A Poprád Podolinnál; A Poprád Podolinnál írása közben

Kedves barátom,

gondolkodtam, ne válasszak-e ki az itt küldött poéma elé néhány mondatot Márai Szindbád-kisregényéből, például arról, hogy a hajós: szívében nomád volt, aki legszívesebben lovon és nyergében pisztolyokkal járta volna az élet bonyolult vadászterületeit; vagy arról, hogyan beszélgetett az eszelős illattal ájuldozó és tárulkozó rózsakert kertészével. Más mondatok a magányos nyírségi házról szólnak, a jegenyék és szélmalmok közti sárga házról, amelynek tornácán ott függ a gazda vadászfegyvere, az asztalon pedig pasziánszkártya hever, de a ház lakói soha nem nyernek választ a lapokból arra a szavakkal soha ki nem mondott kérdésre, mi történt az élettel, hol romlott el. Vagy ki feledhetné az Alagúton nyári éjszakán áthajtó kocsit és az eperbólétól könnyedén mámoros fiatal szőke nők boldog sikoltását, mely hosszan visszhangzik a nyári illatoktól fülledt Alagútban, a boltívek alatt, mintha erre haladt volna át minden, ami az élet illanó értelme volt, a boldogság, az ifjúság és a csodálatos várakozás. Aligha mellőzhetném a képet arról, hogy az emberi szívek alján a várakozás és reménykedés lappangott, mint a ligeti menazsériából megszökött puma a gödöllői erdőben – de legfőképpen annak az idézetnek lenne helye itt, melyből kiderül, hogy a hajós lelkében megőrzött mindent, amit a nők emlékbe hagytak, a babonás tárgyakat, virágot, szalagot, levelet, melyre nagy betűvel írták fel félelmetes hazugságaikat – és így tovább; sok-sok ilyen mondatot lehetne találni, csakhogy idézésük azt a hamis képzetet kelthetné, hogy e mondatok mintegy – BRRR – „kifejezik" a poéma lényegét, valamilyen módon illusztrálják, na jó: összefoglalják, megjelenítik, felmutatják lényegi üzenetét. Pedig nem. Ezek az idézetek csak arról szólnának, hogy Márai olyannyira szerette Krúdyt s az általa többé-kevésbé önképére teremtett Szindbád-alakot, hogy megírta – róluk s nekik -a legszebb ajándékot, amit egy magyar regényíró egy másik regényírótól valaha is kapott.

Szőcs Géza

Kolozsvárott, 1999 decemberében

A Poprád Podolinnál

Elmúlt varázslat zálogát

A tűzbe dobni szánom

Lenau: Száraz levél

Ki múlt varázslat zálogát

a tűzbe dobni szánod:

szíved és lovad útra kész

és útra kész a szánod.

Megrázza szép fejét a ló,

szép fejét föl-le hányja.

Emlékeidnek lim-loma

fölrakva már a szánra –

habár a múlt emlékeit

a sors nem erre szánja.

                 *

Ki télen-nyáron útra kész,

ki folyton-folyvást útra kélsz,

kit egyre újabb asszonyok

és új szerelmek várnak,

hallod-e, Szindbád, hallod-e,

a lovak rúgkapálnak.

És ezt a tenger lim-lomot,

lepréselt sárga liljomot,

ezt mért viszed magaddal?

(Mért kutatja a múlt időt

oly gonddal annyi angyal?)

Mit mondasz erre,

Medve-Szindbád

míg vágyod ezt

vagy azt a nimfát?

Ki új varázslatokra várt

miért is vinné el ma már

abból a régi pakliból

a pikk leányt s kőr királyt?

mért vinnéd el a zöld medált

s a hajfürtöt s a keszkenőt

ha vágyod azt

                            vagy ezt a nőt?

A kőr királyt.

                            A keszkenőt. –

Vagy azt a hajdanában

a télikert havában

a rózsák közt elejtett

s azóta ottfelejtett

cipőt, mely annyi bálban

és annyi táncot lejtett

akkor volt ez

                          mikor a télikertben

a kitárt ablakon át

                           behullt a hó

de hogy a démon apjának szíve hol van eltemetve

ez az, mi semmiképp nem volt tudható

                   *

Viszi a szán a lelkedet.

És tükreid is elviszi

és árnyaid és szörnyeid

és elveszített gyermeked –

a múlt idő majd megtalál.

A múlt időt majd megleled,

lüktető szívét: hó alól

parázsló csipkebokrát.

ZÖLD SZÍNŰ VAD VIZÉT VISZI

A JÉG ALATT A POPRÁD.

A Poprád Podolinnál írása közben

A Poprádnál várlak rabló-sapkámban

zsebemben kézirattal:

„A magyar nép disznó ösztönei"

Az erdőben erdei magyarok gyülekeznek

és házikabátban házigazdák

és téli gyárigazgatók.

Vajon mi az én vezetéknevem

töprengett a vezeték

a vezeték az én vagyok

de mi a nevem? ki látta? ki hallotta?

Nevem Nemo kapitány.

Sajtómágnás vagyok, ki cserzett,

vastag bőrével nagy vagyont szerzett

– így kiáltott fel Nemo némán –

zeneelméletből jó voltam

de meghúztak harsonából.

Tengeralattjáróm holdbéli csónak.

Mondjuk úgy: holdkomp.

S míg ifjúságom eltelt,

hangosan szállt az ének.

a makk ász rőt tüzénél

guggoltak mind a vének

s mint föl-le úszó hattyú

hangtalan csónakáztál

s én akkor bőrig áztam

a régi csónakháznál –

pihen a komp, kikötöttem.

Honey Moon river.

Riverside.

Csillagom, révészem, vigyél át magamon.

Túl lakom, odaát

s nincs nekem ladikom

merthogy én

                                              tudod-e

magamon túl lakom.

Jóllakni volna jó

holdbéli hónapokkal

de a vers visszakérdez:

Old Bailey-i csónakokkal?

és Bicska Maxi így szól:

Old Bailey-t lebontották

s a Temze-vízben csellók

és véres ingek úsznak

és hegedűk és kották

és csillagképek égnek

az úszó hegedűkben

és ott fekszik a révész

arccal a nedves fűben.

Go ahead, Mr. Rigby,

kis lépés az emberiségnek

de mi különös anyagból vagyunk gyúrva

így jelzek neked nagy hajó-jelekkel.

Ez az életcélom:

én túl szeretnék élni;

ez az én részletes

és teljes nagyfogadkozásom.

Merthogy senkim nincs magamon kívül

és én is magamon kívül vagyok.

Átlépek virág-koromba így hát

én megkeresem virág-éneim:

hozzád beszélnek bennem rólam

az egykori virág-ének,

                                          virág-énekek.

Igen, én a semmiből egy új másvilágot

a semmiből egy újat

egy másik másvilágot

hol önfeledten nyílnak

a titkos másvirágok.

Hát a fagypont távolsága

egyszer csak 50 méter alá csökkent.

Hajjajaj, a ruszti bor.

S az a tisztító,

az a pusztító,

bennünk létező

arany jégeső!

az a ruszti gólya

s fent a Holdon Szindbád

madár-űrhajója –

borodból mostmár senki többé,

borodbór mostmár senki más.

A ruszti bor,

a ruszti bor.

Sem Rigby úr,

se senki más

se Rusz Tibor

se Rusz Tamás.

Boromból mostmár senki többé.

Miért szervezitek a szöveget?

magyar költők, ez a mániátok,

                 kiabált Nemo önmagának.

Hát játsszunk összetévesztőset.

Brutár vagyok

én brutár is vagyok.

Gólyák járnak

gólya-rabruhában:

gólyakalifák ők

Gólya-

kaliforniában.

S kint a cica dorombol:

           nem isztok a boromból!

BRUTAR SZINDBÁD

SINDBAD PÉK

Thaiföldön, Mézföldön egykoron

megfürdünk majd a mézesésben.

Kedvedért péklegény leszek,

thai péklegény leszek nagyon:

péklegény leszek egy rongyos képregényben,

vagy egy elhagyott gólyaudvaron.

Tájfun leszek egy thaiföldi szállodában.

Édestestvérem édes bort ivott az este,

féltestvérem félédes bort ivott az este

és félszáraz testvérem meghalt az este

félig száraz volt, félig nedves

és galambok ültek a vérebekhez.

Egy szobalány tett-vert a lányszobában

én tájfun voltam ott laktam szemben

                                 ott laktam még a szállodában.

És ki-kilóg a szája!

lüktet utána hosszan

feldúlt szív-metrikája

U —  U —  U —  U — —

UU —  UU —  UU  UU  UU— —

— UU    — UU —                       —

                                U       —

                       U                —         U

Hát akkor menj és verd agyon.

Nem fog fájni.

                            Azt nem hagyom.

Mi történt a száddal? kérdezte.

Semmi, felelte.

A szám megváltozott.

Én nem ezt a testet kértem

– morfondírozott Nemo –

de az ő helyében biztos hogy én-iszonyom volna

lúdtalpa volt és libabőre

és akkor észrevettem: valaki ott állt a helyemben

és kézzel itta a kávét!

itt nyugszanak feleségeim

                                                 a szajhák temetőjében

– Jesszusmáriám!

                                  kiáltott fel az asszony

ne becsméreld a

de igen

mondta Nemo sármosan

én lesmárollak és becsmérellek

és lesmárolta és becsmérelte

Jesszusmáriám! mondta a nő

aki nem tudta hogy már megvan a helye a ribancok sírkertjében

én nem tudtam

hogy ez egy ilyen hely

Jézusomos

Máriámos

hol a száját

igazítja

Háry Béla

Háry János

és ágyamban egy levágott női fej!

in meus patus

capus taiatus!

Egyszer, Néma napján

egy veszett fejszét találtam

és egy veszett békát

hát akkor jöjj és verj agyon

a magyar verseknek mindig

van eleje közepe és vége

ennek meg nincsen neki

hát akkor verjetek agyon

itten a Poprád partján

                                        Isten neki.

Az elveszített meghívóban

disznóhúst süt a meghívás.

Hamis fogsorát igazítva

jön-megy egy hamis Messiás.

VISZIK A MÁS ORSZÁGOK LELKÉT

S ÉN LOHOLOK UTÁNA

GYORSULÓ APÁLYFUTÁSSAL.

S valaki mintha azt kérdezné:

ki mind nyitogatja nagy késével a rózsák gégéjét?

Jegyzetek

1. E szöveg 12–13. sora („Sajtómágnás vagyok...) Thomas Thorneley limerickjének első két sora, Gergely Ágnes fordításában.

2. A brutar szó magyarul péket jelent.

3. in meus patus

   capus tăiatus

   E két sor ironikusan és helytelenül latinizáló román szöveg, jelentése: ágyamban levágott fej.

   (A szerző megjegyzései.)

4. Szerző bevallása szerint A Poprád Podolinnál és A Poprád Podolinnál írása közben c. szövegek mellett egy harmadik párhuzamos szöveg is született, melynek címe: A „Poprád Podolinnál írása közben" írása közben (A szerkesztő megjegyzése.)

5. (A szerkesztő megjegyzését is a szerző írta. – a szerk. megj.)

6. (Ezt is.)