Kalligram / Archívum / 2001 / X. évf. 2001. november-december / Magyar tornádó

Magyar tornádó

 

Zöld bársonyborítós, rézcsatos emlékkönyvet dobott az asztalra Gaszton. A koszlott zöldből porfelhő szökött ki, szálltak a porszemek a gerendás mennyezet felé, őskáosz, kicsi világmindenség lett itt is, apró bolygók táncolnak nekünk, kiabált Gaszton, aki harminchét éves volt ekkor, magas, sovány férfi a születésnapján.

Kovács Gasztonnak nehéz élete van. A neve lelkébe égetve, szégyenbélyeg, micsoda hülye név, mondták neki az iskolában, hülye szüleid vannak, Gaszton, hát hogy lehet ilyen nevet adni egy magyar gyereknek? A római katolikus templomban vidám keresztelő volt, a pelikánszerű Olivér atya Gaszton fejére borította az olajat, a csecsemő hörögve sírt, arca az olajtól és a tetőablakon betűző napfénytől különös fényben állt, keresztszülei csipkeszegélyes zsebkendőkkel törölgették Gaszton fejéről az olajat, az Atyafiúszentlélek nevében, sietett kimenekülni a kellemetlen helyzetből Olivér atya, Ámen, könnyebbült meg a család, és ekkor befejezte a sírást Gaszton is.

A keresztapa konyakot és sört ivott az ünnepi vacsorán, Gasztonék mértéktartó polgársága lakásában ültek, a szülők tanáremberek, a keresztszülők is azok, mit várhatni ennyi balfasz bölcsésztől, forgatta a szavakat az egyre részegebb keresztapa, magyar szakosok vagyunk, csendesítette a felesége, ez az, mik is lehetnénk mások, ez a mi szakmánk, a magyar, ez a mi szakunk, de akkor miért találtok ki ilyen balfasz nevet a gyereknek, lóbálta a stampedlit a Vékony Vazul nevű keresztapa, ez nem magyar név, menjen mindenki a francba, aki ilyen névre keresztelteti a fiát, menjetek a fenébe, nagyokosok.

Kérlek, kedves Vazul, ütögette meg a keresztapa vállát az apa, kérlek szépen, nekünk ez az idegennevű szent a magyarságunkat jelenti, mi a nagy magyar szakos nyomorúságunkban Szent Gasztonhoz fohászkodunk, segítene rajtunk, szeressen minket, imádkozzon értünk. Micsoda? kerekedett Vékony Vazulné született Imaginárius Réka világoskék szeme, micsoda? Szent Gaszton magyar szent? Nem ismerem. Ő egy viszonylag új szent, csatlakozott a beszélgetéshez a Gaszton nevű csecsemő édesanyja, mondhatni vadonatúj szent, kevesen tudnak róla. Igazából még csak nem is boldog, így tehát hivatalosan nem is lehet szent, hagyd abba ezt a zavaros mesét, húzogatta Gaszton csecsemő apja a felesége blúzát, úgysem értik. Dehogynem, állt fel a zöldkárpitos székről Vékony Vazul, nektek van egy félhivatalos, gyári új, idegennevű szentetek, ezért a gyereketek magyar szakos jelölt létére az ő nevét viseli ezután, mi ebben az érthetetlen?

Harminckét évvel később, amikor az emlékkönyvet az asztalra csapta a felnőtt Kovács Gaszton, a keresztelő szereplői közül már senki nem élt. A szülei 1989. október 23-án madárrá változtak, és mielőtt elrepültek volna Szíriába, azt mondták Gasztonnak, vigyázzon magára és az emlékkönyvre. A keresztszülőket Jugoszlávia bombázásakor vitte el a halál, máig titkolt és ezért felderíthetetlen körülmények között rájuk zuhant egy üzemanyag-szállító repülőgép. A pusztavacsi katasztrófát hírzárlat követte. Olivér atya csendesen átálmodta magát a másik világba. Öreg volt. Kovács Gaszton nem vigyázott magára. Magyar szakos tanári diplomát szerzett, Pilisvörösváron kezdett tanítani, közben szépírói terveket szövögetett magának, majd én megmutatom, majd én megírom azt a regényt, amit senki más nem tud megírni kívülem, majd én leteszem az asztalra a nagy magyar rendszerváltó regényt. Aztán a zöldborítós emlékkönyvet tudta csak lecsapni szolgálati lakásának asztalára. Az anyja, mielőtt madár lett volna, úgy Gaszton tízéves korában, azt mondta, tessék, őrizd meg ezt a könyvet. Harminckettedik születésnapodon olvashatod el, ha előtte megpróbálod, a papír porrá válik. Gaszton kinyitotta az emlékkönyvet. Lapozni kezdte, a lapok sorra elporladtak. Az itatós-papírszerű oldalak alján sorszám, minden lap elpusztult, csak a 32. nem. Egyoldalas lett így a könyv, az asztalon porhegyes-völgyes holdtáj, Gaszton feszülten olvasta az egyetlen oldalas könyv zöldtintás mondatait:

„Édes fiam! Mire ezeket a sorokat olvasod, én már nem leszek veled. Tudom, mi történt, mióta apáddal elrepültünk Szíriába, írhatom, mindent tudok rólad. Tudom a feleséged, a három gyereked nevét is tudom, hiszen az unokáim, Borbála, Hedvig és a kicsi Gaszton, azt is tudom, sehol nem találod a mi titkos Szent Gasztonunk nyomát. Sem levéltárban, sem önkormányzatnál, sem rendőrségen, sehol. Jogosan kérdezed, van vagy nincs. Nem tudok válaszolni. Gondolom, tudod már, hogy a volt-van-nincs körüli kérdések legtöbbjére nincs válasz. Én például most úgy vagyok itt veled, ahogy valamikor voltam, és ahogyan most nem vagyok. Szent Gaszton is így lehetett velünk. Az üzenetet, amit most olvasol, születésed másnapján írtuk le a zöld emlékkönyvbe apáddal. Az üzenet így szól: »Valami zenebona van a szívünkben zúdul billentyűkre áram körben oda-vissza megigekötőzve fordul a vér élet zúg tetőtől talpig égszakadás izzó kőpatakok még sokszor azután szakadatlan árad egyszer megszakad amikor kezdettől végig valaki beleszáll honnan valahová repülünk zenélnek gépzongorán húrokra légkalapács idők bogara perceg ez a zenebona valakié valami zenebona van a szívemben.

 

Kedves fiam, szeretettel csókol: Anyád.

Utóirat: Elvisz a szél. Apád.«"

 

Kovács Gaszton kezében az üzenet elolvasása után nem volt semmi. A 32. lap a zöld bársonyborítós, rézcsatos emlékkönyvvel szétporlott. A pilisvörösvári szobában nagy huzat támadt. Az asztalt borító porból apró tornádótölcsér formálódott, aztán minden kisuhant a csapkodó szárnyú ablakon.

Kovács Gaszton becsukta maga mögött az ajtót, és elhatározta, Gyurkovics Tibornak ajánlja ezt a történetet.