Neked (vagy neked sem); Andante; Mint adós; Landolás időközi terepen; A mulandóság küszöbén
Neked
(vagy neked sem)
Nem sokáig kell elviselned
nincs sok hátra
Az éjjel elöntött a víz
riadalom vekkercsörgése rázott föl
Angina pectoris...
Csak az éjszakai bogarak lármáztak
és ennek a világnak a vágóhídján
csak a marhák bőgtek
úgy hogy elolvadt még a tagló is –
De belül nagy volt a csönd
megfélemedetten hallgattak
a cserépben a virágok
a szódásüvegben megálltak a buborékok
A festő keze lazíthatja föl így a teret
ahogy nekem a föloldódni tudás
lett a „nagy jaj"
ha a megtapasztalt semmi tetején
ujjamat a legvégsőkbe márthatom –
Nem kell végre szeretnem senkit
elszigetelt jelenség-magamat sem szeretem
Nem hangomat
helyemet keresem
kofák között a naponként szürkülő standon –
Arthur Rimbaud hívhatott volna
fegyvert árulni a Szaharába
vendégként fogadhatott volna
Van Gogh a „Dél Műhelyében"
Molnár Gáborral vakulva is föltérképezhettem
volna Amazóniát...
A világválságok után elvetélt gyermekeként a kornak
Istent elmét elveket és rendszereket
is megváltani tudók közé
lökött dohos sóhajának szelével a város –
Nem kell már megstoppolnod
zoknimat trikómat
Nem fogja elhűlt tagjaimat fölgyógyítani a sirokkó
Angina pectoris...
Utólag már minden fölöslegesnek tűnik
A homorodott űr tükrében
fekete szárnyak verdesnek –
Andante
A kődunyhák már készek betakarni –
Egy hosszú éjszakában kell összevakarásznom
egymásra-ébredésünket –
Mint adós
Szalonnává hasadó bőrrel
a piszkos függönyök mögül
és a pecsétes abroszok alól
is adhatsz még...
De az ösztönút végén
majd haláloddal
is tartozni fogsz –
Landolás időközi terepen
Egyszemélyes tüzeidnek oltogatásában
mintha megleptek volna...
Időközi terepen landolunk mégis
Szemedből békülést csurgat az idő –
A mulandóság küszöbén
Barnán mocskosan gurulnak a gesztenyék
Nincsen sorsuk sorstalanságuk sem lehet –
Tócsa az arcod és
esővel veri a szél
Hajad fészkéből már sosem
kel ki a nyár –