Michnik árnyéka
F. Kováts Piroska fordítása
Adam Michnik esszéinek, cikkeinek és fejtegetéseinek válogatása, a Szókratész árnyéka megismerteti a szlovák olvasót a lengyel politikai publicisztika élő legendájának műveivel, méghozzá igen bő terjedelemben, börtönleveleitől egészen a Gazeta Wyborczába írt főszerkesztői vezércikkeiig (az utolsó 1993 szeptemberéből való). A szerző régebbi írásainak olvasása tanulságos és élményszerű. Michniknek óriási áttekintése van, és ugyanakkor remek stiliszta, az egyszerűség és az elegáns poének mestere. Már disszidensként, amikor az idő jóval lassabban telt, kialakult véleménye volt a XX. századi Lengyelország és Közép-Európa sorsának számos égető kérdéséről.
A Szókratész árnyéka című könyv első részének, amely 1976–1993 között írt rövidebb esszéit és cikkeit tartalmazza, összeállítói A lengyel demokrácia esélye találó címet adták, mintha hangsúlyozni akarnák, hogy Michnik szerint ez az esély már jóval a kommunizmus bukása előtt megvolt. A tetvek és angyalok (1976) című remek esszéjében például a disszidens közösség radikális állásfoglalásával folytatott polémiájában óvott az „angyalok felháborodásától", és következetesen védte az autentikus pluralizmus koncepcióját, mint írja: „már most formálódik a független és demokratikus Lengyelország... Szeretném látni, hogy tolerancián és politikai kultúrán fog alapulni." Más kelet-európai disszidenseknél sokkal korábban elgondolkozott a „szabadság napjainak" és a demokratikus átalakulás folyamatának buktatóin. Felismerte, hogy a szabad Lengyelországban nem a baloldal és a jobboldal konfliktusa lesz az alapvető: „az önkényuralmak idején más típusú megosztottság a meghatározó: a nyitott, illetve a zárt társadalom víziójának hívei állnak egymással szemben". Ekkortájt születhetett meg Michnik elképzelése a megbocsátásról és a történelmi kompromisszumról, amiért az 1989-es kerek asztal után oly sok bírálat érte.
Ebben az időszakban írt többi esszéjében Michnik türelmesen megbékélt a lengyelek történelmi tévedéseivel – elgondolkodott a lengyel antiszemitizmuson, az oroszok iránti kiegyensúlyozatlan viszonyukon, Thomas Mann révén egyengeti a németekkel való kiegyezés útját. És eközben tanúságot tett arról a ritka képességéről, hogy előre és hátra is nézzen, hogy a vitaszenvedély vezesse, de ugyanakkor tartsa meg tárgyilagos szemléletét. Ezért néha szándékosan provokált, nem kerülte a kényes témákat, kellemetlen kérdéseket tett föl. Ám mindezek ellenére nem feledkezett meg róla, hogy becsületes és nagyvonalú maradjon, például amikor 1983-ban levelet írt a börtönből a belügyminiszternek, Kiszczak tábornoknak.
Az 1989-es változásokat erős távolságtartással szemlélte. Az, hogy megalapozott véleménye volt a rendszerváltás folyamatának kockázatairól, lehetővé tette, hogy nagy távlatokban lássa és kövesse az egyes jelenségeket és eseményeket. És eközben mindig ellátott a határokon túlra is. A nacionalizmus fellángolását a volt Jugoszláviában és egész Közép-Kelet-Európában a kommunizmussal való szakítás rendkívül összetett folyamatának betegségeként diagnosztizálta, amely „egyszerre minden: forradalom és restauráció, hatalomátvétel és nagy modernizáció". A lengyel püspökök 1989-es magatartásának bírálata után, amikor is rámutatott, hogy nyilvánvaló törekvésük a konfesszionális állam létrehozása, békülékenyen megállapította: „Úgy látszik, az egyház, csakúgy, mint mi valamennyien, még mindig nem találta meg a helyét a posztkommunista világban". Adam Michnik ebben a válogatásban általában kitűnő képet fest a lengyel katolicizmusról és II. János Pálról, amely nagymértékben érvényes a szlovák püspökökre és a KDH (Kresťanskodemokratické hnutie – Kereszténydemokrata Mozgalom) politikusaira is.
Mint publicista ugyanakkor nem tagadja meg magában a képzett történészt. A két háború közti időszak és Józef Pilsudski korszakának ismerete, akit az újkor egyik legjelentősebb és legbonyolultabb lengyel személyiségének tart, lehetővé teszi, hogy behatóan ismerje Lech Walesa elnök hibáit is. Nem hallgatja el, hogy mint egykori munkatársa, erős rokonszenvet érez iránta, és mindig is nagy formátumú politikusnak fogja tartani. Másfelől viszont nyíltan rámutat arra is, hogy Walesa „baltás államelnök" kíván lenni, hogy képtelen alárendelni magát bizonyos statútumoknak, programoknak vagy demokratikus ügymeneteknek.
Michnik alapelve: először megérteni, csak azután bírálni. Mindig igyekszik beleélni magát egy adott csoport, politikus vagy történelmi személy helyzetébe. Azokban az elmélkedéseiben, amelyek ebbe a válogatásba bekerültek, ismételten hangsúlyozza, hogy a lengyelek történelme gazdag és sokrétű, hogy a társadalom hagyományos felosztását bizonyára „a felfogások különbözősége és a politikai elgondolások sokrétűsége" alakította ki, és ez ma sincs másként. „Ezért óhatatlanul másként értelmezi a lengyel múltat (és a jelent is! – M. N. megj.) Józef Pilsudski örököse, másként Roman Dmowskié és megint másként Wincenty Witosé". Talán éppen ez, a lengyel demokrácia lovagias védelmének küldetésével párosuló folytonosságtudat az, ami ma Adam Michniket nagy és utánozhatatlan újságíróvá, publicistává teszi. A posztkommunista Varsó számára Michnik talán az, aki a két háború közti Prága számára Ferdinand Peroutka volt. Szlovákiában, mint M. M. Šimečka írja, valaki ilyenre még csak várunk.
Ebből a szempontból Michnik írásainak válogatása útmutatóként szolgálhat számunkra, hogy miként reflektáljunk Szlovákia mai helyzetére, és arra, ami a sarkon túl vár ránk (egyébként, mint az utószóból megtudjuk, a nyolcvanas évek megosztott Lengyelországa nem egy tekintetben a mai Szlovákiára emlékeztetett). Például ki töpreng el ma Pozsonyban a demokratikus, Mečiar utáni Szlovákia buktatóin és kockázatain, azon, hogy meg kell majd tanulnunk együtt élni híveinek erős csoportjával is? Ismernek valakit is, aki kritikusan számba vette, milyen hibákat követett el Szlovákia ebben az évszázadban? Mikor olvastak utoljára egy jó esszét a szlovák–magyar közeledés szükségességéről?
Csak nem várjuk meg, hogy mindezt megírja helyettünk Varsóban... Adam Michnik?
(Adam Michnik: Sokratov tieň – Szókratész árnyéka, Kalligram, Bratislava 1997)