Hagyomány és kontextus

A fenti címen közöltük észrevételeinket a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság III. Kongresszusán (Szeged, 1991. augusztus 12–16.). A megjelentetett kiadványban: Régi és új peregrináció. Magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon III., Szerk. Békési I. et a., Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság – Scriptum Kft., Budapest-Szeged, 1993, 1484–1494. Ezekre utalunk jelzésként, néhány tételt ismételve és kiegészítve, hogy hangsúlyozzuk, miszerint a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészkara Magyar Tanszékének s az előzményét képező Magyar Szemináriumnak megírandó tudomány- és oktatástörténetéből a benne s jelen beszámolónkban felvetett témakör nem hiányozhat.

Amint kifejtettük volt – „jelentse a hagyomány az egyetemes magyar nyelv- és irodalomtudomány e vonatkozású jellemzőit, míg a »kontextus« azokat a sajátosságokat, adottságokat, beleértve a megfelelő célkitűzést, amelyeket a helyzetünkből következő feladatok a csehszlovák (s differenciáltan a cseh és a szlovák) nyelv- és irodalomtudományi gondolkodás ismeretével együttesen alakítanak. A hagyományt tehát egyrészt a kontextus egyik fajtájának mondhatjuk, másrészt, amit »kontextuálisnak« nevezünk, hagyománnyá válhat. ... Megjegyezhetjük még, hogy a kontextust nem csupán mint közvetlen szituációt, hanem elvont redszerszerűségében fogjuk fel" (i. h. 1484). Az előbbiek értelmében indulhatunk ki abból, hogy a cseh és a szlovák nyelv- és irodalomtudomány 20. századi hagyományának tengelyét az 1926-ban létesült Prágai Nyelvészkör munkássága képezte, amelyben a kezdetektől fogva külföldi származású s mint vendégelőadók külföldi kutatók is részt vettek. Tevékenységében jelentős volt az első nemzetközi nyelvészeti kongresszuson való részvétel Hágában (1928), rákövetkezőleg pedig az első nemzetközi szláv filológiai kongresszus Prágában 1929-ben, amelyen a Kör meghatározó „Téziseivel" lépett fel. Az első nemzetközi fonetikai kongresszus – Amszterdam, 1932 – óta kezdik a prágaiakat „Prágai Iskolá"-nak nevezni. Beágyazottságuk az európai és a nemzetközi nyelvészeti vizsgálatokba, köztudatba indulásuktól kezdve, sőt már a felkészülés szakaszában sajátságuk lett, akárcsak a nyelvészetinek áthatása az irodalom stúdiumaiba, amit Jakobson és Mukařovský személye képviselt „abszolút módon". A „kettősséget" Jakobson elvi követelményként nyilatkoztatta ki, Mukařovský jelen volt a Kör harmadik, decemberi ülésén, s a következő két év folyamán az összejövetelek alkalmával három előadást tartott. A Kör folyóirata – Slovo a slovesnost – az adottat titulusában is (Szó és irodalom) tükrözi. A folyóirat 1935-től mindmáig létező (1942-ben ugyan betiltották, de a háború után felújult), reprezentatív orgánum. Mintegy lapszéli jegyzetként térhetünk ki másokra (Mathesius, Isačenko, Paulínyi stb.), akik a szépirodalminak a vizsgálatában is járatosak voltak, s ilyen viszonylatban különösképpen a magyarországi „társra", Laziczius Gyulára, vagy látszólag a dolgok peremén mozogva a Prágába látogató Lucien Tesnière-ra, aki főképpen a szláv irodalmakban tűnt ki jártasságával, oktatóként is, s amikor 1928-ban Eperjesen megalapították az Alliance française fiókját, a főgimnázium nagytermében tartott előadást Gustave Flaubert-ről, ekkor mint a strassbourghi egyetem professzora. Grammatikája, amely az igevonzatra épül („függőségi grammatika"), bizonyos fokig beépült a későbbiekben a prágaiak, valamint a Kör szlovák tagjának, a pozsonyi professzornak, Eugen Paulínyinak nyelvtani felfogásába.

Mélyre nyúl a prágai nyelvészek nyelvteóriájának filozófiai eredeztetése; leginkább azonban a husserli fenomenológiával fűződő kapcsolatát hozzák fel. A filozófus a Körben kifejtette nézeteit a nyelvtudomány feladatairól, amelyeknek a köre ki kell hogy terjedjen a humánnak valamennyi viszonylatára, azaz a filozófiai értelmezéssel azonos bázisra kell helyezkednie a világ és a lét, létezés kérdéskörében (1937. 11.18.).

A Prágai Iskola úgynevezett klasszikus szakaszát egyesek 1926-tól a világháború kitöréséig jelölik ki. P. Sgall e strukturális-funkcionális szakasz átrétegződését későbbre teszi, nagyjából a generatív teória és a matematikai-logikai elemzések megjelenésének idejére. (Ke studiu jazykového systému. Slovo a slovesnost, 51, 1990, 31–9). Az első tíz év eseményeit alapító tagja és „előfutára", Vilém Mathesius tekinti át (Deset let Pražského linguistického kroužku. SaS, 2, 1936, 137–145). Ismerteti módszertani elveit, a módszertani megközelítést a közlésigénytől a kifejező nyelvi eszközig, a funkciótól a formához, a Travaux-k tartalmát, a kölcsönösséget a nemzetközivel s a hazai hagyomány kialakítását. A fentiekben felsoroltak egyik részletében írásában Henrick Becker német kutatóról szól, Becker az első ülésen, október 6-án „Der europäische Sprachgeist" című felolvasásával aratott sikert; gyümölcsöztetve nyelvtudását, az új cseh és magyar irodalmi nyelv kialakulásáról írt monográfiát. Mathesius jegyzetben rögzíti, hogy a dolgozatot a prágai szlavisták és Gombocz Zoltán kiadásra ajánlotta, de az ez idő tájt a „pozsonyi magyar tudományos társaság" archívumában lappang.

A Prágai Iskola tudománytörténeti elemzései tárgyalásukat mind azzal kezdik, hogy V. Mathesiusnak 1911-ből származó, a nyelvi jelenségek potenciális jellegéről értekező munkája (O potenciálnosti jevu jazykových. Věstník Královské české společnosti nauk, třída filosofiscko-historická, Praha, 1911; angolul J. Vachek „olvasókönyvében", Bloomington, 1964, 1–32.) magában foglalja már ekkor a Körben megfogalmazódó alaptételeket. Vladimír Skalička akadémikus a Zur ungarischen Grammatik (Facultas Philosophica Universitatis Carolinae Pragensis, Práce z vědeckých ústavu 39, Praha, 1935) művében ösztönzőnek és eligazítanak mondja saját tárgyalásmódjára vonatkozólag; a magyar nyelvi anyag közvetítésében Simonyi Zsigmond és E. Lewy műveire támaszkodik. Kötete az első strukturális nyelvtan („Morphem und Sema" bemutató fejezetét, 12–20. megtaláljuk magyarul Antal László Modern nyelvelméleti szöveggyűjtemény I. [A prágai iskola]. Budapest, 1989 egyetemi jegyzetében [294 és kk.]). Felépítésében a szémát mint a legkisebb funkcionális és grammatikai egységet avatja kiindulónak, s a jellemzés módszereként szinte teljességében bontakoztatja ki a cseh, a magyar, a török és a finn nyelv tipológiai sajátságait s a megfelelő összevetést. Már itt meghatározza a négy, illetve öt nyelvtípust, amely az egyes nyelvekben más-más arányban képviseltetik, miközben az osztályozás a domináns szerinti. Eközben maga a nyelvtípus a nyelvben egymásnak kedvező jegyeinek összessége. A morfológiai fogantatású típuselemzést további köteteiben folytatja (például Typy češtiny. Praha, 1951; Vývoj jazyka. Praha, 1960), s tanulmányok sorában egészíti ki és bővíti, belevonva a nyelvi szinteket a fonológiaitól a szintaxisig (gyűjteményes cseh nyelvű válogatása: Lingvistické čítanky 3. Typologie 1. Szerk. B. Palek, Praha, 1981; a továbbiakat lásd idézett közlésünkben – 1493, úgyszintén: In: Typologische Studien. Hrsg. P. Hartmann, Braunschweig-Wiesbaden, 1979, 276–290 és Skalička, V. – Sgall, P., Praguian Typology of Languages. The Prague School of Structural and Functional Linguistics. Amsterdam, 1993). „A magyar nyelv grammatikájához" (1935) értékelését Mathesius vállalta (Pokus o teorii strukturální mluvnice. Slovo a slovesnost, 1936, 2, 47–51.)

A Prágai Iskola klasszikus szakaszának anyagát Arany A. László ismerte „maradéktalanul" s alkalmazta kellő kreativitással. A csatolt válogatott bibliográfiában s tömör körvonalazásunkban (1485, 1486) feltüntetett műveiből kitűnik, hogy látásmódja, a „klasszikusnak" eleget téve, rendszerközpontú. Bár tudjuk, hogy többek közt már Skalička professzor is bekapcsolta a vizsgálatokba a „használatközpontúság" elvét (The Need for a Linguistics of „la parole". Recueil Linguistique de Bratislava, I, 1948, 21–38; magyarul Antal László kiadványában –1989, 181–193).

Tanszékünkön a prágaiak következetesen fonológiai-oppozíciós leírását s terminológiáját követte a Kör tagjának, J. M. Koříneknek a tanítványa – Sima Ferenc (Kořinek 1935-től 1945-ig a Comenius Egyetem Bölcsészkarán oktatott). E sorok szerzője, aki V. Skaličkánál doktorált, a tipológia tételeit leginkább a kémiai nevezéktan szlovák–magyar összevetésében hasznosította. Az újabban előtérbe kerülő szintaktikai és vonzatgrammatikai érdeklődés Szabómihály Gizella elmélyült feltárásaiban nyert kifejezést. Az induló kétnyelvűségkutatást illetően ehelyütt csak arra utalunk, hogy Lanstyák István egyik dolgozatát a prágaiak folyóirata (SaS) is közölte.

Adalékunkkal arra kívánjuk felhívni a figyelmet, hogy a Prágai Iskola cseh és szlovák tagjainak nyelvtudományi működése, illetve eredményeik a szlovákiai hungarológia nyelvészeti összetevőjeként is kimutatható. A csatolt válogatott bibliográfia is ilyen jellegű felmutatást hivatott szolgálni. Ha benne Mukařovský egyik előadásának magyar nyelvű fordítását is iktattuk, ennek indoklását tartalmában, a mondat-kijelentés fenomenológiai definiálásában kell látnunk, amelyet a Körben alakítottak ki. Végül a prágaiaknál markánsan felerősödő stilisztikai kötődésről sem feledkezhetünk meg, amely természetesen következik a funkció fogalmából, abból, hogy hogyan lehet biztosítani a nyelvben, beszédben a közlés funkciójának kiteljesülését. A nyelvi rendszer ennek folytán már belsőleg is részrendszerekre tagolódott, funkcionális „nyelvekre", stílusokra, amelyeknek a vizsgálata a későbbiekben a V. Skalička által nyomatékosított „parole" felé tájolódott, s napjainkban sajátos felfogást nyert František Miko mindmáig le nem zárt életművében, amelynek egyik útmutató összefoglalása rendelkezésünkre áll magyar fordításban (Az epikától a líráig. Pozsony, 2000), s mind a nyelvészeti, mind az irodalomtudományi válaszadást szervesen egyesíti. A felsoroltak egészüléséhez, s főképpen Arany A. László teljesítményének értékeléséhez szempontokat nyújt még két szlovák írásmű, Anton Popovič monográfiája – Štrukturalizmus v slovenskej vede (1931–1949). Martin, 1970 és Ľubomír Ďurovič sokatmondó betekintése – Začiatky štrukturalizmu na Slovensku a Bratislavský lingvistický krúžok. (Jazykovedný časopis, 51, 2000, 2, 81–93; angol nyelven: The Beginnings of Structuralism in Slovakia and the Bratislava Linguistic Circle. In: Sound, Sign and Meaning, red. L. Matějka, Ann Arbor, 1976).

A 20. század hetvenes éveinek végén a szlovák–magyar összevető (konfrontatív) nyelvvizsgálat a Szlovák Tudományos Akadémia égisze alatt bekerült az országos tudományos tervbe; mint eredményre egy gyűjteményes kötetre és számos tanulmányra mutathatunk rá, a csatolt bibliográfiában szerepelnek. Lezárulása vagy újrafelvétele a jelen és a közeljövő fejlődésnek a megoldandó problémája.

Irodalom

ARANY, A. L.

1939/40     Psychologické základy javov bilingvistických. Lingvistica Slovaca 1–2.

Red. Ľ. Novák, Bratislava, 39–52 (magyar fordítása kommentárral: A kétnyelvűség jelenségeinek pszichológiai alapjai. In: Tanulmányok a magyar–szlovák kétnyelvűségről. Szerk. Lanstyák I., Simon Sz., Pozsony, 1988, 7–31).

1944         Kolon nyelvjárásának fonológiai rendszere. Bevezetés a szerkezeti nyelvjárástanba. Pozsony (Bloomington, 1967). 1946      Orlovský, J. – ARANY, L., Gramatika jazyka slovenského. Bratislava.

BUZÁSSYOVÁ, K.

1977        Kategória určenosti v maďarčine a v slovenčine. In: Z konfrontácie maďarčiny a slovenčiny – Tanulmányok a magyar–szlovák összevető nyelwizsgálat köréből. Sima F., red., Bratislava, 60–132.

1980        Posesívny datív v slovenčine a ekvivalentné maďarské konštrukcie. Slavica Slovaca, 15, 261–280.

1980a      A grammatikai kategória fogalma a szlovák–magyar kontrasztív nyelvtani vizsgálatban. In: A magyar nyelv grammatikája. A magyar nyelvészek 3. nemzetközi kongresszusának előadásai. Szerk., Imre S., Budapest, 253–257.

1981        Posesívny datív v slovenčine a ekvivalentné maďarské konštrukcie (datív vyjadrený substantívom a zvratnou morfémou si). In: Zborník Filozofickej
fakulty Univerzity Komenského, Philologica 30, 1980, Bratislava, 87–104.

1984        Zum Problem des possessiven Dativs. In: Recueil linguistique de Bratislava. Vol. 7. (Red. J. Ružička), Bratislava, 215–223.

FURDÍK, ].

1975            Slovenské ekvivalenty niektorých kompozít v maďarčine. Acta Facultatis Philosophicae Šafarikanae. Jazykovedný zborník 4. (Red. Ľ. Novák), Bratislava, 169–185.

1976            O porovnávacom výskume slovenčiny a maďarčiny. Studia Academica Slovaca, 5. (Red. J. Mistrík). Bratislava, 81–97.

1977            Gramatický rod a zhoda v slovenčine a v maďarčine. In: Z konfrontácie maďarčiny a slovenčiny – Tanulmányok a magyar–szlovák összevető nyelwizsgálat köréből. Sima F., red., Bratislava, 21–59.

1986            Zum Vergleich von Wortbildungssystemen in slawischen und nichtslawischen Sprachen. Zeitschrift für Slawistik, 31, 1, 70–86.

HORECKÝ, J.

1977           Na okraj trpného rodu v slovenčine a v maďarčine. In: Z konfrontácie maďarčiny a slovenčiny – Tanulmányok a magyar–szlovák összevető nyelwizsgálat köréből. Sima F., red., Bratislava, 133–144.

1981            K sémantike predponových slovies. Zborník Filozofickej fakulty Univerzity Komenského, Philologica 30, 1980, Bratislava, 105–110.

1982            Morfematická štruktúra slovenčiny a maďarčiny. In: Súčasný stav a úlohy československej hungaristiky. (Materiály I. československého hungaristického sympozia), 2. – 4. ŕijna 1978, Brno, Red. F. Hejl – R. Pražák, Brno 313–316. (Na titulnej strane uvedený rok 1985).

LANSTYÁK, I.

2000            K otázke striedania kódov (maďarského a slovenského jazyka) v komunite Maďarov na Slovensku. Slovo a slovesnost LXI, 1–17.

MUKAŘOVSKÝ, J.

1993           A költői nyelv filozófiája. (Mészáros András fordítása.) Kalligram, 9, 22–33; 10, 13–25; 11, 39–50; 12, 70–88. (A szerző egyetemi előadása az 1933/4-es tanévből; német nyelvű fordítását lásd: Wiener Slawistischer Almanach, B., 8. 1981, 13–76).

NOVÁK, Ľ.

1935           L'harmonie vocalique et les alternances consonantiques dans les langues ouralo-altaiques, surtout finno-ougriennes. TCLP, 6, 81–95.

1936/7       Quelques remarques sur le systéme phonologique du hongrois. Études Hongroises, 14–15, 219–234.

1985           Ľudovít Novák. Personálna bibliografia. Štátna vedecká knižnica v Prešove, Prešov.

SIMA, F.

1960           Magyar hangtan. Bratislava, 51 p.

1966           Maďarsko–slovenský a slovensko–maďarský vreckový slovník. Társszerző. Bratislava, 1137 p.

1971           Magyar nyelvtörténet I. Bratislava, 295 p.

1972           A magyar és szlovák igekötő-rendszer szótani természetéhez. In: Összevető nyelwizsgálat, nyelvoktatás. Szerk. Horváth M., Temesi M. Budapest, 179–183.

1974            A magyar mássalhangzók hosszúsági korrelációja kifejlődésének módjaihoz és időrendjéhez. In: Jelentéstan és stilisztika. Szerk. Imre S. – Szathmári I. – Szűts L., NyÉ 83. sz., Budapest, 674–679.

1975            Die Ursachen und die Zeit der Entstehung der Stimmbeteiligungskor-relation im Ungarischen. In: Congressus Tertius Internationalis Fenno–ugristarum Tallinnae habitus 17–23. 8. 1970. Pars I, Acta Linguistica. Red. V. Hallap et a. Tallinn, 689–693.

SZABÓMIHÁLY, G.

1981           A szóexpresszivitás formái V. Šikula prózájában és fordításuk kérdésköre. Zborník Filozofickej fakulty Univerzity Komenského, 31, Bratislava, 149–161.

1987           Väzba slovies v slovenčine a v maďarčine. (Kézirat), Bratislava, 279 p.
1989           Konfrontácia slovenských predložiek s maďarskými pádovými príponami a postpozíciami. Studia Academica Slovaca, 18, 479–494. 1989a    A szlovákról magyarra fordítás problémái Szlovákiában. Magyar Nyelvőr, 113, 277–283.

1991            A grammatikai tradíció és a modern vonzatgrammatikák. In: Tanulmányok a magyar nyelvtudomány köréből (a magyar nyelvészek 5. nemzetközi kongresszusának előadásai). Szerk. Kiss f. és Kiss L, Budapest, 639–643.

1997            Lanstyák István – SZABÓMIHÁLY Gizella: Magyar nyelvhasználat –iskola – kétnyelvűség. Pozsony, 181 p.

1998            Arany A. László kétnyelvűség-felfogása a mai nyelvtudomány tükrében. In: Tanulmányok a magyar–szlovák kétnyelvűségről. Szerk. Lanstyák I., Simon Sz., Pozsony, 32–42.

ZEMAN, L.

1968             Leíró hangtan. In: Jakab I., Pesthy M., Zeman L.: A magyar nyelv leíró nyelvtana. Bratislava, 4–58.

1977             Príspevok ku konfrontačnému skúmaniu slovenskej a maďarskej odbornej terminológie. In: Z konfrontácie maďarčiny a slovenčiny – Tanulmányok a magyar–szlovák összevető nyelwizsgálat köréből. Sima F., red., Bratislava, 187–199.

1978             A tudományos nyelvhasználat. Magyar Nyelv, 74, 316–333.

1981             Jegyzetek a szaknyelvi fordításról. In: A szlovák–magyar szak- és műfordítás kérdései. Szerk. Bertók J., Bratislava, 76–125.

1988             Jegyzetek a szaknyelvi nominalizáltságról. In: A magyar nyelv rétegződése. A magyar nyelvészek 4. Nemzetközi kongresszusának előadásai 1-2., Szerk. Kiss J., Szűts L., Budapest, 1040–1053.

1989             Nyelvtudomány és nyelvoktatás. Szocialista Nevelés, XXXIV, 8, 234–250.

1993             Hagyomány és kontextus. In: Régi és új peregrináció. Magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon. A III. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson – Szeged, 1991. augusztus 12–16. – elhangzott előadások. III. kötet, Budapest–Szeged, 1484–1494.

1993a           Stílus és fordítás. Pozsony/Bratislava, 265 p.

ZSILKA, T.

1972             Štatistika v teórii prekladu. In: Tradície a literárne vzťahy – Hagyományok és irodalmi kapcsolatok. Bibliotheca Slavica Slovaca, 4., Bakoš, M., red., Bratislava 227–237.

1974             Stilisztika és statisztika. Budapest, 109 p.