Gyarmatosított média, elhallgatott hírek

– Mind egy szálig gyarmatosítók vagytok! – vágta a Prérifények Könyvesboltban (Iowa City, Iowa állam, U. S. A.) egybegyűlt népes hallgatóság képébe Sherman Alexie, ez a jóképű, sudár, szikrázóan tehetséges, pimaszul fiatal indián író. A helyi kultúrrádió bülbülszavú, menyétszerű kis riporternőjében egy pillanatra megállt az ütő. Zavart, bűntudatos koccanások hallatszottak. Mindenki találva érezte magát, fülek-farkak behúzódtak, én is illedelmesen megszeppentem. Oly ritkán adódik alkalom amerikai gyarmatosítóként húzni be fülemet-farkamat, vagy egyéb testrészemet.

A fehér gyarmatosítóknak van azonban egy megszeppenthetetlen, semmiféle bűntudattal és gátlással nem terhelt elit rétege: a multinacionális tőkés vállalkozók. Az ő kannibalisztikus világrendjükről kevés alaposabb és leleplezőbb analízis született, mint David C. Körten könyve, a Tőkés társaságok világuralma (When Corporations Rule the World). Miközben kíméletlenül pontos látleletet ad, felvázolja a részvételen, szellemi értékeken, egymás kölcsönös megbecsülésén és segítésén alapuló jövő látomását is. Dermesztő, amit elénk tár, de mert igaz, felszabadít és reményt kelt. Csakugyan kötelező olvasmánnyá kellene tenni – ahogy Desmond Tutu, a Nobel-díjas afrikai érsek tanácsolja.

Napjainkra az egész emberiség tőkés társaságoknak, multinacionális bankoknak esett túszul. – Rosseb essen a hőzöngő pofátokba! Úgy elkábítunk benneteket propagandával, hogy arról koldultok! – szóltak az emberiség gazdái, s tettek róla, hogy a világméretű kábítás (dr. Goebbels nagyobb dicsőségére) egyetlen másodpercre se csituljon. Körten szerint Amerikában a legharsányabban fejlődő iparág éppen a propagandaipar, a politikai és üzleti érdekű 'tudatformálás': fabrikált tények, célzatos „szakértői elemzések”, cinkelt közvélemény-kutatások beleőrlése az agyakba; postai úton, telefonon, elektronikus episztolákkal a polgárra támadó agymosó kampányok, tőkés társaságok megrendelte image-építés, fogyás ztói viselkedés- és gondolkodásformák népbe, nemzetbe sulykolása, a valóság átírása, sőt kiiktatása.

Az Egyesült Államokban 170 000 hivatásos propagandaszakember foglalkozik a hírek, a közvélemény manipulálásával. Ez a szám – állapítja meg Körten – 40 000-rel nagyobb, mint a tényleges újságíróké, és napról napra növekszik. Az átlagos amerikai újságokban olvasható anyagok egyre nagyobb része kerül ki a propagandaipar sátáni műhelyeiből. Eltűnőben a különbség direkt és álcázott hirdetések között.

A mindent egybemosó, szüntelen reklámozón következtében az ún. „mainstream” média lapjai tikkasztóan sivárak, nem is szólva a tök mindegy, hány csatornán sugárzó amerikai televízióról, amit már végképp behappoltak a megák, a multik, a „cápák”, jelenlétük a közoktatásban is egyre nyomasztóbb. A népbutítás gőzerővel folyik: a cápák érdeke közérdekké, a távirányított fogyasztói viselkedés autonóm polgárok belső szükségből fakadó, szabad megnyilatkozásává stilizálódik. Tapasztaltam nemegyszer: ha az „amerikai álomnak” fantáziált légkondicionált lidércnyomásba belegárgyuló mélabús kelet-európaiak összeverődnek, alig diskurálnak másról, mint hogy kinek mi a kedvenc tévéreklámja, ki mit fogyaszt: mit vesz vagy venne ki a „bőség kosarából”. Orwelli panoptikum – mintha az amputáltak azon versengenének: kinek szebb a csonkja.

A közbambítás, az álomgyártás, a valóság átrendezése persze még a leghermetikusabb diktatúrában sem működik tökéletesen, hát még a demokrácia pionír tradícióit zsigereiben hordozó Amerikában! Bár a „fősodratú” tömegkommunikáció minden olyan tényt és eseményt elhallgat, ami a tőkés társaságok szempontjából hátrányos lehetne – elvégre ők a média gazdái, és ők hirdetnek benne –, a szabadság kisebb-nagyobb szigetei, intézményei, publikációs fórumai azonban mindig rést ütnek a betonfalakon, és eleven, termékenyítő kritikai diskurzusra ihletik a szellem és a cselekvés pionírjait. Ebből a mentalitásból, a legjobbak erős közösségi érzéséből táplálkozik az amerikai társadalom kohéziója. Öntevékeny polgárok hívtak életre és működtetnek számtalan iskolát, kórházat, szociális intézményt, jótékonysági szövetséget, nőklubot, ifjúsági szervezetet, zenekart, képtárat, könyvtárat, múzeumot, városvédő egyesületet, közművelődési társulatot, tanácsadó szolgálatot, tűzoltó egyletet, polgárőrséget.

Kaliforniában, a Sonoma State Universityn 1976 óta működik egy médiafigyelő, „cenzúrakutató” munkacsoport. Évkönyvekben ismertetik kutatásaik eredményét, teszik hozzáférhetővé azokat az egyébként terjesztésre alkalmatlannak, „piacképtelennek” ítélt híreket, melyek nem juthattak el az amerikai nagyközönség elé: igaz történeteket megalázottakról és megszomorítottakról, információkat a multik vagy a kormány üzelmeiről, a közérdek arculcsapásairól, eltussolt botrányokról, globális veszedelmekről.

Tallózva a tavalyi év cenzúrázott híreit csokorba gyűjtő friss kötetben, első helyen az a gondosan eltitkolt információ ötlött szemembe, hogy idén októberben – a Clinton-kormányzat kisded, évente potom hárommilliárd dollárt fölemésztő „csillagháborús” űrprogramja keretében – a NASA Föld körüli pályára szándékozik küldeni egy Saturnus rakétát, fedélzetén 42 kiló plutónium '238-cal, a létező legveszedelmesebb anyaggal. A felküldött Saturnus egy Titán IV hordozórakéta hátán, a Földtől 502 kilométerre eltávolodva, 68 075 kilométeres óránkénti sebességgel száguldaná körbe bolygónkat.

Ezzel a bizonyos Titán hordozórakétával a közelmúltban jó párszor meggyűlt már a baj; a vállalkozás kockázatos. Elég egy kis gikszer, és ötmilliárdunkat ér életveszélyes mértékű sugárzás. Az ismertetés szerint Európában kidolgoztak egy veszélytelen, napenergián alapuló technológiát, ami az ún. Cassini-szonda kipróbálását feleslegessé tenné, a kísérletet azonban – ezt diktálja a cápaérdek – mindenáron végre akarják hajtani. Minderről egy kukk se, az O. J. Simpson show bezzeg ömlött orrba-szájba, a légkondicionáló készülékekből is.

Az amerikai közönség a Shell-botrányról sem értesülhetett saját „közszolgálatijából”: hogyan finanszírozta az olajmulti cég a kegyetlen megtorlásokat elkövető nigériai kormány fegyvervásárlásait. A hivatalos hírforrásokból tájékozódó amerikai közönség arról sem igazán alkothatott fogalmat magának, hogy a tavaly augusztusban Washingtonban nagy csinnadrattával elfogadott minimálbér-törvénynek milyen számosak a kisvállalkozókat és alkalmazottakat sújtó negatív hatásai.

A fősodrású amerikai média nem látta tanácsosnak szellőztetni a propagandaipar titkos háborúját sem, mely azok ellen a polgárok ellen folyik, akik a propagandaipar körmére szeretnének nézni, megakadályozni próbálván egészségre ártalmas vegyszerek és eljárások terjedését.

Elsumákolódott az a tény is, hogy például 1987-ben munkahelyi ártalmak következményeképpen majd 70 000 munkás halálozott el idő előtt. Ugyanabban az évben 21 500-an estek gyilkosság áldozatává. A „munkaadói bűnözés” majdnem ötvenszer többe kerül az országnak, mint az „utcai bűnözés”, ám az igazságügy, a bűnüldözés a füle botját sem mozgatja. A szövetségi kormány szinte soha nem indít eljárást nagyvállalatok ellen környezetszennyezés, ártalmas munkahelyek, egészségrongálás vagy a közegészségre veszélyes termékek forgalmazása címén. A tömegtájékoztatás elbagatellizálja a kérdést, a propagandaipar pedig azzal a maszlaggal eteti a közvéleményt és a politikusokat, hogy a megfelelő törvényi korlátozások megnyomorítanák a „vállalkozás szabadságát”, sőt munkahelyek megszűnésével járnának.

A világ legmanipuláltabb társadalmában a nyilvánosság figyelmétől nem zavartan dolgozhat a „szegénységipar”: uzsorások, pénz- és zálogkölcsönző hiénák országos láncolata, jónevű Wall Street-i bankok (Ford, Citybank, NationsBank, American Express) alvállalkozói. (Az amerikai betétállomány 71,5 %-át száz úgynevezett megabank ellenőrzi; kisvállalkozóknak, farmereknek szinte teljesíthetetlen feltételekkel adnak kölcsönt.)

A cenzúrázott hírek között olvashatunk az adatbankok ellenőrizhetetlen működéséről is. Az információ forradalma elnyeléssel fenyeget bennünket. Az állampolgárokról szerzett temérdek adat sok ezernyi adatbázisban tárolódik, és könnyen hozzáférhető – például marketing célokra. Adatainkat kormányok és tőkés társaságok gyűjtik össze, elemzik és szelektálják. Az egymással összekapcsolódó számítógépek kezelői globális ellenőrzésük alá vonnak mindnyájunkat.

Az elhallgatott hírek közt szerepel az az életbevágóan fontos információ, hogy ha a jelenlegi „trendek” folytatódnak, az ezredforduló legeslegnagyobb, az egész emberiséget sújtó gondja az élelmiszerhiány lesz.

Körten szerint a globális pénzügyi rendszer zsarnoki uralma elkerülhetetlenül szociális összeomlásba taszítja a világot. „Az lesz ám az irónia netovábbja, amikor a fehér ember kénytelen lesz sutba dobni dollárhajhász civilizációját, és visszatérni az egyszerű törzsi, halászó-vadászó, bogyógyűjtögető életmódhoz, ha életben akar maradni” – mondja a sziú Vine Deloria Amerika rezervátumokba kényszerített őslakói nevében, akik bestiális legázoltatásuk óta soha, egyetlen pillanatig sem hitték, hogy gyarmatosítóik kannibálrendszere tartósan fennmaradhat.

Amerikából nézve Közép- és Kelet-Európának a bolsevik járószalagról lelépkedett országai egyenként nagyon kicsinek és gyámoltalannak látszanak. Aggasztóan ki vagyunk szolgáltatva széllelbélelt, kontár politikusainknak. Vajon szikrányi esélyünk sincs a multikkal szemben? Feltartóztathatjuk-e a felénk, sőt már javában rajtunk görgő rettenetes lánctalpakat – vagy pedig összeroppanunk és szétmállunk, mint a bámész mezei csiga, amelyik ráóvatlankodott a tőkés társaságok világsztrádájára?