Csabai mama; Csabai mama halálára

Csabai mama

Áldassék a takarító néni, aki bejárt

anya munkahelyére. S mikor anya

eljött vér szerinti apámék házából,

haza, szüleihez nem vihetett, nővér-

szállón lakott, albérletet keresett,

Csabai mamát is kérdezte. S ők

akkortájt vették rákoscsabai házuk,

és befogadták csonka családunk.

Nevetséges összeget kértek, s úgy

éltünk náluk, mintha anyám lányuk,

én unokájuk lettem volna; anyával

felváltva főztek, hoztak-vittek, és

vigyáztak rám; emlékszem egy nyári

viharra, közeledtén elpakoltam kis

katonáim, mikor Csabai mama lélek-

szakadva hazaért, igen megdicsért.

Áldassék Csabai mama, ahogyan

én neveztem el vagy egy hét után,

áldassék drága hangja, gurulós,

halványsárga fejű, szép szerkezete:

a padlófényező, tisztító szerének

jó szaga, mesebeli kertjük, házuk

küszöbe, minden arany szeglete,

hol otthon voltam, ahogy azóta se.

Csabai mama halálára

Peregnek a tűlevelek.

A karácsony beteg, beteg.

Ki maga volt a szeretet,

a szentestét nem érte meg.

Ki maga volt az anyai szeretet,

a gyermek ünnepét nem érte meg.

Ki maga volt a hitvesi szeretet,

a család ünnepét nem érte meg.

Ki maga volt az abszolút szeretet,

az Isten ünnepét nem érte meg.

Ki maga volt a szeretet,

ünnepét nem érte meg.

Peregjetek, tűlevelek.

A karácsony beteg, beteg.