Moralista – túl a moralizáláson
Görözdi Judit fordítása
Ezek az előadások valóban nagy témákat dolgoznak fel: a hatalmat, a dicsőséget, az egyenlőséget, a hazugságot... Ez csak az első négy a tizenötből, amelyet Leszek Kolakowski könyvecskéje, amely szlovák fordításban még nyolcvan oldalt sem tesz ki, felölel. E témák bármelyikéről kétségtelenül hasonló terjedelmű könyv íródhatna, és valószínűleg az is úgy bocsátaná el az utolsó oldalakon olvasóját, hogy sok minden maradt kifejtetlenül, hogy a probléma több oldala csupán felvetődött, hogy a kérdés alaposabb vizsgálata további és további fejezeteket igényel... Hiszen csak a hatalomról, az elsőről e témák közül, terjedelmes fejtegetések íródhatnának, és ilyen munkák ténylegesen születtek is. E karcsú könyv elolvasása után mégis örülök, hogy nemcsak a hatalom fért bele, hanem a dicsőség is, az egyenlőség, a hazugság, a tolerancia és a további témák is, mind. És nem hiszem, hogy a megelégedettség ezen érzése csak az én, megvallom, kissé a priori bizalmatlanságomból fakad az olyan könyvekkel szemben, amelyekben a morális kérdés vizsgálata nehéz és terjedelmes művek (már ami az anyagiasult formát illeti) létrehozásául szolgált alkalomként.
Igaz, Kolakowski ezekkel az előadásaival nem kíván azok közé sem tartozni, akik erkölcsünk gyümölcseit oly hosszan desztillálják, mígnem színtiszta csepp marad csak belőlük: a moralitás mint aforizma. Mikor La Rouchefoucauld azt mondja a dicsőségről, hogy „nem jutna oly messzire, ha nem kísérné az önimádat", vagy mikor Jean Rostand arra figyelmeztet, hogy „a toleranciának van oly foka, mely a sértéssel határos", esszenciaként érzékeljük ezeket a kijelentéseket, amelyben a sokéves tapasztalatot a bölcsesség és az irónia sűríti, hogy a kivonatot az életről, annak hiábavalóságairól, értelmetlenségeiről és paradoxonairól szóló kicsi, de átható kommentárként jelenítse meg. Kolakowskiból nem hiányzik a bölcsesség, sem az irónia, s a tapasztalatok elégtelen voltával talán szintén nem gyanúsítható, az ő maximái mégis más jellegűek: nem szándékuk az életnek a visszafogott megfigyelő pozíciójából történő glosszázása vagy aposztrofálása.
Amennyiben közelebbről meg akarjuk érteni, honnan szólít meg minket, és mit nyújt a számunkra Kolakowski kis előadásaival, helyre kellene tennünk bevett elképzelésünket arról, ki a moralista. Nem gondolom, hogy nálunk a moralisták különösképpen kedveltek lennének. Bár kevesen veszik a bátorságot, hogy fellépjenek velük szemben; szívesen ismerjük el ránk irányuló parancsolataik és intéseik komolyságát. De éppoly szívesen feledkezünk meg róluk, s így hírhozóik lelkiismeret-furdalást keltenek bennünk. A népszerűséghez ez nyilván nem járul hozzá. A moralisták valahova a tanítók és papok közé sorolva, prédikációval és kioktatással társítva, de megfosztva az érvelés és megbocsátás képességétől, magukra maradnak a hálátlan feladattal, hogy annak ellentmondására figyelmeztessenek, amik vagyunk, és aminek lennünk kellene. Egyszóval: normalizátorok ők. Ki keresné őket? És azt gondoljuk, hogy ha a moralista szelleme mégis ellenáll a normalizátor küldetésének, vissza kell húzódnia az örök ironikus távolságtartó álláspontjára.
Kolakowski könyvecskéjének egyik vitathatatlan hozadéka, hogy a moralista helyének és feladatának másfajta értelmezéséhez vezet el. Természetesen találhatók benne tanulságok is, az erkölcsről való beszéd a tanulságokat talán nem is nélkülözheti, de ezek valóban csak a tanítás után, a pro et contra érvek mérlegelése után kerülnek sorra. Természetesen állandóan érzékelhető benne a norma tekintetbe vétele, de az élettel való szembesítés következtében – az élettel, mint amilyen, mint ahogy ismerjük és éljük – nemegyszer épp a norma mérőrúdjának kell alakulnia. És persze nem hiányoznak belőle az abszolutizálás elkerülésére, a kockázatok felmérésére, a szélsőségek közti út megválasztására, az egyensúly megtartására buzdító felszólítások sem; csakhogy mindez nem hirdeti az örök kompromisszum doktrínáját, az egyén és a társadalom közötti, a saját és az idegen közötti, a szükségletek és a lehetőségek közötti kompromisszumét, azt a doktrínát, amely végül is maga is kompromisszum a valós élettel. Hiszen amikor Kolakowski a mértékhez való érzékéről beszél, az elegancia elengedhetetlen részeként fogja fel azt. Az elegancia pedig számára az udvariasság bizonyos kifejezése, amely elhatárolja magát a vulgaritástól és annak azon törekévésétől, hogy mások megalázásával emelje ki önmagát. Ezen a helyen kapcsolódik egybe a morális az esztétikussal, hogy kölcsönösen támaszul szolgáljanak.
Mindez Kolakowskinál egy további funkció szolgálatában áll, ami valószínűleg egyben előadásai legfontosabb küldetése. Figyeljük meg, milyen jelentést kap ebben a kontextusban az egészséges értelem fogalma. Descartes óta tudjuk, hogy ez az a bizonyos legjobban felosztott dolog, időnként azonban megfeledkezünk elmélkedései végkifejletéről: egy dolog egészséges értelemmel rendelkezni, egy másik pedig tudni azt használni. Kolakowski ehhez nyújtott kommentárját talán úgy lehetne összegezni, hogy értelmünk egészsége egyáltalán nem adott önmagában, a gondolkodás működése által, legyen az bármilyen, hanem hogy épp ellenkezőleg, rendszeresen törődnünk kell vele. Például a mértékhez való érzék fejlesztésével, például a kíváncsiság ösztönzésével, például a toleranciával. Ezen szükségletek huzamosabb elhanyagolása lelki egészségünket veszélyezteti. És így jutunk a moralista azon küldetéséhez, amely eddig elkerülte figyelmünket: tudjuk, hogy a moralista magasabb értékekre figyelmeztet, és talán túl jól tudjuk, hogy képes felismerni és leírni a patologikus eseteket, nem eléggé tudatosítjuk azonban, hogy a moralista dolga mindenekelőtt az, hogy az egyén és a társadalom lelki egészségével törődjön. És ez az a pont, ahol az etika és az erkölcs nemcsak az esztétikával, hanem a politikával mint a közös dolgok irányításával is találkozik.
Úgy gondolom, hogy e hármas funkciónak és finaltásának a felidézése semmikor és sehol sem sürgetőbb, mint éppen ma és nálunk. Igen, éppen itt és most, amikor az önjelölt politikai moralisták a patogén hatások erőteljes forrásává váltak, kell emlékeztetni arra, hogy az erkölcs és a politika, küldetéséhez híven, a modern társadalomban egyebek mellett a lelki egészség gondviselője.
(Leszek Kolakowski: Malé prednášky o veľkých problémoch – Kis előadások nagy problémákról; Kalligram, edícia OS, Bratislava 1998.)