Kalligram / Archívum / 1997 / VI. évf. 1997. június – Szőrös Kő / Elégiák, könnyű kézzel

Elégiák, könnyű kézzel

1.

                       

Nincs gond. Kósza hasonlat a szél. Tudományos ülésre

       ballag el Amor, a szex, hóna alatt iratok.

Hánynak a gázlámpák, mert részeg a fényszerelő.

      Forró hidak alatt megleled azt, ami jár.

Tudta a csaj, kifehérít inge alól a hajója,

      ámde a tajtéklás: rejtelem és reneszánsz.

Nem számít a kapocs, ha becsípi: a kék kiabálja

      tágra az utcát. Nem férsz be a tájba, ahol

én lakom és a közönség. Csak nyugi, zárt zeneszekrény:

      jó hangfekvésű, mint a Corelli la-la.

Minden mítoszban sok a csont. Halasodnak. A bonctan

      boncai halpiacon. Szent szike, fáslikarácsony,

fények, illatok, ó-k, pasasok, nők, csönd?, csupasz ókor,

      tógák, húgyfolt, gyors Lesbia térden, a mély

Semmi-sikátor, aszott matróz, gyere, metsszem a torkod,

      dőljön a nyílt sebeken át ki a tenger, a Sok.

Nincsen idő. Csak az emlék múlik s rendre kiújul,

      mint a sovány szarcsík drága fehérnemükön.

                           

                                 

2.

Propertius éneke

                                 

Hát én lennék Lynceus. Én, aki tárgyban a lelket

      látom: a nincset, sőt! Egy teveszarban az ős

nyár kuporog, belelátom a békét mélyen a tőrbe,

      rombuszhalba az ízt, borba a bacchuszi cselt.

Cynthia szívét nem látom csak tiszta szemekkel:

      annyi fonákság és taktika menhelye már.

                         

                       

3.

Claudianus énekli

                       

Bőrszerkóban az éj. Tömör asszony, a teste tanult. Nem

      is szoba-konyház a pénzes irónia, ha

büszke családot akar. Hadd nőjön az arc be a fejbe.

      Rúzst szopogatva a száj íve ivor viadukt.

Lépj, ó, gyáva csodálat, anyagba teremtem a lelked!

      Nézem a pincért, a melle csak ing, keze egy

csészében végződik. A szag közelít meg a templom.

      Izzad a szószék benn félreeső szavakat.

Futnak a nyálak, a nyákok, a nő szive pénisz.

      Tétova kecmec. A föld elnyeli Perszephonét.

                       

                     

4.

                       

Mert a világ csak gáliv. Egyébként tiszta a szándék.

      Szín, tiszta akármi:* hosszú képlet a táj.

Érintkezni akartam, a felszín vonz, nem a belbecs.

      Némileg és nemileg érik az érnivaló.

Villamosúinak az utcák, csönget a nyolcas, a hercig,

      mint az olajkenetes test, hiteles szerető.

Szerte csavart csavarok, tüköraggyal anyák, bazi fém,

      kapcs. Volt évszak: nincs. Kurbli a seggbe. Bizony

semmi se jelzi a jelzőt. Mintha vörös pici gombot

      varrna a gépre a kunszt. Itt az öröm, meg a túl.

Fordul a, gördül a gyatra csapágy, belefingik a szűkbe.

      Kend és fend, köszörülj, ronda a rozsdahüvely.

Senki se lát, csak az arc. Menj hát a gyomorba, a bélűr

      tágra melegszik. Avas nyár szaga száll, mogyoróz.

Csábul a félénkség és ferdül a nyolcas a végte-

      lenbe. Szerintem a halk vágy csupatűz kalauz.

Mert a világ csak gáliv. Egyébként tiszta a szándék.

                       

* hibás sor

                         

                             

5.

Passer meae puellae...

                           

Meghaltál, te madárgyárak késői selejtje,

      tán odalenn izzik szíved, a szikraminyon.

Égbolt nyelve alatt facukorka, savanyka-keserke,

      húscsokoládéját nem szopogatja a száj.

Ölbúvárja te voltál, vágyad volt a szkafander,

      – gyászol a kedves. A vér hirtelen elhidegül.

Orcusi árnyboltívek alatt lezabálja a húsod

      csontig a végzetfog, bár szuvas és csupa kosz.

Villany gyullad az erdőn: látni a fű tetemét és

      látni Elyziumod: itt leszel új zenegép.

Lelki mütyürke, te csókos, hogy dalolni akarsz, hát

      friss olajul hat a dal Ixion unt kerekén,

és mohagyöp-bevonat zöldül Sisyphoska kövére,

      Cerberus összekutyul. Gondola lesz a ladik,

Cháron földi macsó, Narcissus a styxi tükörbe

      hány. Ó, hány könnyet ontnak a könnyüzemek!

Két műszakban mozdul a habgép, rá tesz a kedves.

      Aztán tép, harap és rőt vibrátorcsönd.

                       

                       

6.

Ego nolo Caesar esse...

                       

Viszket a bor, ha vörösre vakarják. Hallali himnusz

      zengje a mámorlást és a nyomába szegült

összeszerelmet, szétmámort meg az abbakefélést,

      mely a viszontbaszdüh játszi barátpipije.

Caesarral sose járnék messze jegelt örömért britt

      földre, se dugva dugott északi kincsek után.

Szkíta fagyoktol a tettvágy elkonyul, ámde a rücskös

      kocsma, a bolhás, vonz és a kifőzdekaja.

Hát tavaszintsa a berket a fény meg a Szent Radiátor,

      csússzon a vízre hajó, fűtse be habbal a ten-

gert. És rajtaütésszerűén érjen be a fákon

      mind a gyümölcsfityegő. Lydia, zsenge Chloé,

jöjj, Keobúlosz, Nannó, szűzi Corinna, Lyciscus,

      Cynthia, Lesbia, jöjj, jöjj, Kürnosz, Lalagé,

várnak az átvágyak meg a félreszerelmek, a túljók,

      hátrakacsintások, rátapizó cselezés.

Zengje a dal Bacchust és zengje a zengedezést is!

      Ég poharában a vér: pezsdüla a, viszket a bor.

                             

                         

7.

                           

Bússá tettek a századok, édes elégia, kincsem!

      Nyiffen a búbánat s mint a kaméleon, ah-

hoz színeződsz. A nyavalygás mézmáz csencsel a vággyal,

      ámde a sebgyártás gépsora rozsdagyanús!

Selymes hónalját szagosítja az izzadi részvét.

      Életörömre szabott téged a Sors, a kanos.

Fönn ez a hosszú: férfiasan deli hexametertest,

      és azalatt nyöszörög rángva a nőiesen

csábos pentameter, nosza könnyed, mesteri párvers,

      áldozz Vénusnak és szaporán szaporodj!

                         

                         

8.

                           

Gépel a tájra az éjjel: firka betűk szanaszéjjel.

      Pongyolaég szakadoz, szunnyad a zsebben a kosz.

Tegnapi uncsi levélke bebújik a tölgyfedezékbe,

      s ott, hol a róka* hasal, buggyan a mandulasav.

Holdkeserű pirulákat old föl az égi varázslat,

      kész nevetés a bokor, körbepityergi a por.

Kajla betűk hűvösében versbe feszül be az éden:

      csontszex, bőrcsel, frász, vargabetűt magyaráz.

Jöjj, ölelőzz, erigálj csak! – fordul a lápon a gázcsap.

      Hóka öröm, cölöpölj! Kaffog a húsköcsög, öl.

Nem kell haiku, se tanka, letépve a múzsái tanga,

      meztelen ér az eposz harci díszében Erósz.

                             

* a rókázás végterméke

                           

                         

9.

                     

Hőbenzint! nyarat és strandot, hogy fusson a gép, sőt!

      Képtárszép csöndet, büszke, sziámi napot!

Rőt hotdog-kukacok kenekednek a sárga maszatba,

      pancsol az étvágy és puncsot ajánl, melegen.

Cynthia agyvize fölforr, búg a motorja megint,

      nem porlasztja, amit arra ítélne az ész.

Cynthia, légy a lovacskám, abrakom íze a manna,

      büntess vágtákkal, törd ki a lábam akár!

Vágtass át ezer éjen, a ködfelhők akadályán,

      derbivitéz a lovad, szokta a szőrkoszorút!

                       

                         

10.

Antinous

                         

Márványlasz keserűn. Hát rólad zenge Kazinczy?

      Fürtjeiden szőlőz rég a firenzei fény.

Orrod az arc elegáns tréfája, a szád odaszáradt

      csók. A szemed viruló zsályagarázs. Sima váll

mosta a Nílust, szappan a tested. A hab reneszánsz:

      oltja a tisztítótűz soviniszta hevét.