Magánbeszéd a štúr utca sarkán; A szava-tűnthez
Magánbeszéd a štúr utca sarkán
friss ország emelkedik
a napszakok fölé
önmaga fényében jé
én emelkedem fényben föl föl
ahonnan már távlat világosság
már nem a macskakő aszfalt
így élem az utcák
fölöttjét lebegőben
sugdos mögöttem valamit az ősz
én nem ady ám és ez nem párizs
felhömpölyög bordámig
zúgva a Titok bomlik
köröttem e kéz-láb világ
egy kerti padra zökkenve szagában
feszülnek minden cikornyák
és két zsernyák (belép)
megúszom uli-buli nélkül
ülhetek tovább nem
érdekelte őket úgy látszik
hány éves a tesóm iszik-e
még apám s hogy szeretem-e
/pillanat kőrösi csoma sándort
ősz van bennem késő ősz
felbukva magamból nagy kérdéseket
lengettem az avarnak
tellegettem kicsi zászlómat fehéren
látjátok feleim szümtükvel
csehek szlovákok és te
Csehszlovákia látod-e hazám
nézzétek meg jól ezt a XX
éves fiút de ne vigyétek rab
szolgapiacra őt mert nem hazudik
nem szól valótlant csak költ ő ó á ú í
őóáúéíúőő hisz kérni se tud
hallgatag üvöltő és újra
jött ez a kettő megcsodálni
verseim bohócruháját
zeuszi tébolyomat mesteri művem
csudáit és mégis evilágit
és megkérdezték kit festettem ki
hogy ily mélabúval nyaldosom
itt eme lócát és talán bé is
kísértek volna ha el nem kottyantom
én vagyok én a Szabadság ők
meg az egyenruhás Testvériség
meg kibiztosított Egyenlőség
s lám máris mosolyogva mint
árpacipó a lapáton
vonultak tova az őrszoba bájaival
egy farmeros le(h)ányzó mellettem
megállt pipa lehetett a világra
lüktet a jambus a búsba mert ella
fitzgerald modorában kesergett rekedten
a bús a dús a hús hej hó
ledobva saruját hajamba turkált
és rém prózai volt bolondul
fújtam a füstöt és izzada orcám
hé adonisz hé az hát csak velem
most törököt fogtál és kedvem
lett volna fölénekelni a
kilenctökű legfőbb majomról
meg népmeséket áradni őszi vizekkel
de inkább pisiltem minek minek
kérdezte volna a (be)képzelt lány
ő csak képzet most mert nincsen
füle sem igazából ja csak a csendhez
s így egészen modernnek látszhattunk
párban a padon miközben én egyedül
bonyolítom nehogy szó essék bozontos
barátaimról kukucs-kukucs
mondtam a csajnak odahagyva majd
a jány búsba elillant
kipp-kipi-kopp
prütykölj a pébés sárkánnyal
én költő vagyok bőgtem elolvasom
a nincses kalengyárt meg a kislapok
nagymellékletét rendre és közben
haladás a köztéri szoborig még lebegve
nem láttam odalent kúszókelőt
valamely kocsmában nyilván mindegyik
és barna sört nyakalt rakettot szürcsölt
éltetve a rendet és pedig feldobódva
a szétnyílt fombú parkoktól
szerettem volna elmondani mindenkinek
milyen csodálatos az anya
föld a sötét ösztönök talaja ó
de elmúla vala éjnek fele is már
hallgattam inkább míg a lepusztult
népek elővánszorogtak a krimókból
a retyókban még néhány titkos
hulla vizelt mikor meghal
lottam a szent sugallatot
és felállva egy jó böhöm kukára
hogy mondhassam fölállva ember behunyva
szememet szavaltam szavaltam mámor volt
nyirkosság bennem és tűzláng
kérdeztem szeretném tudni mennyit
érek ilykor hazai pénzben netántán kapnék-e
egy tarisznya tranzisztort magamért
hazám hazám mit adnál te mindenes
mellemért hajamért soroltam transzban részeimet
lecsatolt övvel elcsatolt múlttal
oly alaposan mintha jógáznék beleélve/hallva
mit adnál te szívemért és mit (szabad)
verseimért a rabnak véremmel telt
kullancs-betűimért betűk ugyan
tetűk mászkálnak koszos ágytakarómon
tudod talán mennyit ér az epém
hazám olvasod-e olykor verseimet
és dicsekszel-e vélem a papi fejedelmeknek
és a jövőt jóslóknak említed-é a nevem
felelj hazám mert fázok nagyon
felelj nekem megvesz az isten
megvesz a jóisten hidege
és te nem is érted nerozumíš mondhatok
bármit és a beszédem is akadozik már
a csupasz fák alatt
száraz a torkom
mert didergek
mert idegen vagyok
és belecsalódtam már nagyon
1970 novemberében
A szava tűnthez
Bárczi Istváné
aztán úgy fordulnak
el az évszakok
megérkezned és indulnod sem lehet
búcsúznod nincs kitől
találkozásod is csak senkivel
ülsz még a tükör fényes
visszhangjaiban
megdőlve mellre hanyatlott fejjel
és félredohányzol
ülsz tovább és élsz tovább
mordan a rokokó orr
cseppek között
vitaminhiányban várod
márciust
az ablakon át egyazon fénybetűs
parancs a citrom
sárga pókhálóját berugdalni
hevesen a ósdi komód alá
és verset írni sereggel
a szabadpiacnak
de egy napon úgy for
dulnak el veled az évszakok
megszólal kintről hallgatásod
indulván a hangszerek
csatája dob kergeti a trombont
a furulyák uszony-lebegve
merülnek az
ablaküvegedbe
1970. december 2.