Akváriumban hajótörés; *****; Krampusz, kora reggel; Túlélők szútrája; Gépiességem pornográfiája
Akváriumban hajótörés
Stílustalan, nézetmentes írás. Bolondok csengettyűs sapkája
fejemen,
fejetlen ugra-bugra várudvarokon. így már könnyebb
nekive(r)selkedni.
Valahol itt folydogál az én (is): tettei láthatatlanok, szó belülről
szétfeszíteni
képtelen, erejére támaszkodni lehetetlen. Harácsolásra, meg gyanús
lovagi tornákra semmi sem kényszerítheti. S főleg nem ő –
viadalnak, veszekedésnek, elszólásnak örökkön izzó szikrája –
a nő:
a legpompásabb metafora mögé sem lehet elrejteni. Meztelenül kell hát e
színjátékban szerepet vállalnia... Áthatolhatatlan metafora marad ő még
így is: őszintesége csak hazugságaiban lenyűgöző... S megérlelt nézetek
csattogtatása úgysem csupaszítaná le; szemfényvesztésének bármely
tagját ragadod meg, mindig visszájára fordul.
A vihar után pedig újra vissza.
Bennem már a semmi is másképp tesped, nőben nem tükröződöm:
ő csak a mulandó leigázását szomjúhozza (állandóan); szilárd
(állás)pontot követel, szóhulladékot, polüptotonok polüptotonjait,
erélyes döntések biztos bárkáját – azt lékelné meg, örömest.
Ugyanakkor titokban tudja jól, bizonytalanságok külső óceánjának
átszelésére tűsarkú ladikjai bőven elegendők.
(Tároljuk hát a nőt akváriumban?) Tároljátok, mondom.
Ha már egyszer tükrében lényemet úgysem láthatom,
megpróbálhatnám visszatükrözni én őt (makulátlan speculum
vagyok,
minden mozdulat megvizsgálhatja magát bennem s a
megindulásnak
is megadom a neki járó hű fintort); tudvalevő azonban:
az éhező lelkek Poklából ideszabadult vámpír tükrözhetetlen...
* * * * *
Azt, ami abból a bizonyos érzelemből,
vagy annak szánalomra éhes foszlányaiból megmaradt,
hajítsuk most (inkább) a színjátszó csoport
porlepte kelléktárába. Az utánuk sorra kerülő komédiásoknak
biztos lesz rá gondjuk, hogy az agyonnyűtt maskarában
újra végigfintorogják a már ismert drámát.
Ne törődjünk velük; inkább szagoljunk magunkba.
Szagoljuk meg magunkat például ott, ahol a térd hajlik
vagy ahol beleinknek végződése leledzik. Ha e helyek orrunknak
túl távolinak tűnnek, küldjük ujjunkat oda, bátran.
És vele együtt merítkezzünk meg magunkban; még a belső sár
sem lehet eléggé visszataszító, hiszen felszerelésünk része.
Ijesztő? Mert vannak kedvesebb meg utálatosabb tájaink?
Vagy talán nem mostuk meg magunkat mindenütt egyforma
gondossággal? Nézzünk csak bele a tátongó kérdésbe:
Mit szerethetett rajtunk a szerelmünk szerelme? Az egészt, teljes
mikrokozmoszunk mikrokoszát, vagy csak bizonyos, kellemesebben
illatozó részeket, lényünk töredékekre szeletelt alkotóelemeit,
képzetekbe zárt, öntömjénezéstől beillatosított testszakaszokat?
Krampusz, kora reggel
i.
A tükör, nem tagadom, rendszerint reggel, összeaszott
szivacsot szeret (bele) mutogatni a képembe. Kora, reggel,
rendszerint, ismeretlen. Szemétládaként üríthető arc-
kifejezés; gyász- és virágzásmentes. Szem- és szájtalan.
A rajz is eltűnik; nem marad más, csak egy szürke folt,
egy élősködő szétkent maszatpofája. Megütközésnek
meg zavarba esésnek (a tükörben) helye nincs.
1.a
A tükörben egyedül vagyok. Legalább nem jelent semmit.
A tükör. Meg az sem, aki benne egyedül van. Vizuális érzék-
csalódás, világos. A képzelet eljátszadozik a gyatrán megpihent
fizimiskával. Lesír róla egy privát madárijesztő időelőtti
időjárásjelentése a rövidesen romlásnak induló arc klímájáról.
2.
Saját Dorian Grayem mai énem tükrében, eléggé lerobbant
állapotban. A megmaradt arcvonások most (lassan) belefúródnak
a szivacs pórusos felületébe. A sejtek akkorára duzzadnak,
hogy lelátni a vaginájukba. Vak pillantás.
2.a
Olvasás helyett, szeretnék most odaszólni az olvasónak (is),
inkább lelkiismeretesen kéne nézni: bármire, ami attól a
krampusztól kitelik. A tükörből kifelé. Csínytevékenységek
és a rosszmájúság elkerülhetetlenül egészséges adagjának
többi szüleménye. Aki pedig ezt elviselni képtelen (most
3.
mondjam azt, hogy: sajnálom?), lépjen a tü-
körből ki. Ha egyszer a (tü)kör(kép) szétesett...
Túlélők szútrája
(11111):
Egy kicsit azért, a biztonság kedvéért, legyen paranoiás. így majd
többet
lát, óvatosabban mozog, állandóan készenlétben.
Hisztéria-hajlammal is
rendelkezhet, hogy kifinomultság is szoruljon
cselekvés-algoritmusaiba.
A művésziélek hipochondriája viszont mellőzhető, hiszen
használhatatlan.
Nyelvbotlásaiból, hiányos műveltségéből előnyt csiszoljon majd
magának;
többszintes kibernetikus alagúthálozatok birodalmában
akadálytalanul
haladjon, (mondattöredékek információ-sűrítettsége, a hibás nyelvtan
merész és ésszerű újításai; a gép-kommunikáció korrekt gyűlölet-
és elérzékenyülés-mentessége)
(01111):
Vírusbiztos teste megszilárdításán fáradozzék, de az izzadság-fényű,
alkonyat-színű, expresszionista-ízű kimerültséget sose ismerje,
és ha mégis,
vesse el. Csalódásálló burokban vágja át magát
érzék-szennyeződések
ezerkarú kivetülésein. Szexuális függetlensége érdekében,
ha a szükség úgy
kívánja, ne rettenjen vissza még az autoerotizmus gépies
esztétikájától sem.
(androgünszemmel látni vágykilobbanások alacsonyrendű ripacskodását:
nincs több szánalmas hímviadal, mint ahogy nincs több szerelemcombú,
agyékszőrű hazudozás sem.)
(00111):
Holnapra kristálykeményre csiszolt tudatából kiszorul minden
intellektuális
nyivákolás: az összeaszott seggű metafizika, a húgyszagú
létkérdések,
a segghű bohémek rigmusfaragásai, a moralizálás
szarcuppantásai meg a
politikai hovatartozás onániagyanús kakaskodásai... Akinek
az átutazás
a sorsa, abban az empátia bódító mítosza is saját roncstelepére lel.
(kidobni,
ami nehéz, ami gátol... ilyen egyszerű; a poggyászban nincs többé helye
szent-mihály-út-mélabúnak, római ábrándozásnak, londoni
borzongásnak,
közép-európai tunyaságnak...)
(00011):
A megrozzant immunrendszer, a már-már használhatatlan levegő;
a gyilkos nap
és a torz növényzet; a szaporodó férgek és rágcsálók meg a dáridózó
tájfunok
és földrengések részegesen hisztérikus csuklásainak szorításában,
fegyelmezetten
készülődni az útra... Aki ezt felfogta, legyen egy kicsit paranoikus,
óvatos, immár
saját biokémiai divina commediájának ura: csak ő merjen
ihászának hőse lenni...
(induljon hát a klónozás kalandja, tudományosan lándzsát törni
az erősebb
és embertelenebb emberi szervezet mellett... félre az űr-rettenettel,
új gének
isteni tulajdonságai tegyék szabaddá az utat egy merészebb
honfoglalásnak...)
(00001):
Ami a katasztrófa utáni világban megmarad, biztosan
használható lesz majd,
tekintet nélkül arra, hogy valódi vagy csak húzódó, vélt világégést
sikerült-e
túlélnünk. Kedvenc ideológiáinkat sem hagyjuk itt:
cyber-buddhizmus- és virtuális
iszlámként visszük őket majd tovább; a kereszténységről pedig
lenyúzzuk
búvalbaszott együttérzés-illúzióját. Új értékrend-piramisokat
konstruálva teljesen
idegen világokban; ismeretlen mentális képességek kibontakozása
a láthatáron...
(a megsérült, megrongált régi honban megszokott látásmód hihetetlenül
természetes eltűnése... a mű-intelligencia és egy más, eddig ismeretlen
alapanyagokból összetevődő környezet együttes hatása: a romantikus
érzelgősség törlése egyben a vérengzésekben kicsúcsosodó feszültséget is
enyhíthetné...)
(00000):
Indulásra készen. Minden kornak megvolt a varázsa. Megtörtént
persze, hogy
néha túl sokan születtek és ezért túl sokan patkoltak el.
A hulladékká zsugorodott
nagyszerű alkotásokat emlékezetünkben még tárolni fogjuk,
de ez sem tart sokáig.
A túlélő stratégiája az állandó átutazás. Legyen hát óvatos,
hűvös és tettrekész. Ha
téridőben (vagy valami más ehhez hasonló tüneményben)
hátrálni készül, ne riogassa
száguldozó csészealjakkal saját elődjét... (ami valaha fontos volt,
érzelem vagy
megváltó eszme, az most kezelhető kémiává sorvadt... marad
a létfenntartás
hidegvérű, ösztönző energiája... visszaszámlálás befejezve... űrre fel!)
Gépiességem pornográfiája
Nézd a testét, mondja az énem és a bennem leledző látószervet
testem tüzetes vizsgálatára buzdítja. A testét vizslasd vigaszul,
suggalmazza újra. És tényleg: a vigasz tényleg itt bujdokol valahol:
bőröm felszíne alatt bizsergés-információk siklanak kijelölt
pályáikon.
A pornográf igazságkinyilvánítás nevében felkínálom magamnak
testem fényérzékeny esztétikumát. Persze, túl az önszereteten.
S ekkor Narkisszosz betekint szexusának gépházába:
Bőröm alatt: önbűvölő, fém-hűvös, acél-puha szerkentyűk
mozdulnak, tapintatosan. Inger-szimulációk, gender-bender
vértezetem fitogtatása. Protézisben gazdag porhüvelyem mégsem
képes nászba merülni saját lényegének kifosztott nyomával...
Nincs ebben semmi szomorú: megvan már az én tokja;
vigasztalan nő- és intellektushíjas terében kibe vagy mibe
habarodjak,
ha nem előnytelenségeim előnyeibe; hátrányosságaim élőlényeibe,
gépiességem szomorkásán örök önvigasztalásába? Hát nem
szerelemérett mesterséges nemi szerveim hallgatag pásztorórája?