Hildegardis Bingensis
Hildegardis Bingensis, ismertebb nevén Szent Hildegárd (1098–1179) sokoldalú és szerteágazó tevékenysége a természettudomány, az orvoslás, a költészet és a zene területére egyaránt kiterjedt. Igazán híressé látnoki adottságai tették, melyek miatt már kortársai „német prófétanőnek" nevezték.
Élete viszonylag jól dokumentált.1 A Rajna-vidéki Bermersheimben született. Nemesi családból származott, és a disibodenbergi kolostorban nevelkedett. 1136-ban a kolostor vezetője lett, majd 1147–50 között a Bingen melletti Rupertsbergen létesített egy új kolostort, 1165-ben pedig egy másikat, a Rüdesheim melletti Eibingenben. Sokat utazott (főleg a német nyelvterület déli részén), és kora befolyásos személyiségeivel levelezett. Gyermekkora óta voltak látomásai, látnoki képességeit III. Jenő pápa hivatalosan is megerősítette és elismerte. Hildegárd a Rupertsbergen hunyt el 1179. szeptember 17-én, testét itt őrzik, ereklyéit pedig az Eibingenben lévő kolostor templomában. Szentként a nyelvészek és az eszperantisták patrónája, egyrészt azért, mert isteni sugallatra tanult meg latinul, másrészt a nevéhez fűződő ignota lingua (az ismeretlen nyelv) miatt. Ennek a Hildegárd által lejegyzett, Isten által inspirált nyelvnek a glosszáriuma német és latin megfelelőkkel maradt ránk, s e nyelv egyes szavait Hildegárd egyik versében (O orzchis Ecclesia...) a latin szövegbe szervesen beépítve fel is használta.
Művei közül talán a legolvasottabbak ma is misztikus írásai (a Scivias és a Liber divinorum operum),2 valamint különös költőiségű, látomásokkal telített versei (Symphonia armonie celestium revelationum).3 Versei kötetlen, a mai szabad verset idéző szekvenciaformában íródtak; Babits Mihály Amor sanctusában is olvashatunk közülük egyet, az O ignis Spiritus Paracliti kezdetűt.4 Ordo virtutum című drámájának témája az erények és a Sátán harca egy lélekért.5
Hildegárd természettudományi munkássága is nagyon jelentős, hiszen őt tarthatjuk a német orvostudomány és természettudomány első nagy alakjának.6 Causae et curae c. műve a betegségek okait és gyógyításukat tárgyalja, Physica c. műve pedig, melyből az itt közölt részlet is származik, tulajdonképpen egy átfogó természettudományi enciklopédia. A kilenc könyvből álló mű felépítése a következő:
Az 1. könyv a növényekről szól. Hildegárd a növényeket az emberhez való viszonyuk alapján határozza meg: a hasznos növények az ember lelki erényeit jelzik, a haszontalanok viszont az ember ördögi tulajdonságait mutatják. A természet és az emberi test egymásra vetíthető. Azok a megfőzhető és ehető növények, melyek nem fekszik meg az ember gyomrát, az emberi húshoz hasonlóak. A gyümölcsök nedve az ember vérével, a föld kövei a csontokkal mutatnak rokonságot. Azok a növények, melyek a levegőből születtek, s melyek elfogyasztásuk után az embert vidámmá teszik, az ember hajához hasonlítanak (mely szintén könnyű és légies); azok viszont, melyek a szélből születnek, és az embert szomorúvá teszik, az emberi verejtékhez hasonlíthatók. A növények továbbá lehetnek melegek vagy hidegek: melegségük a lelket, hidegségük a testet szimbolizálja. Hildegárd ezek alapján a kategóriák alapján 230 növényt tárgyal, elsősorban a növények orvosi felhasználását tartva szem előtt.
A 2. könyv az elemekről (levegő, víz, föld) szól, külön elemnek tartva a tengert és az egyes folyókat (Rajna, Duna, Mosel). Az a levegő, mely a holdhoz és a csillagokhoz áll közel, az égitesteket nedvesíti meg; a földi levegő pedig az állatokat és a növényeket élteti és mozgatja. A víz az élet vizének forrásából származik, ezért mindent tisztára mos, s gyógyításra is használható. A föld felszíne nyáron meleg, a belseje pedig hideg, télen viszont fordítva, ezért tartja a föld télen a növényi magvakat melegen.
A 3. könyv 63 fafajtát tárgyal. A fák is, akár az 1. könyvben leírt növények, vagy melegek vagy hidegek: a melegebbek több és nagyobb gyümölcsöt teremnek, a hidegek viszont kisebbeket és kevesebbet. A fák általában valamilyen elvont tulajdonságot szimbolizálnak: a szilvafa a haragot, a mogyorófa a pajkosságot, a babérfa a szilárdságot, az olajfa az irgalmasságot, a citromfa a tisztaságot, a cédrus az állhatatosságot.
A 4. könyv, melynek egy részletét itt közöljük, a drágaköveket írja le, melyeket keletkezésük ideje, azaz a napszakok szerint osztályoz.
Az 5., a halakról szóló könyv 36 hal vagy tengeri állat leírását tartalmazza. A halak egyik fajtája a tenger és folyók fenekén él, gyökerekkel és növényekkel táplálkozik. Ezeknek a halaknak a húsa túlságosan lágy, és fogyasztása nem egészséges. A halak másik fajtája a tenger és a folyók közepében, tisztább környezetben él, egészséges növényekkel táplálkozik, s ezek révén az ember betegségei is elűzhetők. Az a harmadik fajta hal, mely a tenger és a folyók felszínének közelében tartózkodik, és táplálékát is a piszkos felszín közelében keresi, szintén egészségtelen.
A 6. könyv 72 leírást tartalmaz, melyekben a madarakon kívül más „szárnyas", vagyis repülni tudó állatokról is szó van (méh, darázs, légy). Ahogy a madarak szárnyukkal a levegőbe emelkednek, úgy száll a magasba gondolkodás közben a testben lévő lélek is.
A 7. könyv témája: az állatok. A ragadozó állatok, melyek más állatokat falnak fel, mint a farkas, kutya és a disznó, a haszontalan növényekhez hasonlíthatók, melyekkel az ember nem táplálkozik. A tiszta ételeket fogyasztó, legelő állatok viszont, akár a hasznos növények, az ember táplálékául szolgálhatnak. Mind az előbbiekben, mind az utóbbiakban lehet azonban valamilyen gyógyszer.
A 8. könyv a csúszómászókról szól (kígyó, sárkány, béka, csiga, földigiliszta stb.), melyek a pokol kínjaira készítik fel az embert, s általában nem gyógyítóak, hanem mérgezőek.
A 9. könyv nyolc fémet ír le. A fémek többségének (arany, ezüst, réz), akárcsak a drágaköveknek, gyógyító ereje van. A gyógyhatás a fémek hidegségével vagy melegségével függ össze: a vas például nagyon meleg, ezért sok mindenre használható. Az ólom azonban hidegsége miatt árt az embernek: sem étel, sem ital nem fogyasztható ólomból készült edényből.
Hildegárd művét a mai olvasó számára elsősorban misztikus látásmódja, az ember és a természet egységének hangsúlyozása teszi érdekessé. Nézetei a mai természettudományi ismeretek birtokában általában megmosolyogtatóak, ám képet kaphatunk belőlük a középkori természettudományos gondolkodásról, a korabeli orvosi eszközökről és gyógyítási módszerekről. Az itt közölt részlet külön érdekessége, hogy a népi babonákat és ráolvasásokat is feldolgozza.
Hildegárd latin szövegének stílusát a körülírások, a gyakori önismétlések és a kötőszavaknak, valamint a nyelvtani szabályoknak a klasszikus latintól eltérő használata jellemzi. A latin szövegbe gyakran ékelődnek be német szavak; a szöveg lejegyzője érezhetően nehezen küzdött meg a latin nyelvvel, ezért minden eszközt felhasznált, hogy magyarázataival érthetőbbé tegye leírásait, melyek ennek ellenére gyakran homályosak és kétértelműek. A fordításnál a pontosságra való törekvés mellett igyekeztem a magyar szöveget gördülékennyé és könnyen olvashatóvá tenni.
Polgár Anikó
Jegyzetek
- Vö.: Vita Sanctae Hildegardis. Turnholti, Brepols, 1993.
- In.: J.–P. Migne, ed.: Patrologiae cursus completus: series latina. Paris, 1841–1864., 197. tom., vagy: Corpus Christianorum Continuatio Medievalis XCII., Turnholti, Typographi Brepols Pontificii MCMXCVI és: Corpus Christianorum Continuatio Medievalis XLIIL, Turnholti, Typographi Brepols Pontificii MCMLXXVIII. Magyarul Kemenczky Judit fordításában jelent meg a Scivias egy részlete: Hildegard von Bingen: A megváltás tüzes műve. Budapest, Balassi Kiadó – BAE Tartóshullám 1995.
- Saint Hildegard of Bingen: Symphonia, with introduction, translations, and commentary by Barbara Newman, Ithaca and London, Cornell University Press 1998.
- Amor Sanctus. Szent Szeretet könyve. Fordította és magyarázta Babits Mihály, Budapest, Magyar Szemle Társaság, 1933., 138–141. Magyarul olvasható még: Hildegardis Bingensis: Szekvencia Szűz Máriáról; Szekvencia Szent Orsolyáról, Kalligram 1997/6., 9–12.; Hildegard von Bingen: Három himnusz. Átváltozások 1998/15., 41–43.; Szent Hildegard: Szekvencia Szent Maximinusról. Kalligram 2000/11., 105–106.
- Nine Medieval Latin Plays. Edited and translated by Peter Dronke, Cambrige University Press, 1994., 147–184.
- Természettudományi munkásságából ízelítőt magyarul Magyar László András fordításában kapunk: Középkori Szexbreviárium. Válogatás Constantinus Africanus, a Salernoi Ismeretlen és Hildegardis Bingensis műveiből, Budapest, T–Twins 1994.