Kalligram / Archívum / 2003 / XII. évf. 2003. március / Ágyban, tükörben

Ágyban, tükörben

 

Vérzések és egyéb testnedvek

   

A város körülkerítve. Nincs fűtés. Elfogyott a szén. A pisi belefagy a bilibe. A gyermek az apjával alszik, a jéghideg szobában. Hátukat egymáshoz nyomva fekszenek, nehogy megfagyjanak. Reggelre a biliben az aranysárga, húslevessárga, sörsárga folyadékon vékony jégréteg képződik. (A vizelet fagyáspontja alacsonyabb, mint a vízé.) Vagyis, ha megfagy a víz, a vizelet még nem fagy meg. (1956)

   

Egy másik alkalommal, ugyanezen kora téli hónapok egyikén, a szép fiatalasszony elvetéli egyik magzatát. (Korábban ez már többször megtörtént.) A sötét hallban a gyermek (lány) alszik az öreg apácával. A kertre nyíló nagy, rácsos szobában a spontán vetélés rettenetes ceremóniája zajlik. A nő időnként egy lepattogzott zománcú fehér bilire kuporodik, majd – talán – vissza-visszafekszik. Talán egy fehér lavór is van ott. A fehér üveges ajtón keresztül (talán becsukva, talán nem, a fűtés miatt – de az is lehet, hogy még nem készült el a hószínű, átlátszó triptichon) sok minden látható, hallható.

Hajnal felé a férj, az apa, kis ágdarabbal kavargatta a zománcedényt – vizsgálva, minden kipotyogott-e az asszonyból. Nem lehet tudni, hogy eljutottak-e orvoshoz a behavazott utakon. Feltehetően nem. Ezért kellett vizsgálni a sötét folyadékot. Minden olyan, mint az álom. Kis részletei egy hosszú éjszakának.

A hallban alvó gyermek felnőttként egy Baden Baden-i luxusszállodában lett rosszul (A Rotary Club polírozott réztáblája is fel volt csavarozva a bejáratnál). Nem vetélt, csak nőgyógyászati zavarai voltak. A vékony rézlemezekkel elválasztott fehérmárvány négyzetekre (fehér márványlapokra) alvadt vérkupacok hullottak, csusszantak. A szép nő vércsíkot húzott maga után.

 

Egy fiatal nőt az Erzsébet fasoron egy magánrendelőben – két beteg vizsgálata között – kikapartak. Amúgy ül sorban vagy tizenöt beteg – és a férjek. Berendezés koloniál, plusz családi címer. Nem lehet taxit hívni, tilos. Minden tilos. Gyalog vonszolódnak a Pasarét oldalán. Valahol a János kórház körül sikerül taxit szerezni. Otthon: ájulás, hidegrázás. A fiú egy üveg lekvárral (baracklekvárral) érkezik – mondja, hogy mégis tartsák meg a gyereket. Már késő.

   

Egy fiatal lány érintetlen. Terhes lesz. A dolog még az orvos számára is elég meghökkentő. (De azért hisz a családnak, az aggódó anyának.)

Sok próbálkozás, sok ügyetlenkedés után mégis így történik (Németh László is leír egy hasonló helyzetet). A hamuszürkére sápadt lány gyermekké válik a fájdalomtól (szinte maga is gyermek még). Kétnapi kínlódás után megtörténik a beavatkozás. A művi.

 

A nő nem igazán fiatal. Állandóan vérzik. Gyógyszert szed. Egy idő után mellei duplájára nőnek. Az orvos szerint duplán kell vérzéscsillapítót szednie. Később a békateszt pozitív. A nő nem akarja a gyereket, de nem akar operációt. A genetikus szerint a rizikó maximum végtaghiányosság. A nő nem tud dönteni.

Amikor a gyerek már megmozdul, vállalja a helyzetet. És nem kér további kockázatos, komplikált vizsgálatot. Aztán alhasi nagyműtét. Hosszú és veszélyes (vagy húszan vannak a csempézett, kivilágított helyiségben). Egészséges gyereket emelnek ki, operálnak ki a hasából.

Minden nagyon fáj és iszonyatos, de a legrosszabb az, hogy kikötözött karjára rádőlt az érzéstelenítő orvos. Egy idő után úgy érezte, hogy leválik a karja. Aztán valahogy kinyögte, hogy fáj ugyan a hasa – de, főleg, hogy kopjanak le a karjáról.

(Az epidurális érzéstelenítés mellett jajgatva instruálta az orvosszemélyzetet.)

A kisbaba, fiú, sötétlila volt, fényes, gyöngyházszínű mázzal bevont, s a kikötözött helyzetből – megbecstelenített állapotból – oldalra pislantva úgy tűnt, hogy rendesen s bőven vannak végtagjai. Egyébként a has összevarrása volt a legfájdalmasabb.

   

Vidéken a ledurrant, kertes, belvárosi konyhában paradicsomot főz be sok lány. Öt lány, hét lány. (A párkák, a múzsák.) Julcsa, Marcsa, Böske, Zsuzsóka, Sára... Sárika... Eszti, Margit... (Júlia, Mária, Erzsébet, Zsuzsanna, Sarolta, Eszter. És Margit.) Margitnak nincs beceneve, hiszen meghalt.

„Sárika sírsz: nálad szebb lyányok hátra szorítanak...

Színlelj kis szeleburdit, s könnyen elérni remélnek..."

(Sárika fia felakasztotta magát a padláson.)

Julcsát egyszer leforrázták, így hónapokig kenegették a mezítelen hátát egy olajos lúdtollal, ami úgy nézett ki, mint egy középkori írószerszám, egy penna. Cili és Böngyi gázrózsa és gyufa segítségével depilálnak.

   

Vidéken a lepattant konyhában, a Nagytemplomhoz közel paradicsomot főz be sok nő – öt nő – hét nő. (A párkák, a múzsák.) Julcsa, Marcsa, Böske, Zsuzsóka, Sára. Margit... Eszti...

(Júlia, Mária, Erzsébet, Zsuzsanna, Sarolta, Margit, Eszter.) Margitot nem becézik, hisz halott.

„Sárika sírsz: nálad szebb lyányok hátra szorítanak...

Színlelj kis szeleburdit, s könnyen elérni remélnek..."

A felakasztott fiút – szépet, fiatalt –, Sárika fiát a padláson találták meg. A gerendára akasztott holmik között.

   

És Eszti és Margit. Eszti szép, szelíd, a legidősebb – Margit tán nincs is ott. Persze, mert meghalt egy bombázásnál két leánykájával. Margit fejét soha nem találták meg – lányok cafatokban. Zsuzsóka róla nevezte el a tuberkulotikust. A halálra szántat a későbbi halottról. Esztit megerőszakolták az oroszok, lányait is. Böskét is. Anyát és gyerekeit egyszerre. A katonák övüket, nadrágjukat kinyitották, kigombolták, géppisztolyukat oldalra tették (vagy nem) s tették a dolgukat.

   

A lányokat eldugták a pincébe, a padlásra, a verembe, a disznóólba, fészerbe, ketrecbe, pajtába, szérűbe, kukoricagóréba, színbe, gádorba, bokorba, csirkeólba, szénakazalba, szőlőbe – kiserdőbe, ágy alá – kamrába, dunyhába, szennyes közé, szekrénybe, ládába – megtalálták őket – megerőszakolták őket. (Eszti egyik lányát később elvették feleségül, gyerekei születtek – férje háborús sérülésnek nevezte az esetet –, másik lányát a szájánál megharapta egy kutya, maradt egy heg.) Szép lányok.

 

Cili és Böngyi depilálnak, viháncolnak.

Cili egyébként Margit, Böngyi pedig Erzsébet.

 

Máriát, Mihály lányát hajánál fogva vonszolták a katonák – hatan mentek rá –, ömlött a lába között a vér. Tizenhárom volt – öngyilkos lett. Eszter, Ferenc gyereke is ott feküdt a havas trágyadombon véresen. Ő élve maradt.

   

Böngyi és Cili depilálnak a gázrózsánál, és festik magukat, és ondolálnak. És a kormos gyufával a szemöldöküket is áthúzzák. Fiatalok, szépek. Még nem betegek. Szépek, élnek.

   

Cilit (Margitot, a későbbi beteget) megsimogatta egy német tiszt. A gesztenyeszínű haját. Az asszony terhes volt. Előrehaladott. Férje, Iván, úriember. Jól kommunikált a némettel, hiszen német volt az anyanyelve. (Anyja osztrák lány, Bécsből, Antónia.) Filozofikus beszélgetéseket folytattak a tiszttel. Akkor simogatta meg az asszonyt. A gesztenyehajú annyira megijedt, hogy eleredt az orra vére. Hosszú ideig nem állt el a vérzés.

Nem sokkal ezután (Dunaszerdahelyen) a mézszínhajú hatalmas hasával berohant a kukoricásba: megijedt a bombázóktól. Nehezen tudták onnan kivonszolni.

   

Az egyik férfirokon kelését, fekélyét hetekig operálgatta a hét múzsa (a párkák). Amúgy a múzsák feltehetően kilencen vannak. Mindeközben a rádióban szereplőt keres a gyerek. Hátulról.

Úri rokon férfi nyaka folyik. Egyébként rendkívül szép, ápolt, elegáns férfi. Egyszer eltört az állkapcsa, s utána sipoly keletkezett. Nem gyógyul. Kis, elegáns kosárkában (bőrszíjjal) – ami olyan, mint egy hordozható, fonott neszesszer – géz, ragtapasz, olló. Ebből elővesz a férfi egy gézdarabot, majd egy bőrszínű leukoplasztot ragaszt a nyakára, alig látszik. Szép a keze.

A nagymamának műlába van – úri nő –, a lány fél az este levetett, falnak támasztott, feltámasztott lábtól, a műfogsort megszokja. De látni tyúkszemvágást, sebtisztítást, szarpucolást, tüdővérzést, köpetet, ondót gumiban meg gumi nélkül. Kabáton. Véres vattát vécében s táncparkett közepén (ötórai tea – five-o'clock tea). Kettévágott hátat, kettévágott hasat, lábcsonkot, gatyából kilógó hímvesszőt, s farkat sokat. Jézustól testvért kér karácsonyra. De beteg anyjának tiltják a szülést (persze azért bőven van vetélés). Így a lány mindig egyedül marad a sok érthetetlen és megbeszélhetetlen rémes látvánnyal. De még az anyai modell miatt is, noha szép, szívós és szeretőnek is jó – gyakran betegségbe rohan. Szinte száguld.

Gyermeklány figyeli a süketnémákat. Soha nem látott még olyat. Nézi-nézi őket és puff, nekimegy a lámpaoszlopnak. Szikrát szór a szeme. Mint a rajzfilmben Tomnak – ahogy csillagok repkednek a feje fölött, vagy galambok. (Hűvösvölgyben, villamos-végállomás előtt.) Ugyanott – a Hűvösvölgyben – Kakas (Havas a vezetékneve) almát dob az arcába. Szeme szikrát szór, dagad. Kakas anyja állítólag öngyilkos lett, amikor az apja beleszeretett egy nőbe. A férfi favágó volt.

   

Egy évfolyam-találkozón – Csillaghegyen –, az aranyszívű muzeológusnál nagy a hangzavar. A nő, a (műtőben is fekvő) mindig vérző, egyszer szkeptikusan megszólal, hogy ilyenkor már mindenkinek folyik valamije – vagy mindenkiből folyik valami.

A most vezetőállású fiú felhorkan, hogy ez így nem igaz, ő nem az a fajta. De valószínűleg tuti, hogy folyik az orra (vagy talán éjszaka a farka). Néha egy kis pollúció. Vagy eiaculatio praecox. Régi minisztériumi (pártközpont) osztálytársuk a nő segítségére siet (végül hosszas huzavona után sem keféltek) –hiszen tudható, hogy barátnőjük, az édes, az évfolyam kedvence: verista. Így mondta: verista.

 

Verista.

   

   

Téglatér – téglatemplom

A katedrális, a templom az Isten földi lakhelyének s a világmindenség rendjének szimbólumaként égi archetípusok földi tükörképe.

Szeretem, Uram, lakóházadat, dicsőségednek otthonát... Az egek oszlopai megrendülnek és düledeznek fenyegetéseidtől... A látszólag légies felhő-boltozat szilárd és rendíthetetlen, mint kőből épült társai – szilárdak, mint az égboltozat (gyermekimakönyv).

A templom alaprajza a keleti mandala (mandala – mandala torta) eszméjével rokon.

A vöröses terrakotta, téglaszínű, téglaboltozatú templom-kápolna márványpadozatán finom kis cipők csattognak, kopognak, topognak, trappolnak. Fűzős, magas szárú fiúbakancsok, az öt éve ugyanazt a fűzős félcipőt hordó kutató talpnyoma, alacsony sarkú körömcipő, egy női, de férfias bokacsizma, harmincnyolcas, gumi betéttel, bécsi beszerzés – sárga félcipő – művész-igazgatón, copfoson –, mindig ugyanaz, orvoson szintén, feleségén ugyancsak. A kiállító, az exhibicionista (bár mindannyian azok), gonddal válogatott magas szárút hord rövidebb nadrággal, rózsaszínű sapkája hajnalpírt borít arcára. A régi szerelem, szőke, most már ősz, sok alacsony férfi – sok magas.

Középütt fényes, átlátszó műanyag aorták, tartályok, vezetékek, áttételek és elágazások, proszektúra és szkafander és kékpettyes labda – persze akkor kapja meg az ember, az író, a nő, a feleség, a gyerek, a férj, a szerető, a barát, a beosztott s mindenki a labdát, amikor a villanyvasutat kellene megkapnia. S mindez Isten szent ege alatt, a gyönyörű téglatérben, téglakatedrálisban, barokk romarchitektúrában. Hát persze, kiásták, berendezték. (Amint hogy: ez meglátta, ez hazavitte, ez megnyúzta, ez megfőzte-megsütötte, s ez a kicsi, icipici mind megette.)

A cipők. Magyar modell, magyar trend. Van, akinek több pár cipője van, ha pszichiáter – orvosnál változó –, akár hat, nyolc pár – régiekkel együtt egy tucat cipője van biztosan. Van viszont olyan is, aki évek óta ugyanazt az egy párat viseli. Tehát ősztől nyárig ugyanaz a cipő.

Taxi ezer – plusz borravaló, taxis kopasz, fülbevalós, jó a cipője (amúgy jó gyerek). A cipők között a templomtérben sütemények, italok. Új üveg bort bontanak a nő kedvéért. Sörre maradék unikum, unikumra a kibontott bor.

Később kocsma, az étteremben sok fiatal – nem szépek. Van, aki borjúbécsit eszik, van, aki nem. Csecsemő ordít-visít – feltehetően maradandó sérüléseket szerez a kijevi csirke mellett.

Hiábavaló, parttalan és buta vita a művészetről, a karizmatikus figurákról – s főleg a követőkről. Hogy vannak-e vezetők, iskolák, követők. Hol vannak a magányos öntörvényűek. Irodalmi alakok kerülnek sorra. Az amerikai terjesztés (könyvkiadás – N. P.) felizgatta a kedélyeket. E. P. tuti. Majd a kompánia, mint egy birkanyáj, a vezért követve átvág a római küzdőtér (amfiteátrum) mellett, hogy buszt fogjon. Pocsolyán áthág a bokacsizma (1300 schilling, régről), a körömcipő bennragad.

Alig tizenegy előtt (éjszaka), ritka a busz. Metró alig – a 4-esen feketék, külföldi elegánsak, rettenetes kosz. A 61-esen egy egész diszkósereg (szebbek), a Márvány utcánál leszállnak. Jegylukasztás.

   

És hogy megtörtént-e az immisszió – ki tudja, erre harmincegy év távlatából (harminckettő) (Bartók 32.) egyikőjük sem emlékszik. Persze a nő azért emlékszik (mozaikosan rémlenek az esték – éjszakák).

Először a lány akarta (évfolyamtársak, a magyar szakon is egy évig). A lány Róma miatt összevissza csereberélte az egyetemi évfolyamokat – mint a fiúkat vagy a cipőket. Alvást színlelve, alvást tettetve, padra borulva várta a fiút órákon át az egyetem termében, a művészettörténészek szobájában, a kabinetben.

Szépek, fiatalok – egyforma magasak. A fiú finom, érzékeny darab – de éjszaka az ágyban tehetetlen, birkózás – csókok. Nem jön össze a dolog. A fiú egy nagy mellű nőt emleget a lappingernek. Napok telnek el, éjszakák – az ágy római küzdőtér, csatamező. Közben kocsmák, meleg levesek, hűlő levesek, mozik (Algíri csata – átlukasztják a falat – kulcsjelenet), közben ömlenek a csókok. Levesek, sörök mellett politikai viták (Mao).

Véget nem érő gyaloglások havas hegyoldalakon, tűsarkú cipőben – az elmerülőben (szürke műszőrme ugyanaz). Átfázott lefekvések. Az ágy bokszmeccs. Az ágy csatatér. Gyűrt csatamező. Napok teltével (napok multával) a fiú puhább lesz, s közben egyre keményebb – s végre perfektuálódik a dolog. De nem is a dugás a lényeg, hanem a fiú finomsága, férfibája. Vékony alkata, különös, törékeny szívóssága. Furcsa, kíváncsiságot kiváltó távolságtartása zavarta, sebezte a viszonzásra, szerelemre és elfogadásra vágyódó lány erős vonzalmát. (Valószínűleg a lány sem volt elég elfogadó.)

Együtt alszanak összebújva, összegabalyodva a nagy ágyon (franciaágyon). A fiú már nem villamosozik a jégverem albérletébe, hiszen a lánynál legalább meleg van (majdnem), meg talán kezdi is megkedvelni alkalmi évfolyamtársnőjét. A távolságtartás csökken – együtt kelnek, együtt mennek az órákra, a kabinetbe – vigyázva, hogy a többiek ne szúrják ki, hogy egy ágyból jöttek. Egy meleg ágyból. És folytatódnak a kószálások, a csókolózások, a mozik. Késő éjszaka fekszenek. A lány barátja, aki többnyire vidéken van, gyanút fog.

Féltékenyen, dühödten faggatja szerelmes barátnőjét, nyomást gyakorol rá. Féltékeny a különös származású, dupla vezetéknevű (M. Zs. P. – gyáruk volt Pécsen), vékony, alacsony, gesztenyebarna (szőkére emlékszik) hajú fiúra.

A nőt fenyegeti, faggatja, frusztrálja, felpofozza, feszültté teszi, felülkerekedik, fizet, mint egy katonatiszt, fojtogatja, fölényeskedik vele és fél – és felsül. (Gödöllőn egy fontos vizsgáján megbukik, s ezért természetesen a lányt okolja, és szomorú, vádló arccal jár–kel.) A lány végül is feladja...

Telefonon ellenőrzik (a nőt), személyesen is. A szerelmesek viszonya egyre florálóbb, és akkor a nő megmakacsolja magát. Zár. Comb zár. Ajtó zár. Együtt alszanak, összebújva, összegabalyodva a nagy ágyon. Mint a testvérek. Azért csókolóznak. Talán a lány bünteti is a fiút kezdeti ellenállásáért (még vaskályhát vagy olajkályhát is akart szerezni neki). Aztán a makacsságot újra felváltja a kívánás, az érintés. Folytatódnak a szerelmeskedések. A lány egyre szerelmesebb, egyre bizonytalanabb.

   

A rézágyon (szép darab), könyvek halmazán tanul a pár – csókok, simogatások és ölelések között. Finom érintések, szavak, nevetés. Füzetek a lepedő – albumok a párna. A falon falikút (a szoba konyha volt, betonpadozatú, még mindig a köbölkútban) – a másik szobában, a franciaágyon is vannak, ott is tanulnak, így aztán végképp reménytelen a dolog. Persze akkor a legerősebb a kívánás. Közben a barát (a korábbi) ultimátumot ad.

Végül a lány feladja, bár a szíve hasad. Talán ő a legodaadóbb. De fáj a szíve a másikért is. A rézágyas – most úgy tűnik – finomabb, érdekesebb, lágyabb, megengedőbb. Szinte szőkébb. (Két úri fiú – úri gyerekek –, legalábbis így mondják.)

A másik a kreol (franciaágy), az is lágy fiú és megengedő – de talán céltudatosabb, hevesebb. A szeme metszett, a szája még inkább.

   

Mindenesetre két szép fiú, két szép darab. Az egyik megy, a másik marad.

Később a lány a buszon a szőke (barnának mondja magát) fiúhoz bújik, kulcscsontjába fúrja az arcát, szívja a szagát, a vállán, kabátján nyugtatja a fejét. A fogantyúba kapaszkodnak, a lány a fiúba is csimpaszkodik. A csuklós busz – csukló (csikló-tizedmásodpercnyi szünet) – beveszi a kanyart, ránt egy nagyot – egyszóval a vállára hajtja a fejét és zokogva, hüppögve, könnyét csurgatva – úgy, hogy a nyála is csorog, szemfesték elkenődik, folyik arccsontján a fekete lé, alapozó, rúzs is elkenődik – közli, hogy férjhez megy és hogy esküvő lesz. A fiú egy kurva szót sem szól, hallgat. Ma sem lehet tudni, mit gondolt akkor.

A nő (a lány) szíve majd' meghasad (a fiúé is talán). A másik fiúé már korábban meghasadt. Három hasadt szív.

Ezek a hasadások, hasogatások persze később visszájukra fordulnak, és újabb fájdalmakat okoznak – és újból egy szív fájdalmasan hasad.

A rézágy, a franciaágy, mint egy objekt, vagy egy mozgó videó – vibráció – ezúttal a barokk templom-architektúrába, a rom-architektúrába is állítható.

Egyébként mindegyik szereplő, mindegyik szerető szíve mélyén egy templomtér lakozik.

 

Két szép fiú, két szép darab, az egyik megy, a másik marad.

   

Füzetek a lepedő, albumok a párna.

 

   

Veszedelmes viszonyok (Szeretők)

A szép fiatal lány, mint a nádszál, negyvennyolc (48) kiló. Érzékeny. Barátja ifjú filmes titán, virágokkal, könyvekkel, édességekkel halmozza el – és modellként használja fotóihoz, filmjeihez. Amúgy kekec (szenya).

A lány dacolva környezete erkölcsi mércéivel (prüdériájával), s hogy lázadjon is, hiányos öltözékben ül a márkás fényképezőgépek előtt. Kiállítási anyaggá is válik így alakja. A képek láttán úgy érzi, hogy ez az ő felkelése, ez az ő forradalma. A verniszázson sokan megnézik fekete-fehér fotóit. (Van dokubrom fotó is.) Jól látszik a nő alakja, és a combja.

Úgy gondolja aztán az asszony, hogy ő olyan is, mint Faye Dunaway a Bonny és Clyde-ban, amikor lerohant a lépcsőn, s lassan szétnyíló, szétbomló pongyolája látni engedte a kamerának kifogástalan combját, melleit és egy villanásra öle sötétjét. Ezt azért a nő megtagadta – csipkés bugyi maradt. Látszik a comb, váll, s az alak. A váll.

Később elszabadul a pokol, és heves és vonzalom alakul ki a filmessel – persze hosszú hónapok telnek el.

Beautózzák a budai hegyvidéket, esznek is gyakran – bár a lánynak sokszor fáj a gyomra. A fiú nyugati szokás szerint csak húst és salátát rendel.

Egy bágyadt, szemerkélő délutánon (a városmajori templom előtt találkoznak, mint máskor is – Árkay, Rimanóczy) az apjának a lakásán a filmes (G.) szarrá forrázza a kezét. Teát főz és az egész kanna zubogó vizet a kezére önti.

(A szekrény tetején vörös címeres magyar poharak és vörös-piros almák sorakoznak.) Káromkodva és sziszegve hűti ujjait a hideg vizes csap alatt (azok amúgy fehérek, mint ázott hullakezek). Aztán dühödten, mint egy gép vagy egy állat, hátulról nekimegy a nőnek, aki a falba kapaszkodik, a falnak támaszkodik, és a falat vakarja. (Ismét lázad.)

A fiú anyja és a nő családja között egy sajátos – titkos, homályos – múltbeli kapcsolat derengett. (Eldugott levelek, fotók, békebeli pletykák.)

Egy másik alkalommal a piros autóban esnek egymásnak egy meredek vízmosásban. Kevés a hely. A nő ezúttal a műszerfal helyett a szélvédőnek támasztja (tapasztja) égnek meresztett lábait, cipőtalpait. Ez egy híres-hírhedt filmjelenet lesz, éppúgy, mint a világító telefonos New Yorkban, s lesz vallatás és bevallási kényszer. Vallatás, bűntudat és bevallási kényszer.

Nem sokkal ezután, heves dührohamban, a nőt tizenkét piros lámpán viszik keresztül, száguldva. Életük másodperceken múlik. A keresztforgalom teljesen leblokkol, mint az üldözéses jelenetekben a filmeken. Már csak egy tűréshatárig tartó, hosszú alagútjelenet hiányzik.

   

A pszihológus (V.) társasjátékokat játszik, ez a végtelenségig felizgatja a nőt. Céduláit az asztalon (tudományos munka) – nehogy a huzat kivágja, felborítsa, összekuszálja, lesöpörje, szétszórja, szétzilálja, lerepítse – kis kövekkel, nehezékekkel takarja le. Hatalmas asztalon tizenkét, tizennégy cédulakupac.

Lány azóta is vágyódik egy ilyen asztalra, s egy ilyen munkára. Színházba is mennek. Sétálnak – egyszer a Katona József utcától a rakpartig – és kis hajóval át a Dunán (a lány mindig szeretné ezt megismételni), majd gyalog a Gellérthegyen. Az akkor még alig van beépítve. A későbbi munkásőr-laktanya helyén egy nagy ház áll – egyetlen kivilágított ablakkal. Ez fényeskedik a sötétben. A pasi azt mondja, hogy ez a kép, ez a látvány olyan, mint egy Kafkaregény részlete. Egyszer kirándulnak – egy egész napot (vasárnapot) együtt töltenek. A lány hevesen kívánja a férfit. Az nem nyúl hozzá. Soha nem történik közöttük még egy érintés sem – maximum átkarolva felsegíti a nőt a villamosra. Később a fiú levelet ír a lánynak Rómába, szép alapos, korrekt kalligráfiája azóta is ott fekszik a fiókban. Arról ír, hogy elment a lány háza előtt, és a szobájában égve látta a villanyt. (Később ugyanabban a tudományban mélyednek el évekig – nyolc, kilenc évig – tanulóanalízis, kiképzőanalízis. Sajátos meghatározás.)

 

A mérnök és a szőke nő több méterről is erősen megkívánják egymást, s állva engedik a behatolást. De ezt teszik az asztalon, padon, radiátoron, tévésdobozon, felfordított fiókon, pokrócon, padláson... motorháztetőn... fához dőlve... konténeren, tükörben, kerti széken, szép szőnyegen, pincében, vécében... egy autó hátsó ülésén, és egy bazénban decemberben... ágyban, s a kifűtetlen kerti házban. (A víz jéghideg.) A nő szétvetett lábbal a kád fölé guggol. Mosakszik.

 

A lány és az orvos évekig kedvelik egymást. Soha nem történik közöttük egy csók sem. Évekkel később egyszer lefeküdnek egymással. Rossz. És megalázó.

 

Egy fiú és egy vörös lány a Vérmezőn, egy padon, egy havas padon véres csatát vívnak egy csókért. Viccelnek, hadonásznak, birkóznak, hülyéskednek. A lány akkor már hű akar lenni új szerelméhez, de azért még kívánja a padost. Közbülső megoldáshoz folyamodik. Jegessé vált kezét a fiú kabátja alatt melengeti, miközben kibontja, kibogozza a bonyolultan záródó övet, a nadrágot (szájával és nyelvével – izmos nyelvcsapásokkal – nyilván hosszan pásztázza annak arcát és nyakát, cirkáló ujjakkal a hátát, tenyérrel a gerincét...), kitépi az inget, eltolja a gatya gumiját (akkor még nem voltak boxerek), s a merev férfidísszel melengeti tovább kezeit, miközben minden holmit szétseper – ruharészek repülnek. Persze azért babrálja, tapogatja is azt, a közben langyosodó kezével. És dagályként ömlenek a csókok.

A robbanás, a durranás, az erupció után a vulkanikus anyag egy csipkés zsebkendőben landol – csorog, lövell, sugárban folyik – mit folyik, özönlik.

Mindeközben minden steril, ruha originál.

A fényes, fekete bundán nyom egy szál se, folt nincs. Volt – nincs. A bunda zsebébe begyűrve a csipkés, ázott, nedves csipkekendő, egy szép batiszt zsebkendő (amely szerelmi zálog, századokkal ezelőtt sajátos szexuális funkciója volt).

A tenyér megmelegedik. S hullani kezd hatalmas pelyhekben a hó. Utána fogorvos.

   

Egy másik fiú felvisz egy lányt a lakására. Fenyvesek. Nyitott ajtónál megy a döngetés. Utána a feleséggel beszélget a pasi a másik szobában. Filmes. (X.) Szép. Nyegle. Tisza tornacipőjét lerúgja legalább. A feleség talán hallgatózik. Taxi.

 

Persze ez így megy. Teszik ezt titokban, nyíltan, magányosan és csoportosan, hárman és nézővel is, nyitott ajtónál, zárt ajtónál, kamrában, pincében, padláson, idegen ágyban és sajátban, parton és úton, pénzért és barátságból, és persze igaz szerelemből, igazi vágyból.

 

A legjobb az extrém szőke (filmben is látható), plusz hat-nyolc pasi egyszerre. (M.) Tisza-tornacipők sokasága. Vagy tíz pár fehér Tisza-tornacipő. Tornacsukák. Egy női Tisza-, és nyolc-kilenc férfi Tisza-tornacipő. És egy kihívóan magas sarkú.

Máskor több nő és több férfi hever együtt. Sajátos elrendeződésben. Néhány pár Tisza- tornacipő, s néhány magas sarkú. A magas sarkú elől nyitott. Kihívó.

 

Egy szép lakásban két nő vitatkozik egy férfin. (Z.) A dögösebb dönt, most ez neki jár. A fiú kéri, hogy fürödhessen, több napja nem tisztálkodott. Közben a lányok még osztozkodnak, kiszámolnak (ec-pec – kimehetsz), sorsot húznak, kártyát vetnek, kockát dobnak, mint a római katonák Krisztus köpenyére, Krisztus köntösére. (A katonák és a százados, meg a zsoldosok.) A fiú előjön tisztán... titokban talán a bombázó fogkeféjét is használta. Lazán mozog. Még tétováznak. A vékonyabb el...

Máskor a karcsú kap egy szépet a tengeren. A fiú oldalán fényes ezüst síp, vagy fuvola... olyan a fiú, mint egy görög isten, mint Pán. Aztán vérben úszik a szoba, vérben ázik az ágy. A lányból ömlik a vér. A kád is véres, majd a zuhanykabin is. (Szálloda.) Aztán ismét a bombázó... a vékony már korábban elvette... a pasit... A vékony és a bombázó...

A vékony bosszulja a teltet, a közös pasasnak a hátát karmolja, párhuzamos véres vonalak szántják a fiú testét. Azt akarja, hogy a melles bedühödjön. Tíz, tizenkét vörös karcolat. (Tíz kézujjköröm.) A férfi hátán varvonalak sorjáznak. Tíz-tizenkét vörös vonal... Varvonalak...

A két nő kedveli egymást. Látszólag. Érzékiség uralkodik a szép szobákban. (A dolog inkább játszma.) Mély dekoltázs... fekete ruha... Cleo 5-7-ig... Pásztoróra... Az idősebb megharapja a torkát, a nyakát a fiatalabbnak. (Bosszú, szándékos nyomhagyás.) A mutatós nő nyaka lila és kék. Színjátszóan kék... Sötétkék. A nyaka ki van szíva... Eltakarja... Egy pipaccsal...

 

Vidéken két nő és két férfi kefélnek, aztán cserélnek. Cserélnek (a nő persze férfivel, és fordítva). A metszett dugja a vékonyt, a nyeszlett közben a sztárt preferálja. A csajt. A pasik nem értik a dolgot. Ambivalens helyzet. Aztán összekeveredik minden... Snitt... A laza pasi támolyog... tétovázik... és tetszeleg... A férfiasabb a tettlegességig megy... tiltakozik... de azért tobzódik a dologban... Amúgy túlérzékeny. És mindent túlharsog... tücsköt-bogarat összebeszél... és tüntetően kivonja magát a helyzetekből... Totalizatőr.

Két nő együtt... vagy három... Hárem... Három... Nők egymás között...

 

Nőt (fiatalt, szépet) ostromol egy férfi. Végül, hogy megússza a dolgot, kezét s száját használja a nő. A férfi nem igazán tiszta.

   

Egy nő frenetikusakat élvez. Szállodában, uszodában. Autóban, lakásban. Bécsben és Dubrovnikban. Newmarketben. Schönnbrunnon átúszik az élvezés hangja. Elönti a várost. A hangot erősíti, hogy egy férfi van a másik szobában. Egy mérnök. Ez történik a tengerparton is, ott egy színész van a szomszéd szobában. De megesik, hogy egy szobrász van a másik helyiségben. Az sem rossz, ha egy nő tartózkodik a közelben. Sőt... A hangok átszűrődnek a falakon, és kiszállnak az ablakokon. Az elragadtatás hangjai. Az elragadtatás hangjai. Egy fodrász, egy szobrász, egy színész, egy ítész.

A lány fiatal, szép – férfi bezárkózó, éppen hogy nem nagykabátban. Ha zárt helyre kerülnek, gyűrött rongycsomók, átizzadt, fehér nyári ruhák, eloldozott, szétoldozott szalagok, ágyöltözetek között folyik az iszapbirkózás. Eredmény talán csak egy szoros kontaktus a párnával és két finom kéz, tíz finom ujj. Amúgy a szoba csatatér – fehér gyolcsok és gyűrt kelmék csatakos, haldokló kupacai és egy hiányos öltözetű, alabástrom színű nő marad a fülledt, homályos helyiségben. Talán olyan, mint egy Munch-fotó. Legalábbis így vigasztalja magát utólag a nő. Amúgy a pasi szolvens. Legalábbis egy darabig.

 

Talán csak egy batiszt alsószoknya hiányzik – és egy bonyolult szíjakkal záródó bőr lovaglónadrág.

   

Két finom kéz, tíz finom ujj. Két finom kéz, tíz finom ujj.

 

Edward Munch (Young Girl in Front of Bed)

Az oslói gyűjtemény két szép darabja – egy szubtilis fotó szép tapétájával, tapintatos mozdulatával, finom fénynyalábjával egy 1906-os fotó (és egy festmény).

A fotó tapétadísze és fénydísze, fényvillanása és a fanszőrzet sötét villanása, az ágydrapériák s gyűrt anyagdarabok fehér tobzódása, a falon lelógó ruhadarab vagy tükörfény – fénytükör mint ezüsttál – érzéki hatásúak. A sötét öl, a hónalj s a haj sötétje megejtő hatásúak, átvernek a fehér bőrön. A norvég festőfenomén fotója ismétlődni látszik egyéb helyzetekben.

Vannak meleg, elfogadó, élvezetes kapcsolatok. S vannak – rémesek, sok férfi rettenetes. Van aki magán hagyja a nadrágot, másik a zoknit, van aki soha nem vetkőzik, van aki túl hamar – van aki fájdalomig hecceli a lányt (a nőket), van aki ugrik, mint a kanmacska, elhamarkodja a dolgot, van aki túlságosan aggodalmaskodik, a végtelenségig vár, van aki normális, sokan nem azok.

A kicsit bizonytalanok jobbak, több az élvezet, nagyobb az orgazmus valószínűsége. Egy római építészfiú szőke, nem túl szép – de érzékeny darab, igazi szellemi és testi élvezeteket juttat egy lánynak.

Manierista kertekbe járnak, templomokba, egy kastély időnként az otthonuk. Autóznak Palestrinában, Bomarzóban, Cerveterin. Bár együtt vannak hónapokig, soha nem történik meg közöttük a hagyományos aktus.

 

Ceri. Ceri.

 

Itália.

 

A szoba, a kocsi, az elhagyott rét egy csatatér. Gyűrt ruhák hallgatag kupacai és egy hiányos öltözetű, fehér bőrű nő világít a sötétedő helyiségben. (Vagy a sötétedésben.) Talán olyan, mint egy Munch-fotó. Legalábbis így vigasztalja magát utólag a nő.

Tíz finom ujj és két finom kéz.

És néha egy átizzadt párna.

Egy párna.

 

Pagony és Gloriett

Később a nő gondolatban egy pagonyba veszi be magát és egy kerti lakba. Amúgy pagonya és gloriettje, doboza, kazettája és börtöne, thalamusa lesz hálószobája – rózsaszín tapétás, felül masnis csík (Laura Ashley – mint a kabát). Az ágy king size méretű, rajta sok mályva-párna –a rózsaszín minden árnyalata. Csíkosak, virágosak, négyzetekből varrtak (patchwork), ágynemű rózsás, mintás rózsaszínű vagy tiszta rózsaszínű (házilag festett), fehér vagy parasztabroszfehér.

Fal, fotóikonosztáz, a fejnél hatvankilenc (69 – szép forma) saját kézzel keretezett fotó – idősek, nagyszülők, szülők, gyerekek –, mind-mind sajátos összekeveredésben.

   

Szemben egy kert – egy talányos útvesztő, egy szép labirintus –, rézmetszet és aktfotók – majd római fehér szoboraktok, aktcsoportok (Palazzo Borghese kertje), a hangszer alaprajzú palota, a Palazzo Borghese maga. Világítóan fehér templomhomlokzat – erotikusan ovális: San Carlino alle quattro Fontane. Borromini tudta, hogy mitől döglik a légy.

 

A nővel szemben egy szép, ívelt tükör. Itt készültek a mezítelen fotók.

   

A szent sarokban votív tárgyak, offerek, Jézusok és Máriák. Mária a tükörben – kartus alakú, ritka darab, virágos koszorú csillogó tükörnégyzettel s tükrös kicsiny gömbökkel – és ezüstözött szenteltvíztartók. A nő napokig nem megy ki a mindig frissen húzott (ropogós, napszagú, vasalt – nagymama) ágy közeléből – ablakon belóg a hársfa – bezúg a vörösmogyoró – ömlik a borostyán. A fürdőköpeny nedves. Szép fehérneműk szanaszét – meg agyonmosott, szakadt pamutbugyik (fehér) és fehér zoknik. Hálóing rettenet. Köröm fényes, tükör is az.

Az ezüst is.

Fénylenek az ezüsttárgyak. És a körmök.

   

És a körmök.

Fénylenek.

És párnák.

   

   

Utak, terek és templomok

És az igazi Róma. Palazzo Borghese – ezúttal nem fotón. A csúcs. Tempietto. Paloták és medikák (Via Ippocrate) és az Unita újságírója. Viale Qattro Venti (Jozefa nővér, apáca, állandó a mosogatás), Piazza della Liberta (Enrico Dolfin gróf, meghalt, és Biancha Lanza di Casalanza, megőrült)... Via dei Serpenti... kígyóznak az utak... Via Libia... Líbia (Livia)...

Egy kis méretű sötétkék bőrnotesz.

 

Később a biztonságos Vicolo Cellini, és mindig át a Corso Vittorio Emanuelén, vagy a Chiesa Nuova, vagy egy szép templom, a S. Maria in Vallicella, és Borromini-oratórium, „kápolna" (a több száz képeslap közül kiesik), aztán egy könnyű sétával a Piazza Navona. A gyönyörű Fontana dei Fiumi (ott van a Borrominivel dacoló Bernini Dunája a világ négy nagy folyója között), a Santa Agnese erotikus ováliája – ez megvolt, vagy lesz. A fiúk fütyülnek, sziszegnek, dudálnak, bombabiztosan tudják, ki a külföldi, akkor is, ha minden ruhadarab Upim, Standa vagy netalántán a drágább Rinaschente... és aztán vagy a Palazzo Madama ...vagy a Santa Maria Sopra Minerva (sopra, sopra), a legszebb, és persze a gyönyörű Pantheon... (a Palazzo Farnese, a Piazza Farnesina és a Gesu rég a hátunk mögött, a Palazzo Falconieri pláne, a készséges papokkal és a... hazugokkal...)

 

...aztán Marcus Aurelius fehér márvány diadaloszlopa és a kedves Uffici del Vicario 43... ebédek ezüsttálon, ezüstfedéllel, terasz, Bruna, a cseléd (a kastélyban Zelinda, Zelinda „strilla"), alul a boltban és a fagylaltozóban – gelatteria – nyitott számla, időnként vörös Bensdorp kakaósdoboz aranybetűkkel (most már 143-de Via Alessandria).

Közel a Piazza San Silvestro... Főposta, Poste Restante (a várva várt levelek)

– és közel a Palazzo Borghese (hangszeralakú – cembalo – az alaprajza)... ha nincs ezüsttálon bárányhús, ezüsttetővel, akkor a Via Ripetta... a Da Rosa... ott aztán bableves az éhezőnek, és egy zsemle. Rizs van a levesben. Kis nyüvek. (Úristen, fekszem a nyüves veremben.) Veremben: koponya, Róma mellett. Orbánc a baj... Tévé-hang. És fiúk. Paola Carta, aki a nőket kedveli, és sok fiú – és Tauber. Via Triomphale... győzelem.

Aztán egész Róma a falakon belül és kívül... fuori le mure... minden templom, minden monumentum, minden szeglet és kő, fedlap, ív és temető... (megvolt vagy lesz), kupolák és camerák... a híres író írt egy képeslapot: Basilica di santa Maria in Trastevere...

   

Később, messze Rómától, az akadémiát elkerülve a Piazza Immacolata, a makulátlan, a szeplőtelen, a folt nélküli, a bűn nélküli... hiba nélküli... makula nélküli (mennyi folt és mennyi bűn, mennyi titok)... Ott a szép kastély... szó lesz róla.

...És a Via Appiához közel egy szép ház, lovarda volt egykoron, így boltíves a nagy nappali, üvegasztal, dohányzóasztal, fehér könyvespolcok, rajtuk hatalmas, drága képzőművészeti albumok – és vékonyak – vékony a lány (Fratelli Fabbri Editori) (itt van belőle egy... a leporelló hátán kézzel rajzolva egy férfi szárnyakkal) ...a hatalmas, széles, fehér ülőgarnitúrán, heverőn zebrabőr, a bejáratnál antik szobor. Az étkezőasztalon olyan drága a palackos víz, hogy abból több üveg bort lehetne venni... az asztalneműt egy festett parasztszekrényben tartják. A kertben az utak téglából vannak kirakva. Hol halszálkásan, hol úgy, ahogy a hajópadlót rakják. Felhallatszik a város zaja, liheg, lüktet, mint egy nagy állat. Egy hatalmas állat.

A „lovarda" bejárata előtt egy szűk (szoros) út, ott az ötszázasokban mindig kefél egy-egy pár. Főleg sötétedéskor. A párás ablakok mögött. A bőrön csorog a verejték, a szélvédőn is. Liheg a pár. Mint Róma.

   

A másik lakás a Circo Massimo kivilágított monstrumára néz.

A monstruózus Circo Massimo.

   

 

Az elmozdult fotók szépségéről

A gyerek fogán ezüstpettyek, sajátos szerkezet. Új fogszabályzó. A fiú ezért sokat fogy. A fotókon a lányok alszanak, finom, ívelt állukon a fogszabályzó gumija.

A nagyobbnak Londonban, a finisben leesik a két fémpöcök – de így is helyes. Tanulni fogszabályzóban kell, aludni mindig, de legjobb a rögzített. Lányok kibontott hajjal – vizes hajjal, bekötött hajjal, fiú is nedves hajjal, alszanak a fotókon.

 

Nyakig a paplanba takarva, szemei alvásra bevarrva, még ébren figyel az orrocska, már álomtenger a hajacska (Johannesburg).

   

Gyermekek fotók garmadáján. Sok elmozdult fotó – elmozdult polaroidok. Szép, igen szép ívelt profil fordul – s az arc finom hajlatába ütközik. A kék fürdőköpenyes képen a lány szeme úgy villan, mint egy ragadozóé, alulvilágított szobában fénykötegként lobban be a függöny – s a ragadozószem, a villogó is mozdul, a fényes, hosszú, hullámos hajba montírozódik. Mint egy Vogue-fotó. Kisfiú – aranyszőke, göndör, éppen olyan, mint fiatalabb nővére – piroscsíkos, kézzel kötött pulóverén (nővéréé volt) a csíkok elmozdulnak, homályosan sorakoznak, szemecskéje is elmozdul, a hajba csúszik, s a haj a szembe. Ívelt szája is csúszik. A fotók és a fénynyalábok szépségét Dagerre-nél lehet megfigyelni. Elmosódott műteremrészlet-sorozata és elmozdult arcai igen szépek.

De Soutwork és Hawes (1848) gyönyörű, gyűrt drapériája és szélesen áradó, fényt hömpölygető folyója, Az áradás és a többi bemozdult arckép (dagerrotípiák) mind-mind ezeknek az életlen, homályos fotóknak a klasszikus előzményei. Egy pár-fotón, fotópáron (amely a falon lóg) – a csillár lódul be ijesztő lendülettel és elképesztő homályossággal – párdarabján az ablakon bezúduló fény ölt testet – mint lebegő lepedők, égtakarók.

A parkett visszatükrözi ezeket a fénylepedőket, fénytakarókat.

 

Női test homálylik a tükörben, rózsaszín drapériák mozognak, fehérek gyűrődnek. Fehér gyűrődésben topog a talp, feszül a talp, támaszkodik, emelkedik.

Belső térdhajlat ívelt, lábboltozat magas. Comb kemény, derék ívelő, fenék feszes, ágyék sötét. Fotó.

   

Alulvilágítás miatt több gyerek egymáson landol. Szép hosszú hajak lobbannak a fiú nyakkendőjén. A fiú kedves pofácskája rámegy a kisebbikre, az önálló dacosra, a szépre. A lámpa (az íróasztalon) belecsillog a szembe, kezek belemozdulnak a lámpába. A nagyobbik sörénye fénylik. Egy festő szeretné megfesteni e fejmozgásokat, fénymozgásokat. Férfirokon (művész) az élességállítás elmaradását hánytorgatja, hiányolja. Kinyilvánítja nemtetszését. Nem veszi észre, hogy ez nem mindig a véletlen műve. Néha kín-keserv (és nagy elszánást kívánó feladat) – hogy a kontúrok összegabalyodjanak és elmosódjanak.

Az ívelt profil a finom arc hajlatába ütközik.

   

Ívelt profil a finom arc hajlatába ütközik.

 

 

Duellumok

A férfi és a nő régóta szeretik egymást. A nő lázadó, furcsa teremtés. A férfi nyugodtabb – monogám –, talán kezelhető lenne (nehezen érti az asszonyt). Persze azért autokratikus, fallokratikus, és hűbértartást vezet be. Nagy pátriárka (furcsa apamodell – apa korán meghalt). Jószívű. A nőt egy férfi (apa) nevelte kicsit talán akaratlanul fiúvá (fiúnak), egyébként a családban (ha egyáltalán van – volt igazán) matriarchátus uralkodott. Sajátos konstrukció, sajátos konstelláció, különös koincidencia. Életük, szerelmük, kapcsolatuk állandó harc, tomboló tengeri vihar, hurrikán, tornádó. Állandó a vita, az angardállás. A szex jó. Egyikőjük sem veszi észre, hogy egy pöccintéssel (egy sercintéssel), egy szempillantással megoldható lenne minden.

A nő ismét lázad, harminchatodszor. A pasi közben belezúg egy lányba. Az szép, egyszerű, de rafinált teremtés. Furcsa módon vonzalmuk nem válik fizikai kapcsolattá. A nő őrjöng. Egyszer a lány haját húzogatja egy taxiban (a haj igen rövid, a lány szinte kopasz – így nem lehet kitépni). Szép fejét kulcscsomóval s öklével ütögeti. A lány egyáltalán nem kooperál, sőt. A taxis a lánnyal vállal szolidaritást (egy rétegbe tartoznak), és szinte kivágja az asszonyt a kocsiból. A nő otthon a tíz körmével a falat vakarja, tépi a tapétát csíkokban, sikít, iszonyú fájdalmat érez, s felhívja tizenkétszer egymás után Londont (vagy huszonkétszer), fejét többször a falba veri. Meg az ajtóba. Aztán ismét a falba. A tapétával bevont falba.

 

Felhívja Londont... és beszél Madridtól – Moszkváig... Koppenhágától –Konstantinápolyig...

   

Évek telnek el. A férfi kezelhetőbb valamivel, de rendkívül figyelmetlen. A nő ismét lázad, beleszeret egy férfibe (úgy érzi). Rendkívül bonyolult a pasas. Nem akar hagyományos szexuális kapcsolatot. A nő duplán fontosnak tartja a dolgot, hiszen a fallokrata kérte korábban, hogy oké, minden mehet, csak dugás nem. Nahát, micsoda őrült mázli, hol lehet egy olyan férfit (szép, okos, fiatal) találni, aki nem akarja azt, amit egyébként mindenki. Amúgy kellemes vele, sőt. A nő először életében szabad, bátor és igazi nő (úgy érzi).

A férfi, a hűbéri, fellázad (most ő lázad). Előhalássza a lányt (az egyszerűt), s mint véres kardot hurcolja, mutogatja, megmutatja, „felmutatja", mindent elmond, címét is megadja (jó csel). A nő egy bomlott pillanatban felmegy a lányhoz. Beszélgetni próbál vele – közben át kell menni a fürdőszobán – a vécé legalább bent van. Egy zsinóron, kifeszített damilon méregdrága csipkés bugyik, melltartók lógnak, fehérek, gyöngyházszínűek, feketék, van vörös is, meg badik. Nőn pamutbugyi. A lány az ágyra ül, eszik. A nő még próbálkozik verbálisan, a lány nem kooperál, mászkál, nem válaszol. Hallgat. A nő bepöccen, nekimegy, de a lány nem szarozik. Elkapja a nőt, és egy speciális karate fogással leteríti, a padlóra küldi. Majd leszorítja. Rátérdel, ráfekszik.

A nő érzi magán a lány lihegését, feszes melleinek a nyomását, meleg bőrét – érzi a szagát, szorító nyomását. Lassan olyan lesz az egész, mint egy kefélés részlete. Közben a közepesen koszos követ, műkövet figyeli, amin kiterülve, elterülve fekszik. Lassan enged a szorítás, fárad a helyzet. Valahogy, nehezen feltápászkodik. Még mond egy-két elképesztő, alpári, rémes átkot – pontosabban módszeresen káromkodik –, majd badigar-külsejű, kopasz faszik tekintetének kereszttüzében kikecmereg, kitántorog, kitámolyog a bérleményből. Táskáját (Cerutti márkás) utána dobják.

A megalázottság érzése hegynyi, Mohamednyi. Most már a bomlottból igazán delirált állapotba kerül. Dühében, fájdalmában, s ki tudja még, miért, az utcán az arcát egy tűzfalhoz súrolja – vagy tízszer, tizenkétszer. A kőpor, az érdes kőzúzalék, a vakolat véres foltokat, medreket, mély sebeket szánt a bőrén. A fejét a falba veri. De evvel nem elégszik meg. Kezeivel, körmeivel, órájával és gyűrűjével, mint az ókori vérfertőző férfi, a szemét is próbálja kivájni. Tépi az arcát, az arcának a bőrét, mint a tapétát – csíkokban.

   

Órájával, gyűrűjével a szemét is próbálja kivájni.

Persze azért óvatos. Karmolja, tépi, zúzza az arcát (szemét azért kíméli). A briliánssal módszeresen összekaristolja, összekarmolja a púderszínű bőrt, a gyémánt foglalatával és a fém órakarpereccel, mint kis ekékkel, barázdákat szánt az egyre elképesztőbb képmáson. Körmével kis cafatokat tép ki az állából, szemöldökéből, s közben a haját is tépi (bár azt a lány is tépte). Az arcát szétmarják a könnyek.

Az arcát szétmarják a könnyek. (Körmei nyoma olyan, mintha egy villát húztak volna végig a szeme alatt – párhuzamos csíkok.) Tíz-tizenkét csík. Véres karcolatok.

Majd dalolva, s zokogva is persze (mint ahogy vérpadra mentek bárdok), filozófus barátnője tanácsára látleletet vetet fel. A borítékba tett hajcsomót – enyhén szólva gusztustalan – azért kis idő után kidobja. A lelet marad.

 

A ruha cafatokban. Gurulnak a gombok. Gombotska, bimbótska. Bimbótska, gombotska.

 

Az állatorvosnő ronda levélvágó késsel felfeszíti az ügyeleti szoba fiókjait, ahol kompromittáló leveleket talál. Eltöri a szeretője karját (az hagyja), lábára dobja az akváriumot, majd eltöri a férfi kisujját is. Később bordatörés. (Bordák papírból, borda-makett.) Az orvosnő a gangról (vécé a lakásban) próbál kidobni egy lányt, közben üvölt, mint egy házmester, mint Róma vagy Budapest külvárosában, vagy a panelban, egy ledurrant kurva. A másik nő tanúkat toboroz, lakáskulcsot a vécébe dobja, lehúzza. A hifit ki akarja dobni, ki akarja vágni az ablakon, de végül megtartja. (Az új férj örül az ingyen darabnak.) A jó ruhákat és ingeket kidobja. Hullnak, mint kis felhőcskék, a textilek, a gatyák, ingek. Egy másik ugyanilyeneket összevagdal. Egy nő tintát, sósavat önt egy másikra. A férfi levesébe a feleség nyugtatókat tesz, ugyanezt a nőt évek múltán a pasi levágja a galériáról, hogy csak úgy nyekken, mint egy macska vagy egy komód. Több óra múlva négykézláb visszavánszorog a gyerek ágyába, ahol több napig fekszik mozdulatlanul. Elválnak. Az orvos hozzávágja a szép póklábú asztalt jól kereső feleségéhez, majd beszakítja a dobhártyáját.

 

 

Van aki szeretőt talál, van aki levelet, van aki gyereket és más egyebet.

   

Egy lány a barátjára vár órákon át a hidegben, hátha hazaérkezik. A peremkerületben. Közben kimegy az URH. Igazoltatás. Talán a barát a redőny mögött ismét rejtőzködött, és felhívta a rendőrséget. Valószínűleg. Pedig a lány csak látni akarta. A rejtőzködőt.

 

Boldogok a szeretők, kiknek szívében Ámor tüze lángol. S boldogtalanok.

Virágágy piros, a rá özönlő szív piros, és piros Isten szép világa.

Virágágy piros, a rá özönlő szív piros, és piros Isten szép világa.

 

Virágágyam piros és reád özönlő – Szívem piros, piros Isten szép Világa!

 

 

A szelindekek

A jó arányú, elnyúló épületeket szelindekek őrizték. Messzebb tumulus-szerű és sztúpa-szerű halmokat konstruált a merész fantáziájú bársonyzekés tulajdonos. Távolabb pagony sűrűsödött, s egy gloriett rejtőzködött. Mintásra nyírták a füvet.

A főallé meredeken futott a díszes kapuzat elé. Volt kristályszoba és könyvtárszoba is (ólomkeretes üvegablakokkal, mint Velencében Principessa Londra író könyves szobája – ha valaki a vastag üvegdarabokra szorította az arcát, halványan, elmosódottan látni lehetett a drága aranykötésű könyvek sorát –, de ott volt a Daniela, a sztárok szállodája, vagy a Hotel Európa & Regina, ahol a herceg lakott a lánnyal, és az apartman, az appartamento erkélyeiről a Santa Maria della Salute bonyolult homlokzatát láthatták).

Egyéb titkos szobák is sorakoztak a kastélyban. Volt aranyszoba – s egy kápolnaszerű, imádkozásra alkalmas cella. Az egyik teremben sejtelmes szófák, olvatag ottománok, rengő rekamiék és zsibbadt zsámolyok hevertek, mint egzotikus állatok. De volt egy sárga, süppeteg sezlon és egy spinét is a helyiségben.

A tükör mögött (amely elfordítható volt) feküdtek az ólomkazetták, tele piaszterekkel és aranyérmékkel. Voltak még ott megpörkölődött, barnult pergamenlapok is.

A delizsánsz vagy a szán hetente érkezett, hozta a postát. Ha kikocsiztak, a fűzfavesszők és a fügefák ágai, a kúp-formára nyírt bokrok szárai jatagánként vertek be az ablakon.

Vérvörös turbánt viselt a személyzet egyik tagja – terrakottába hajlót. Néha színielőadásokat is rendezett a dús fantáziájú úr. A turbános volt a függönyhúzogató. (A hátsó kertben ültek a nézők.) Vérvörös volt a bársonyfüggöny is – és egy díszes kőkapu volt a proszcénium. Si, si il mio Signore – ismételgette mindig ugyanazt a néhány szót a csavart fejfedős.

Az egyik oldalszárny minaretszerű tornyán szélkakas nyikorgott. Arrébb volt egy tavacska, mellette vesszőből font öltözőkosarak és liegenstuhlok és csíkos vásznú (sultan stripe) huzatú heverők sorakoztak. És chinese silk napernyők.

Az egyik kútban egy angolna lakott, élt, az tisztította a vizet. Kutyák acsarkodtak, sármányok hangoskodtak (később megették őket, mármint a sármányokat).

A boszporuszi palota erősen átnedvesedett, így szóba került az eladása. A falakat nyaldosta a víz, az ablakok megvetemedtek.

Amúgy egy kétárbocos (szkúner) elegánsan elhúzott a horizont felé. A királyi gálya már régen eltűnt, elhajózott. Anna meredten, dermedten figyelte a kikötözött szalagot, hogy fúj-e a szél. A flottát a kedvező széláramlat duzzadt vitorlákkal repítette célja felé.

 

A flottát a kedvező széláramlat duzzadt vitorlákkal repítette célja felé.

 

Anna.

 

 

Kastély még egyszer

Hatalmas. (A kastély.) Vagy harminc omladozó szoba. Pincéjében tárolják a tulajdonos által összeállított kílbótot. Róma mellett. (A Vatikántól 40 kilométerre.)

Minden szoba más színű s mindenütt van egy dupla rézágy és tükör. Az ágyakon szép, színes takarók. Egyenként hozza rendbe az építész, a tulajdonos a szobákat.

Egyedül, apránként rekonstruálja a Palazzo Torloniát. (A vízvezeték és a részleges fűtés beszerelése embertelen összegeket emésztett fel.)

A citromfák, a narancsfák ágait lehúzza a sok gyümölcs. A fák mellett szép márványoszlopok sorakoznak s egy-két hatalmas méretű márványgömb. Kő-gömb. Néhány fa csúcsát két oldalról acélhuzallal erősítik az épület falaihoz. Terméseik, tobozszerű terméseik elég súlyosak, vigyázni kell, amikor hullani kezdenek. (Kettémetszik a koponyát.)

 

A pincén keresztül vezet egy titkos kijárat a kisvárosba és a tengerre. Filmeztek (régen) az erődítményszerű kis település főterén, a kastély bejáratával szemben. Nagy a felhajtás. A lány kíváncsi. A fűben heverésznek, a magas fák alatt, és Johann Strauss-melódiákat énekelnek jó hangosan – az egyik fiú Svájcban tanul, onnan tudja azokat, a lánynak meg ez Magyarországon természetes, ismert (Osztrák-Magyar Monarchia). (A Svájcban tanulót később egy ágyban találták egy fiúval – mindketten halottak voltak.) Egyszer csak a lány a pincén keresztül kiszökik a piazzára, ott persze egy szempillantás alatt elkapják a filmesek, csipkés inget húznak rá, mellé abroncsos bő szoknyát adnak. Őt is lefilmezik mint kisasszonyt. A lány ezután gyorsan beszalad a nagy vaskapun – a fiúk csak ámulnak a füvön, a pázsiton, nem hisznek a szemüknek. A hátrafogott, kis copfba fogott hajú lány mini szoknyáját eltüntetve egyszer csak ott termett ebben a hosszú, múlt századi ruhában. Le is fotózzák azonnal. A lány kezében egy csipkés-rojtos vállkendő is lóg. Mögötte egy kőkút díszes, íves vas- rajzolattal. Mellette egy délszaki fa törzse s annak pikkelyei. Most is látható a fotó.

Amúgy később a tévében (Budapesten) játszanak egy harmadosztályú filmet, fel lehet ismerni a főteret, a házfalakat, a kapukat.

A tulajdonos idővel – pénzért – kiadja a kastélyt filmezésre, esküvőkre. Kiállításokat is szervez. Nehéz a monstruózus épület fenntartása. Egyszer Godard is forgat ott. (Forgatott.) Az építész persze mindig odamegy Rómából (fél óra autóút) átadni a kulcsokat, meg egy kicsit nézelődni. Egyszer ott van a stábban egy horvát származású színésznő (éppen a háború kitörése előtt). Erős szimpátia alakul ki közöttük. Később Afrikában folytatódik a forgatás – és Godard, illetve a gyártás fizeti a szállodát. Az építész elmegy a lánnyal, mert hát így ingyen ketyeg a hotel és a légkondicionálás. Tanger, Casablanca, Marrakes, Algír (algíri csata), Orán, Tunisz (ott élt a férfi sokáig), s végül El Iszkandarija – Alexandria, a bűvös-bájos, mákonyos regényváros, könyvtárváros – s az azt körülvevő alluviális táj (H. Durell).

Őrült vonzalom alakul ki az utazók között, de mégsem perfektuálódik a dolog – a légkondicionálás ellenére sem. Amúgy a nyitott afrikai vagonok csomagtartó hálójában feküdve a nő többször elélvez zsinórban. Zsinórban.

   

Az olaszok mindig szoros kapcsolatban voltak Afrikával. Különösen az építészek szakítottak nagyokat a hatvanas években. Sokan Tuniszba mehettek, hogy letöltsék civilként a katonai szolgálatukat. A fiú is ott él két évig (másfélig), s különös, párálló, boltíves, kék vizű márványmedencés, őrületes házakat fotóz, amik Budapesten landolnak. Az építészfiú apja és nagybátyja is hosszabb ideig ott építkeznek – így a kastély szobái és a római lakások tele vannak a legelképesztőbb afrikai tárgyakkal.

A madárkalitkák úgy néznek ki, mint egy mór templom szerkezete vagy a Tadzs Mahal. Szép fonott mintás táskák, takarók, teáskannák, tarka terítők hevernek a helyiségekben.

A riporter c. film kék teáskannája (Antonioni), ezüst kannák, díszes, fehér fémkannák sorakoznak a polcokon. A fürdőszobákban kékmintás afrikai csempék látszanak, és füstölők – és afrikai motívumok rajzolódnak a falakon – ruhán, ruhákon, textíliákon. És sok könyv a háremekről. És füstölők. Egy ón füstölő olyan, mint egy kis teáskanna.

 

Teáskanna.

 

Judit.

 

 

Szerelem a kastélyban

A képeken – a háremekben – a nők és a gyerekek mellett kecskék és más kis testű állatok látszanak. A gazdagabb helyeken és a képzőművészetben (Ingres) voltak csak láthatók a fürdőző, mandolinon játszó, dús testű, elomló, lenge öltözetű nők.

Egy férfi szereti ezt a képeken megmutatkozó hárem-hangulatot. Azok a boldog háremek. A fordított hárem, a klasszikus hármas is kedves emlékük, a Jules és Jim. A Via Alessandrián lakó fiú Jules, a pesti Jim. Az olasz a nőt hosszan dédelgeti szívében, és levelek garmadáját írja. Afrikából és Rómából. A kastélyból és az utazásokról mintegy kétszáz-háromszáz levél érkezik. (Ezt csak az a csúcs múlja felül, amikor egy fiú vidékről mindennap ír – több mint kétszáz napig. Nagykanizsáról.) De a szép, válogatott képeslapokkal együtt a világ minden tájékáról vagy négyszáz üzenet, messaggio érkezik. És mindegyiken szép kalligráfia. Mindig ugyanaz. (Világoskék hártyapapír és finom érzékkel választott lapok.)

   

A betű, a szó hatalma, ereje (irodalmi szöveg) közismert. Minden szó – egy pillanatban – üzenet – minden betű, írás leheletes kalligráfiája komoly jelentést hordozhat. Egy betű íve vagy szögletessége valamilyen lélekállapotról tesz tanúbizonyságot.

 

Boldogok a Szeretők, kiknek szívében az Ámor szent tüze... lángol. S boldogtalanok...

Virág-ágy piros, a rá özönlő szív piros, és piros Isten szép világa.

 

S boldogok a szeretők, kiknek szívében Ámor tüze lángol.

Szalagot elveszítnek, futnak az úton, a szobrok és virágágyások között...

Kőműves a szalagot megtalálja, felveszi, s szégyen, hogy mi minden vár rá.

 

Kis titkos papírokat tűznek kövek repedéseibe, fatörzsek mélyedéseibe, bokrok alá, ablakpárkányra, szélvédőre (egyszer valaki villamosjegyet hagyott ott jelnek, később ágat, virágdarabot, leszakított számlát, cech részét, elszakított darabját, szöget, gemkapcsot).

   

Levelet lehet hagyni poste restante – postafiókban, ládafiában, levélszekrényben. Üzenetet, cetlit, lapot lehet kulcslyukba dugni, fára rajzszögezni, lakatlan házba bedobni, ablakon berepíteni, bozótba dugni, barát ládájába, azt kinyitni cigányfúróval (szomszéd jön, izgalom), aztán blúz alá – szoknya ráncába, melltartóba tenni (már aki hord), papírok közé rejteni, könyvbe, gyakrabban ajtórésbe, anonima Debrecenbe – nagymamának elküldeni, gyerekeknek, apának mindig, szerelmesnek gyakorta, hivatalost nehezen.

Az idegen postaládába egyszer beszorul a vékony kéz, s a fémdoboz vasmarokként tartja azt. Járkálás kezdődik a lépcsőházban, s a nő izgatottan próbálja kihúzni a kezét. Minél jobban igyekszik, annál jobban szorítja a pléhkazetta. Végül nagy nehezen kirángatja, kihúzza a kezét. A fémnyílás, a fémrés összezúzza a bőrt. Zúzódások, véres vonalak, vérvonalak keletkeznek. Sebes marad a nő kézfeje. Eddig csak a csukló sérült. Most a kézfej is. Párhuzamos véres vonalak. Varvonalak.

   

S hogy érkezik-e válasz: várakozás. És kölcsönlakás kulcsát ablakba dugni, egy másikat egy szép táskába (art deco csat, fehér bőr, tört fehér, de tojáshéjszínű, mézszínű a bélés, és mézszínű a csontcsat) – aztán a sztár (állatorvos, vízipólós) használja, meg egyszer egy nő. A férfi, aki a lovat preferálja, a kulcscsomóján vagy húsz kulcsot hord. Állandó a kétség és a kétségbeesés, hogy miért. Most már el se viszi magával. A postaládába teszi. De még mindig vagy húsz kulcs. Húsz kulcs. Aztán egy se. Sőt, be sem jut a lakásba. S a szeretett nőre jellemző a szorongó félelem, epekedő fájdalom, vak tűz, titkolózó nyugtalanság, álhatatlan titkolózás, indulatosság, ingerelhetőség, érzékenység.

 

S a nő, miután este megmosakszik rózsában, rozmaringban, jó fűben, kanyarít gyöngyöt nyakába, gyűrűket ujjaira, új pántlikát hajába, s díszeiben ágyba fekszik, s álma fürjesében találkozik derék, sudár legénnyel. Bátor, tüzes szeművel.

   

...meg-mosakszom Rósában, rosmarinban, / Ezer-jó-fű javában, /...öltözködöm már: / Kanyarok gyöngyöt nyakamba, / Új pántlikát hajamba. / Lám készen is vagyok már, / Díszemben ágyba fekszem, / Mert álmom fürjesében / Vagyon találkozásom / Derék sudár legénnyel, / Bátor tüzes szeművel, / Ő a legszebb, a legjobb, / Nevét nem vallhatom meg...

   

S akkor, ott a nagy teremben, egy nagyon hosszú asztalnál – annak két végén úgy ülnek egymással szemben, mint egy király és királynő. Legalábbis a pasi ezt mondja.

A férfi vörös bort tölt a szép fényű – majd homályossá, rúzsossá váló, ívelt vonalú, hosszú, vékony szárú, talpas poharakba (a gyertyák, viaszgyertyák lecsorgott darabjait és csonkjait visszadobja a lobogó tűzbe, a kandallóba – még nem volt akkor villany –, ettől különösen finom szag lesz – és más jó illatú ágakat, gránátként pattogó tobozokat és gyenge cserjéket is, halványzöld hajtásokat, mirtusz- és pálmagallyakat, szőlővenyigéket, élő virágokat és száraz szirmokat s méregzöld örökzöldeket is tűzre vet), szel egy jó darabot a felakasztott sonkából, és mentával ízesített tojást is süt a Szépruhás Lánynak.

   

Így most ezerkilencszáz-hatvan (Hatvan) hat van.

 

Ezerkilencszáz-hatvan (Hatvan) hat van.