Régi népszokások Dobóruszkán٭

* Részletek a már elhunyt dobóruszkai önkéntes gyűjtő kiadatlan kéziratából. Írását – néhány apró korrekciótól eltekintve – szöveghű változatban közöljük.

Tekintettel arra, hogy régebben a falunkban a népszokások az egyházi ünnepekhez kötődtek, én is az egyházi év ünnepei szerint fogok róla megemlékezni részben emlékezetből, részben hallomásból, az apai dédnagyapámtól, aki 1841-ben született és 1931-ben halt meg.

Advent.

A karácsony előtti böjt (a böjtről a Nagyböjti részben bővebben) 4 héttel karácsony előtt kezdődött és így sokszor november 30-a, azaz András-nap is beleesett.

Amikor a lányok már fonóba jártak, egymásnál András-nap előtti estén „pirohát" főztek, t. i. derelyét, amibe beletapasztottak papírszeletkéket, amelyre a legények neve volt írva. Egy nagy fazékban főzték, és amikor az első feljött a víz tetejére, aki előbb kihalászta, az ahhoz a legényhez fog férjhez menni, akinek a neve a „pirohába" megfőtt.

A fonóról.

Amikor a tengerihántás és a górévágás befejeződött, a lányok, asszonyok a kendert „dolgozták" fel. A kenderből a „gerebenezés" és „ecselés" után 3 féle termék lett. A „kender", a „szálszösz" és a „csepü". A kendert és a szálszöszt az idősebb asszonyok, a csepüt a lányok fonták nappal odahaza, este meg 8–10-es csapatba verődve minden este másik háznál, amibe az András-napi „piroha" főzés is beleesett.

A kender és a szálszöszből a „szarván" szőtt vászonból készült az akkori fehérnemű: a vászoning és a keskeny fehér gatya télire és nyárra a bő vászongatya. A csepü vászonból meg zsákot varrtak.

Ennek a viselése az 1900-as évig volt, az 1900-as években már a kenderfonalat pamuttal keverték, ez lett a pamutos vászon. Ezt viselték az I. világháború végéig.

A 20-as évek kezdetén még magam is láttam nyáron a faluban 3-4 vászongatyás „parasztot". Úgyhogy a 20-as évek közepén végleg kiment a használatból.

(...)

Luca-nap, december 13.

A dédapám szerint Luca-napkor készítették az egész évi időjárást. Ugyanis karácsonyig 12 nap van, ami az év 12 hónapját jelenti. Amilyen időjárás van mondjuk 13-án, olyan időjárás lesz januárban, és így tovább. Még hárman vagy négyen máma is megfigyelik, ami kevés eltéréssel fedi a valóságot. Amiről részben már magam is meggyőződtem.

A lucaszék készítése a 30-as évekre teljesen elmaradt.

A régebbi időkben szokásban volt az „ijesztés". Luca viliáján fiúk, lányok „ijesztőnek" („maskarának") öltöztek és így jártak házról házra. Mára már teljesen elmaradt.

Karácsony.

Betlehemesek. Az 1900-as években az I. világháborúig. (...) A karácsonyi ünnepek előtti nap rendkívüli böjti nap volt ezelőtt a 10–20-as években is.

A szentestei vacsora különböző volt egyes házaknál. Az egyik háznál volt gombaleves, vagyis káposztalében főtt szárított gomba. Utána túrós rétes vagy valamilyen halféleség.

A másik helyen már estére nem böjtöltek. Itt már a káposztalében sertésoldalast és kolbászt főztek és ezután jött az úgynevezett „bobájka" mákkal vagy dióbéllel szórva. Ez a faluban 20–30%-ban ma is így van, de már lassan kimegy a szokásból.

(...)

Vízkereszt.

Különösebb szokás nálunk ez ünneppel kapcsolatban nem volt sem régebben, sem napjainkban.

Azonban e naphoz kötődött az úgynevezett vigalmi idő vége és kezdete. Dédnagyapám szerint is már az 1800-as években is az volt a szokás, hogy Ádvent első vasárnapjától kezdve Vízkeresztig nem tartottak sem bált, sem lakodalmat. Ez így volt a II. Vatikáni Zsinat ide vonatkozó határozatáig.

Ezzel a nappal kezdődött a Farsang. A Farsang folyamán régebben a 40-es évekig két-három bál szokott lenni.

Lakodalom csak akkor volt, ha hosszabb volt a farsang. Ha volt idő a jegyespár háromszori kihirdetésére a templomban.

Farsang.

Ez a szokás megvolt mind a katolikusoknál, mind a reformátusoknál. Három egymást követő vasárnapon kellett a jegyespárt a szószékről kihirdetni, hogy nincsen-e köztük valami akadály, hogy házasságot kössenek. És csak a negyedik héten lehetett az esküvő a templomban. Ma azonban mind a szószék, mind a kihirdetés, mind az esküvő a templomban megszűnik és csak a polgári esküvő jön divatba.

Farsang utolsó vasárnapja.

Ezen a vasárnapon a róm. katolikusoknál egész napos szentségimádás van a mai napig is. Ezelőtt az 1870-es évtől a pap már reggel 7 órakor kitette az Oltári-szentséget és este 6 óráig volt kitéve. Az 1960-as évektől kezdve azonban csak a 10 órakor kezdődő vasárnapi nagymisén teszi ki és marad kint este 6 óráig.

Az 1920-as évektől egyes egyházi szervezetek, úgymint a Rózsafüzér Társulat, a Szent Ferenc harmadrendje, a Mária Kongregáció, az Oltár Egylet és Katolikus Legény Egylet felváltva végezte a szentségimádást és így az Oltáriszentség nem maradt magában. Ezek az egyesületek a II. világháború végével, az 50-es évekre, a Rózsafüzér Társulatok kivételével, teljesen megszűntek.

Húshagyókedd.

Ez a nap a farsang utolsó napja. Ezen a napon már a dédnagyapám szerint is minden házban fánkot sütöttek zsírban. A reggeli sertés oldalas és kolbász volt lábasban megsütve és utána a farsangi fánk. Az ebéd füstölt sertéshús leves, vagy aki farsang utólján vágott sertést, az abból főzött húslevest, utána megint a fánk jött az asztalra. Vacsorára savanyú káposztaleves oldalassal és kolbásszal.

Húshagyóeste.

Már az 1800-as években és az 1900-as években is szokásban volt, hogy a falu legényei a helyi zsidó, majd később a szövetkezeti kocsmában gyülekeztek a farsangot elbúcsúztatni. A „hosszú" asztalt körülülve boroztak. A bort üvegből itták. Sorba köszöntötték egymásra és amelyik legény az utolját kiitta, az kérte a következő liter bort. Az üres üvegbe meg gyertyát tettek és meggyújtva az asztalon hagyták égve. Ahányan voltak az asztalnál, annyi gyertya égett. Így daloltak 10 óráig, amikor a kocsmában már záróra volt.

Ezután következett a kongatás. Nálunk ugyanis a kolompot kongónak hívják. Ez a kongatás a dédnagyapám szerint az 1867. évi ú. n. „Kiegyezés" után kezdődött, amikor a falu lakosai az uradalmi cselédek voltak. Csikósok, gulyások, kondások, fejőgulyások, bacsók, béresek és kocsisok voltak. Ezek a cselédek a bor hatására előszedték a birtokukban lévő hangszereket, úgy mint kongót, csengőt, ostort, trombitát, kanászkürtöt, pergőt stb. és kongatva, csördítve, csengetve, trombitálva végigjárták a falu utcáját. És minden olyan ház előtt, ahol 20 éven felüli leány volt és a farsangon nem ment férjhez, megálltak és kórusban kiabálták, hogy „húshagyó, itt maradt az eladó". Ez tartott éjfélig. Éjfélkor minden ilyen vígság megszűnt, tekintve azt, hogy éjfélkor a farsang véget ért.

Ezután következett a gerendahúzás, amit már csendben csináltak meg. Az akkori időkben még a falu körül volt erdővel. Ezekből az erdőkből az „uraság", a gróf, vagy báró a favágókkal vágatott ki gerendának való fát, amit ott helyben faragtak meg. Ezekből a gerendákból húztak be a legények a faluba 4-5 darabot virtusból, ami azután az övék maradt, ha építkeztek, hasznát vették.

Egy másik csoport meg az uraság bricskájából és szekerekből vette ki a két első kereket és vitték el a falu közepére, vagy a falu másik végére.

Ez a szokás az első világháború kitöréséig volt divatban. Ettől kezdve a kongatás megmaradt és a gerendahúzás helyett a lányos házak kerítéskapuját hordták össze a falu főterére, vagy útkereszteződéshez.

Ez a szokás az 1930-as évek közepére elmaradt. Az 1938-as „I. felszabadulás" után még egy-egy csoport megpróbálta, de az akkori csendőrök felszámolták őket és a járásbíróság 2 heti fogházzal büntette a résztvevőket éjszakai csendháborításért. Ezzel a húshagyói szokás be is fejeződött. Jelenleg egy szürke hétköznap, mint a többi.

Nagyböjt. Hamvazószerda.

Ezzel a nappal kezdődött a római- és görög katolikusnak az úgynevezett 40 napos böjti időszak.

Hamvazószerdán reggel a gazdasszony az előző napról maradt edényeket fahamuval súrolta ki, és csak így volt szabad a böjtös eledelt a fazékban megfőzni és a tányérból enni.

A hamvazószerdai böjtös étrend:

Reggeli: Pirítós kenyér fokhagymával bedörzsölve és napraforgó olajjal megkenve. Utána hideg víz.

Ebéd: Héjában főtt krumpli meghámozva, karikára vágva és szintén napraforgó olajjal leöntve. Utána szintén víz.

Vacsora: A déli maradékból krumpli és olajos kenyér.

Utólag jegyzem meg, hogy a férfiak reggel még a torkukat is lemosták pálinkával. A reggeli nyitáskor mind a fiatalok, mind az öregek a kocsmában végezték el ezt a műveletet. Előtte a templomban misén és hamvazkodáson vettek részt a római és a görög katolikusok. A pap az előző évi barkaszenteléskor megmaradt és elégetett barka hamujával kente meg a hívők homlokát, emlékeztetve arra, hogy „ember, porból vagy és porrá leszel". A reformátusok a templomba nem mentek, de a toroköblögetésen ők is részt vettek. Megjegyzem még, hogy a görög katolikusoknak az a része, amelyik az orosz időszámítást tartotta, ezeknél szokás volt, hogy hamvazószerdán és nagypénteken csak fatányérból és „szakajtóból" ettek fakanállal. És náluk nem csak a nagyböjt volt, hanem Szent Péter-napi és Illés-napi böjt is, és ők ezt szigorúan megtartották.

Az I. világháború közepéig húst vagy húslevest még vasárnap sem ettek.

A vasárnapi étrend a legtöbb családnál a következő volt:

Reggeli: Olajos töltött káposzta kukoricadarával töltve. Ebéd: Vajas leves zöldséggel, utána „Krucenyika" vajasan, túróval. Vacsora: A déliből maradt leves és töltött káposzta a reggeliből.

Hétfő. Reggeli: Vajas vagy olajos pirítós kenyér és orosz tea. Ebéd: Krumplileves kevés rántással, utána túrós vagy káposztás haluska. Vacsora: A déli krumplilevesből maradék és olajos vagy vajas kenyér.

Kedd. Reggeli: 3-4 darab tyúktojás személyenként, utána tejeskávé.

Szerda. Reggeli: Rántotta (puckoslé) tojással készült szaggatott tésztával és kenyérrel. Ebéd: Habart krumpli és olajban sült fánk. Vacsora: Az ebédből maradék, esetleg aludttej.

Csütörtök. Reggeli: Főtt tojás, feketekávé. Ebéd: Vajas leves és piroha túróval és lekvárral. Vacsora: Aprókáposzta olajjal, sült krumpli.

Péntek. Reggeli: Cibereleves kenyérrel. Ebéd: Habart paszuly és krumplilángos. Vacsora: Az ebédből maradt paszuly és lángos, vagy krumplizsámiska.

Szombat. Reggeli: Olajos vagy vajas kenyér. Ebéd: Tengeri zsámiska olajjal és tejjel. Vacsora: Hideg tengeri zsámiska édes tejjel vagy krumplizsámiska aludtejjel. Ezek az ételek voltak szokásba az I. világháború közepéig. Amikor az első szabadságos katonák hazajöttek a frontról szabadságra, ők már másképp követelték meg az étkezést. Először a vasárnapi koszt változott. Ők már megették vasárnap a húslevest füstölt sertéshúsból vagy tyúkhúsból. A háború végére már csak szerdán, pénteken és szombaton böjtöltek. Ez így tartott a II. világháború kezdetéig. Azután már csak a pénteki napot tartották meg. A háború végével már azután nagyon kevesen tartották meg. A II. Vatikáni Zsinat után meg még kevesebben tartják meg. Kivéve hamvazószerdát és nagypénteket, amit még a reformátusok is megtartanak.

A róm. katolikusoknál a nagyböjt minden péntek délutánján a templomban Keresztúti Ájtatosságot tartottak, az I. világháború végétől napjainkig. Ma azonban igen kevesen vesznek részt rajta.

Nagyhét.

Virágvasárnap.

Amint tudjuk, a kat. egyház virágvasárnapján az Úr Jézus bevonulását ünnepli Jeruzsálembe. Ennek emlékére a pap a templomban barkát szentel már az 1800-as években is, egész napjainkig, amit kiosztottak a hívőknek és így tartották a körmenetet a templom körül, amikor a pap visszaérkezett a templomajtóhoz, amit zárva talált. Ekkor a pap kívülről, a kántor meg belülről felváltva énekeltek, természetesen latinul. Ezek után a pap a kereszttel háromszor kopogott az ajtón és ekkor megnyílt előtte az ajtó és bevonult a néppel együtt a templomba a főoltárhoz. Ezután kezdetét vette a nagymise. Ennek az evangéliumi része Jézus kínszenvedéséről szólt, amit a kar énekelt felváltva. A kar tagjai a falu jobb hangú embereiből kerültek ki. Minden szerepet külön személy énekelt. A szerepek a következők: Evangelista, Jézus, Pilátus, Papi fejedelem, Júdás, Szent Péter, Szolgáló. Ezek a szerepek ki voltak osztva és így énekelték a virágvasárnapi Passiót, amit a kar ezekkel a szavakkal kezdett el: „A mi urunk Jézus Krisztus kínszenvedése Szent Máté evangelistának az írása szerint..." Utána az evangelista vezetésével énekelték tovább Szent Máté evangéliumának az ide vonatkozó részét.

Nagyhétfő. Nagykedd. Nagyszerda. Nagycsütörtök.

Nagyhétfőn a reggeli misén már csak a pap olvasta föl szent Lukács evangelistának Krisztus kínszenvedéséről írott részét.

Nagykedden szintén a reggeli mise részeként olvasta föl szent Márk evangéliumát.

Nagyszerdán délután a legények és a nagylányok énekelték felváltva a Jeremiás próféta siralmaiból az L, II. és III-at, közben énekeltek Jézus szenvedéséről szóló éneket minden siralom után, aminek a refrénje úgy szólt: Mindenható szentséges atyánknak, A megfeszült Úr Jézus Krisztusnak, hozzánk küldött szent Vigasztalónknak, Nagy dicsőség a Szentháromságnak.

Nagycsütörtökön a reggeli misén Glóriakor a harangok elnémultak, helyette kézi kerepelőt használtak. Ugyanúgy a ministránsok is kis kézi kerepelőt használtak a csengők helyett. Délután ismét a Jeremiás próféta siralmaiból énekeltek további részletet a már említett énekkel együtt.

Nagypéntek.

Nagypénteken délelőtt a pap „Csonka misét" mondott és az evangéliumi részt Krisztus kínszenvedéséről szent János evangelista szerint kar énekelte úgy, mint Virágvasárnap.

A csonka mise után kezdődött a Kereszt leleplezése. A Kereszt leleplezése után a pap a szentségtartóba tette az ostyát és azt a templom másik hajójában felállított Szent Sírba helyezte. Jelképéül annak, hogy Jézus testét is kősírba tették. Ahol a hívek és a már a farsangvasárnapi szentségimádásnál említett egyesületek imádva tisztelték a Szent Sírba helyezett Krisztus testét.

Nagypéntek délután szintén „Lamentáció" volt a templomban. Úgy, mint szerdán és csütörtökön, Jeremiás próféta Siralmaiból énekeltek részleteket a lányok, legények és az iskolás gyerekek felváltva.

A Siralom éneklése alatt a pap az oltár baloldalán lévő széken ült, vele szemben a sekrestyés. A szentélyben egy gyertyatartó volt felállítva 12 égő gyertyával. A pap imádkozott és intésére a sekrestyés egy-egy gyertyát mindég eloltott annak jeléül, hogy az Úr Jézust így hagyták el tanítványai egyenként.

Nagypéntek este 9 órakor a pap az Oltáriszentséget egy mellékoltáron lévő tabemákulumba – szentségházba – helyezte éjszakára.

Ezen a napon szigorú böjtöt tartottak katolikusok, görög katolikusok, reformátusok is, sőt még az 1900-as években a községben élő 3 zsidó család is böjtöt tartott.

Nagyszombat.

Nagyszombaton reggel a pap már 7 órakor visszahelyezte a Szentséget a Szent Sírba, ahol este 6 óráig volt.

Reggel 8 órakor volt a szentmise, ahol Glóriakor újra megszólaltak a harangok és a csengők, a pap már „Alleluját" énekelt.

Este 6 órakor volt a Feltámadási körmenet. A pap és kísérete, ministránsok és „baldachin"-vivők a Szent Sírhoz vonultak, ahol a pap a kántorral és néppel együtt felváltva énekelte az „Uram, Te megvigasztaltál engem és ismersz engem, Te ismered fektemet és keltemet" című zsoltárt. A zsoltár után a pap az Oltári-szentséggel a nép felé fordulva elkezdte a „Feltámadt Krisztus e napon. Alleluja! Hála legyen az Istennek" című húsvéti éneket és a templomból kivonulva megkezdődött a feltámadási körmenet. A körmenet kivonult a falu utcájára is. Először a templomtól észak felé 100 méterre, azután a templomtól délre 150 méterre ment, azután vissza a templomba, énekelve a „Feltámadott Krisztus" című éneket. Amikor a körmenet már a templom körül ment, a kántor elkezdte a „Téged Isten dicsérünk" című hálaéneket. Beérve a templomba a pap az Oltáriszentséggel áldást adott és már nem a Szent Sírba, hanem a főoltáron lévő szentségházba tette.

A körmenetben résztvevők a következő rendben vonultak fel. Elől ment egy legény, aki a keresztet vitte. Utána négyes sorban az iskolás lányok, a lányok után az iskolás fiúk, szintén négyes sorban. Majd a nagylányok és a legények mentek, ezt követte a pap a baldachin (alatt), előtte a húsvéti gyertyát és a feltámadt Jézus szobrát vivő legények, előtte a kántor és az énekesek haladtak. Közvetlen a pap előtt a ministránsok haladtak csengőkkel csöngetve, majd két oldalt haladt a két, lámpást vivő legény. Utána következtek a férfiak már hatos sorokban, majd az asszonyok, ők már „tömegben". Meg kell említeni, hogy a templomi „lobogót", a zászlókat, szám szerint 12-t a legények vitték a körmenet elején, a sorok két oldalán.

Ezek a kegytárgyvivők az I. világháború előtt az akkori szokás szerint fehér gyolcsingbe, fehér, széles, ráncolt gatyába és fekete lajbiba voltak öltözve. Ez a szokás az I. világháború idején megszűnt. A körmenet megvolt ugyan, de csak úgynevezett paraszti ruhában. Az I. világháború után községünk és környéke az újonnan alakult Csehszlovák Köztársaság része lett. A helyzet javulása után, 1926-ban megalakult községünkben az „Önkéntes Tűzoltó Testület". Ez a testület fel volt szerelve gyakorló és ünneplő ruhával, csákóval. Ebben a tűzoltó ünneplő ruhában álltak őrt a Szent Sírnál és a körmeneten is ebbe vitték a kegytárgyakat, ez a „sisakos" alakulat némi fényt adott újra a körmenetnek. De ez a szokás is elmaradt az 1938-as évvel. A Körmenet megmaradt, de csak „polgári" ruhában, 1952-től már csak a templom körül, ami napjainkig is így van. Csak a II. Vatikáni Zsinat után az időpont változott. A nagyszombati mise este 7-kor kezdődik és utána van a Föltámadási körmenet gyertyával a hívők kezében.

A szomszéd faluban, Nagyszelmencen a görög katolikusoknál a Feltámadási körmenetet éjfélkor tartották.

Húsvétvasárnap.

Húsvétvasárnap az ünnepi szentmise d. e. 10 órakor volt körmenettel. A szent mise után volt a „Pászka" szentelés, vagyis a húsvéti eledelek megáldása. A nép kétfülű, hántolt fűzfavesszőből erre a célra készült kosarakban vitte a „Pászkát" szentelni. A pászka a következő eledelekből állott. 1 db 3-5 kg-os kalács, 1 db sertéssonka, első vagy hátulsó, attól függően, hogy hány tagú volt a család, 3-4 kg kolbász, 1 db sárgatúró, 1 pohárkában só, 1 pohárkában mák, 1 kis tálkában reszelt torma, 1 kis tálkában céklarépa megfőzve, 1 liter bor és 1 üveg pálinka. A sódart, sonkát már nagypénteken vagy nagyszombaton megfőzték, de amíg a pap meg nem szentelte, nem szabad volt enni belőle. A pászkás kosár a pászkatakaróval, egy háziszőttes hímzett takaróval volt letakarva.

A pászkaszentelés a templom körül történt. A papnak a fáradságáért 3-4 fővetojást adtak. A húsvéti eledelből az egész családnak egyszerre kellett enni. A gazdasszony egy pecsenyés tálra vágta a sonkát, kolbászt, sárgatúrót és a fővetojást. A család az asztalon körül ülve a tálból ette villával és a mellé szeletelt szentelt kaláccsal. Előtte az üveggel megszentelt pálinkából, utána meg a borból mindenkinek inni kellett egy pohárkával. Ha esetleg valakinek sótlan volt a sódar vagy kolbász, csak a megszentelt sóval volt szabad megsózni. Ebből a sóból a marhának is adtak, hogy a boszorkányok hozzá ne férjenek. A szentelt mákkal hintették meg a tyúkok evőhelyét, hogy azoknak se ártsanak a boszorkányok.

Ebéd után az ételmaradékot – mivel szentelt dolog lévén – elégették.

A délutáni „Vespera" után a nép e napot a családja közt töltötte.

Húsvét második nap.

A locsolkodás vagy öntözködés.

Napfelkelte után az iskolás és óvodás fiúk felkeresték a kislányos házakat és különböző verseket mondva megöntözték a kislányt az ivóbádogba merített vízzel. A legények reggel csak a szomszéd lányokat öntötték meg, szintén csak bádoggal. A gyerekek az öntözködés után kapták az úgynevezett „Hímes" tojást, amit a felnőttek készítettek már a nagyhét folyamán. A tojást héjában megfőzték. Amikor kihűlt, a héját pirosra, zöldre vagy sárgára festették. Később, aki tudta, mintákat is festett rá. Volt olyan gyerek, aki 30–40 darab tojást is összegyűjtött, amit azután nem fogyasztottak el, a sertések, vagy a libák, kacsák ételébe keverték el.

Délután a legények a nagylányokat öntötték meg. A délutáni litánia után összegyűltek csoportba, egyik csoportba a felvég, a másikba az alvégesi legények. Mind a két csoport a falu végétől kezdte az öntözködést. Sorban minden lányos házba betértek. Ahol az egyik fiú, akit szószólónak neveztek, a leány szüleitől engedelmet kért, szabad-e a leányukat megönteni. Az engedélyt – húsvét lévén – megkapták. Ekkor a legények fiatalabbjai a leányt nem az ivóbádoggal, hanem vederrel – amiben az ivóvizet tartották – azzal öntötték meg a leányt. Ha már az ünnep április havában volt, amikor már melegebb volt az idő, a kút mellett lévő itatóvályúhoz vitték és ott öntözték meg a leányt, hogy meg ne „rühesedjen", természetesen a leány „csurom" vizes volt és kénytelen volt átöltözni.

Az öntözködés után a legényeket az elsőházba (már ahol volt) ültették asztalhoz és „Pászkával", borral kínálták őket. A harmadik háztól kezdve már a legények nótázva, karjukkal vállon felül összefogódzva mentek tovább.

Amikor a két csoport valahol a falu közepén, már tudniillik a felvég és az alvég összetalálkozott, nótázva, pisztolyt durrogatva mentek fel az ott lakó lánynál, és így mentek tovább az egyik föl, a másik lefelé.

Ez az öntözködési szokás a gyerekeknél még napjainkban is megvan. Csak a „Hímes tojás" máma már cukorból és csokoládéból van. Ezt kapják a gyerekek is, legújabban már a pénz jön divatba a fővetojás helyett.

A felnőtteknél ez a szokás már változott. A II. világháború kezdetéig maradt a régi szokás. A háború után már csak öt-hat fiú ment egy csoportban 3-4 lányos házhoz, ahol a szentelt előtt már pálinkát adtak és utána sört. A bor az már elmaradt. És az 1970-es év végére már ez is elmaradt. Csak a gyerekek tartják ezt a szokást.

Húsvét harmadik nap.

A harmadik napi öntözködés kizárólag a lányok kiváltsága volt, de ők nem jártak házról házra, ők a legényeket csak az úton öntötték meg, ha éppen arra kerültek, ahol a lányok tanyáztak.

Szent György– és Márk-nap.

A pásztorok Szent György napján hajtják ki a legelőre a jószágot. A pásztor zöld gallyal a kezében és bokrétával a kalapjánál hajtotta ki a jószágot. A gazdák szintén zöld fűzfagallyal a kezükben eresztették az utcára annak a jeléül, hogy a jószág ne száradjon el, olyan friss legyen, mint az akkor letört zöld gally.

Amikor a tehén ment ki a legelőre, szokásban volt egyes házaknál a nagyláncot az ól küszöbére tenni, keresztültenni, és a tehénnek azon a láncon át kellett lépni, majd az udvaron tüzet raktak szalmából és fűzfagallyból és még azon vezették át a tehenet, amikor először ment ki a legelőre, és még Szent György-nap viliáján az ólajtót mésszel kereszttel jelölték meg, majd a tehén farától az utca és a kert kapuig azt a mákot hintették el, ami a húsvéti pászkával volt megszentelve. Majd azzal a sóval sózott kenyérdarabkát adtak a tehén szájába, hogy a boszorkányok hozzá ne férjenek, el ne vegyék a tejet a tehéntől.

A Szent Márk-nap sátoros ünnep lévén, ezen a délután kezdődött a hagyományos „Márk-napi" bál. Már az 1800-as évtől kezdve egészen az 1950-es év közepéig így volt. A bált a „Hangya" szövetkezet előtti téren a szabadban tartották. A zenét – mivel Ruszkának cigány lakosa nem volt – a szomszédos nagyszelmenci és később a mátyóci cigányzenekar szolgáltatta.

Péter-Pál napja.

Ilyen hagyományos bál volt még az aratás kezdetén.

Rendszerint ezen a két napon volt a legényszentelés vagy legényavatás, ami az alábbiak szerint ment végbe.

Azok a fiúk, akik már lemaradtak az iskolából és betöltötték a 16 évet, addig a bálban nem táncolhattak, amíg föl nem voltak szentelve. Ezért ezek a fiúk a legények öregebbjeiből hívtak maguknak keresztapát. A fölszentelés a kocsmában ment végbe. Ha többen voltak egyszerre, akkor két korcsmai széket tettek keresztbe és arra ültek lovagló ülésbe. Minden fölszentelendő fiú tartozott venni egy liter pálinkát keresztvíznek.

A keresztapa ezután felavatta őket, ellátva sok hasznos tanáccsal a legényéletre és a körülálló legények minden mondatnál fölemelték őket éljenezve. Azután a „keresztvízből" mindegyiknek öntött kereszt alakba a fejére, ugyanígy járt el a következőkkel is, ha többen voltak. Ezután legelőször a megmaradt keresztvizet kellett meginni.

A fölszentelés után a keresztapa kivitte a keresztfiait a bálba és az első táncolót ő kérte fel mindegyiknek. Ettől kezdve ők is legények lettek. Utána már ők is hívhattak táncolót és joguk volt, ha valamelyik lány nem ment vele táncolni, azt kimuzsikáltatni, vagyis a lányt a bálból hazahajtani. A legény ekkor elhagyatta a cigányt és elkiáltotta magát, hogy (mondjuk) húzd ki Bodnár Erzsit. Akkor a cigány ráhúzta az elmenőt – a Rákóczi indulót – és a lánynak el kellett hagyni a bált. Többet abban a bálban nem táncolhatott. Ez íratlan törvény volt, azt a lányt a többi legények sem vitték táncolni és így haza kellett neki menni.

Úrnapja.

Úrnapja az Oltáriszentség szerzésének az ünnepe. Az ünnepet az 1950-es évek közepéig mindig Szentháromság vasárnap utáni csütörtökön tartották. Ez időtől az ünnep át van téve a reá következő vasárnapra.

Megünneplése a következő volt:

A mindenkori egyháztanács tagjainak volt a feladata, hogy az ünnep előtti nap már kimentek a közeli erdőbe, ahol szilfa és gyertyánfa gallyakat vágtak az Úrnapi sátornak. Majd csütörtök reggel a falu apraja-nagyja elkészített 4 darab zöld sátort. A már a Feltámadási körmenetnél is említett útvonalon az utca két oldalát a legvégső sátorig szintén földbe vájt zöld gallyakkal díszítették. Az utat, amerre a körmenet haladni fog, frissen kaszált sással szórták be.

Az ünnep hajnalán már reggel 3 órakor a kerülők, azaz mezőőrök három díszlövést adtak le mozsárból. Ez a mozsár erre a célra készült, hogy üdvlövésre használják. Öntött vasból készült henger alakú vastömb, közepében üreggel, amit puskaporral töltöttek meg és fadugókkal fojtották le. Három darab volt ilyen. Egy darab, a legnagyobb máma is megvan. Majd egy hosszú vasat megtüzesítettek és azt az oldalán lévő lyukba dugták és úgy sütötték el. Ezt megismételték az I., II. és a beharangozáskor. A díszlövéssel kapcsolatban megemlítem még, hogy amikor a pap a Szentséggel a templom ajtaján kilépett, mind a három mozsarat egyszerre sütötték el, s majd még a déli harangszó előtt is így csinálták.

A szent mise után vette kezdetét az úrnapi körmenet. A pap a főoltártól indult el az Oltáriszentséggel, amikor a szentélyből kilépett, hat nemzeti színű szalaggal díszített, fehér színű ruhába öltözött iskolás lányok színes kosarakból virágot hintettek a pap lába elé, végig, amerre vitte a Szentséget. A kislányok többen voltak és felváltva csinálták a virághintést. A hintendő virágok között voltak mezei és kerti viráglevelek, úgymint szarkaláb, búzavirág vagy „didike", vadmák virág, csicserke, vadlencse, rózsalevél stb.

A körmenet a már leírt feltámadási körmenet szerint ment végbe. Csak itt a pap és a hívek minden sátornál megálltak. A pap egy-egy részletet olvasott fel a négy evangelista könyvéből és utána a Szentséggel áldást adva vonult tovább, amíg vissza nem ért a templomba a főoltárhoz. A lányoknál a nemzeti színnel díszített ruha az 1920-as évekkel megszűnt, de a fehér ruha maradt napjainkig. De ma már csak négy kislány hinti a virágot és a körmenet is csak a templom körül van, s ez évben már csak a templomon belül volt a körmenet. Amihez talán nagyban hozzájárult a II. Vatikáni Zsinat döntése is ezzel a szép ünneppel kapcsolatban.

A görög katolikusok az Úrnapját nem ünnepelték körmenettel. Azonban a 30-as években a szomszéd Nagyszelmencen az akkori görög katolikus plébános, Seregélyi László a hívei kérésére bevezette a mienkhez hasonlóan az úrnapi körmenetet, amit máig is tartanak.

(...)

Karácsonyi ének

Született szüz leánytól

kis Jézus Máriától

Betlehemben várossába

romlott istállótskába,

            ez éjjel éjfélbe.

Mely szivesen szolgálnák,

rázzák kemény ágyatskát

puhittyák szalmátskát

            ugy vetnek ágyatskát.

De csak sir a Jézuska,

kesergi Szüz Mária,

talán széna tagotskád,

szalma szurja lábatskád,

            fiacskám, Jézuskám.

Ti menyei angyalok,

gyertek menyei karok,

benünket segitsetek,

a hidegtül mentsetek

            magzatkám Jézuskám.

Pásztorok el érkezvén,

a kis Jézust köszöntvén

hogy a sirást meghalván,

szivökből meg sajnálván

            ott mondván, igy szólván.

Mária van jó furulyánk

szépen szolló sipotskám

enged fujnunk egy nótát

majd el nyugszik Jézuskád

            magzatkád.

Frissen indul a nóta

tsendesedik Jézuska

Mária örömben

örvendezik sziviben

            ingattya, ringattya,

Mi is keresztény lelkek

kik itt egybe gyültetek

adjuk szivünk Jézusnak

Josefnek Máriának

            Jézusnak, amen.

(Kuna János énekeskönyvéből, „reperálta 1869" 151–152. oldal, Kunszentmárton, Szolnok m. A Magyar Népzene Tára nem közli. Szendrey Janka – Dobszay László – Rajeczky Benjámin: XVl–XVII. századi dallamaink a népi emlékezetben. Budapest 1979. c. könyvében azt írják, hogy középkori gregorián típusokkal rokon, s napjainkra az erdélyi és bukovinai hagyomány tartotta fenn a karácsonyi betlehemes misztérium központi darabjaként. Módosítja ezt Volly István: Karácsonyi és Mária-énekek. Budapest 1982. c. könyvének peregi, Pest megyei adata, hivatkozván egy gyulai énekeskönyvre, s ez az újabb alföldi, kunszentmártoni közlés.)