Márai Sándor rokoni szemmel

Kassán Kertészné Matzner Jaqueline még személyesen ismerte Márai Sándort, hiszen a nővére – Matzner Lola volt az író felesége. Kertészné Matzner Jaqueline-nel, azaz Zsazsa nénivel 1998. június 27-én találkoztam utoljára, amikor a Kassán megnyitott Márai-emlékszoba részére átvettem tőle 37 eredeti Márai-művet. Ekkor már nagyon rossz egészségi állapotban volt, és egyedülmaradottságának nyomasztó terhét csak a két szeretett kutyájáról való gondoskodás enyhítette valamelyest. Megegyeztünk egy találkozóban, hogy elbeszélgetünk, de erre már nem került sor, mert kórházba került. Ausztráliában élő egyetlen fia ekkor jelentkezett, és további gyógykezelésre kivitte Izraelbe. Közben Budapesten dr. Jáky János, Márai Sándor unokaöccse is meghalt, úgyhogy Zsazsa néni Krmanova 16. szám alatti kassai lakásán hiába csengetek, azóta nincs hír felőle. Az alábbi beszélgetés közel egy éve készült. Ekkor mutattam be neki Varga Emesét, aki dramaturgnak készül a pozsonyi színművészeti főiskolán, s akkor éppen a Thália Társulás tagjaival Márai Egy úr Velencéből című darabját készültek bemutatni. Zsazsa néni már ekkor is beteg volt, az ágyból kelt fel, hogy fogadhasson minket. A fizikai fájdalmak szemmel láthatóan megtörték, de szellemileg még mindig választékosan, kimérten – igazi kassai polgárhoz méltó módon – válaszolt kérdéseimre.

○ Az Ön édesapjának az irodalomhoz, a könyvekhez is sok köze volt, hiszen egy nagy könyvkereskedése is volt Kassán. Milyen volt az irodalmi élet a század eleji Kassán, milyen volt az a miliő, amelyben Márai Sándor is felcseperedett?

• Meglehetősen változatos művészeti élet kezdett kialakulni, de Márai nevével én csak akkor találkoztam, amikor már kint volt Németországban és újságíróként cikkeivel hívta fel magára a figyelmet. Berlinben élt ekkor. A testvéremnek – nem tudom elmondjam-e, mert ez nagyon diszkrét dolog – nos, Lolának volt egy nagyon komoly udvarlója, aki el akarta venni, de ő erről hallani sem akart. Beleszeretett egy újságíróba, akivel kiment Berlinbe.

○ Akivel ott mégis szakított, mert megismerkedett Máraival?

•  Igen, s ebből az ismeretségből nagy szerelem lett!

○ Ami viszont a szüleinek nem tetszett. Mi volt a kifogásuk?

•   Hogy úgy mondjam: nem volt számunkra parti. Mert ki volt akkor még Márai? Jóformán egy diák. De hát szerették egymást, megesküdtek.

○ Ehhez viszont előbb Márainak meg kellett szöktetnie Lolát...

•   Ez egyáltalán nem igaz, ez Jáky fantáziájában született. Lola hazajött Berlinből Kassára. Innen még az az újságíró kísérte fel Pestre, aki el akarta venni. Pesten viszont várta Márai, akivel összeházasodott. Mikor apám meghallotta, hogy Márai is Pesten van, azonnal odautazott, de már csak tanúnak érkezhetett meg az esküvőre. Az ifjú pár innen aztán Bécsbe utazott.

○ Mikor találkozott először Márai Sándorral, és hogyan él Önben ez a találkozás?

• A házasságkötés után váratlanul állítottak be egy éjszaka. Bécsből jöttek. Itt voltak egy hétig Kassán. Ez akkor történt, mielőtt Párizsba utaztak. Ekkor még anyám is élt.

○ Volt-e lehetősége arra, hogy közelebbről is megismerje Márai Sándort?

• Igen, volt, de erről nem óhajtok beszélni.

○ Megkérdezhetem, hogy mi ennek az oka?

• Diszkrét dolog, erről nem tudok beszélni.

○ Márai újságíróként kezdte, de aztán író lett. Hogyan viszonyultak ehhez Kassán?

•   Nagyon tisztelték. Rendes ember volt. Karakterileg is nagyon remek. Voltak barátnői, de nekem az az érzésem, hogy ő nem szerette őket, csak jóban volt velük, kíváncsi volt, hogy miként reagálnak a szerelemre – mondja nevetve, majd ismét elkomolyodva, teljes meggyőződéssel így zárja le ezt az ügyet: – Biztos vagyok benne, hogy tényleg csak a testvéremet szerette... Két-három évig Párizsban éltek. Sanyi különböző lapoknak dolgozott, és a nővérem is kapott állást. Jól megvoltak, jó volt a viszony közöttük.

○ Gondolom, később a szülei is belenyugodtak ebbe a házasságba...

•   Nem is tehettek mást. Meg kell, hogy mondjam: Sanyi velünk is törődött. Mikor itt is kezdték üldözni a zsidókat, sokat segített nekünk. A lányommal, Ágival és a fiammal, Ivánnal én is felmentem Pestre. A kislányomat magukhoz vették, ő végig velük volt, akarták is, hogy hagyjam náluk, felnevelik, mint a sajátjukat. Ez már azután volt, hogy az ő kisfiuk meghalt. Én minden éjjel valahol másutt aludtam, ő szerezte nekem a lakásokat. Ágit betette egy intézetbe. Nekünk pedig végül is Leányfalun szerzett egy helyet, ahol hosszabb ideig meghúzhattuk magunkat. Ő védett minket. A végén a fiammal együtt odaköltöztem hozzájuk. Csak az apámat nem tudta megmenteni. Ahelyett, hogy oda utazott volna érte, s akár az ő apja irataival, mivel már nem élt, kihozhatta volna Kassáról az apámat, ő levelet írt a főispánnak, hogy engedje ki. Az persze már nem tehetett semmit. Sanyi ír is erről a háborús naplójában, azon méltatlankodva, hogy ha nem tehet semmit, akkor miért nem mond le?! Ha odamegy, apám még kisétálhatott volna a zsidótemplom udvaráról, de így hetvenhat évesen a lengyelországi gázkamrában végezte. A mai napig nem tudom megérteni, hogy miért hagytuk Kassán, amikor megszöktünk, mert velünk is jöhetett volna...

○ Az Ön férje is túlélte a második világháborút, visszamentek Kassára és mindketten a végzettségüknek megfelelő jogi szakmában helyezkedtek el, Márai viszont örökre elhagyta Magyarországot. Hogyan emlékezik erre?

•   Meghívták egy kongresszusra, amire ki is engedték. Akkor ő ott körül is nézett. Édesanyám testvére, a nagybátyám ott élt Olaszországban, végül is hozzá vándoroltak ki. Ott laktak sokáig, aztán kimentek Amerikába.

○ Magukat nem hívták?

•   Márai azt akarta, hogy mi is menjünk ki, de mi nem akartunk. Ezért ő meg is haragudott ránk. Neki a kommunista világ abszolút nem felelt meg.

○ Ez a harag miben nyilvánult meg?

•   Abban, hogy később nem akarta, hogy meglátogassam őket. A nővéremmel persze leveleztünk. Mikor a nővérem annyira megbetegedett, hogy a látását is elvesztette, mégis Sanyival folytattam a levelezést. Nagyon nehezen viselte azt, ami a nővéremmel történt. Mindennap ott ült mellette. Minden délután, egészen estig fogta a kezét. Végeredményben magamat vádolom, hogy a régebbi tiltása ellenére mégsem utaztam oda. El kellett volna mennem! Sanyi ragaszkodott hozzánk. Benne nagyon jó családi érzés volt.

○ Megőrizte ezeket a leveleket?

•   A férjem elrakta Márai leveleit. Tudom, hogy megvannak valahol. Eldobva nincs semmi. Sajnos, a férjem az utolsó évében olyan állapotba került, hogy beszámíthatatlan lett. Most már én is olyan vagyok. Csak ülök itt, és nem csinálok semmit. Tegnap volt itt egy barátom. Kerestünk valamit az eldugott holmik között, de nem láttam ott a Sanyi leveleit. Lehet, hogy meg fogom találni, de már rám sem lehet igen számítani.

Zsazsa néni még lekísért egészen a kijárati kapuhoz, és ígérte, hogy megkeresi azokat a leveleket. Félő, hogy köztünk újabb találkozásra már nemigen kerülhet sor. Amikor Varga Emesével kifordultunk a Krman utcai ház kapuján, mindketten úgy éreztük, hogy elkéstünk, hamarabb kellett volna kezdeményezni ezt a találkozást.