407; 408; 422; 423; 428

407

Németh Sándor emlékének

Odaadta, és kilépett.

Adta. Vette.

Bővített és jutalmazott.

Most viszont le van fedve,

be van keretezve.

Elváltozott és elválasztották.

Azóta változatlan, mint a lomtár:

válaszaira nincs fedezet,

válaszait nem tanítják.

A sors kifogott rajta,

a sors bekeretezte.

Előléptette.

408

Mit kezdjünk magunkkal?

A világ gyakran megszólal,

hozzánk is beszél, de hol a kezdet?

Az eredetet elásták, a szél

a titkokat szaporítja, elillannak.

És mi: miben maradtunk?

Titokban, a kezdet kezdetén?

422

Nem lehet tudni: elmondhatatlan.

Nem lehet tudni, nem lehet hallani.

Fájdalmat nem ismer, hosszúra nyúlik,

kisiklik és felderül, mint a friss végzet.

Derül a friss négyszögek láttán.

Szavaim hirtelen körülfogják: elérhetetlen.

És derül. Borúra nem kerül sor,

ború háború nélkül.

Sokan vigyáznak rá. Nélkülözhetetlen.

Fájdalom, lomtár: a mondatok dallama, irodalma.

A dal hangtalan, fel kell ébreszteni,

hadd legyen a felkelők dala.

Nem lehet tudni, csak dalolni:

hatalom, kivédhetetlen.

Felderít, mint a világégés.

423

A hangok bejárják a kertet, a szélbe ütköznek,

a széllel összefonódnak;

fenyegetik a hajnalt, éppen az időt keresik.

Ébred a nap, korongját most húzzák fel az égre,

elkezdődhetne az élet.

Elkezdődhet az a másik világ is,

amit mi teremtettünk Isten képére,

sugarai betöltik a tengert, hangjai átfutnak rajtunk.

Szép új világ: felvállalja az iróniát,

az emberek földi mását,

a nemlét csillogó határát.

Megtelik a kert, a szél bátortalan,

de túl vagyunk a kezdeteken, most már

akár az időt is learathatnák.

Egyszerre járunk be két világot, így ment meg az Isten.

428

Kiment.

Ki ment?

Ki ment ki?

Ki mentett ki?

Ki mentett kit?

A mentőnek kije vagyok?

Kiment, kiült az égre.

Felment. Felmentett.

Menteni, ami menthető.

Ki-ki menjen, mentegetőzzön.

Meneteljen, mint a messiások.