Kalligram / Archívum / 2003 / XII. évf. 2003. november / Szegmentumok, szilánkok, szemcsék Thomka Beáta Glosszárium c. könyvéről

Szegmentumok, szilánkok, szemcsék Thomka Beáta Glosszárium c. könyvéről

 

...életünk glosszái mindig újabb glosszákat szólítanak elő.

   

A tanulmány- és kritikagyűjteményeket felfűző alföld könyvek sorozatban látott napvilágot Thomka Beáta Glosszárium c. kötete. Bizonyos értelemben a bevett gyakorlatot követve korábban különböző folyóiratokban megjelent írásait[1] adja közre (amint erre a jegyzetekben utal is) egyéb szövegekkel kiegészítve könyv formájában, a sajtó alá rendezés azonban nem egyszerű mellérendezés; a szerzői szándék valamiféle folytonosságelvet (egymásra épülést, egymásba nyílást) sejtet – minden megszakítás, elidőzés, vázlatszerűség, műfaji változatosság ellenére.

A kötet hármas tagolású. Az első egység/rész/fejezet címe: Próza-chronograph. A különös szóösszetétel régies utótagja krónikát jelent, és ezúttal sajátos prózaidő-rendet tár fel, az elmúlt harminc év prózatörténéseit figyelemmel kísérve. A vizsgálódás az egyidejű megállapításokat és az újraolvasás észrevételeit szembesíti annak tudatában, hogy „(E)gyazon mű mintha az idők során módosítaná tájékozódási pontjait és a látókörébe vont opusokat" (25.). Kiindulási és viszonyítási (idő)pont(ok)nak Mészöly Miklós prózáját jelöli ki, majd az időrendet szigorúan követve sorakoztatja fel azokat a szövegeket (elsősorban regényeket), melyek a Mészöly-opus egyes műveivel, illetve eljárásaival párbeszédhelyzetbe kerülhetnek. A kötődéseket indokolja is a legfeltűnőbb prózajelenségek érintésével. Felvillantja az elmozdulásokat, érzékelteti a megtett utakat. Vízjelként kirajzolódik a Thomka Beáta-i magán-kánon is (amit persze elmélet-, esszé- és kritikaírói gyakorlatából már érzékelhettünk), melyben Mészöly mellett kiemelt helyet foglal el Nádas Péter, Esterházy Péter, Tolnai Ottó, Grendel

Lajos, Szilágyi István, Konrád György, Krasznahorkai László, Bodor Ádám, Darvasi László és sok más, egyéb kánonok szerint is fontosnak vélt szerző.

A nagy lendülettel évtizedeket áttekintő első részt követi a Történelem, tapasztalat, regényretorika címszavakkal jelölt fejezet, melyben Thomka négy regénynél időzik hosszasabban. Szilágyi István: Hollóidő (2001), Esterházy Péter: Harmonia caelestis (2000) illetve Javított kiadás (2002), Kertész Imre: Sorstalanság (1975) c. regényéről – a megjelenés évét tekintve – nyilván elmondható, hogy ezredfordulós regények. Nem túlzás ideérteni (Thomka sem véletlenül vette ide) a Sorstalanságot sem, hiszen a Nobel-díjjal jelenbe forrósított regény nemcsak a szélesebb olvasóközönség figyelmét keltette fel, hanem az irodalommal hivatásszerűen foglalkozókat is újraértelmezésre provokálta. A regényeket összerántó másik tényező a történelem felé fordulás négy sajátos módja. A történelem bevonása gyakran előforduló jelenség a 90-es évek prózájában a hagyományt elmozdító, kibillentő eljárások formájában: „A regényeket nem a történeti tudat önértést, önértelmezést elmélyítő szándéka és létértelmező lehetősége, hanem elsősorban a szövegvilágok közötti közlekedés szabadsága motiválja." (49.) Thomka Beáta a regények fölé hajolva kitüntetett figyelmet szentel a műfaj kérdéseinek, a szövegvilágok, nyelvjátékok körüljárásának, a szerző, az elbeszélő(k) és a szereplő alakok kijelölésének, illetve viszonyaik feltárásának, valamint a biográfiának, több esetben a szerzői életrajznak is, ami új és szokatlan megfigyelési szempontnak tűnik.

A harmadik fejezet címe, a kötetcímadó Glosszárium archaikus csengésével a „chronograph" párja lehet. Középkori jelentése: szójegyzék, a glossza szó újabb kori jelentése: valamilyen szöveghez fűzött magyarázat, megjegyzés, lapszéli vagy sorközi jegyzet. Thomka Beáta glosszáriumára mindkét jelentés vonatkoztatható, hiszen formailag a(z általában) rövid szövegeket a témájukra rávezető címszó(k) vezeti(k) be, eljárásuk pedig nagyon általánosítva – megfelelő kifejezés híján – a reflexió. Naplószerűségnek is nevezhetnénk, leginkább olvasónaplónak, mert a töprengések általában olvasmányélményből indulnak ki. Van jó néhány követhető-követendő példa, szöveggyűjtemény, amire hivatkozik, illetve több szövegdarabban értelmezi is azokat: Valéry, Camus, Kafka, Rilke, Dosztojevszkij, Mészöly noteszlapjai, feljegyzései, kiemelései, vázlatai, érintései. Nevezhetjük esszé-fragmentumoknak is ezeket a Thomka-textusokat, ugyanis szerzőjük, a fragmentáris írás szenvedélyes kutatója, avatott elemzője ebben az esetben a műfaj gyakorlójává válik. Jegyzettöredékeiben újra és újra felmerülő és átgondolásra szánt problémákat rögzít: mi hozza mozgásba a szövegeket, mi adja áthatolási készségüket, hogyan viselkedik az Ego scriptor, mi a nyelvi elmozdulások következménye, milyen szerepet kapnak a mikroalakzatok, hogyan lép működésbe a fikció és az imagináció vagy éppen a biográfia. A feljegyzések gyakran közvetlenül kapcsolódnak egymásra, de nem ritka az előre- és hátrautalás sem. Felkínálják a lineáris olvasás elvetésének lehetőségét is. Az olvasó figyelmét szüntelen mozgásban tartják szerteágazó asszociációindáikkal is.

A kötet egyik rendezőelvének bizonyulhat a keretes szerkezet: Thomka Beáta a kiindulásban és a zárlatban egyaránt a Mészöly-életműben szemlélődik. (A téma vissza-visszatér a Thomka-opusban: tetten érhető kitűnő tanulmányokban vagy a Mészöly-monográfiában). Elöl olvasható a nagyívű pályakép a legfontosabb állomásokkal, kritikai viszonyulások vázolásával. Kiemelten foglalkozik a kései pályaszakaszt feltáró A tények mágiája c. Grendel-tanulmánnyal, melynek jelentőségét többek között abban is látja, hogy Grendel a mesterség belső tapasztalataival és tanulságaival közelít témájához. A zárlatban viszont Mészöly egy életen át rendszeresen és rendületlenül íródó észrevételeire, reflexióira: noteszeire, feljegyzéseire, kivágataira, kiemeléseire, érintéseire irányítja a figyelmet. Kitér a Szigeti László készítette Párbeszédkísérletre is, melyet a Mészöly-mű szerves részének tekint, jelentős emberi, életrajzi, irodalmi és történeti dokumentumnak. Itt újra fölmerül a biográfia, a szerző személyes sorsának, élményeinek erőteljesebb körvonalazása, ami Mészöly esetében nem problémádon. Thomka Beáta pedig avatott és érintett, közel (talán a legközelebb) járhatott a mészölyi mikrovilághoz is, panorámához is. Elfogulatlan feltárása, értékelése nem leleplező (szenzációkereső) szándékból születik.

Thomka Beáta írásainak feltűnő jegye a nyitottság. Olvasói tapasztalata, rendkívüli elméleti tájékozottsága, felkészültsége birtokában járja be újra és újra az irodalom tereit, hozza mozgásba élményeit, benyomásait, értelmezéseit, annak tudatában, hogy egy lezáratlan és lezárhatatlan, szüntelen el- és kimozduló folyamat szemlélője bárki, aki az irodalommal kapcsolatba kerül. Éppen ezért lehet, hogy elmélkedései, értelmezései, töprengései összegzés, lezárás helyett gyakran kérdést tesznek fel, továbbgondolásra serkentve így saját magát és olvasóját is. A Glosszárium c. kötet vállaltan vázlat- illetve jegyzetszerű, amint ez az előszóban megfogalmazódik: a szövegek motivációk egy elvégzendő feladatsorhoz. A gyűjtés, jegyzetelés, cédulázás csupán felkészülést jelent. Lehetőséget arra is, hogy a tudományos, elméleti jellegű szövegelésen felülkerekedjen az esszéírás öröme, a poétikai eljárásoknak nemcsak figyelése, hanem alkalmazása is. Sűrű és érzékletes nyelv születik így.

És személyes érintettség ide, szakmai avatottság oda, Thomka Beátára is jellemző, amit ő maga mondott Mészölyről: mértéktartás, szerénység és visszafogott fegyelem irányítja, ezen túl szenvedélyes érdekeltség: olykor felizzik a hangja. Ezért érdemes olvasni.

(Thomka Beáta: Glosszárium. Csokonai Kiadó, Debrecen, 2003.)

[1]Két tanulmányáért - Próza-chronograph ill. Kijegyzések, beragasztások, törmelékek (Mészöly Miklós naplónoteszei) - 2003 júniusában megkapta a legjobb Jelenkor-publikációért járó Szinnyei Júlia-díjat.