Kalligram / Archívum / 2004 / XIII. évf. 2004. január / Zsebtükör

Zsebtükör

A szerkesztő kérdéseire Bánki Éva válaszol

 

– A Magvető Kiadó gondozásában hamarosan megjelenő regényedben Dunaszerdahely Esővárosként jelenik meg. Ráadásul épp ezt a rejtélyes szót emelted a mű címévé. Miféle rejtett szimbolika vagy kód lappang az elnevezés mögött?

A rokonaim Dunaszerdahelyen vagy Dunaszerdahely környékén éltek. Mivel a háború után somogyi tanyákra telepítették szét őket, ezért Szerdahely úgy élt az emlékeikben, mint a haladás, a polgárosodás fellegvára. Kisgyerekként úgy képzeltem, hogy Szerdahelyen még repülőtér, filmstúdió, hatalmas sportkombinát is van. Tehát álomgyárként hagyományozódott a város emlékezete. És azért lett Esőváros, mert az eső jelenti az emlékezetet, a történelem nőies megőrzését-megtapasztalását.

– Regényed alapstruktúráját erős kötődés jellemzi bizonyos evidensen – nem kis munkával ugyan – kiolvashatónak látszó valóságreferenciákhoz, ugyanakkor lépten-nyomon tetten érhető egyfajta narratív, bocsáss meg a szóért, tündérkedés is. Milyen szerepe van ebben a családi vagy történeti emlékezetnek, és hárul-e valamiféle szerep a tárgyi kutatásokra?

A habzó, sőt túlhabzó családi emlékezettel csak gyerekként találkoztam. Mire felnőtt lettem, minden emlékezőm meghalt. Így aztán a családi emlékezet mesés dimenzióit az én befogadói életkorom is magyarázza. Szívesen büszkélkednék most azzal, hogy az én családom találta föl az internetet, nagyanyám milyen modern hangulatú verseket írt – de ez nem így van. Ez egy művészileg átformált emlékanyag, aminek noha vannak családi gyökerei, de már semmi köze sincs a valósághoz. Ugyanez a helyzet az olvasmányokkal. Sok mindent összeolvastam a Felvidékről, de igyekezvén a fikciót megmenteni a valóságtól, semmilyen forrásomhoz nem maradtam hű. Nekem ez könnyű. Én nem éltem soha a Felvidéken. Egyfajta elvárás a paraszti tárgyú történeteket összekapcsolja a konzervatív elbeszélésmóddal. Ahogy a parasztokat is szokás a tisztaság vagy a romlatlan őserő megtestesítőinek látni. Mindezt én magamra nézve nem tartottam kötelezőnek. Sőt. Azt hiszem, a népi emlékezet egyfajta alternatív emlékezet, amit nem lehet – ahogy mondtad – a narráció tündérjátéka vagy akár a modernebb írástechnikák segítsége nélkül kifejezni.