Kalligram / Archívum / 2000 / IX. évf. 2000. november - Műfordítás / Én; Vágyódás színek után; A szűz halála

Én; Vágyódás színek után; A szűz halála

Tőzsér Árpád fordításai

 

Én

   

E súlyos tenger mélyén fekvő országban

én idegen vagyok,

a nap bepillant hozzám, cikázik sok sugara,

kicsorog két kezem közül a szellő.

Azt mondják, rabságban születtem –

Nincs itt számomra egyetlen ismerős arc sem.

Kőként dobtak tán ide, e tengerfenékre?

Vagy gyümölcs voltam, túl nehéz teher a gallynak?

Állok, lesben, egy zúgó fa gyökerénél.

Hogyan jutok föl a sima törzsön?

Fönn összeérnek az ingó ágak,

ott szeretnék ülni s figyelni

a szülőföldem kéményeiből felszálló füstöt...

   

   

Vágyódás színek után

   

Sápadt vagyok, szeretem hát a vöröst, a kéket s a sárgát,

a fehér szín nyomasztó, akár a havas alkonyat,

amelyben Hófehérke anyja az ablak mellett ül, s a fehér mellé

még feketét s vöröset kíván.

A színek vágya a vérnek a vágya. Aki szépségre szomjas,

hunyja be két szemét, s pillantson bele a saját szívébe.

De a szépség fél a nappaltól s a túl sok szemtől,

nem tűri a zajt, a túl sok mozgást –

Ne emeld szíved az ajkadhoz,

     

a hallgatás s magány magasztos köreit minek zavarni –

Mi lehet csodálatosabb, mint a nyitott rejtély furcsa jegyeit látni?

Hallgatni fogok mindig,

a sok beszédű nő olyan, mint a magát kiadó patak;

a síkság elhagyott fája leszek,

az erdő fái annyira várják a vihart, hogy belepusztulnak a vágyba,

én tetőtől talpig egészséges leszek, ereimben a vérem arany

                                                                            szalag lesz,

tiszta leszek, és ártatlan, akár a mohó láng ajka.

 

     

A szűz halála

   

A szűz tiszta lelke sosem tévedett,

tudott magáról mindent,

sőt másokról is, a tengerről is.

Szeme áfonya, ajka málnaszem, keze viasz volt.

A ősz sárga szőnyegén az évszak tiszteletére táncolt.

Karikába gömbölyödött, forgott tengelye körül, lezuhant – kihunyt.

Amikor eltűnt, senki sem tudta,

hogy teteme még most is az erdőben fekszik...

Sokáig a víz partján, a társai között keresték,

a társai apró, vörös tengeri kagylókról énekeltek.

Sokáig a poharak mellett ülő férfiak között keresték,

akik egy, a hercegi konyhából származó késen civódtak.

Sokáig gyöngyvirágmezőn keresték,

ott, ahol a múlt éjszaka a cipőjét megtalálták!

   

                                          (1916 karácsony éjszakája)