zenegép.
Lelki mütyürke, te csókos, hogy dalolni akarsz, hát
friss olajul hat a dal Ixion unt kerekén,
és mohagyöp-bevonat zöldül Sisyphoska kövére,
Cerberus összekutyul. Gondola lesz a ladik,
Cháron földi macsó, Narcissus a styxi tükörbe
hány. Ó, hány könnyet ontnak a könnyüzemek!
Két műszakban mozdul a habgép, rá tesz a kedves.
Aztán tép, harap és rőt vibrátorcsönd.
6.
Ego nolo Caesar esse...
Viszket a bor, ha vörösre vakarják. Hallali himnusz
zengje a mámorlást és a nyomába szegült
összeszerelmet, szétmámort meg az abbakefélést,
mely a viszontbaszdüh játszi barátpipije.
Caesarral sose járnék messze jegelt örömért britt
földre, se dugva dugott északi kincsek után.
Szkíta fagyoktol a tettvágy elkonyul, ámde a rücskös
kocsma, a bolhás, vonz és a kifőzdekaja.
Hát tavaszintsa a berket a fény meg a Szent Radiátor,
csússzon a vízre hajó, fűtse be habbal a ten-
gert. És rajtaütésszerűén érjen be a fákon
mind a gyümölcsfityegő. Lydia, zsenge Chloé,
jöjj, Keobúlosz, Nannó, szűzi Corinna, Lyciscus,
Cynthia, Lesbia, jöjj, jöjj, Kürnosz, Lalagé,
várnak az átvágyak meg a félreszerelmek, a túljók,
hátrakacsintások, rátapizó cselezés.
Zengje a dal Bacchust és zengje a zengedezést is!
Ég poharában a vér: pezsdüla a, viszket a bor.
7.
Bússá tettek a századok, édes elégia, kincsem!
Nyiffen a búbánat s mint a kaméleon, ah-
hoz színeződsz. A nyavalygás mézmáz csencsel a vággyal,
ámde a sebgyártás gépsora rozsdagyanús!
Selymes hónalját szagosítja az izzadi részvét.
Életörömre szabott téged a Sors, a kanos.
Fönn ez a hosszú: férfiasan deli hexametertest,
és azalatt nyöszörög rángva a nőiesen
csábos pentameter, nosza könnyed, mesteri párvers,
áldozz Vénusnak és szaporán szaporodj!
8.
Gépel a tájra az éjjel: firka betűk szanaszéjjel.
Pongyolaég szakadoz, szunnyad a zsebben a kosz.
Tegnapi uncsi levélke bebújik a tölgyfedezékbe,
s ott, hol a róka* hasal, buggyan a mandulasav.
Holdkeserű pirulákat old föl az égi varázslat,
kész nevetés a bokor, körbepityergi a por.
Kajla betűk hűvösében versbe feszül be az éden:
csontszex, bőrcsel, frász, vargabetűt magyaráz.
Jöjj, ölelőzz, erigálj csak! – fordul a lápon a gázcsap.
Hóka öröm, cölöpölj! Kaffog a húsköcsög, öl.
Nem kell haiku, se tanka, letépve a múzsái tanga,
meztelen ér az eposz harci díszében Erósz.
* a rókázás végterméke
9.
Hőbenzint! nyarat és strandot, hogy fusson a gép, sőt!
Képtárszép csöndet, büszke, sziámi napot!
Rőt hotdog-kukacok kenekednek a sárga maszatba,
pancsol az étvágy és puncsot ajánl, melegen.
Cynthia agyvize fölforr, búg a motorja megint,
nem porlasztja, amit arra ítélne az ész.
Cynthia, légy a lovacskám, abrakom íze a manna,
büntess vágtákkal, törd ki a lábam akár!
Vágtass át ezer éjen, a ködfelhők akadályán,
derbivitéz a lovad, szokta a szőrkoszorút!
10.
Antinous
Márványlasz keserűn. Hát rólad zenge Kazinczy?
Fürtjeiden szőlőz rég a firenzei fény.
Orrod az arc elegáns tréfája, a szád odaszáradt
csók. A szemed viruló zsályagarázs. Sima váll
mosta a Nílust, szappan a tested. A hab reneszánsz:
oltja a tisztítótűz soviniszta hevét.