Őszi dalocska; 1956; Felvétel; A festő

Őszi dalocska

ballag a kertben

most a szél se söpör

csak botja zavarja bomló avarba

bújó bogárkák csendcipelését

bajsza körüli kicsi párák felhőit bontja le köddé

színezüst fürtjeivel takaródzik a hűtlen idő

veres oltáron vérzik a nap most

csuda tűzből kiönti boruló koronáját

ez a vén suta vándor

kicibálja rossz ládafiából az estét

majd kékhátú távol takaróját

lopja el alkonyi sálnak

s hűs zenét penget az ősz

1956

kiürült tereken szélkockát gurigáz az idő

alvadt vér koszorúja csillog utcakövön

egy dőlt gyertya elfolyó testén hajlik át a világsuttogó

árnyak bújnak a lámpák szétlőtt fénykörén túlra

nyújtsa meg arcuk az éj mi felitatja a bánat sóját

lyukas lobogóval lopva takarni szabadság szemérmét

ki elterült meztelen szép arcát zúzva be kőbe

Felvétel

lusta harangszó hullik a rétre

bimbait pattanni véli csalfa pipacs

gyűrött szirmait nyújtja a fénynek

biccen a déli rövid árnyékon átugró szarka és fecserész

párt keres szökken s mivel víg dalolást

recsegő rőzseszín hangján

út mellett kis temető

köveit moha fogta rajta a szem szomorul

gaz veri fel

néma kis gyíkok futnak el félve

korpuszok arcán

A festő

bódulat ősz istenkeverte színek a tájon

bár lennék mestere én

szűrt fényeket ad besimulni szemembe

látni is hagyja

fátyolos reggeli párákból

kibúvó gyönyörű édes testét

nézd az a domb ott

kemény ívvel a melle

szép bimbó fenyőfa talán az rajta

tartja a Nap sugarát is

csillanni hagyja a felhőt

min éjjeli angyalok

fekszenek éppen

csordul csillagok könnye rámosolyul szemükre az álom