Egy géheriánus levele Catullushoz
Újabban verset nem is írsz, csak géheriádát,
Gaius, mondhatnám, lírád kezd tárgyiasulni.
Római simplicitas és szenvedelem hova lettek?
Otiumod felváltja tanárság. Brit humorodnak
hódol az imperium. Netalántán Mammura mellett
Caesarnál tanulod te is újabban, mi az illem,
s jól megvagy, pathicus, Romulusszal az ágyban?
Nem hiszem, inkább más a gyanúm: egy brit szeretőd van,
egy bizonyos Shakespeare, vele töltöd minden idődet.
Lesbia semmi ehhez képest, nem is izgat e nőcske,
járjon a lóvigyorú spanyol Egnatiusszal a bárba.
Nem lesed őt a sikátorban sem, majd ehelyett fel-
készülsz óráidra, továbbképzed magadat, szak-
dolgozol ingyen, állsz a katedrán, s néha kikészülsz.
Szótárad szavait kicserélték. Téged is. Így vagy.
Állsz, a tükörben nézed az arcod, a római orrod:
sasban a csőr vagy, a légyben a zümm nem kapkod utánad,
ágyad a szék, takaród belelóg a kalucsni-sötétbe,
így hadonászik a béna valód, az üvegszeme félre.
Vág a borotva, a vére becsordul az arci tükörbe,
harci tükör rohamát veri vissza a kép-viselő gép.
Öltönyt ölt a tudósod, a nyakkendőt be a zsebbe,
gyűlések mondják a fejedre a holnapi cécót.
Majd a teremben a lányok nézik az orrod, a szádat:
fontos-e, artikulálod-e szépen a tegnapi mákat?
Ó, a tanár úr költő, mondja, de isteni érzés!
Izzik a szóban a szív, és izzad a tegnapi hangod.
Könyvtárban bekerítve a védett állatok és a
cédula táplálék – belezsibbad a kéz s feneked fáj.
Otthon a szótárban ugyanez, de a lapja lesárgult,
Rágod a körmöd: a fordításba e szó beletágult,
írva tanulsz, tolakodva kerülsz be a doctusi székbe,
rágnak alul: nem győzöd a lábad az égbe dobálni.
Vetkőzöl, hazaérsz (fordítva), a kádba csücsülsz be,
és gyorsan feladod holnapra a tegnapi leckét.
Van költőszemináriumod, beleköltöd egészen
kedvedet és ha lehet, feliratkozol újra görögre,
írod a vén teoszit, megíratlan versei készen.
Műveltség: a szövegraktár teletömve a gépben.
Esszéket szerzel, hallgatsz dalokat, dudorászol:
így az öröklétből, ha akarsz, a jelenbe bemászol.