Kalligram / Archívum / 2004 / XIII. évf. 2004. február / Zsebtükör

Zsebtükör

 

– Írásaid mondatait különösen artisztikus, zenei hangolás jellemzi. Mit jelent számodra és hőseid számára a zene, illetve a zeneiség?

Nekem a zene formai biztonságot ad, ha zeneileg helyén van a mondat, a szöveg, akkor jó. A szerkezetet is ez határozza meg. A nagyon tágan értett zenéhez jön – általában – a történet, egészen ritka kivételektől eltekintve. Hogy a hőseim hogy állnak a zenével, az már fogasabb kérdés, nem is tudnék rá hirtelen választ adni. Elsősorban a határtalanság és a végtelen rétegzettség érdekel. Ez alatt a kifejezés határtalanságát értem. A zene olyan dimenziókat is felölel, amelyeket a nyelv – törvényszerűségeiből adódóan – szerintem képtelen. Egy lépéssel mindig tovább megy, mint az irodalom. Mindig a kimondhatón, megfoghatón túlra. Pedig, ha jobban belegondolunk, az európai zene lényegében eléggé „szegényes” eszköztárral rendelkezik, általában alig tizenkét hangközt variál, és meglehetősen egyszerű formákkal dolgozik. Ott van például a Don Giovanni vagy Bach fúgái. Nagyon szigorú szerkezetben szólal meg, amit hallunk mégis elsöprő, értelmileg, érzelmileg is. És ez lenne a másik lényeges vonás: a pontosság és szigor. A zene egy rétege lényegében matematika, színtiszta elmélet, arányokról és képletekről van szó, ami az együtthangzást adja. Ez mondjuk a nyelvben a grammatika. De a zenében, legalábbis a romantikáig, ez a réteg jóval kevesebb variabilitást bír el. A szonáta az szonáta, megvannak a visszatérő motívumok és témák, a tételek száma, sorrendje adott, ha ettől a szerző eltér, már nem szonátát hallunk. Egy regény regény akkor is, ha nevelődési, meg akkor is, ha család- vagy ter(rr)melési mondjuk. És épp ez a fenti zárt, pontos szerkezet az, ami engem mindig lenyűgöz. Különösen a barokk ellenponttechnika és a klasszikus zene. Mondjuk, Bach és Mozart, hogy az előbbi példáknál maradjak. Hallgatod a Don Giovannit, és először igazából nem mond semmit: szép dallamok, de elég egyhangúan. Szinte bármelyik most felkapott sláger „attraktívabb”. Aztán, úgy a tizedszeri hallgatás után elkezdenek felfejtődni a zene rétegei. Meg a tieid is, ahogy hallgatod, azok is, amelyeknek korábban a létezését se tudtad. És végül felsejlik a szerkezet döbbenetes tisztasága, ahonnan már nincs tovább.

– Prózádban rendszerint az idillikus vagy anekdotázó felszín alatt gyakran felbukkan a morbiditás vagy a halál. Tudatos ellenpontozás ez?

Vannak dolgok, amelyeket anekdotikusan, vannak, amelyeket groteszk módon tudok megírni, vagy a kettő keverékeként. Az egyensúlyozás annyiban tudatos, hogy igyekszem nem elcsúszni egy meghatározó modalitás felé, azaz megpróbálok mindig némi diszharmóniát vinni az adott műfajba vagy megszólalásmódba. De ez talán látásmód kérdése.