A békagalamb

EGY ÁLOM TÁGÍTÁSA: „dobogó szívvel kukucskálok ki a magas fejtámlák torlaszai mögül, hogy felmérhessem, külseje alapján mennyire lehet zord, szigorúan az előírások és rendelkezések betűjéhez ragaszkodó a kalauz”. (TALAMON ALFONZ: AZ ÁLOMKERESKEDŐ UTAZÁSAI, 183.)

köszön, kéri a jegyet, odaadom, a lyukasztó foga alá illeszti, kezeli, a lyukon egy újabb kalauz bújik elő, köszön, kéri a jegyet, odaadom, a lyukasztó foga alá illeszti, kezeli, a lyukon egy újabb kalauz bújik elő, köszön, kéri a jegyet, odaadom, a lyukasztó foga alá illeszti, kezeli, a lyukon egy újabb kalauz bújik elő, köszön, kéri a jegyet, odaadom, a lyukasztó foga alá illeszti, kezeli, a lyukon egy újabb kalauz bújik elő, köszön, kéri a jegyet, odaadom, a lyukasztó foga alá illeszti, kezeli, a lyukon egy újabb kalauz bújik elő, köszön, kéri a jegyet, odaadom, a lyukasztó foga alá illeszti, kezeli, a lyukon egy újabb kalauz bújik elő, köszön, kéri a jegyet, odaadom, a lyukasztó foga alá illeszti, kezeli, a lyukon egy újabb kalauz bújik elő, köszön, kéri a jegyet, odaadom, a lyukasztó foga alá illeszti, kezeli, a lyukon egy újabb kalauz bújik elő, köszön, kéri a jegyet, odaadom, a lyukasztó foga alá illeszti, kezeli, a lyukon egy újabb kalauz bújik elő, köszön, kéri a jegyet, odaadom, a lyukasztó foga alá illeszti, kezeli, a lyukon egy újabb kalauz bújik elő, köszön, kéri a jegyet, odaadom, a lyukasztó foga alá illeszti, kezeli, a lyukon egy újabb kalauz bújik elő, köszön, kéri a jegyet, odaadom, a lyukasztó foga alá illeszti, kezeli, a lyukon egy újabb kalauz bújik elő, köszön, kéri a jegyet, odaadom, a lyukasztó foga alá illeszti, kezeli, a lyukon egy újabb kalauz bújik elő, köszön, kéri a jegyet, odaadom, a lyukasztó foga alá illeszti, kezeli, a lyukon egy újabb kalauz bújik elő, köszön, kéri a jegyet, odaadom, a lyukasztó foga alá illeszti, kezeli, a lyukon egy újabb kalauz bújik elő

a Szabadság-szobor, már ötven éve ugrásra készen, kezében pálmaágat lenget, mindenki ide hozzám, mindenki hozzám, mindenki senki

a Dunát veszi célba, hatalmas csobbanással ér vizet a bronztest, végigúszik a folyón, soha nem látott, új szörnyeteg, fejét a városok partjaihoz érve kiemeli a vízből, derékig, térdig kimagaslik a hullámokból, rémülten szaladnak szét az emberek

a rakpartra ugrik, vállát nekifeszíti a hegynek, és görgeti fölfelé a szivárvány lejtőjén

szoknyáját térdig csippentve érkezik kőoszlopa mellé, lesétál a városba, egy peep show-ban vállal munkát, remeg a hangerőtől a tükörablak, a föld teremtésének kezdetén, simogatja a testét, sej, haj, hahó, csábul, riszál, nem volt gazdag akkor és szegény, sej, haj, hahó, arcát az üveghez szorítja, rajta hát, szúrd és vágd, vezesd a parasztok rohamát, sej, haj, hahó, mosolyog, rázza a farát, a pálmaágat áthúzza a lába között, előre ország népe, harcra, táncol, cifráz, ma diadal vár, hív hazánk, haja lobog, melle remeg, ellenünk tört a kény uralma, vérben áztatja zászlaját, vérben áztatja rút zászlaját, levágott fejeket szorít a hasához, hanyatt fekszik, föl, föl, ti rabjai a földnek, kígyózik, tekereg, sikong, föl, föl, te éhes proletár, szétterpeszti a lábát, a föld fog sarkából kidőlni, a mellbimbóit cirógatja, hídba jön fel, a közjó alkotói lettünk, vesszen el, ki ellenáll, a hangfalak elnémulnak, a tánc leáll, vér folyik be az ajtó alatt, erre újraindul a táncmuzsika, vörös zászló leng, lengeti a szél, a csaták bíbor hajnalán, ment a hős brigádok élén, sok amuri partizán, lemegy szukába, nyalja a vért, ha akarod, suttogja, kielégítelek

kezükben lepkehálóval egyenruhás férfiak és nők röpködnek a fejtámlák, a csomagtartók között, vámvizsgálatot tartunk, mondják, idegesen csapkodnak a hálóikkal, időnként parancsnokuk arany váll-lapjára szállnak, oda'dnak neki valamit, a parancsnok ilyenkor világítani kezd, gombostűt vesz elő, és a térdére fektetett táblába szúrja

ezentúl soha többé nem megyek az emberek közé, elutazom, bezárkózom, és aki kíváncsi lesz rám, az majd megkeres, de mikor indul a vonat, mióta beszálltam, már a pályaudvart is lebontották

hogy elég hely legyen az integetőknek, világosítanak föl a kalauzok

itt van az egész város, ünneplő szabadidőruháját öltötte fel a tömeg, ormótlan, macskaszemes cipőkben tapossák egymást, fényes aljakban, feliratos felsőkben tülekednek, mindegyikük egy-egy hirdetés, az arcukat színes zacskókkal takarják el, a tenger zúg úgy, ahogy közösen ropogtatnak, családjuk mellett elszánt apák őrködnek, markukban vastag bot, vicsorogva figyelik az anyjuk karjában lelkendező gyereket, és mihelyt észreveszik, hogy egy bacilus mászik a sarjon, retteneteset vágnak oda, majd elégedetten néznek körül, az árusok géppisztolyosokkal körülvéve tipródnak, lesik, kinek ürült ki a ropogtatós staniclije, odaküzdik magukat hozzá, lerántják az alsóját, a staniclit kitépik a kezéből, hátsó nyílásához tartják, belezúdul az elfogyasztott ropogtatós, leragasztják, és újra megvetetik vele, a kiürült pillepalackokat a vizeleti kivezetéshez illesztve töltik tele, és zenedíjjal felárazva adják el megint a hálás vevőnek, fehér ruhás, adjusztált rendezők gyűjtik nejlonzsákokba az agyonütött csecsemők hulláit, és elismerő oklevelet nyújtanak át a boldog szülőknek, emelvényre szerelt fényszórókkal pásztázva a tömeget, kikiáltó hívja szerencsét próbálni a bátrakat, a nyertes részt vehet egy másik vetélkedőn, résszemű, cápapofájú kutyák, nyakukban partedlivel, nyitott koponyákból tejszínhabot lefetyelnek, a szurkolók szeme helyén kupakok csillognak, a gyönyörtől ájultan terhes nők esnek hanyatt, megindul belőlük a gyerek, mihelyt előbújt, azonnal széttépik, nincs-e eldugva benne nyerőszám, vásárlási utalvány, nyaklánc, repülőjegy, készpénz, gyorsító, lassító, büfészelvény, táncbelépő, erotikus masszázs, sorfog, bőrbronz, meghívó, kötvény, részvény, végtelenített hitelkártya, telemarokfon, sakkmat, kamat, azonosság, másság, bolhanyak-örv, macskatáp, erekció, emberi jog, szavazat, slusszkulcs, lakáskulcs, széfkulcs, feszítővas, cingulus, szárnyas gyík, medvetalp, kinevezés, agybarázda, bulimia, anorexia, garnéla rák, karom, kokain, folyószámla, cigaretta, konyak, pokolgép, fődíj, vanília, videó, tender, stopper, motorcsónak, nagyzenekar, mazsorettcsapat, magömlés, fáraó

mint leszakított fedelű zongorákban a húrok, úgy feszülnek torkukban a hangszálak, ordítva bámulják az ugrót, ahogy mászik fölfelé, ahonnan a medence pancsolónak látszik, a szurkolók lényegtelennek, a torony csúcsa még mindig messze, az ugró rettenthetetlenül megy följebb és följebb, de a torony is egyre magasabb lesz, már senki sem emlékszik rá, hogy mikor kezdődött a látványosság, nemzedékek cserélődtek ki odalent, a közvetítést még egygombos rádiókon kezdték hallgatni, most óriásképernyők hangfalaiból hallatszik az ugró zihálása, centiméterekről látszik mindenkinek ismerős, felnagyított, vonások nélküli arca

vámvámvám, vijjognak a Hárpiák, ugatnak az Erinnüszek, őrjöngve csapkodó szárnyaikkal a takarítatlan vasúti kocsiban fölverik a port, üres üvegek, papírpoharak röpködnek, csikkek találják el az arcomat, a felhasogatott ülésekből darabokban röpül a szivacs, lepkehálójuk szíjból van fonva és rézzel kiverve, a jelzőtárcsa szabad utat mutat, a mozdony fütyül, a vagont marhabőgés tölti meg, nem tudok a lepkehálóból kiszabadulni, labdáznak velem, egyik hálóból a másikba hajítanak, hányingerem van a bűztől, szétnyitják a bordáimat és a szívemre ürítenek, a hajamnál fogva letépik a koponyámról a tetőt, egykedvűen szivarozva hajolnak az agyam fölé, szakértő mozdulatokkal mutogatnak, ide a gyalogság, onnan a nehéztüzérség, ott szőnyegbombázás segít, itt markotányos szakasz, a mozdony fájdalmasan hangosan kürtöl, a jelzőtárcsa eltakarja az eget, a Hárpiák, az Erinnüszek szárnyukat zubbonyuk alá hajtják, szemüvegük fölött izzad a homlokuk, köhécselnek, torkot köszörülnek, formanyomtatványokat töltenek ki, számolnak, leltárt írnak, adatolnak, katalógust lapoznak, megigazgatják a tányérsapkájuk alól előtekeredő kígyókat, vitáznak, egyetértenek, az agyam különböző pontjaiba a haditérképek zászlócskáit tűzik

kérik a jegyet, de a szétlyukasztott jegyen nem látszik a váltás helye, dátuma, a célállomás, az ellenőrzések után már csak lyukakat tartok a kezemben, nincs mit odaadnom, a jegy nem jegy, a kalauzok azonban mind kalauzok, a lyukakkal bizonyíthatom nekik, hogy jogosult vagyok az elindulásra, a megérkezésre és a kalandokra, amelyek köztük történnek, annyi lyukasztó csillog előttem, hogy mindet megszámolni az egész életem nem elég, ennek ellenére egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc, nem akarom ezt csinálni, mégis számolok, kilenc, tíz, még nem történt meg, de már tudom, hogy amikor eltévesztem a számolást, elölről kell majd kezdenem, tizenegy, tizenkettő, tizenhárom, tizennégy, tizenöt, és az egész utazás azzal fog elmúlni, hogy számolom a lyukasztókat

hogy van, hogy van, szólít meg a szemközt ülő, a fején trónol és az ülepe ragyog az arca helyén, kedves, mély hangon beszél, szavait farpofáinak ritmikus mozgása kíséri, én is nagyon utálok utazni, tárja szét a karját, de ön előtt sincs más lehetőség, mint ez a vonat, megveregeti a térdemet, jó volna harapni valamit, mondja, előrehajol, zakójának szárnyai szétnyílnak, a nyakában a nemi szerve lóg, megigazgatja, nehogy félrecsússzon, s így hiba essék a toalettjén, heréi túlméretezett nyakkendőtű drágaköveiként duzzadnak, maga persze abban bízik, mosolyodik el, hogy a gondolatokat nem lehet elvámolni, micsoda naivitás, hogy a fejében azt szállít, amit akar, ugyan kérem, ideje volna már fölhagyni ezzel a gőgös önigazolással, és belenyugodni, hogy ez sose volt így, ha jót akar, és azt szeretné, hogy egy kicsit is kellemesebben teljen az utazása, húzza meg magát a tudás fájából ácsolt kalitkájában, és összpontosítson az elismerések idejére, a tudás mindig a tudatlanság eszköze volt, az éleselméjűség a butaság szerszáma, sohase fog annyit tudni, sose lesz olyan okos, hogy kifogjon ezen az egyszerű igazságon, de nehogy fölöslegesnek érezze magát, és reménytelennek lássa a helyzetét, az ön nagyszerű ismeretei nélkül a tudatlanság létezni is képtelen volna, a butaság létének az ön szikrázó elméje ad értelmet, felriasztja öntudatlanságából, és hatalmas hódításokra serkenti, tudatlanság és butaság újra és újra boldogan egyesül ezekben a hódításokban, s mind kijjebb és kijjebb tolják tökéletes birodalmuk határait, de ne csüggedjen, az Igazság tengerén a legjobb kalózok hajóznak, halálfejes lobogók alatt viszik az ön válogatott áruját, és a hetedik mennyországban érezze magát, amikor valamelyik jobb kikötőben önt is felhozzák a hajófenékből, és eladják, ön nélkül, uram, sivatag volna a butaság, terméketlen a tudatlanság, egyik se tölthetné be mindent átfogó, egyetemes szerepét

a kalauzok oldaltáskájukból, amelyben a menetrend, a kiegészítő jegyek, a büntetőtömb szokott lenni, lassú, begyakorlott mozdulatokkal szerszámokat szedegetnek elő, majd hirtelen rám ugranak, lefognak, és a vállamat átdöfve, két hatalmas csavarral a háttámlához rögzítenek, kezemet a karfához csavarozzák, azután nagyokat nyögve leguggolnak, és a lábfejemet is odacsavarozzák a vasúti kocsi padlójához

én vagyok a guruló büféasztal tálcáin, tálkáiban, fóliatányérjain felszolgálva, végre valami ennivaló, derül föl a szemben ülő, és elégedett mosolya közepéből felszabadultan ereszt egy nagyot, hiába, megjön az étvágy, én, mihelyt vonatra szállok, azonnal megéhezem, ön hogy van ezzel, uram, kendőt vesz elő, kihajtogatja, az ölébe helyezi, és az egyik tálcáról elvesz belőlem egy szép darabot, bár az otthoni koszt, dicsekszik, fölülmúlhatatlan, ahogy a feleségem készíti el magát, azt senki nem tudja úgy megcsinálni, hússalátába szeletelve nézem, ahogy eltüntet, vajaskiflibe töltve hallgatom, amiket mond, kivájt belű tökbe darálva várok, a büfés a fogásokat kínálgatja, a fűszerek tulajdonságait méltatja, a szószok, mártások előnyeit dicséri, melyik hogyan hangsúlyozza ki az ízeket, könnyíti az emésztést, nem kell sietnie, nyugtatja meg utasát, én itt vagyok, nekem ez a munkám, kóstolja meg ezt is, mondja, és fölemeli az alpakkabúrát, amely alatt megfőzve párolog a fejem, körülötte torma, mustár, olajbogyó, főtt répa, bambusz, kecsöp, szója, ez a búra tökéletesen tartja a meleget, olyan a fej, mintha most vettük volna ki a fazékból, a számban szivarra formázott sült virsli, hagymakarikákból sült a szemüvegem, a fülemen fejhallgató, sztereó, mutat rá a büfés, Berlioz, Symphonie Fantastique, de pörkölttel is szolgálhatok

kinézek és senkit se látok, a mozdony sípol, a téglarakásokon, az egymásra dobált faanyagon, vasgerendákon senki se ugrál át, rohanva, hogy jelen legyen az utolsó pillanatban, senki nem próbálja meg áthidalni a szabálytalan alakú, mély gödröket, amelyek vízzel, szétfolyt olajjal teltek meg, az összegubancolódott vezetékek, felszedett kábelek akadályain senki se próbál átjutni, nemsokára kész lesz, fordul az ablak felé a szemben ülő, és lelkesen mutat körbe, tekintetével végigpásztázza az omló falakat, a nyílásaikból kifordult ajtótokokat, a földhányáson heverő telefonközpontot, a kerekével égnek meredő talicskát, már most mennyi minden van itt, néz rám egyetértést, helyeslést várva, mindenütt a szorgos kéz nyoma, mennyi közös gondolat, ötlet, találékonyság, egymásra figyelés, összefogás

flitteres nadrágban táncol a böllér, keskeny pengéjű, hosszú késsel hadonászik, kikeményített, fehér fejfedőjén csillagképek, számok villognak, disznóölés, disznóölés, meztelen felsőtestén férfias sebhelyek, mellbimbóján aranykarikák, rif, röf, röf, csődül a tömeg az emelvényhez, a szerencsekerék mellett áttetsző estélyi ruhás lányok ringatóznak, a segéd a vállán átvetett szíjon lógó pörzsölővel gitározik, a lángot időnként a közönség felé csóválja, majd visszamozog erősítői közé, a tömeg csápol, a lányok a szerencsekereket forgatják, röf, röf, rif, színes füst gomolyog, a késen vörös, kék, zöld, sárga fények villognak, a szerencsekerék megáll, az egyik segítő kiemel belőle egy golyót, szétnyitja és kiveszi a belé helyezett nevet, röf, röf, röf, harsog a tömeg, tűzijáték pukkanásai, az erősítőkből felhangzik, ki lett ma este a disznó, elkapják, feldobják az emelvényre, az óriásképernyőkön a disznó elragadtatva integet, a böllér letépi róla az inget és belenyomja a kést, csillagok, gömbök hullanak az égből, a tömeg a kanalával a csajkáját veri, ezüstszín hókristályok szállingóznak, a böllér a disznó szívét magasra emeli, röf, röf, röf, énekelnek az estélyi ruhás lányok, és aranyszirmok nyílnak odafönt

a vasútnak, a vasútnak nincsen rúdja, mégis elvisz messze útra, kihajlok a kocsi ablakán, én vagyok a szemben ülő, rózsás kedvvel nézegetem, hogy megjöttek végre a munkások, és a sínekhez hegesztik a kerekeket

csi-hu, csi-hu, csi-hu

ébrenlétet színlelek, az eső belülről veri az ablakot

köszön, kéri a jegyet, odaadom, a lyukasztó foga alá illeszti, kezeli, a lyukon egy újabb kalauz bújik elő, köszön, kéri a jegyet, odaadom, a lyukasztó foga alá illeszti, kezeli, a lyukon egy újabb kalauz bújik elő, köszön, kéri a jegyet, odaadom, a lyukasztó foga alá illeszti, kezeli, a lyukon egy újabb kalauz bújik elő, köszön, kéri a jegyet, odaadom, a lyukasztó foga alá illeszti, kezeli, a lyukon egy újabb kalauz bújik elő, köszön, kéri a jegyet, odaadom, a lyukasztó foga alá illeszti, kezeli, a lyukon egy újabb kalauz bújik elő, köszön, kéri a jegyet, odaadom, a lyukasztó foga alá illeszti, kezeli, a lyukon egy újabb kalauz bújik elő, köszön, kéri a jegyet, odaadom, a lyukasztó foga alá illeszti, kezeli, a lyukon egy újabb kalauz bújik elő, köszön, kéri a jegyet, odaadom, a lyukasztó foga alá illeszti, kezeli, a lyukon egy újabb kalauz bújik elő, köszön, kéri a jegyet, odaadom, a lyukasztó foga alá illeszti, kezeli, a lyukon egy újabb kalauz bújik elő, köszön, kéri a jegyet, odaadom, a lyukasztó foga alá illeszti, kezeli, a lyukon egy újabb kalauz bújik elő, köszön, kéri a jegyet, odaadom, a lyukasztó foga alá illeszti, kezeli, a lyukon egy újabb kalauz bújik elő, köszön, kéri a jegyet, odaadom, a lyukasztó foga alá illeszti, kezeli, a lyukon egy újabb kalauz bújik elő, köszön, kéri a jegyet, odaadom, a lyukasztó foga alá illeszti, kezeli, a lyukon egy újabb kalauz bújik elő, köszön, kéri a jegyet, odaadom, a lyukasztó foga alá illeszti, kezeli, a lyukon_cegy újabb kalauz bújik elő, köszön, kéri a jegyet, odaadom, a lyukasztó foga alá illeszti, kezeli, a lyukon egy újabb kalauz bújik elő