Kalligram / Archívum / 2000 / IX. évf. 2000. április - Esterházy Péter 50 éves / Esterházy cérna

Esterházy cérna

 

Gyerekjáték az egész. Nagy gyerek nagy játéka, vagy nagy gyerek kis játéka? Hol ez, hol az: ház, ház, esterház, esterházy cérna. Nem is kell olyan jól odanézni, egyből felismerni a hímzést: nem matyó, nem kalocsai, hanem Esterházy. A fonál hol cérna, hol selyem, sohasem daróc, és hát a mester nagyon tudja öltögetni a nyelvét is, nemcsak a fonalát. Befűzni is mennyire tud, igazi maestro, szakmájának mestere, felszabadult, gátlástalan, nem hímez-hámoz, miközben pedig ugye hímez: a fene se tudja, hogyan csinálja, csak azt érezni, könnyedén, játszi könnyen, közben ugyanis fütyörészik, hol Mozartot, hol Haydnt – ház, ház, Esterház, esterházy cérna. A mintázat tetszetős, a színek szelídek, ha nem is mindig szolidak, de csak olykor kerül közéjük egy-egy harsány szál, enyhe, majdnem játékos indignáció vagy megrendülés. A megmunkálás ugyanis mindig tökéletes, udvarias, udvartartó, és az udvar nem a debreceni fajta, ahol, ahogy ezt egy másféle játékos mestertől tudjuk, ki szokták írni: „ha kimegy az udvarból, csukja be maga mögött a kaput, hogy ki ne menjen a disznó". Az Esterházy udvaron nincsenek disznók, ott még a disznólkodás se disznó – gyesznóról szó sem lehet –, mindent befog a magyarhonban pannonnak mondható báj, kimunkáltság, kultúra, a mintázatokba futó invenciók szívélyessége, lekerekítettsége, semmiféle küzdelem az anyaggal, mintha az anyag, érezve a kéz mesteri mozdulatát, már előre meghunyászkodnék, odasimulna, mintha a fonál kezes kígyó lenne és megbabonázva táncra kelne a füttyszó dallamára, eljátszana mindazokat az alakzatokat, amelyeket a dallam diktál. Maga a fonál, a cérna meg a selyem mesteri, ettől olyan különleges, olyan feledhetetlen az Esterházy hímzés, az Esterházy tájvidék, régió jellegzetes, stílusegyedi ékessége, művészete, amelyet, mint minden stílust, csak körülírni lehet, definiálni nem, a körülírás viszont érdektelen, elég megnevezni, hiszen ha a matyóról elég annyi, hogy „matyó", a kalocsairól, hogy „kalocsai", az esterházyról is legyen elég, hogy „Esterházy". Tessék megismerni, utána rögtön felismerhető lesz, nem lehet összetéveszteni mással.