Kedves Esterházy Péter!
Reméltem, hogy földink vagy, mint Márai és mártírunk, távoli rokonod, János gróf. Amióta a Duna-balparti Kisalföld múltját piszkálgatom, alig sűrűsödik rám oly nap alkonya, hogy ne találkoznék családneveddel. Galánta, Cseklész, Tallós, Szenc, Boldogfa, Sempte, Zseliz és néhány csallóközi falucska (Apácaszakállas, Tőnye, Csilizpatas) különböző ürügyekkel sok ágbogú családodat hozza elém. Nem rossz kötődések ezek, Szenc például Molnár Alberthez, Sempte Bornemissza Péterhez sodor, s boszorkányperek jegyzőkönyveit játssza asztalomra, Zseliz pedig, valamint a Pozsonytól egy jó órányi kocsifutamra épült Fertőd egy másik jó hely, Nagycenk közelében, vagy a kissé távolabb, odaát tündöklő Kismarton Haydn papát hozza be. Ő – Haydn – egyébként is közelről kísért, szülőfaluja, Rohrau vagy húsz kilométerre fekszik Pozsonytól, egy erdős dombot kell megkerülnöm, hogy odajussak, Hainburg gyomrába pedig, ahol családod pártfogoltja tanult, innen, a közeli hegy oldaláról be is látok. A pozsonyi Dóm Szent Márton szobrának arcát Donner a mecénás Esterházy Imre szép vonásairól mintázta meg, olykor találkozom vele. Nem akarok én most Esterházy-lexikont írni, sem hízelegni, nem is tudom, hogy nézed ezeket a dolgokat, de Károlynál, Pápa földesuránál, Eger érsekénél is jól érzem magam, mint egyik református szentem, Kazinczy, aki egykét meghitt szellemi órát nála is eltöltött az érseki palotában; ő, Károly szabta át nagyvonalúan a dunántúli kisváros urbanisztikai alaprajzát és képét, s egyre több unokám készül a református kollégiumban, az általa megálmodott barokk kulisszák között végezni tanulmányait.
Két mátyusföldi Esterházy-kastélyt az ötvenes évek második felében mint az Ifjú Szívek-kórus basszus szólamának énekese magam is meglaktam. Előbb Cseklészen énekeltünk át vagy két nyári hetet; erről fotót is őrzök, ott áll és guggol a felvidéki magyar líra későbbi színe-virága, aztán Tallóson ugyanennyit. Az utóbbi parkjába a téesz marhakarámot telepített, hova, ha nem egy díszparkba, s az első reggelre az egész mélyen alvó férfikart beköpték a tárt ablakon ki-be serénykedő legyek. A mellettem volt ágyban Tőzsér aludt, szintén basszus, s én ébredvén korábban, előbb én kuncogtam rajta, aztán ő énrajtam. Honnan is sejtettem volna, hogy úgy harminc év múlva a Kis-Duna túlsó, csallóközi partján fekvő szomszédos falu, Diósförgepatony múltjába kell fejest ugranom, s Mária Terézia a tallósi kastélyban nevelt hadiárva nemes ifjak tartására fizettette be a hodosi református nemesekre kirótt pénzbüntetéseket?
Illésházán, vagy ahogy a környék népe familiárisan nevezi, Szentpéteren sem jártál még, ahol családod az Illésházyakkal közös gyökérzetről sziklevelet hajtott, pedig az ottaniak még tudják, melyik falurész volt hajdan Szer(hás)háza. (Nem Eszterháza, ahogy az Új Magyar Lexikon írja!) Úgy látszik, nem vagy még annyira bölcs, hogy e titkok érdekeljenek.
Értékes család a Tied, büszke lehetsz rá. Egyetlen magyar főnemesi família sem tett annyit a magas műveltségért, mint az Esterházyak. Voltak kiváló katona és politikus családaink, akiket tisztel az ember, bár nevükre nem ragyog föl a lelke, de ha az Esterházy nevet hallom, a névből fény sugárzik, sok, nagyon sok zene, szobrok, freskók, kórusok, zenekarok, operák, könyv- és képtárak, a verbunk és a palotás, amely őseid pártfogoltjai révén a nyugat-európai műzenébe szövődött, s örökre ott él és gyönyörködtet.
Természetes, hogy ebből a családból származik egy Péter nevű, örökzöld ifjú, aki pár éve még Trabanton lótott-futott, akinek vagy tizenöt éve alig vártam hétvégi rádióleveleit, megrendülten olvastam anyasiratóját, s aki – és ez a lényeg! – a magyar irodalom legutóbbi szemlélet- és stílusforradalmát kirobbantotta.
„Földet vissza nem kérek", mondtad elhíresült mondatoddal, de ha Magyarország királya volnék, kapnál tőlem a haza nevesítetlen földjeiből néhány holdat, inkább Te, mint (EU ide vagy oda) osztrák és más honfoglalóink. Volna ott konyhakert, gyümölcsös, szőlő, patak, liget és tiszta ájer, mindenből egy kevés, csak a levegőből sok, mert egy kicsi mozgás, az mindenkinek, főleg egy jó étvágyú prózaírónak nagyon kell, hadd ásson és permetezzen. Adnám, mert jól forgatod szablyádat, a golyóstollat, s valószínű, hogy minden tiszteletreméltó egyenes- és oldalági ősödnél mélyebben vésted be magad jövőnk emlékezetébe.
Isten éltessen házad népével együtt nagyon sokáig.
Ezt kívánja tisztelőd:
Koncsol László