Kalligram / Archívum / 2000 / IX. évf. 2000. november - Műfordítás / Svéd klasszikus, Finnországból

Svéd klasszikus, Finnországból

 

A 20. századi finnországi svéd irodalmat a helyzeténél fogva hasonlíthatnánk akár a szlovákiai magyar irodalomhoz is, csakhogy ez a svéd irodalomrész mindjárt a kezdetektől nem „kisebbségi" irodalom. Nem egy alkotója (például a 19. századi Ludvig Runneberg) a svéd irodalom egyetemében is meghatározó személyiség, s ilyen meghatározó költőegyénisége e irodalomnak a mindössze harmincegy évet élt, de rövid életével a századelő svéd szimbolista-avantgárd-expresszionista lírakorszakának egészét befogó Edith Södergran (1892–1923) is.

Hogy a költőnő egyetemes svéd irodalmi jelentőségét érzékelhessük, képzeljük el azt a meglehetősen abszurd helyzetet, hogy Kassák a szülővárosában, Érsekújvárott marad, nem költözik Budapestre, Bécsbe, „szlovákiai magyar költőként" teremti-szervezi meg a magyar avantgárd költészetet. Valahogy így alakítja ki a modem svéd szabad verset a raivolai (Raivola: helység Karéliában) Edith Södergran. (,,...a szó és kép hatalmát csak akkor birtokolhatom, ha teljesen szabad vagyok, s ez annyit jelent, hogy a rímtől és ritmustól is szabadnak kell lennem" – mondta erről később.) Nagy, újító svéd költészetet teremt – Finnországban.

Kassák és Södergran egymás mellett emlegetése persze valóban abszurd ötlet, s az összehasonlításuk már csak azért is nagyon sántít, mert természetesen a svéd költőnő sem lakott örökké Raivolában, s tulajdonképpen születni is az orosz Szentpétervárott született, de svéd ajkú szülei még kicsi korában átköltöztek Finnországba. Tizenkilenc éves korában pedig, súlyos tüdőbaját gyógyítandó, anyjával a svájci Davosba utazik, s három évet – kisebb-nagyobb megszakításokkal – abban a Sanatorium Davos-Dorfban tölt, amelyet Thomas

Mann Varázshegyéből mindnyájan bensőségesen ismerhetünk. Itt, ebben a sok nyelvű művészi-irodalmi környezetben ismerkedik meg a francia szimbolizmussal, a német expresszionizmussal, az orosz futurizmussal – ekkor már több nyelvet anyanyelvi szinten beszél, első verseit például németül, franciául és oroszul írja –, s itt szerzi azokat az egész életére kiható élményeit is, amelyek aztán későbbi, igazán nagy költészetét is ihletik.

Az avantgárddal is összefüggésbe szokták hozni költőnket, s ez is a mi Kassákunkhoz közelítené, ha avantgárd affinitása valóban igaz lenne, de a verseit ismerve azt kell mondanunk, ezekben a versekben az avantgárd aktivizmusból semmi sincs. Van viszont bennük olyan különös álomvilág és misztika, amelynek a kapcsán talán már a bevezetőmben is inkább Füst Milánt kellett volna Kassák helyett emlegetnem.

S ha Södergran költészetét a szabadvers-jellegen túli alapvonalaiban kellene meghatároznom, akkor épp az „északiságát" (álomszerűségét, panteisztikus gyökerű miszticizmusát) és az ezzel egyidejű racionalizmusát említeném. Képeiben, hanganyagában ott rétegződnek, zúgnak a raivolai hegyek, fenyők rejtélyes-komor színei, hangjai, az élni akaró, de halálra készülő fiatal nő érzelmi ambivalenciái, mégis úgy érezzük, hogy ebben a költészetben minden azért történik, hogy a történések által valaki önmagát megteremthesse-megismerhesse. Pontosan úgy, ahogy maga a költő mondja: „Nem verseket alkotok: magamat alkotom, a költészetem a hozzám vezető út."

Csakhogy: ebben a költészetben minden formává, jellé válik, s a tulajdonképpeni jelentés mindig talányos, homályos, minden kép, stílusalakzat és leírás olyan út, amelyről csak sejtjük, hogy hová vezet, vagy még csak nem is sejtjük, mert az út maga is csak a vers strukturálódása közben épül.

Ilyen forma („út") az örök idegenség, az elvágyódás érzése is. S ebbe a spleenbe, ha nagyon akarnánk, belemagyarázhatnánk akár a „kisebbségi" rossz közérzetet is, de itt a kisebbségi életérzés is formává mélyül, olyan formává, amelyet csak általános ontológiai jelentésekben tudunk feloldani.

S érdekes módon ezt a minden ízében modern, sőt bizonyos vonatkozásaiban már utómodern költészetet a magyar nyelvű világirodalom-történetek nem jegyzik. Nem tudok magyar fordításáról sem (tudok viszont angol, francia, cseh, szlovák nyelvű kiadásáról), az itt következő Södergran-fordítások tehát egy ismeretlen, de remélem, „honosító" magyarításaim ellenére sem érdektelen költő vonásait villantják a magyar olvasó elé.