Az első mondat; No. 1; No. 2; No. 3; végeredmény
Az első mondat
Félek hajnalban kést szúrni az utcán
szembegyaloglók gyomrába, egy rövid
vágás lefelé, kifordulnak a belek zsírosan
gőzölgő dombjai, a nejlonszatyorba,
amit ilyenkor mindig magamnál tartok,
és a zsilettet, ezzel a nyelvet kanyarítom ki,
félénken, a mellbimbókat lefaragom,
meg ne felejtsem a harapófogóimat, amelyekkel
és egy szaggatottan erős rántással a húsz
körmöt húzom le, még mindig fázom
a harmatos levegőtől, egy injekcióstűbe
szívom fel két szemét, ezeket a zsebembe
rakom, még él, de sietnem kell, mert
az üres utcák fénylenek, és megjelentek
követve engem szatyromba fektetni
terheteket, vagy sosem menekülök meg.
No. 1
én megdöglök,
de ti örökké éltek bennem,
és megnyugtatlak,
mit sem éreztek majd ott benn,
ha vergődve hörgők.
No. 2
érez engem is a táj.
vért köhögnek a fák.
átdöföm a létezők szívsebét,
lassan elkészül minden egész.
No. 3
Lassan kötélen leengedem fejem.
Megcsúszik a nyaki csigolyán,
Halkan koccan gerincemen
A porcelános félelem.
S kettéosztódik a meghajolt térdeken.
végeredmény
folytonlekapcsolódásom egy bizonyos
a vadság félénken magábarobbanó burjánzásban
elkövethetetlen feszültség, amit sosem
még elhihető lennék, igen, az volt
hisz elképzelhetetlen, hogy én elevenen
de honnét is hálók, a ködbe akadj
ismételt volt, nem tudtam hová helyezhetsz
fenyegető magánszámozásom akkor, egyszer
és örökre sem újranőtt hegyormokon, ágakon
félek, most is hiába tévedtem