A hiányzó arány elégiája

Lesz-e szüret? S rókahunyorgással lesed majd

te is a jég alá szórt szemeket?! Miért kínoz a

szív, ha napos mezőkön botorkál tekinteted

s csak mérget hajt a virág már?... Magadról meg-

feledkezve futsz, mit se törődve azzal, hogy

ifjak fintora kísér: trappoló talpad alól

lomhán moccanó zöld gyík. („Ennek is inába

szállt a virtus!" Durva nevetésüktől, akár a

pultra vetett nyers, véres hústól, elfog az iszony.)

Áldás, hogy egybeverődve jönnek utánad

a keresztvízre nem váró új magyari törzsek –

de mennyit ér vajon a sötét sorsúakat, miként a

leprások árnyékát is messze elkerülő, próféta-

hacukára nyeglén köpködő műkritikus- és

műértő-had (?) ha – mit hajdan a legalsó

ércműves mester is tudott és becsült – az

arányt el nem ismerő szakma, erényt is

veszítve, kapkod és vaktában döfköd (mint

habok közt vergődő vadkan) légüres térben!

Jót ne remélj, ha sehova se tartsz, s a törmeléken

egyensúlyozó szemétbirodalom szabadságot

áhító, szesztől szédelgő uraként unottan

hessegeted el emlékezetedből az ős gyepűk

szellemeit. Sárgán vedlik az ősz (akár ő, ki apád

lehetne) – ez örök igazság! De ne feledd el:

ha valaki szentélyt emel, vagy a szétriasztott

nyulacskáknak képzelt bűnök földjén újabb

vadászmeséket gyárt – végül egyre megy;

a halál előtt karikás szemű, nyúzott

kisegér ez is, az is.

                            De addig! el ne illanjon

– Szicíliának főztjeiből[*] – az illat, az íz.

                                               1998. X. 6.

[*]Horatius