Zsebtükör

– Verseidben gyakran fonódik össze afféle topográfiai játék és írás. Maga az írás tulajdonképpen „tájtervezés” vagy inkább térképkészítés?

Ez meglepően érzékeny észrevétel. Mondhatni, illetve írhatni: ráérző. Hisz a kérdés feltevője nem tudhat arról, hogy a szerző készülő kötete munkacíméül a Terep címet adta. Így tervez, mondhatni, tereptervez magában, megkonstruálja majdani terepét és annak viszonylatát, éghajlatát és geográfiáját, meg mindent, ami ahhoz kell, meg persze illik. Igaz, igen szereti ezt. Bejáratott szokás.

– Lassan kinyílt… kezdetű versed alapmotívumának a labirintust, a labirintuslétet érzékelem. Mit jelent számodra ez az ősi jelkép?

A labirintus jelkép/szimbólum ugyanúgy szerepet játszhat ebben a szövegképzésben, költészetben, mint ahogy nem. Szóval: úgy kapcsolódik szorosan a labirintus ősi jelképéhez, mint ahogy nem, vagyis jelen esetben inkább a szöveg(-)alkotás esetlegességére utal, utalhat.

– A díszlet, a szerep szövegre vonatkoztatottsága az én-centrista költészettől való szinte általános elfordulásra játszik rá vagy csak a klasszikus költőszerep devalvációjára figyelmeztet?

Mint ahogy a szerepalkotás, és annak kétségbevonása is. Folytonos harc ez. Ahogy az egyik sor próbálja felülírni a másikat, hogy aztán leszámoljon vele, de persze jó lenne, ha a szituból, kontextusból is jól kijönne vagy maradna. Ez adja, ha adja, ennek a poétikának a valamijét, jó, írjuk, bukéját, de ez már ízlés dolga persze, ebbe kár lenne beleszólni, dünnyögni, írni, mert mindenki arra gondol, amire. Folyton próbál az író/költő, ha úgy adódik, felülírni, mint ahogy azt el-, ill. nem várják tőle (mert ha nem, akkor helyette teszik meg ezt), jelen esetben a szövege az alibi.