A nő mint a társadalom egyenrangú tagja Raimundus Lullus Blanquerna című regényében

Raimundus Lullus enciklopédikus műveiről – Art-jairól – és a skolasztikára épülő misztikájáról sok szó esik mind a mai napig. Műveit mint irodalmi alkotásokat azonban általában nem vizsgáljuk. Pedig a szerző rengeteg műve közül jó néhány igazi műremek, akár regényről, akár versről van szó. A jelenlegi irodalomkritika, még Katalóniában is, életének tükrében, illetve filozófiai-teológai tartalmának szempontjából vizsgálja Lullus alkotásait, figyelmen kívül hagyva az irodalomelméleti, kritikai és irodalomtudományi szempontokat.

Most a tizenharmadik századi, anyanyelvén is prózában és versben író szerző egyik regénye, a Blanquerna[1] nőalakjait vizsgáljuk meg a társadalomban betöltött – vagyis inkább betöltendő szerepük szempontjából. Miért használom itt a „betöltendő” szót? Mert Lullus regénye példázatokra épülő tanregény. Szereplői a kor társadalmából kerülnek ki, ám éppen a női szereplők azok, akik inkább a hús-vér emberi alakokat formázzák, mint a férfi szereplők. Ez a sajátosság talán Lullus életében szerzett tapasztalataiból és trubadúr-emlékeiből eredeztethető.

A lullusi társadalomképben a nő egyenrangú társ. Mint feleség, mint anya, mint lelki társ, aki ugyanazt a karriert futhatja be, mint a társadalom férfi tagjai, természetesen a Lullus – és általában a korszellem – szempontjából ideálisnak tartott egyházi pályafutást tartva ideális és követendő példának, elvonatkoztatva azonban az egyház világi hatalomban felvállalt szerepétől, melyet Lullus nehezen és csak kivételekkel fogad el. Lullus számára a kontempláció és a hit meghatározó szerepet kap a vallásosság és a teológiai felkészültség mellett. A nők pedig mindebben ugyanúgy részt vehetnek, ugyanolyan mélységű tudásra tehetnek szert, és ugyanazokba a hitbéli magasságokba érhetnek el, mint a férfiak.

Természetesen a férfiak és a nők elhivatottságának egyenrangúként való elképzelése és párhuzamba állítása nem Lullus ideája. Mint a ferences tanítások alázatos követőjének, utópisztikusnak nevezett társadalomképe Ferenc gondolatiságából táplálkozik. Míg azonban Ferenc és Klára nem hagytak ránk gondolatiságukból fakadó és így okulásunkra szolgáló alkotásokat, Lullus – úgy tűnik – magára vállalja ezt a feladatot, mégpedig anyanyelvén alkotva meg ezeket az irodalmi tanműveket, hogy bárki – még az asszonyok is megérthessék őket.[2]

A Blanquernában két fontos női szereplő van: Aloma, Blanquerna anyja és Natana. Aloma egyenrangú társként részese egy katolikus házasságnak. Evast, Blanquerna apja, gondosan választotta meg házastársát, hiszen éppen Isten szolgálatáról mondott le a házassággal:

„Egyvárosbanúgyesett,hogyegyrátermett,nemeslelkűifjú,egynemespolgárfia,apjahalálautánaföldijavakbanigengazdagonmaradt.Ésapjanagyonjószokásokranevelteésezekhezszoktattavoltőt.Emeifjú,kinekneveEvastvala,testébenszép,szívébennemesésigenjókülsejűifjúvolt.Ésolysokbölcseletetéstudománytismere,hogymegfelelőképpenértéaSzentírást.Evastotigenkedveltékavárosbanazegyháziemberekésnéhányvilágiemberis,kikaztszerettékvolna,haházasságútjáncsaládjukhoztartozna.MígEvastotígyrendjükbehívtákazegyháziak,ésházasságrabiztattákavilágiférfiak,egyéjjelelgondolkodottazegyházirendavagyaházasságszentségefelvételén.Ésmegszületettakarata,hogyrendbelépne,elmenekülvénavilághívságosbűneielől.Ámeszébejutottamanagyvilágivagyon,melyetapjahagyottreá,éshogyfeladatavolnafenntartanianagyházatéstovábbraisnagyalamizsnátosztani,ahogyanaztapjatettevolt,mígevilágbanélt.Mindezenérvekmiatt,valamintmertővalanemzetségénekfejeis,hajlaafelé,hogyaházasságrendjébelépjen,ésfeltevémagában,hogyházasságbanélvetanítástésjópéldátnyújtmindazoknak,kikházasok.Ésgyermekeketakart,kikIstenszolgáilennének,kikreőmindenföldivagyonáthagyhatná,éskikhalálukelőttIstentszolgálnákvalamelyegyházirendben.

AmintEvastmeghoztadöntését,melyszerintaházasságrendjétválasztaná,aztmondánéhányrokonának,ésfőképpenazoknak,kikbenigenbízottvala,hogykeresnéneknékiavárosbanvalamelyleányt,kinemesszármazású,mivelanemzetségnemességenemessétesziaszívet,megvédveaztarosszindulatmérgétőlésacsalárdságtól.Ésegészségeséstakaroskülsejűasszonytkívánt,kitatermészetgyermekekkihordásáraalkalmassátehet.És,mindenekfelett,Evastaztkérterokonaitól,hogyjólneveltésalázatosasszonytkeresnéneknéki,éshogymindrokonai,mindaleányelégedettlegyen,ésmegtisztelveérezzemagátezzelaházassággal.

Abbanavárosbanéltegybecsületesésigenjószokásokbanélőasszony,kihosszúidejeözvegyvolt,éskinekvoltegyleánya,kitAlománakhívtak.Azegészvárosbantudták,hogyamaleányvezetteanyjaegészháztartását,éshogynagyonjólelkűvolt.Ésanyja,ajóasszony,ígyadottakezébehatalmat,hogytudjakésőbb,hamajdférjhezmegy,hogyankellaháztartástvezetni,ésmunkátadottnéki,hogygondolataiba,alustaságmiatt,neférkőzhessenekrosszésbolondképzelgések,melyekgonoszcselekedetekrecsábítanák.Mindazontulajdonságok,melyeketEvastmegkívántafeleségétől,megvoltakAlomában,ésazok,kikEvastnakakarataszerintasszonytkerestek,bizonyosakvoltakAlomajószokásaiban.ÉsIstenakaratábólösszeházasítottákEvastotésAlomát.”[3]

A fenti részletből sok információt tudunk meg a szerző korának szokásairól. Az elvárások, melyeket Evast jövendőbeli felesége iránt támaszt, a kor szellemének teljesen megfelelnek. Evast azonban nem csupán egy jó nevelésben részesült tisztességes asszonyt kap, hanem egy istenfélelemben vele egyenrangú társat. Ez már az esküvő napján megmutatkozik, bár ekkor még úgy tűnik, csak Aloma alázatossága viselkedésének alapja. Evast és Aloma esküvőjük napján Jézus Krisztus szegényeit szolgálják, megmosva tizenhárom szegény kezét és lábát, megcsókolva lábukat és felöltöztetve őket új ruhába, majd meghívják az egész várost asztalukhoz. Amikor az étkezés befejeződik, Evast és Aloma külön-külön elmegy egy-egy kolostorba, hogy ott Istent dicsőítse és Istenhez fohászkodjon. Természetesen a kolostoroknak is ételt küldenek esküvőjük napján. Hitbéli cselekedeteiket pedig ettől a naptól kezdve mindig párhuzamosan végzik, külön-külön mint férfi és nő, ám együtt mint ebben teljesen egyetértő házastársak.

Evast azért gondosan ügyel Aloma lelki épülésére és arra, hogy ne térjen rossz útra. Ám ezt elsősorban példamutatásával éri el.

„Evasttisztességgelmegbecsültefeleségét,olymódon,hogyszerelemmelésfélelemmel[4]táplálkozzonalelke,mivelezenkétdologhelyénvalóazasszonyiszívben.Evasthatalmatadottfeleségének,hogybeszerezzeésgondoskodjonaházjavairól,ésőmagakereskedésselkívántfoglalkozni,hogyalázattalfelvállaljonvalamelyfoglalkozást,éshogynelustálkodjon,éshogymegtarthassákaföldijavakataházfenntartásaérdekében, […]

EvastésAlomaházábannemvoltsemmifélerosszneveltetésűszolgáló,azért,hogyezekrosszneveltetéseneadjonalkalmatarra,hogyAlomábanbármelyrosszgondolatmegfoganhassék.”[5]

És Evast és Aloma házassága példaként szolgált a többi házasságban élő embernek, akik hozzájuk fordultak tanácsért és vigasztalásért.

„SokideigéleEvastésAlomaanélkül,hogygyermekükszületettvolna.Ésegynapúgyesett,hogyAlomaelgondolkodottazéletelmúlásán,éseszébejutott,hogyazértlépettházasságra,mertgyermekeketakart,akikIstenszolgáilennének.Ekkorszemeikönnyeznikezdtek,szíveszomorúságbaésfájdalombaburkolózott,mivelnemvoltgyermeke.Ésbelépettavirágoskertecskébe,melyházánálvolt,ésegyfaelőtt,melyegyszépforrásmellettálla,letérdepelt,éshosszasansírt,kérveIstent,mindenláthatónakésláthatatlannakurát,hogykirályikegyelmébőladnanékigyermeket,kimajdőtszolgálná,ésígykivetnészívébőlanagyszomorúságotésgondokat,melyeketazértérze,mertgyermeketszeretettvolna.

AmintígysírtésazégésaföldIstenéhezkönyörgött,hogymeghallgatnáőtimáiban,Evast,ahogyezszokásavolt,belépettakertbe,ésláttaAlomát,amintigenkeservesensír–melysírásonőigenelcsodálkozott.Éseszavakatmondá:

–Aloma–mondáEvast–,miértsírsz,miértvagyszomorú?Vanvalamelydolog,melyeténtehetnékazért,hogymegvigasztalódjál?Igencsodálkozomterajtad,hogyígysírsz,éshogyarcodaszemeimbeilynagyszívbéliszomorúságotvetít,merténsohanemismerémtebennedsemmiszomorúságéssemmibánatjelét,egészenmostanáig.Aloma,kedvesem,monddmeg,mitörtént.Énazthittem,mindenkívánságodatismerem,demostúgytűniknékem,hogyvalamelyolyandologférkőzöttgondolataidközé,melyettenékemlenemleplezél.

Aloma,elgondolkodaazon,mitférje,Evastmondottvolt,ésszégyelléfelfedninékiszívét,mertigenfélteésszeretteőt.DehogyEvastnegyanakodjon,ésnegondoljonsemmikétesdolgotróla,Alomaúgydöntött,hogyelmondjaférjéneksírásaokát.”[6]

Evast türelemre inti feleségét, hiszen a gyermek Isten adománya. A házaspár továbbra is vallásban él, külön-külön és mégis együtt dicsérve az Urat. Isten pedig megajándékozza őket Blanquernával. Blanquerna felnő, és Evast úgy érzi, rá hagyhatják a vagyont és a házat, és külön-külön kolostorba vonulhatnának feleségével, hogy életüket immár Istennek szenteljék. Persze ezt Evast megbeszéli feleségével, hogy együtt döntsenek:

„Evastigenerősengondolkodaazon,hogyanfedhetnéfelszívétfeleségének,Alomának,éshogyantudnárábeszélni,hogyegyházirendbelépjen,mertigencsakkételkedettabban,hogyőeztmegtenné.Másnap,miseután,EvastésAlomaakápolnábanmaradtak,ésmindenkimáseltávozottonnan.ÉsEvastezekkelaszavakkalfordultAlomához:

–Aloma,barátném:Istenkegyelmébőlfiunk,Blanquerna,nagytudássalmegáldottésigenjószokásaivannak,ésnemesneveltetésű,éseljöttmárazazidő,mikorönmagárahagyhatjuk,ésrábízhatjukmindenvagyonunkatésházunkat.Ésittazidő,hogyBlanquernamegházasodjon,éshogymielhagyjukeztaszánalmasvilágot,ésegyházirendbelépjünk,hogynagyobbszentségbenéljünk.És,mivelegészenmostanáigvilágosságéstanításvoltunkazoknak,kikaházasságrendjébenélnek,ígyahelyeséletszentségefolytánpéldátmutatunkmajdazoknak,kikegyházirendbenélnek.Ésezértmegkellválnunkavilágijavaktól,melyeketIstenirántérzettszeretetünkjeléülJézusKrisztusszegényeinekadunk.Ésteválaszdkiaztanőikolostort,melynekedalegjobbantetszik,ésén,engedelmeddel,egyházirendbelépnék,melydolgoténmárannyirakívánok.

IgenfurcsállottaAlomaemeszavakat,melyeketEvastmondanékiésmelyekmiattigennagyonelsápadt.Ésszívébenazakételyébredt,vajonEvastnemőmiattabántódott-emegannyira,hogyelkívánjahagyniőt.Ésmielőttválaszoltvolnanéki,kezdettmagábangondolkodni.ÁmEvastezekkelaszavakkalfordulthozzá:

–Aloma,miértnemválaszolsz?Mirőlgondolkodololynagyonmagadban?Értetted-éaszavaimat?

–Uram–válaszoltaAloma–,szavaidatjólmegértettem,ésazakételyébredtbennem,hogytalántevalamelyrosszérzéstvagysértődöttségettáplálnálmagadbanirántam,amiértiselkívánszhagyniengem.Haúgytartod,hogybármibenistévedtemvagyhibátkövettemelellened,kérlek,hogymásmódonállnálbosszútrajtam,éshogymostnehagyjálelengeméletemvégén,mikornékemnagyobbszükségemvolnasegítségedreésvezetésedre,mintannakelőtte.”[7]

Evast természetesen megismétli válaszában szándékát. Aloma azonban ellentmond:

„–Uram,Evast–mondáAloma–,szégyenlősenésfélvekellválaszolnomszavaidra,ésadicsőségesIstenjóltudja,hogysoha,semgondolataimban,semvéleményembennemszületettolydolog,melyarrakésztetettvolna,hogyvéledszembenengedetlenlegyek,semhogyazénakaratomésatiédközöttellentétszülessen.Ám,mivelhogyegymássalvalókapcsolatunkaházasságszentségévelvettekezdetét,ésegészenezidáigmindigszemelőtttartottukennekalapelvét,vagyishogymindvégigegyüttlészünk,mígahalálelnemválaszt,nos,tuddmeguram,Evast,hogyénsemmiféleképpennemakarokazonelsőszentségalapelveellentenni,melybeIstenhelyezettésmelybenIstenmegőrzöttésmegóvottattól,hogyaházasságszentségeellenvétsek.Mindenmásdologban,melyettevelemtenniakarsz,ésmelybenIstentszolgáljukésdicsőítjük,ésnékedtetszésedreszolgál,nagyonszívesenengedeknéked.Ámabbólaszentségből,melybeIstenhelyezett,nemlépekki,semmiszínalatt,éstesem,becsületedvédelmében,nemtanácsolhatodnékem,hogyénmásszentségetvegyekfel,mihezénnemérzekolynagyelhivatottságot,mintaszentségiránt,melybenélek,aházasságszentségeiránt,mivelazelhivatottsághiányamiattsokférfiésasszonylebecsüliaszentséget,melybenél,éselhagyjarendjét.”[8]

A vita folytatódik, látszik, hogy Aloma házassága ideje alatt – vagy talán már azelőtt is – teológiai szempontból legalább olyan jól felkészült, mint férje, Evast. Ugyanakkor látszik az is, hogy mindketten tisztelettel viseltetnek egymás iránt, így kívánják egymást meggyőzni elképzelésükről:

„–Aloma–mondáEvast–,igenkedvemrevalókérveidéshelyesgondolataid,ésbizonyosvagyokbenne,hogyIstenaztkívánja,hogyazemberszeressejófeleségét.Ésmindezenokokmiatt,ésmégsokmásokmiattis,nagyonelszomorodnékszívemben,haelválnéktőled,mivelmindignagyörömmeltöltel,halátlak,ésamikoreszembeidézemhelyesszokásaidésbecsületesneveltetésed,énigenörvendezem,mikorhallom,hogyazemberekjótszólnakrólad.ÁmmiveljobbankellszeretnemnáladésmindenmásdolognálIstent,kiazénalkotómésazénmegváltóm,ésmertfeláldoztadicsőségesSzentSzívét,ezértanagykívánságerejeelfeledtetivélemagondokat,melyekbenrészemlenne,haéntégedelhagynálak.Ésazénszívemben,tuddmeg,nagyszomorúságlakozik,mivelénvagyokokaannak,minékedbútésszomorúságotokoz.Ésmivelaszeretetazembernekerőtéserénytad,hogysokgondotelviseljen,éseléri,hogymegvessükavilágotIstenszeretetéért,ezértkérnélektéged,hogyIstenszeretetéértésszolgálatáértaszeretetsegítsentégedésengem,hogyelviseljükésmegoldjukagondokat,azénésatetávozásodután.

–Evast,uram–szólaAloma–,igazaz,hogyebbenavilágbannincsannálnemesebb,semerényesebbfoglalatosság,minturunk,JézusKrisztusSzentSzívénekdicsőítéseésmegszentelése.Ésmivelezolynemesdolog,ezértnemszabad,hogyazemberebbeaSzentMisztériumbalépjen,hanemcsakrendben,ésúgy,ahogyaztkell.Ésahhoz,hogyidetérjen,azemberneknemszabadmásoknakgondotokoznia,kibenemegondharagotkelthetneésbűnreadnaalkalmat.Ésnemmindenemberméltó,semnemtarthatjamagátbárkiméltónakarra,hogyilydicsőségesszolgálatotvégezzen.Teháthate,uram,egyháziszemélyakarszlenni,ésmisétkántálni,legyenelegendőszámodra,hogymindenegyesnaponaszerzetestestvérekkelmészatemplomba,éssegítesznékikamisénélésmáskoris,segítveőketazsoltárok,leckék,reszponzóriumok,antifóniákéneklésébenésolvasásában,ésválaszoljannak,kimondjamajdamisét,ahogyazszokásod,éshogyegészszíveddelmisézőegyháziemberkívánjlenni.Ámnetartsdmagademeszentségreérdemesnek,mertnemvagyaz,mivelIstennemebbearendbehelyezett,bárottlehetnél,hiszenteelőszöraházasságszentségétvettedfel.Ésénmindennapelmegyekmajdarendbenélőnővérekhez,ahogyszoktam,éssegítenifogoknékikénekelniésmisétmondaniésazOltáriszentségetdicsőíteni.Tegyükmegmindazt,mitmegtehetünk,ésnelépjünkkiaházasságszentségéből,melybenmostélünkésmelybeIstenhelyezettbennünket.”[9]

A vita folytatódik, ugyanebben a hangnemben. Aloma még azt is felajánlja, hogy ha Evast vezekelni akar, akár remeteként élve egy hegyen, ő oda is elkíséri, de el nem válhatnak. A vita élesedik, és Evast az engedelmesség és a mások akaratának az önmagunk akarata elé helyezését említi. Aloma egyszerűen véget vet a beszélgetésnek: semmiféleképpen nem fogadja el Evast akaratát, és soha többé nem akar beszélni erről a témáról. Mondhatnánk úgy is, hogy a nagy teológiai és erkölcsi vita a legtipikusabb női reakcióval zárul. Evast tehetetlen, bár mind a mai gondolkodásmód alapján, mind az alapján, amit a nők középkori helyzetéről tudunk, természetesen úgy képzelnénk, hogy Evast legkésőbb másnap reggel felesége beleegyezése nélkül követi hivatását, és belép egy szerzetesrendbe – ahogy azt egyébként Lullus megtette, amikor feleségét és gyermekeit elhagyta a hitért.[10]

Evast bánta, hogy feleségének fájdalmat okozott, és eldöntötte, hogy soha többé nem beszél kívánságáról Alomának, viszont kitalált egy köztes megoldást. Másnap behívta feleségét:

„–Aloma–mondáEvast–,nesírj,merthiszennékedolyannagyéserősbátorságodvan,hogysemmiféleképpennemtudlakarrarábeszélni,amiténkértemtőled,ésezérténszeretnémszívemetateakaratodhozigazítani,hogyengedelmeskedjemakaratodnak.Ésbeszéljünkarról,hogyanvezekeljünkmindkettenéséljünkszigorúanmegtartóztatóéletettitokban,ebbenaházban,életünkmindennapján,mígIstennektetszik,ésadjunkteljeshatalmatfiunknakBlanquernánakmindenvagyonunkfelett,csupánannyijárandóságottartvamegmagunknak,melyéletünkfenntartásáhozszükséges,mígIstennekúgytetszik,hogyéljünk.Ésadjunkmindenmástőnéki,ésgondoskodjunkarról,hogymihamarabbházasságralépjen.Ezértholnap,miseután,hívjukbeőt,ésavassukbeszavainkba,ésmindencselekedetünkettegyükrendbe,ésírjukmegaregulát,mellyelkötelezzükmagunkatavezeklésre.”[11]

Aloma tehát győzött. Ám egyetlen dolgot elfelejtett a két szülő: azt, hogy fiuk, Blanquerna szintén önálló akarattal bír, és hogy Isten szolgálatára nevelték, sőt, Aloma Istennek ígérte, csak hogy gyermeke születhessen. Blanquerna hallani sem akar a házasságról, remeteként szeretne élni. Aloma előtt tehát egy újabb csata áll, az anya csatája, aki maga mellett akarja tartani – mindenáron – féltett fiát, és aki unokákat szeretne. Míg Aloma fent idézett érveléseiben a teológiai megalapozottság vegyült az asszonyi szeretettel és engedelmességgel, most Aloma lelki üdvét is kockára teszi azzal, hogy fiát fondorlatos módon csapdába csalja, nehogy elveszítse. A rábeszélési fokozatok itt sem hiányoznak. Az anya először könyörög:

„–Szeretettfiam–mondáAloma–,haremetekéntélszmajd,mitfogszenni?Éshaaruha,melyetviselsz,elszakad,mitfogszmagadraölteni?Éshabetegleszel,kigondoskodikrólad?Édesfiam,Blanquerna:kegyelmezztestednek,melyeténolynagygonddaltápláltam,irgalmazzapádnak,Evastnakésnekem,merthatenemvagyitt,éshalálodatésgondjaidatféljük,amigondjainkmegsokszorozódnak,mertreméltük,hogyéletünkvégéntevigasztalszéssegíteszbennünket.”[12]

A nagy teológus asszony képe a féltő anyában szertefoszlott. Ám Blanquerna tántoríthatatlan, így anyja fondorlathoz folyamodik, és hogy időt nyerjen, rábeszéli, hogy még azt az éjszakát töltse otthon. Blanquerna beleegyezik, Aloma pedig kisurran az ajtón, és meglátogat egy özvegyasszonyt, akinek eladósorban lévő lánya van, Natana.

Aloma egyezséget köt Nastasiával, Natana anyjával – ez is érdekes, hiszen úgy tudjuk, a házasságokat a férfiak rendezték el egymás között, mégpedig a lány hozománya és származása alapján, úgy, ahogy az Aloma esetében is történt. Aloma nem a hagyomány szerint cselekszik, hanem mint egy kerítőnő:

„–Ésezértasegítségésatanács,melyetmosttőledkérek,azaz,hogyhaszívességettennélnékem,lányodNatanabeszéljenfiammal,Blanquernával,háthaeltudjafordítanimostaniakaratától,ésafeléhajlíthatja,hogyaházasságrendjébelépjen,ésférjelegyen.Mindenjavunkat,melyetEvastésénbirtoklunk,odaadnánk,hogyNatanaésBlanquernabirtokalegyen.

Megegyeztek,ésúgydöntöttekegymásközött,hogyAlomamagávalhozzamajdBlanquernátNastasiaházábaebédután,ésmidőnaházbanvannak,AlomaésNastasiaegyedülhagyjákmajdBlanquernátésNatanátaszobában,éshogyNatanaszerelmesszavakkalszólmajdBlanquernához,melyekbőlőmegértheti,hogyNatanaafeleségekívánlenni,éshogyrejtettszívszerelemmelszerettehosszúideig.ÉsilymódonvisszatarthatjákBlanquernátdöntésétől,ésrábeszélhetnékaházasságrendjénekfelvételére.”[13]

Ritkaság, hogy éppen a tisztaságát hirdető nevű férfi főhős anyja vállalja magára a kerítőnő szerepét egy alapvetően teológiai témájú regényben, ráadásul a XIII. században. Mindenesetre a regényben minden úgy történik, ahogy a két anya előre elrendezte. Blanquerna azonban nem elcsábítható. Natana szavainak csábítása csak a hitét erősíti:

„Örülazénszívem,hogyakísértéseksoraelkezdődöttszámomra.Areménytkeltibennem,hogyazerő,mitérzekebbenakísértésben,segítenifogazeljövendőkísértésekellenis.”[14]

Natana természetesen nem érti a helyzetet, hiszen Blanquerna mindezt csak gondolja. De Blanquerna megmagyarázza neki öröme forrását:

„–Amikorte,Natana,felfedtedelőttemszívedet,atestibűnkezdtekísértenilelkemet,atesttermészeteésagonoszlélekműködéseszerint.Ámezutánlelkemújraemlékeznikezdettszerelmesére,ésazistenifénybetöltöttelelkemetisteniszeretettel.Melyfénytudatavelem,hogyIstennemfelejtkezikmegszolgálójáról,inkábbarrakésztet,hogyolyerősenmegvessemszavaidat,hogyéncsodálkozomazon,érveidalapján,hogyegyilyenszépszemély,mintte,melymódonjuthatottilybolondgondolatra,mintatiéd,hogynékemazttanácsolja,hagynámelUrunkszeretetétatiédért.Néhakételkedémabban,hogyIstensegíteniakar-enékemnéhánykísértésben,melyekmajdasivatagbanérnek,demostmártudom,ésnemkételkedemabban,mibeneddigkételkedtem.Ésjöhetbármelykísértés,mivelahelyeselv,mellyelutamatelkezdtem,meggondolásraérdemtelennektartjamajd.

NatanaigenelcsodálkozottBlanquernalelkénekszentségénéskitartásán.”[15]

De Natana sem adja fel, ő is rákérdez, hogyan bírja majd ki Blanquerna a remeteélet nehézségeit.

És Blanquerna kizárólag női mártírokat hoz fel példájául: Szent Katalint, Szent Euláliát és Szent Margitot, valamint a többi szent szüzet és mártírt. És a végeredmény ugyanaz, mint Aloma és Evast vitájában: Natana szeretne Blanquernával menni a remeteéletbe. Blanquerna azonban rávilágít a problémára, miszerint ebben az esetben nem lehetne remeteségről beszélni:

„–Nemmegfelelődolog,hogytevagymásszemélytársaságombanlegyen,csakIstenésafák,afű,amadarakésvadak,avíz,aforrások,arétekésapartok,anap,ahold,acsillagok,mivelezekközülegyiksemvonjaellelkemfigyelmétazIstenrőlvalóelmélkedéstől.”[16]

Natana azonnal félreérti, és máris kicsavarja Blanquerna szavai szerint a teológiát:

„–Blanquerna–mondáNatana–,haénatetársaságodbanvagyokésteegyszer-egyszervalamelyindíttatástéreznélatestbűnére,nagyobbérdemedlesz,haellenttudszállni,ésnemeselakéjelgésbűnébe,melybűntIstenigengyűlöli.”[17]

Blanquerna persze elmagyarázza Natanának, hogy amiről beszél, az istenkísértés, és mint ilyen, igen helytelen. Addig-addig oktatja Blanquerna Natanát, amíg a lány véleménye és magatartása megváltozik, és Jézus elkötelezettje lesz. Az eredmény láttán persze Nastasia, Natana anyja azonnal megtiltja Blanquernának, hogy valaha még egyszer beszéljen a lányával. Így aztán Blanquerna szabadon megkezdheti hitbéli pályafutását, melynek során először remete, majd sekrestyés és apát lesz – és apátként megalkotja az Ave Maria könyvét, majd püspökké választják, és egészen a pápaságig jut, amelynek során megalkotja a Gloria szövegének magyarázatát. A pápaságról azonban lemond, és újra remete lesz, s ekkor alkotja meg a Szerető és Szeretett Könyvét, valamint az Elmélkedés Könyvét.

Ám Lullus előbb nem Blanquerna, hanem a megtért Natana történetét meséli el! Natana és anyja között szinte ugyanaz a vita zajlik le, mint Blanquerna és szülei között. Natana nem remeteségre adja a fejét, hanem a vita során, mikor anyja elhagyja rövid időre a házat, üzenetet küld egy apátnőnek, hogy küldjön érte két apácát, amikor anyja másnap a misén van, mert beszélni szeretne vele. És Natana belép a rendbe, ám anyja nem hagyja annyiban a dolgot: utánamegy, és visszaköveteli, nagy tömeget gyűjtve maga köré, akik a kolostor felégetésével fenyegetőznek. Mivel minden apáca és az apátnő is elmenekül, Natana kiáll egy ablakba, kidobja a kolostor kulcsait anyjának, hogy tegyenek velük, amit akarnak. Bátorságát és hitét látva anyja egyedül marad, és bocsánatot kér mindenkitől, a kibékülés után pedig házat épít a kolostor közelében, ahol majd leéli életét. Natana pedig megtanul írni, megtanulja az éneklést és a szertartások rendjét. Ekkor kinevezik sekrestyésnek, majd az apátnő halála után elfoglalja annak helyét. És tanításokat ad az öt érzékszervről és a hét erényről.

Lullus csak ezután tér rá Blanquerna történetére:

„Befejeződöttazasszonyokrendjénekkönyve,Istenkegyelmébőléssegítségével.Mostideje,hogyvisszatérjünkBlanquernára,akiazerdőbenvan,éshelyetkeres,aholelmélkedhetIstenről,imádhatja,megismerhetiésszerethetiIstent.”[18]

A fenti összefoglalásból egyértelműen látszik, Lullus arra kíván tanítani, hogy a nő – az immáron egyházilag is elfogadott Mária-kultusznak megfelelően – ugyanolyan szerepet kap mind a társadalomban, mind az egyházban, mint a férfi. Mindkét nemet esendőnek ábrázolja Evast és Aloma esetében, mivel a szerzetesi élet helyett mindketten a házasság mellett döntenek. Ugyanakkor mindkét nem folyamatosan fejlődik Isten megismerésében, bár kihangsúlyozott vonás, hogy a nő, aki egyszerűen a világban él, nem tud annyit erről, mint a hagyományos társadalmi szerepét betöltő férfi, aki így meghatározhatja az asszony lelki és tudásbéli fejlődését. Ez azonban Lullusnál nem diszkrimináció, hanem realizmus. Éppen ezért helyezi előre Natana történetét, melynek keretén belül elméletileg alapozza meg Blanquerna történetének és tapasztalásainak egyes részeit, és ezért kezdi Blanquerna teológiai magyarázatait az Ave Maria sorainak értelmezésével. Lullus számára nem kétséges, hogy a nő ugyanolyan szintű tudást érhet el, mint a férfi, és Isten előtt egyenrangú a férfival.

[1].         A mű címét inkább így használom. Vita folyik arról, hogy a cím Blaquerna vagy Blanquerna, mivel az eredeti kéziratban az első módon szerepel a név. A mű azonban általánosan a második módon megjelenő címmel ismert, ami a „fehér” (blanc) szó jelentését asszociáltatja.

[2].         Nem véletlen, hogy Boccaccio nagyban támaszkodik Lullus műveire.

[3].         Az idézeteket Llull, Ramon: Llibre d’Evast e Blanquerna c. művéből e tanulmány szerzője fordította. A fordítás alapja a mű 5. kiadása: Llull, Ramon: Llibre d’Evast e Blanquerna, a cura de Gallofré, Maria Josepa, Les millors obres de la literatura catalana, edicions 62 „la Caixa”. A tisztelt olvasó elnézését kérjük, ha a régies nyelvezet visszaadását célzó fordítói próbálkozás néha nem a legtökéletesebben sikerült. Idézet: pp. 21–22.

[4].         Természetesen a másik iránti tiszteletből fakadó félelemről van szó.

[5].         I. m., p. 23.

[6].         I. m., pp. 23–24.

[7].         I. m., pp. 30–31.

[8].         I. m., p. 32.

[9].         I. m., pp. 33–34.

[10].       Bár az is lehetséges, hogy ezek a részletek azért olyan valósághűek, mert saját élményeit beszéli el a szerző.

[11].       I. m., p. 36.

[12].       I. m., p. 39.

[13].       Id.mű, p. 42.

[14].       Id.mű, p. 43.

[15].       I. m., pp. 43–44.

[16].       I. m., p. 45.

[17].       I. m., pp. 45–46.

[18].       I. m., p. 107.