Kalligram / Archívum / 1999 / VIII. évf., május - Szlovák művészet és gondolat / Egyfolytában mintha, mintha; Hőség

Egyfolytában mintha, mintha; Hőség

Lengyel Adrián és Polgár Anikó fordítása

   

Egyfolytában mintha, mintha

úgy tűnik, a magnetofon lassú,
és ez a zene valahogy más,

                                                   mint máskor
(pedig én ismerem ezt a zenét),
úgy rémlik, mintha kora reggel titokban
vízbe fojtottam volna a körzeti orvost.
A másik kettőről is dereng, akiket
                                                 még
az ajtó előtt eltapostam.
Úgy tűnik, hogy elváltam
barátom feleségétől,
és a gyerekeket nekem ítélte a bíró.
Őket szép csendben elhagytam.
Úgy tűnik, ezernyi leveled
nyílt ki hajnalban e virággal teli
                                              mezőkön.
Utána következett a legszörnyűbb:
meggyőztem a pszichiáteremet,
hogy lépjen be a gyermekkórusba.
Azt mondtam neki: „Úgy tűnik,
ön még gyermek,
olyan kis infantilis hangja van."
De aztán, ha látogatóm érkezik, így szól:
„Úgy tűnik, ez a zene valahogy
                                            lassú."
És én elnevetem magam,
s a következő háborúig nevetek.

L. A. fordítása

 

 

Hőség

Szállingóznak le a dombról, mint a gyerekek.
Szőrös orrlyukaikkal daganatokat és sót szimatolnak,
de ágyat is, melyben az égő fák először adnak
hírt magukról: sóhajjal, nyögéssel, a felizzott testek
pattogásával... S a hőség kiűzi belőlük
a vérző utódot, a szűk, enyhén lüktető
                           bölcsőből, mely a holdtölte mása.

És akkor, ahogy időtlen idők óta készül már
ebben a völgyben, lejönnek a szarvasünők és minden – még
hamvadó – állat, arra a helyre, a barlanghoz, melyben
felébrednek az elporladt bükkök és fenyők, hogy kiáltsanak,
és szimatolni fognak, vonítani és beszívni
a vér édeskés szagát, remegni és várni, míg
bennük is – hirtelen – kivirágzik a teremtetlen
ősmeleg, a hatalom, mely újra és újra
kilép az ő – és a mi – mancsainkkal is az egyetlen,
                           kissé szétkenődött kertbe.

P. A. fordítása