ÁLMENNYEZET; VADÁSZGÖRÉNY-FÉSZEK
ÁLMENNYEZET
A lichthof fölé kifeszítve a rács,
Amire az ablakból kihajolva látsz,
Míg árnyékszékkel kínál az árnyékvilág,
Mely e rács képében olyan szitát
Mutat akaratlanul is neked,
Amin nincs már kedved átlátni sem:
Nem csábít az égi álmennyezet,
Amitől csak a padlón lehetsz,
Tűrve, hogy a lélek rávigyen
Arra, amire a tested sem igen
Tudna – de ez sem üt szíven.
Csak pislogsz, mint ujjaid közt a parázs,
Amíg e februári reggel a fénybe ás,
S vitaminhiányos körmeiden,
Fehér foltokban megindul a havazás.
VADÁSZGÖRÉNY-FÉSZEK
Szádban, akár a szacharin
Utóíze, hogy nincs esélyed;
Annyi sincs most, mint
Egy torpedósuhanású balin
Ellen egy műlégynek –
Beveszel fél szem Frontint.
Akár vadászgörény-fészek
A hűtő mögött: a lélek;
Így halmoz hibát hibára –
Egy Húsvét-szigeti kőfej rábólint,
Majd kíméletlenül szétzilálja.